Új Dunántúli Napló, 1993. január (4. évfolyam, 1-30. szám)
1993-01-26 / 25. szám
Dobrica Cosic üzenete Bili Clintonhoz Dobrica Cosic jugoszláv szövetségi elnök a „Krajinai Szerb Köztársaságot” ért horvát agresszió miatt vasárnapról hétfőre virradó éjjel üzenetet intézett Bili Clintonhoz, az Egyesült Államok új elnökéhez - jelentette a Tanjug hírügynökség. Az üzenet tartalmát nem hozták nyilvánoságra. Nyugati hírügynökségek jelentései szerint a horvát erők visszafoglalták a szerbektől a Zára közelében lévő Zemunik repülőterét. A szerbek által erősen aláaknázott légikikötő elfoglalását a horvát hadsereg vezérkari főnöke jelentette be. Bemutatták az új dán kormányt Dánia új miniszterelnöke, Paul Nyrop Rasmussan hétfőn Koppenhágában bemutatta kormányát. A külügyminiszteri posztra az 54 éves Niels Helving Petersent nevezte ki, aki - miután jelenleg Dánia tölti be az Európai Közösség (EK) soros elnöki tisztét - kulcsszerepet játszik majd az európai szervezetben is. A dpa jelentése megjegyzi, hogy a most kinevezett külügyminiszter a tíz napja lemondott Poul Schlüter miniszterelnöksége idején gazdasági miniszter volt. A kormány valamennyi kulcspozíciójába szociáldemokrata politikus került. Díjak és felajánlások A Pécs-baranyai Kulturális Kamara nívódíját nyerte a Bóbita Bábszínház és a DOZSÓ Művelődési Központ az elmúlt héten. A két intézmény vezetői közölték, hogy a díjat felajánlják a Pécsi Bábfesztivál Alapítvány javára. Az ugyancsak nyertes komlói Május 1. Művelődési Ház felajánlotta a pénzt a 11. Nemzetközi Kodály Zoltán Nemzetközi Gyermekkórus Fesztivál számára, amelyet az idén júniusban rendeznek meg Komlón. IMS-tanácskozás Pécsett Az IMS épületekkel kapcsolatban tartanak nyilvános tanácskozást február 9-én 14 órai kezdettel a pécsi Pollack Mihály Műszaki Főiskolán a feszített vázszerkezetű épületekben lakóknak és az e témában érintett szakembereknek. Az ÉTÉ és a Mérnöki Kamara Pécs-Ba- ranyai csoportja, a PAB Épített környezetfejlesztési munkabizottsága és a házigazda PMMF közös rendezvényén dr. Orbán József tanszékvezető tanár az IMS vázszerkezetű, épületek korróziójáról tart előadást, majd az IMS épületek megerősítésének kivitelezési tapasztalatairól számolnak be a Coordinátor Kft., a Modulterv Kft. és a Szilárd Kft. valamint az MM Mérnöki Iroda szakemberei. Irak hajlandó engedményekre A Clinton-adminisztráció a- latt is folytatódó amerikai légitámadások ellenére Irak vasárnap ismét kifejezte készségét, hogy hajlandó engedményekre. Hamid Juszuf Hammadi iraki kulturális és tájékoztatási miniszter a Reuter közlése szerint azt nyilatkozta a CNN amerikai televíziós társaságnak, hogy az incidenseknek iraki részről nem tulajdonítanak nagy jelentőséget, és a bagdadi kormány tartja magát az általa egyoldalúan meghirdetett fegyvernyugváshoz. A Tettye-környék meredek utcáin csordogáló szennyvizek megjelennek a város kútjaiban és a mélyben lévő karsztvizekben is Läufer László felvétele Terv a Tettye szennyvízéről Fiatal Hidrológusok Baranyáért címmel pályázatot hirdetett a Vízügyi Igazgatóság. Tegnap délután Pécsett, a MTESZ székházában a díjazottak élőszóban ismertették munkáikat. Egyikük, Tóth Mihály építőmérnök a Tettye havihegyi városrészének csatornázási megoldásairól készítette el munkáját, amely megoldást kíván találni Pécs talán leghangulatosabb részének szennyvízcsatornával való ellátására. Az ország különböző helyszínein tekintettek meg olyan működő rendszereket, amelyek itt szóba jöhetnek, ezen a területen, ahol csak a szennyvízcsatorna hiányzik. Ez a közmű jár a legnagyobb helyigénnyel. A