Új Dunántúli Napló, 1993. január (4. évfolyam, 1-30. szám)

1993-01-07 / 6. szám

8 új Dunántúli napló 1993. január 7., csütörtök • • Ü nnep volt ez mindenkinek. Már az első percekben lehetett látni, ahogy érkeztek a vendégek. Mutatta a gondo­san fésült frizura, a szép ruha, az öltöny és nyakkendő. Nem csak a vendégek, hanem a vendéglátók, a FIDESZ pécsi szervezetének tagjai is így öltöztek. Ők invitáltak ugyanis kétszáz pécsi nyugdíjast még karácsony előtt a Szliven étterembe, egy vacsorára. Elsősorban azokat, akik teljesen magányosak. Nekik szerettek volna örömet szerezni, azzal együtt hogy fehér asztal mellett sok mindenről - még politikáról, életszínvo­nalról is - lehet beszélgetni. Volt is róla szó, de nem túl sok, s ami elhangzott, aligha esett jól a hallgatóság fülének, hiszen - a kormány összetételé­től függetlenül - belátható időn belüli je­lentős változást, javulást nem prognosz­tizáltak a fiatal demokraták a nyugdíja­Fiatalok és idősebbek Vacsora a Szlivenben sok számára. Amit az ilyenfajta várako­zásra mondani tudtak az az, hogy nem akaiják olyan ígéretekkel kecsegtetni a korosztály tagjait, amelyeket képtelen­ség lenne teljesíteni. A hangulat mégis nagyon derűsre ke­rekedett. A résztvevő nyugdíjasok egy­másnak adták a mikrofont, köztük a mi asztaltársaságunk egyik tagja Molnáráé Molnár Margit énekelt. A korát nagyon meghazudtoló megjelenésű Molnámét sokan ismerhetik a városban, hisz hosszú ideig a Csemege üzletben dolgozott. A szép emlékek mellett természetesen so­kat beszélgettünk arról, hogy mennyire nehéz beosztani a nyugdíjat. Már nem csak azt kell meggondolnia - meg töb­bezer sorstársának is - hogy mit vásárol, mit engedhet meg magának, hanem azt is, hogy melyik helyiségben és mennyit fűt. (Feltéve ha olyan otthona van, amelyben szabályozhatja a meleget.) Ami várakozást, hangulatot és örömet visz a minden napjaiba, az a klubba já­rás. Méghozzá nem is egybe. Tagja a Volán, a DOZSO, az Alajos utcai, az Apáca utcai klubnak és a rendszeresen kirándulni járó Csipet csapatnak. Ugyanezt a gyakorlatot folytatja Sasfalvi János is, aki szerint rendkívül fontos, hogy a napi munkával töltött aktív évek után is napra szóló programja legyen az embernek, várja a holnapot. Ez az ami segít megőrizni frissességét, amivel el­kerülhető, hogy a tényleges évekből jó párat akár el is titkolhasson az ember. Ő azok közé tartozik, akik legalább egy év­tizedet nyugodtan letagadhatnak. F eltéve, ha akarják. De nem ez a leg­fontosabb számukra. Sokkal inkább az, hogy kiegyensúlyozottan élhessenek, hogy tudjanak örömet szerezni a gyere­keiknek, unokáiknak, s hogy rájuk is fi­gyeljenek, velük is törődjenek. Ezért esett jól nekik ez a vacsorameghívás s ezért nem foglalkoztatta őket különö­sebben, hogy egy párt szervezte az ösz- szejövetelt, de pontosan tudták, s ezt a meghívók sem titkolták, hogy erősíteni akarják a nyugdíjasokhoz fűződő szálai­kat. T. É. így vártuk az ünnepet Erről volt szó az elmúlt évben A múlt év utolsó klubdélután­ját december 19-én rendeztük. A Pannon Volán nyugdíjasai havonta két alkalommal - min­den hónap első és harmadik péntekjén - tartják az összejö­veteleiket, de az a találkozó rendhagyó módon, szombatra esett. Az ünnepváró délutánra 87 klubtag jött, közülük sokan unokával. Szépen feldíszített kará­csonyfa, fehér terítős, fenyő ágakkal, almákkal, magunk ké­szítette süteményekkel díszített asztalok várták