Új Dunántúli Napló, 1993. február (4. évfolyam, 31-58. szám)

1993-02-21 / 51. szám

DHL Worldwide Express Küldemény egy nap alatt Amerikába A DHL szállítási világcéget 1969-ben Dalsey, Hillblom és Lynn nevű urak alapították. Kezdetben San Francisco és Hawaii között működött; 1975-ben tört be Európába. Je­lenleg a világ 194 országában van jelen, Magyarországon 1984 óta tevékenykednek, s most Budapest, Győr és Szeged után Pécsett is irodát nyitottak. A DHL belföldre és kül­földre mindent mindenhová szállít, kivéve természetesen azt, ami az emberi szervezetre veszélyes, gyúlékony, mér­gező, radioaktív stb., vagy amit a fogadó ország tilt. A DHL rendkívül gyors és megbízható. Az egyenruhás DHL futár telefonhívásra ház­hoz megy, hordozható számí­tógépén rögzíti a legfontosabb adatokat, a feladás időpontját, a feladó nevét stb. Az adatok a központi számítógépbe kerül­nek. Az az ország, ahová a kül­demény érkezni fog, előre megkap egy számítógépes lis­tát, tehát a vámolási eljárás már akkor megkezdődik, amikor az áru még úton van. Az ottani DHL futár a megérkezett cso­magot azonnal kiszállítja, és a nála lévő számítógépbe rögzíti az átadás időpontját és az át­vevő nevét, amiről a feladó te­lefonon érdeklődhet. A külde­ményt az átvételtől számított egy munkanapon belül továb­bítják a világ bármely nagyobb városába a DHL reggel érkező és este induló saját repülőgé­pein. Ezért Pécsett délután fél ötig vesznek át csomagot. (Tel.: 72/ 13-586) Különleges szolgáltatásuk, hogy speciális csomagolás- technikával, mélyhűtve is vál­lalnak szállítást, volt már rá példa, hogy mélyhűtött ser­tés-spermát küldtek valahová. De különleges szolgáltatásnak számít az is, ha egy cég ünne­pek táján sok küldeményt akar légipostán elküldeni, akkor egy zsákban összegyűjti, és a DHL súlyra elviszi. A DHL segítsé­get nyújt azoknak is, akik érte­sítést kapnak arról, hogy a Fe­rihegyi repülőtérre, küldemé­nyük érkezett, intézzék el a vámolással kapcsolatos dolgo­A DHL saját repülőgépei szállítják a küldeményeket kát. Ha felhívják a pécsi irodát, a DHL végigjárja a vámolási procedúrát és házhoz szállít. Természetesen ez nem csak DHL küldeményre vonatkozik. Az iroda képviselői ponto­san tudják, hogy a világ bár­mely országában mikor vannak az ünnepek, mit nem szabad bevinni, s az esetleges változá­sokról folyamatosan értesül­nek. A közelmúlt egyik legérde­kesebb küldeménye egy kor­mányrúd volt, amelyet az eltört helyett Fa Nándornak küldtek, aki jelenleg éppen a világten­gerekkel küszködik. Cs. L. Kiskertekbe kéne menni - sláger az Europlanttól Magvető hétvégék előtt Bőséges a magválaszték a pécsi Agroker Áruházban Fotó:Proksza László Iparkodik a kisipar Megnyílt Pécsett a Bavaria Panzió Az egykori osztálytársak, mai barátnők - Kis Halas Éva és Sárkány Ilona - a gazdasági életben is egymásra találtak. Magyar-német céget alapítva közös vállalkozásba kezdtek. Egyikük évek óta Münchenben él, másikuk idehaza vezeti majd azt a szép, közös tulajdonú pan­ziót, melyet tegnap avattak megfelelő külsőségek mellett. Nyugodtan állíthatjuk: a Bálicsi úton lévő Bavaria Panzió-Ven­déglő kategóriájában Pécs egyik legszebb ilyen létesítménye. Az alkalomhoz illően, a sok barát és vendég jelenlétében Theodor Zens, a Német Szövet­ségi Köztársaság pécsi főkonzu­látusának konzulja mondott avató beszédet, kiemelve: alig két esztendő alatt született meg az álom. A mai politikai válto­zások igazolják: a kezdeménye­zőkézség és a versenyszellem fölvállalása követendő út, s a panzió léte a szabad magyar vállalkozókedv egyik szép eredménye. A meghívottak, a panzió fel­szentelését követően megtekin­tették a létesítményt, melyet megkapóan szépre tervezett Viczencz Ottó