szűk utcákban, a hagyományos gravitációs vezetékek esetében 3-4-5 méter mélyre is le kellene menni. A Tettyén vegyes rendszerű hálózat kiépítése lenne tehát indokolt, amely a gravitációs és nyomott rendszer kombinációját jelentené. Ahol gazdaságilag és műszakilag előnyösebbnek látszik, ott szivattyút építenének a telekre, amely az ebbe bevezetett szennyvizet, ha kell, fölfelé, a magasabb szinten fekvő utcai gerincvezetékbe nyomná. Tehát a domborzattól teljesen függetlenül, kis mélységben vezethető a nyomóvezeték. Problémát jelent, hogy ennek a rendszernek a jogi szabályozása még nem készült el, az, hogy hol helyezhető el, kire tartozik a mű üzemeltetése, milyen pénzügyi lehetőségek vannak a megvalósítására. Addig is a Pécsi Mérnöki Irodánál már készülnek a kiviteli tervek, s reméljük, a megvalósítás is minél előbb elkezdődik. Cs. L. Vita a társadalombiztosításról Lemondott Horn Gyula, a külügyi bizottság elnöke Göncz Árpád Lisszabonban Mario Soares portugál köz- társasági elnökkel, Barbosa de Melóval, a köztársasági gyűlés elnökével, a parlamenti pártok frakcióvezetőivel és a portugál üzleti élet jeles képviselőivel folytatott hétfőn megbeszéléseket Göncz Árpád magyar köztársasági elnök. Mario Soaressel ebéd előtt kezdte meg és a fehér asztalnál folytatta eszmecseréjét a magyar államfő. Faragó András, az elnök szóvivője újságíróknak elmondta, hogy Göncz Árpád vendéglátójának kifejtette: Magyarországnak érdeke minél szorosabb kapcsolatot kiépíteni az európai intézményekkel, és célja a teljes jogú EK-tagság is - ebben hazánk számít Portugália segítségére. A portugál parlament elnökével és a képviselőcsoportok vezetőivel találkozva a magyar elnök elmondta: ,jó kifejezője lenne Portugália irántunk tanúsított jóindulatának, ha a lisszaboni törvényhozás ratifikálná Magyarországnak az EK-val kötött társulási szerződését”. Márton László (balról) veszi át a Szinnyei Júlia díjat Csuhái Istvántól Fotó: Läufer László Szinnyei-díj átadás és költői est A pécsi Művészetek Házában hétfőn este ismét irodalmi estre gyűlhettek össze az érdeklődők. Első programként átadták a Jelenkor, a Művészetek Háza és a Szinnyei-örökösök „Szinnyei Júliáról” elnevezett díját Márton László írónak. Az ez évben negyedik alkalommal odaítélt díjat mindig egy olyan szerző kapja meg, aki az előző évben meghatározó írásművekkel szerepelt a Jelenkor című folyóirat lapjain. Márton László az „Átkelés az üvegen” című regénye publikációjáért kapta az elismerést, amit Csuhái István, a Jelenkor főszerkesztője adott át. Az est fő eseménye Berták László Téli Könyvvásárra megjelentetett „Ha van a világon tető” című verseskötetének bemutatója volt. A költő ebben a könyvében is folytatja a „Kő a tollpihén”-ben elkezdett sajátos a hangú és formájú szonettekkel való beszédet, ezúttal 66 darabot bocsátott közre. Versekről, irodalomról, mindennapokról beszélgetett vele a költőtárs, Parti Nagy Lajos, közreműködött Hartmann Teréz, Besenczi Árpád szavalattal és Kardos Ildikó hegedűn. M. K. Együtt a munkanélküliekért Szociális törvény fogja szabályozni 1993 február 1-től a munkanélküliek ellátásból kikerülők támogatását. Az új jogszabály szerint a továbbiakban megszűnik a havi 4000 forintos szociális támogatás, helyette várhatóan 4800 forint jövedelempótló támogatás adható. Egyéb változások is lesznek, melyek fokozott együttműködést igényelnek minden humán szolgáltatást nyújtó hivatalos és másjellegű szervezettől. Ennek szellemében kezdte meg tegnap a Baranya Megyei Munkaügyi Központ Pécsi Kirendeltsége a munkaismertető tárgyalásokat a Pécsi