a vendégeket. Már az érkezéskor minden klub­tagunkat ajándékkal leptünk meg. A Nyugdíjasok Pécsi Egyesületétől kaptunk ugyanis tizenöt szeretetcsomagot, ame­lyeket mi kisebbekre bontot­tunk, így valamennyi klubta­Egy kis kiránduló csoporttal kezdtük munkánkat a Geisler E. u 15-ben (ma Apáca utca). Sze­rettük a természetet, a jó leve­gőt, csak magányosan féltünk nekiindulni az erdőnek. Meg­hirdettük az újságban a Városi Nyugdíjas Egyesület kirándulá­sait a hozzánk hasonlóknak, idős, egyedül élő nyugdíjasok­nak. Hogy rossz időben is együtt lehessünk, klubot alapítottunk. Szerdán és vasárnap délután 14 órától beszélgetni jövünk össze tea és sütemény mellett. Szombaton délelőtt a Mecse­ket járjuk, 60-70-80 évesek. A Németh János polgármester köszöntötte a falu tv műsorában. Egerág lakóit az új esztendő al­kalmából. Ez az esemény zárta a decemberi, elsősorban idő­seknek szóló rendezvényeket. Az önkormányzat 250 000 fo­rintot osztott fel a község nyug­díjasai között, így valamennyi nyugdíjashoz bekopogott a pos­gunk kapott egy kis apróságot. Az 1992-es karácsonyunk eltért a korábbiaktól, ugyanis egy bib­liai jelenetet elevenítettünk fel. A klubvezetőnk és a művelő­dési ház vezetőjének köszöntő­jét követően a szereplők vették birtokba színpadot. Műsoruk­ban az a bibliai kép elevenedett meg, amelyben a kis Jézust a háromkirályok látogatják meg. A szereplők a Pécsi Nemzeti Színháztól kapott jelmezben mutatták be a jelenetet. Ezt követően együtt imád­koztunk, majd halkan énekel­getve, beszélgetve, teázgattunk, s a megszokott tombola játékkal fejeződött be az együttlétünk. Mecsek tágas, a kis klubszo­bánk a TESZ-házban parányi a 30-40 embernek. Látni kellene, amikor a 20 fé- rőhelyren 40 ember szorong a kis klubszobánkban. Csak azért nem mennek ki levegőzni, mert féltik a helyüket. 14 órakor nyit a klub. 13 órakor ott kell lenni a soros vezetőnek és egy negye­dóra múlva minden ülőhely fog­lalt. Kisnyugdíjasok vagyunk mi, szervezők, nem pénzért csinál­juk. A munkánk honoráriuma szeretet, megértés. Szeretjük az embereket és élvezzük a szere- tetet. Szilágyi Jánosné tás karácsony előtt. Szintén az időseknek szólt a művelődési házban rendezett karácsonyi műsor, amelyen az általános is­kola tanulói adtak színvonalas műsort. Az ünnepséget köve­tően az önkormányzat megven­dégelte az időseket, majd a he­lyi „Y” zenekar szórakoztatta őket. December 10-én zártuk az Új Dunántúli Napló „Nyárutó” című oldalának „második évfo­lyamát”. Mint ismeretes az ŰDN szerkesztősége 1991 tava­szán -talán egyedül az ország­ban- útjára indította a nyugdíja­soknak szánt oldalt az említett címen. Ez 1992-ben 22 alka­lommal jelent meg. Terveink szerint a kétheten­kénti megjelentetéssel olyan szolgáltatást kívántunk nyújtani a mögöttünk lévő esztendőben is a Pécsett és Baranyában élő nyugdíjasoknak, ami eligazítja őket eme nem mindig örömteli életszakasz ügyei, gondjai kö­zött, publicisztikai írásokkal próbálja felhívni a figyelmet je­lenünknek mindazokra az el­lentmondásokra, amelyek a magyar népesség legkiszolgál­tatottabb tömegeit érintik igen súlyosan, s bemutatja a nyugdí­jas közösségek életét. Szándékaink között azonban éppen azt tudtuk a legkevésbé valóra váltani, amit a legfonto­sabbnak tartottunk az első pilla­nattól kezdve, s annak tartunk változatlanul: a nyugdíjas kö­zösségek életének a bemutatását az örömökkel és a bánatokkal együtt, mintegy