tervező. K. F. Új telefonközpont Keszthelyen Régiónk újabb városában ja­vult a távbeszélő helyzet, s egy­ben régi álma vált valóra meg­annyi keszthelyi telefontulajdo­nosnak és telefonra várakozó­nak. A korábbi áldatlan, kézi- kapcsolásos telefonálást felvál­totta az új, modern: szombattól a Balaton parti város előfizetőit bekapcsolták a távválasztásba. Az új automata központ üzem­behelyezése egyrészt kapacitás bővülést tett lehetővé, másrészt az eddigi telefonszámok meg­változását is jelentette! Éppen ezért Kreszthely hívása előtt ér­demes a tudakozókban tájéko­zódni. Mindenesetre, a város készülékei mától a 83-as kör­zetszámon hívhatók. K. F. Magyar titkárnők közgyűlése Szegeden, a megyeháza nagytermében szombaton dél­előtt megkezdte munkáját a Magyar Titkárnők Országos Egyesületének közgyűlése. Az egy évvel ezelőtt alakult egyesület elnöke, Erlaki Györgyné tájékoztatta az ország minden részéből érkezett mint­egy 100 titkárnőt a megalakulás óta végzett munkáról. Délután fórum keretében cserélnek ta­pasztalatot a résztvevők gondja­ikról, a titkárnői szakma köve­telményeiről. A közgyűlés az idei munka­terv jóváhagyásával ér véget. Össze kellene gereblyézni az „áttelelő” faleveleket, a lehul­lott, korhadó gallyakat, elő kel­lene készíteni a szerszámokat, facsemete után nézni, megvásá­rolni a vetőmagokat - egyszó­val a kiskertekbe kéne menni. Az Agroker szekszárdi Gaz­daboltja külföldi vetőmagokkal - olasz kígyóuborkával, dán káposztafélékkel és holland csemegékkel - várja a kiskerttu­lajdonosokat - tájékoztat Vesz- tergombi József, az Agroker vegyesosztályának vezetője. De a drága importáruk mellett a vá­sárlók ugyanúgy bízhatnak a hazai termékekben is. Bőséges a választék „hazaiból” - ráadá­sul sokkalta olcsóbbak. Magán- gazdaságoknak nagyobb tétel­ben jó minőségű kukoricát is kínálnak, a tulajdonképpeni ku­riózumot pedig az MTA Sze­gedi Biológiai Központja által kikisérletezett, vírusmentes, ló­babméretű, kivételes termőké­pességű vetőkrumpli jelenti. Csakhogy egyetlen szem 3 fo­rint 20 fillérbe kerül. A nagytermeltetők ugyan _ emeltek a szaporítóanyagok árán - ez a készletek 6 százalé­kos drágulását jelentette -, de a gazdaboltok szerint a vetőmag­piacon kínálattól függő, reáli­sabb ármozgás érvényesül, mint másutt. Sárgarépa-, petrezse­lyemmagot - általában 5 gram­mos, zacskós kiszerelésben - 22 forint körüli áron kínálnak - tá­jékoztat Kocsis György, az Ag­roker kaposvári mintaboltjának vezetője. A hazai paprikafélék (a Táltos, a 11-es, a HRSZ Fl-es stb.) és az uborkamagok 35-40 forintért kaphatók, míg holland társaik 60-80-ba. De az olcsóbb, igénytelenebb paprika­(Fehérözön,' Cecei) és uborka­fajták (Kecskeméti, Budai ko­rai) is meghálálják a gondozást. A 25 grammos csomagolású hagyma-mag ára is 22 forint, a borsófélék és a retkek ára itt kezdődik - a sort az 55 forintos, hüvelyével együtt fogyasztható holland Nofria, illetve a retkek közt a piros hegyű franciás fe­hér retek zárja. A babféléket 70-76 forintért kínálják. Kaposváron a gyümölcsfa és dísznövénylerakat vezetője, Csatos Sándor elmondta, a szil­vák közt a nagy gyümölcsű „Blue free”-fajtának a gyökeres suhángját 300-400 forintért kí­nálják konténeres készletből. A meggyek közt a Meteorit, az almák közt a téliek, és az őszi­barackfélék a legnépszerűbbek. A kajszik közt a Pannónia egye­lőre újdonság. A cseresznye-, meggy-, őszibarack- és almasu- hángok 150 forintba, azl. osztá­lyú koronás fácskák 160-170-ba kerülnek, a vírusmentesek 200-ba. A slágert most a zalaeger­szegi Europlant Kft. nyugat-eu­rópai szuperintenzív almaoltvá­nyai jelentik, amit egervári te­lepük forgalmaz. Ezek a 250 fo­rintért kínált csemeték már a második évben termést hoznak, s