Polgármesteri Hivatal Népjóléti irodájával. Kiderült, több ponton lehet még finomítani az eddig is jó kapcsolatot. A pécsi kirendeltség vezetői megbeszéléseket folytattak több nonprofit szervezet képviselőivel is arról, miként tud az iroda segíteni, még több információt eljuttatni a hátrányos helyzetű emberekhez, akik nagyrésze egyben munkanélküli is. A munkaügyi szervezet nem titkolt célja ugyanis az, hogy a tűzoltó munkában végzett segélyezések helyett a munkanélkül maradtak munkához juttatása kerüljön előtérbe. M. B. E Regionális Fejlesztési Intézet alakul a Dél-Dunántúlon (3. oldal) Növényvédelmi tanácsadó (8. oldal) KÖZÉLETI NAPILAP Oj Dunántúlt napló IV. évfolyam, 25. szám 1993. január 26., kedd Ára: 13,80 Ft Az Országgyűlés téli szünet utáni első munkanapján, hétfőn napirend előtt sürgősséggel napirendjére vette a Nemzetközi Pénzügyi Társaságban a Magyar Köztársaság alaptőkerészesedésének megemeléséről, valamint a nyugellátások, baleseti ellátások és egyéb ellátások emeléséről szóló ország- gyűlési határozati javaslatokat. Az előbbi előterjesztés megtárgyalására a keddi plenáris ülésen kerül sor. Az elnöklő Szabad György bejelentette: a kormány benyújtotta a távközlés- és műsorszóráspolitika koncepcióját és a területi önkormányzatok és közigazgatási szervek határmenti együttműködéséről Pécsi küldöttek az országos gyűlésről Gyűjtőpárt maradt az MDF A Magyar Demokrata Fórum VI. Országos Gyűlése megőrizte az MDF gyűjtőpárt jellegét, a megválasztott új elnökség a tagság belső erőviszonyait tükrözi mondotta tegnap késő délután az MDF Pécsi Szervezetének székházában Staub Ernő, köszöntve a rögtönzött sajtótájékoztató résztvevőit. A tájékoztató a pécsi küldöttek számára adott módot, hogy frissiben elmondhassák az országos gyűlésen történteket. Dr. Gulácsy István, az országos gyűlés egészségügyi szekciójában résztvevő szakértő írásban, Chrenóczy-Nagy Tibor, Erdélyi József, Sashalmi György, Staub Ernő és dr. Wéber János küldöttek szóban számoltak be a szekciókban végzett munkájukról. Elöljáróban leszögezték, hogy szinte minden fronton megfogalmazódott: a szekciók gyorsabb, határozottabb politikát igényelnek a kormányzati szervektől, különös tekintettel a gazdasági teendőkre. Ebbe belefér a privatizáció gyorsításának, az adórendszer finomításának igénye többek között. Az önkormányzati szekcióban fölmerült például, hogy újra kéne fogalmazni a megyei önkormányzatok kissé siralmas jelenlegi helyzetét, mégpedig több feladatot és nagyobb hatáskört juttatva nekik. Az új alapszabályról szólva dr. Wéber János megfogalmazta: valódi pártalkotmányt alkottak, megszabadítva a régi alapszabályt minden olyan elemtől ami az MDF pártszerű működését zavarhatta. K. F. Beszámoltak a vámosok Növekvő bevételek és korrupció-Az elmúlt, 1992-es esztendő a Vám- és Pénzügyőrség történetében minden tekintetben a fordulat évének nevezhető, a fokozott hazai és nemzetközi elvárások és a gyakorlati tapasztalatok alapján több új jogszabályt, intézkedést kellett életbe léptetni - mondta tegnapi sajtótájékoztatóján Arnold Mihály vezérőrnagy, a Vám- és Pénzügyőrség országos parancsnoka. A privatizáció, az (Folytatás az 5. oldalon) szóló Európai Keretegyezmény megerősítését indítványozó országgyűlési határozati javaslatot, valamint a magyar-osztrák közúti és viziközlekedésben a határforgalom ellenőrzéséről szóló egyezmény kihirdetését indítványozó törvényjavaslatát. A kormány ugyanakkor visz- szavonta a rádió és televízió studióalapítás korlátozásáról, valamint a frekvenciamoratóriumról szóló törvényjavaslatát. (Folytatás a 2. oldalon)