széleskörű ta­pasztalatcserévé bővítve a tevé­kenységek kölcsönös megis­mertetését. . Mert ki is tagadhatná, hogy még a gazdag tapasztalatokkal rendelkező Pécsi Nyugdíjas Egyesület is tanulhat, szerezhet újabb ötleteket egy kis falusi klubtól, amint az is a népesebb egyesülettől. Hát ebben szeretne közremű­ködni a Nyárutó, de ehhez min­den egyesület, klub közremű­ködésére szükségünk van. Vál­tozatlanul várjuk a jelentkezé­seket! És akkor most nézzük; miről is írt 1992-ben a Nyárutó? Egy elmaradt gesztus Mindjárt az első „számban” bemutattuk a nyugdíjasok vá­rosi képviselőjelöltjét, aki az első fordulóban nem tudta meg­szerezni a szükséges szavazat mennyiséget. Nagyon sajnáltuk, hogy sem a jelöltek, sem az ér­dekelt pártok nem ismerték fel az alkalmat, amikor egy olyan jelölt juthatott volna Pécs „par­lamentjébe”, aki a maga szemé­lyében közvetlen megbízás alapján képviselhette volna a nyugdíjasok érdekeit (nóta bene:félszázezren vagyunk Pé­csett!) Nemes gesztus lett volna visszalépni az ő javára. Egy későbbi „számunkban” nyílt levélben fordultunk dr.Surján László népjóléti mi­niszterhez, akitől megnyugtató' választ vártunk néhány, ben­nünket érintő kérdésben éppen akkor, amikor az Országgyűlés előtt volt az 1992-es nyugdíj- emelés ügye. Többek között arra is választ vártunkéiért nem emeli a kormányzat a nyugdíjasok 108 000 forintos adómentes jövedelem határát? A miniszter válasza hamar megérkezett, s néhány kérdés­ben pozitív hozzáállásról tanús­kodott. Az adómentes jövede­lemhatárról „elfeledkezett”, s összességében számos vissza­jelzés szerint csalódottságot kel­tett olvasóinkban, csakúgy, mint Antall József miniszterel­nök válasza a Nyugdíjas Egye­sületek Országos Szövetsége elnökének hozzá intézett, ugyancsak a Nyárutóban közölt nyílt levelére. Legfőképpen pe­dig azért, mert a kormányfő sze­rint a munkanélküliség nö­vekvő aránya indokolttá teszi a jelenlegi nyugdíjemelési mód­szer felülvizsgálatát’’.Azóta. már tudjuk:ez alacsonyabb szá­zalékú nyugdíjemelést jelent - átlag 14 százalék?- miközben a kétkulcsos áfa „áldásaitól” kezdve újabb és újabb terhek zúdulnak ránk. Viszont elmondhattuk, öröm is érte a baranyai nyugdíj aso- kaV.Bleyer Jenőt, a Pécsi Nyug­díjas Egyesület elnökét március 2-án a Magyar Nyugdíjas Egye­sületek Országos Szövetségé­nek az elnökévé választották. Ő ezen új minőségben tett első nyilatkozatában határozott lé­pésekre tett ígéretet. Emelkedik, vagy csökken ? Április 27-én a Nyugdíjasok Baranya Megyei Kamarája vendégül látta a Heti Hírhozót, a „mai és leendő nyugdíjasok” lapját. Ez alkalomból Krizsán Sándor, az Országos Kamara sajtó-és. propaganda bizottsá­gának az elnöke a Nyárutónak nyilatkozva egyebek közt kije­lentette -már az 1994-ben ese­dékes választásra utalva-, hogy ha összefog a magyar nyugdí­jastársadalom, szavazataival akár kormányt is állíthat; jól meg kell tehát fontolnia, hová adja voksát, s főleg ki kell ke­rülnie a megosztottság bukta­tóit. Bemutattunk a Nyárutóban egy Pécsre látogatott finn nyug­díjas csoportot. Egyebek között ezt írtuk: „Hallottuk azt is - és ezt már csak súgni merjük a Nyárutó olvasóinak, nehogy Kupa úr is meghallja -, hogy a finn nyugdíjak a nagyon szigorú adórendszer következtében adókötelesek”, de megírtuk azt is, hogy hogy a finn nyugdíjak messze nem a magyar nyugdí­jak megfelelői. Különböző optimista meg­nyilatkozásokra hivatkozva „Az infláció pedig