ha a piacot kikönyököljük mellé, termesztésük nagy terü­leten jövedelmező. A műtrágyaárak emelkedése sem várható. Most egy mázsa pétisóért 1303, kálisóért 1550, keverékért pedig 1284 ill. 1591 forintot kell fizetni. B. R. (Folytatás az 1■ oldalról)' egyetlen kandallóépítő is akad, de a város párját ritkító szolgál­tatása mégis a sárkányrepülős utasröpültetés. A vállalkozó bi­zonyára már csak a röptető ta­vaszi szeleket várja. Ennél is szűkszavúbbak vol­tak Szekszárdon, mondván, a mosóporokat közvetítő üzleti lánc a régióban egyenesen tőlük indult, de mindenekelőtt meg­jegyezni való, hogy a felújított Béla téri belvárosi templom bá­dogdíszeit, lemezeit ki tudja hány emelet magasban Ivanizs László neves bádogosmester tette rendbe. Kandallóépítőről viszont a városban nem tudnak, (a megyében bizonyára akad több is), még ma is dolgozik vi­szont idős Töttös Gábor Elpat­koló kovács a Remete utcában. Pécset, Dél-Dunántúl déli kapuját bőséges választék jel­lemzi a különlegességekből. A lószerszámkészítő és a baba- és gyerekjátékjavító becsukta ugyan a boltját a közelmúltban, de azért maradt még mutatóban egy-egy fafaragó, gyertyaké­szítő, egy esernyőkészítő a Ga- rai utcában, egy kefekötő a Sal- laiban, egy szíjgyártó a Pacsirta Egymás jobb megismerése a célja fesztiválnak. Az amerikai és nyugat-európai kommersz kultúra helyett a térség országa­inak értékeit bemutató tv-műso- rok támogatását vállaljuk fel - mondta Dömölky János, a Kö­zép-európai Kezdeményezés országait tömörítő Balaton Fesztivál igazgatója, a Hotel Aquincumban tartott szombati sajtótájékoztatón. A konkrét tervekről szólva az igazgató ki­fejtette: az első fesztivált idén június 21-27. között rendezik utcában, sőt az öltönyök „nyomtalan” foltozását is vál­lalja egy műbeszövő kisiparos a Déryné utcában. Plisszírozást és gombbehú­zást is csak egyetlen névhez, Kismarton Tibomé nevéhez fű­ződik - legalábbis az IPOSZ-tagsággal rendelkező pécsiek közül, ahol pillanatnyi­lag 1100 a legkülönbözőbb szolgáltatást űző beltagot tarta­nak nyilván. Tollpaplan készí­tőből van legalább három, de már kandallókészítőből féltu­catnyi van, köztük is Asztalos Lászlót tartják a legnevesebb­nek a szakmabeliek. Keveslik viszont az egyszál zippzárkészí- tőt és két-három ember érdek­lődik naponta az IPOSZ-nál olajkályhás iránt, ugyanis a ki­dobott olajkályhákkal együtt ez a szakma is „földet fogott”. To­ronyórás viszont, fellegjáró doyenje egy régvolt szakmának, ugyancsak felkutatható valahol a városban. Másfelől - és mindenütt jel­lemző - soha nem volt ennyi ügynök, üzletkötő, számítógé­pes szakember, bérkönyvelő kft. - és hol van még a vége? Bóka Róbert meg a keszthelyi Festetics Kas­télyban. A Balaton-parti város és a környező települések adnak majd otthont a találkozónak. Az idei versengést - az 1990. ja­nuár 1 -je után készült - tv-játé- kok, dokumentum- és kísérleti filmek, valamint szórakoztató műsorok kategóriájában hirde­tik meg. A résztvevő televíziók kategóriánként 2-2 alkotással nevezhetnek be, április 20-áig. A szervezők szándéka: a tv-s alkotók 1993-tól évente talál­koznak majd a Balaton-partján. Balaton Fesztivál júniusban A régió rendőr-főkapitányai ellenzik az esetleges demonstrációt A bér kevés ugyan, ám a szolgáltatás létérdek A napokban hallhattunk a Független Rendőrszakszervezet felhívásáról, amelyben 1993-ban ötven százalékos bér­emelést követelnek valamint a túlmunkák méltó elismerésére is határozott hangú indítványt terjesztenek eíő, sőt békés de­monstrációval is nyomatékot kívánnak adni esetleg követelé­seiknek. Dr. Emyes Mihály Baranya megyei rendőrfőkapitány: „Fel­tételezem, hogy a demonstráció megtartását a szakszervezet nem gondolta komolyan. Tu­domásul kell venni ugyanis, hogy a rendőrség szolgáltatást lát el. Biztonságot szolgálta­tunk. Engem nagyon meglepne, ha egy esetleges demonstrációra olyan embereink is elmenné­nek, akik szolgálatban vannak. Hozzáteszem, én lennék a leg­boldogabb, ha több pénzt tud­nék adni annak a mintegy ezer- háromszáz embernek, aki a me­gyei rendőr-főkapitányságon dolgozik, ám tudomásul kell venni a jelenlegi költségvetési feltételeket. Megemlítem, hogy Baranyában gyakorlatilag min­den státusz be van töltve, a kezdő rendőr tiszthelyettesek­nek 16 ezer forint körüli, a kezdő tiszteknek pedig 18 ezer körüli az első fizetése.” Dr. Ferenci László Somogy megyei rendőrfőkapitány: „Kétségtelen, hogy kritikán aluli a rendőri fizetés, de így van ez sajnos más közalkalma­zotti foglalkozási ágak esetében is. A szakszervezetnek biztosan több információja van a lehető­ségekről, szerintem azonban ki­vitelezhetetlen az ötven száza­lékos béremelés a jelenlegi helyzetben. Somogybán ezer rendőr szolgál, körülbelül har­minc helyünk betöltetlen. A túlmunka díjazása rendkívül problematikus, mert csak bér­megtakarításból fizethetjük ki, ugyanakkor azt hiszem, aki el­vállalta a rendőri tevékenysé­get, tisztában van azzal, hogy bármikor adódhatnak rendkí­vüli feladatok. A demonstráció szervezésével egyáltalán nem értek egyet, úgy értesültem, hogy ezt már vissza is vonta a szakszervezet.” Dr. Berta Attila Tolna me­gyei rendőrfőkapitány: „Furcsa helyzet ez, mert pillanatnyilag irreálisnak és megalapozatlan­nak ítélem az ötven százalékos béremelést, ugyanakkor legszí­vesebben azonnal megadnám valamennyi kollégámnak. A bé­rekről elmondanám, hogy a tiszthelyettesek átlag bruttó alapilletménye 26 ezer forint, meg kell jegyezzem, hogy né- hányan felelőtlen módon vállal­tak kölcsönöket. A túlórákkal kapcsolatos követelésekről annyit, hogy a törvényes sza­badidőt mindenképpen biztosít­juk, a pluszmunkát pedig erőnknek megfelelően díjazzuk. Mindenkinek végül is saját felelőssége, hogy miről mi a véleménye, mindenesetre a te­rületi munka fegyelmezett ellá­tásból továbbra sem engedhe­tünk. Bozsik L. 1993. FEBRUÁR 21., VASÁRNAP Főzzünk változatosan Bojtárleves. Hozzávalók: 50 dkg malachús, 1 fej vörös­hagyma, 1 dl fehérbor, 1 dl tejföl, 1 evőkanál tarhonya, 1 evőkanál liszt, só, pirospap­rika, 1 babérlevél. Ä malac­húsról a zsíros részeket le­vágjuk, és felaprózva kisütjük, a pörcöt kiszedjük. Ezen a zsí­ron a kockákra vágott vörös­hagymát aranysárgára pirítjuk, paprikával meghintjük, a ki­sebb darabokra vágott húst be­leforgatjuk, és egy kevés víz­zel feleresztve sóval, babérle­véllel ízesítve majdnem pu­hára pároljuk. Ezután zsírjára sütjük, liszttel megszórjuk, majd vízzel felengedjük. A tarhonyát is beleszórjuk, és puhára főzzük, végül a bort hozzáöntjük, felforraljuk, és megtejfölözve, forrón tálaljuk. Takarékos székely ká­poszta. Hozzávalók: egy fél disznófej , 60 dkg savanyú káposzta, 1 nagy fej vörös­hagyma, 2 gerezd fokhagyma, 2 dl tejföl, pirospaprika, majo­ránna, köménymag. A sertés­fejet feldatraboljuk, és lefej­tünk kb. tízdekányi zsíros részt. Ezt kiolvasztjuk, és az apróra vágott vöröshagymát megfonnyasztjuk rajta. Meg­szórjuk pirospaprikával, bele­forgatjuk a feldarabolt sertés­fejet, egy kevés vízzel felen­gedjük, és kuktában félpuhára pároljuk. A tűzről levéve a húst kicsontozzuk, a savanyú káposztával elkeverve, a zú­zott fokhagymával, majorán­nával és köménymaggal íze­sítjük. Meleg vízzel engedjük fel, és addig pároljuk, amíg a káposzta is megpuhul. Utána egy deci tejfölt egy egy ká­véskanál liszttel simára keve­rünk, a káposztát behabarjuk vele, és néhány percig forral­juk. Megtejfölözve tálaljuk. Új VDN 5

Next

/
Thumbnails
Contents