csökkenj?)” című írásunkban arról elmélkedtünk, hogy a nyugdíjas, akire újabb és újabb emelt összegű számlák zúdulnak, s aki folyton azon kényszerül a fejét tömi, hogyan foghatja vissza tovább - még az ésszerűség határain belül - a napi megélhetési költségeit, az bizony nem érzékeli az infláció csökkenését. Erre jött a KSH-tól az illetékes magyará­zat arról, miszerint az infláció üteme (tetszik figyelni:nem inf­láció, csupán annak az üteme) igenis csökken. Hát akkor ho­gyan van az: ha mindennek az ára, amiért fizetnünk kell, emelkedik, az infláció, vagyis, annak az üteme meg csök­ken? ... Jó volna, ha valaki megmagyarázná „optikai csaló­dásunk” okát. E sorok írója már rálelt ilyenre. Egy olvasónk, aki nyil­ván másutt és máshogy él, mint a nyugdíjasok általában, azóta is szüntelen optimizmusával akar meggyőzni, hogy igenis csökken nálunk az infláció, s ezt teszi különböző újságkivá­gások és hozzájuk fűzött tő­mondatokban megfogalmazott népnevelésével. Uram! Ezen már ne vesszünk össze! Ön inkább hisz a kincs­tári optimizmusnak, mint a té­nyeknek. Én viszont azt látom, hogy hónapról hónapra többet kell befizetnem az OTP-nél ve­zetett átutalási számlámra (hogy a napi kiadásokról már ne is be­széljek!), s ez már vészesen kö­zeledik a havi nyugdíjam ösz- szegéhez. Bocsássa meg hát ne­kem, ha én minden ellenkező híreszteléssel szemben töretle­nül hiszek (még) az infláció nö­vekedésében. A hallgatag hivatal Volt egy meddő cikkünk (pontosabban kettő) a Nyárutó­ban. Simon István százszázalé­kos rokkantnyugdíjas pana­szolta el, s ezt írtuk meg, hogy a frissen felújított Hycomatját még tavaly, (azaz 1991) augusz­tusában a házuk elől ellopták, s azóta csak nagy nehézségek árán -mentők hívására, szom­szédok szívességére, vagy mé­regdrága taxira hagyatkozva- tud eljutni az időnként egymást igen sűrűn követő honvédkór- házbeli kezelésekre. Új rok­kantkocsira pedig semmi kilá­tása, a megyei tisztifőorvosi hi­vatal a nagyon is indokolt kéré­sét elutasítja. Az év vége felé egyre inkább tapasztalhattuk, hogy a politikai élet szereplői mind intenzíveb­ben tekintgetnek az 1994-es vá­lasztásokra, s mai tevékenysé­güket - tisztelet a kivételnek- már ez határozza meg. E jelenség ihlette az "Elkez­dődött a versenyfutás ” című írásunkat, melyben azon medi­táltunk, hogy már megkezdték a nyugdíjasok „bekerítését” maj­dani nagyon is értékes szavaza­taik megszerzése érdekében, s ugyanez a gondolat sugallta az 1992. évi utolsó „számunkban” megjelent „Lesz-e nyugdíjas egység? című írásunkat, mely­ben arra próbáltuk meg jóelőre felhívni a figyelmet, hogy mi­lyen veszélyekkel járhat, ha nem születik meg valamiféle egység a két és félmilliós ma­gyar nyugdíjas társadalomban, pl. hogy ismét nem juthat saját országgyűlési képviselethez. De van-e most ilyen képviselet? Barcza Imre Tolna megyei - bonyhádi - országgyűlési kép­viselőt bemutatva igenlő választ adhattunk e kérdésre. Ő ugyanis a Nyugdíjasok Pártjához csatla­kozva vállalta fel a nyugdíjasok országgyűlési képviseletét. Elmondta nekünk: tudomása van arról, hogy néhány képvi­selő szándékozik átülni a füg­getlenekhez, szintén vállalva a nyugdíjasok érdekeinek képvi­seletét. Ránk fér! Hársfai I. Mecseki Jánosné klubvezető Fotó: Mecseki János Nem pénzért A szeretet és a megértés az elismerés Egerági köszöntő Karácsony egy hangulatos nyugdíjas klubban

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents