Új Dunántúli Napló, 1993. január (4. évfolyam, 1-30. szám)

1993-01-26 / 25. szám

2 uj Dunäntüit napiö 1993. január 26., kedd Horn Gyula lemondott az Országyűlés Külügyi Bizottsága elnöki tisztéről © ÓRA A NAGYVILÁGBAN Budapest: Kupa Mihály pénzügyminiszter tegnap hivatalában fogadta Piero Barucci olasz kincstárügyi minisztert MTI Telefotó Magyar kötvénykibocsájtás Japánban Lemondott az Országgyűlés Külügyi Bizottságának elnöki tisztéről és testületi tagságáról Horn Gyula. A Magyar Szocia­lista Párt elnöke döntését hétfőn az Országgyűlés plénuma előtt jelentette be. Elhatározásának körülmé­nyeit ismertetve Horn Gyula emlékeztetett arra, hogy tavaly decemberben a Külügyi Bizott­ság koalíciós pártjainak 13 kép­viselője egy „szigorúan bizal­mas” jelzésű levélben szólította fel a távozásra. (A levelet a le­mondást kezdeményező képvi­selők megküldték a Magyar Távirati Irodának is.) A koalí­ciós képviselők indokai közé tartozott: pártelnöki tisztség összeférhetetlen a bizottságban betöltött vezető posztjával, il­letve hogy Horn Gyula külhoni és hazai megnyilatkozásai sértik a Magyar Köztársaság érdekeit. Horn Gyula emlékeztetett arra, hogy sem az alkotmány, (Folytatás az 1. oldalról) Az Országgyűlés elnöke az Állampolgári Jogvédő Liga ál­tal támogatott, a lakáskamatok emelése elleni tiltakozással kapcsolatos népi kezdeménye­zés hitelesítési eljárásának eredményéről is tájékoztatta a T. Házat. A hitelesített aláírások száma nem érte el az 50 ezret, de meghaladta a 10 ezret. Ezért az elnök a népszavazásról és a népi kezdeményezésről szóló törvény előírásai szerint felkérte a költségvetési bizottságot, te­gyen előterjesztést arra vonat­kozóan, hogy indokoltnak tartja-e a népi kezdeményezés napirendre tűzését. Ezt követően a T. Ház meg­szavazta az ülés tárgysorozatát, majd megkezdte a társadalom- biztosítási törvény módosításá­ról szóló törvényjavaslat általá­nos vitáját. Surján László előterjesztése Surján László népjóléti mi­niszter a napirendi pont előadó­jaként előrebocsátotta: továbbra is csak az 1975-ben alkotott törvény módosítása kerül a képviselők elé, ugyanis egy át­fogó és teljes változásokat fel­ölelő új jogszabály megalkotá­sára csak a társadalombiztosí­tási önkormányzatok megalaku­lása után van lehetőség. Az előterjesztés főbb elemeit ismertetve a népjóléti tárca ve­zetője elmondta: a nyugdíjkor­határ tekintetében egyelőre nem lesz változás. Ezt elsősorban a munkanélküliség, illetve a munkaerőpiaci túlkínálat indo­kolja. A javaslat szerint azon­ban a nők öregségi nyugdíjkor­határa 1995-től kétévenként egy-egy évvel emelkedik majd. Öregségi, teljes nyugdíjra a hat­vanadik életévét betöltött férfi és az 1995. január elseje előtti időpontban az ötvenötödik élev tévét betöltött nő jogosult, amennyiben húsz évi szolgálati időt szerzett vagy az említett korhatárt 1991 január elseje előtt betöltötte, legalább tíz év szolgálati idővel. Az egészségbiztosítási rend­szer változásait összegezve a miniszter rámutatott: módosul a járulékszabályok egy része, és egyúttal kiterjedtebbé lesz a táppénzre való jogosultság. így például a javaslat nem csak a gümőkóros, hanem más megbe­tegedések esetére is lehetővé te­szi az egy évnél hosszabb idő­tartamú táppénzfolyósítást. Az előterjesztés a táppénz mérté­kének szabályozását törvényi szintre emeli, kizárva annak le­hetőségét, hogy alacsonyabb sem a házszabály nem tartalmaz olyan jogszabályt, amely szerint összeférhetetlen lenne valamely pártbeli, illetve bizottsági tiszt­ség betöltése. Emlékeztetett arra, hogy 1990 áprilisában maga Antall József kérte fel a Külügyi Bi­zottság elnöki tisztének ellátá­sára. Mindezek alapján vissza­utasította a lemondására vonat­kozó felszólítást. A távozását sürgető érvek megválaszolása után a politikus bejelentette: lemond a Külügyi Bizottság elnöki tisztéről és tag­ságáról. Döntésének indokaként elmondta: tudomásul veszi, hogy nem tartanak igényt bi­zottsági elnöki munkájára, és nem kíván esetleg hónapokig elhúzódó méltatlan, kisstílű csa­tározásokba bocsátkozni. Elha­tározásánál figyelembe vette azt is, hogy a térség súlyos helyzete Magyarországot is tragédiába sodorhatja. szintű jogszabály ettől eltérően rendelkezzék. Az általános vitában a szociá­lis bizottság többségi álláspont­ját tolmácsoló Pokomy Endre (MDF) egyetértett azzal, hogy a társadalombiztosítási rendszer teljes átalakítására csak egy le­tisztult gazdasági környezetben van lehetőség. A vitában felszólaló képvise­lők többsége részéről kemény bírálatok érték az előterjesztést. Az előterjesztés általános vi­táját elnapolták. Törvényjavaslat a családi pótlékról Az Országgyűlés hétfőn megkezdte és befejezte az álta­lános vitát a családi pótlékról szóló 1990. évi törvény módosí­tását célzó törvényjavaslatról, amelynek lényege, hogy ez év januárjától a családok gyerme­kenként 150 forinttal több csa­ládi pótlékot kapnának. Surján László népjóléti miniszter ex­pozéjában hangsúlyozta: a ko­rábbi évek gyakorlatával ellen­tétben a törvénymódosítás nem differenciál a gyermekek száma szerint, mert a költségvetésből biztosított 4,2 milliárd forint túlságosan alacsony. Ugyanak­kor a miniszter rámutatott, hogy az eddig már jogszabályok kap­csán megszavazott összegek maradnak, tehát, ha a Parlament módosítja az eddig érvényes családi pótlék törvényt, akkor a három- és többgyermekes csa­ládok gyermekenként havonta ezer forinttal kapnak többet, mint az egygyermekesek. Az Országgyűlés hétfőn este lefolytatta az agrárpiaci rend­tartásról szóló törvényjavaslat részletes vitáját. A Mezőgaz­dasági Bizottság nevében Ká­nya Gábor (MDF) számolt be a bizottság által a javaslathoz benyújtott módosító indítvá­nyokról. Kiemelte az Agrár- rendtartási Hivatal bevezetésé­nek fontosságát és részletesen elemezte a közvetetten, illetve a befolyásolt módon szabályo­zott agrárpiac működését. Vé­kony Miklós (MDF), az alkot­mányügyi bizottság előadója elmondta, hogy az Agrárrend­tartási Hivatal felállítására vo­natkozó javaslat kivételével egyetértenek a Mezőgazdasági Bizottság által kidolgozott módosító indítványokkal. Az elnöklő Dörnbach Alajos a törvényjavaslat részletes vitá­ját lezárta és a plenáris ülést berekesztette. A törvényhozói munka kedden reggel 10 óra­kor folytatódik. O Kiev: A rohanó infláció leg­frissebb bizonyítékaként Ukraj­nában hétfőtől forgalomba hoz­ták a kétezres és az ötezres ku­ponokat. Korábban az ezres volt a legnagyobb címletű fizetőesz­köz. A december végén bejelen­tett nagyarányú áremelések nyomán súlyos készpénzhiány lépett fel Ukrajnában, egyes ke­leti megyékben a bérek kifizeté­sét is el kellett halasztani egy-két héttel. Az sem segített az általános pénzhiányon, hogy az 1991-es 10,4 milliárd helyett tavaly 491 milliárd kupont nyomtak az országban. O Washington: Az amerikai pénzügyminiszter szerint a várt­nál jóval nehezebb feladat a kö­zéposztály adóterheinek tervbe vett csökkentése az előrejelzett- nél súlyosabb költségvetési hi­ány miatt. Lloyd Bantsen kije­lentette azt is: Clinton elnök kormányzata energiafogyasztási adó bevezetését fontolgatja. Mint mondta, az új demokrata kabinetnek több olyan nehéz vá­lasztással is szembe kell most néznie, amellyel korábban nem törődtek. A miniszter kijelen­tette: a deficit tovább halmozó­dott, a terv végrehajtása most a vártnál nagyobb nehézségekbe ütköznék. A magyar politikusok véle­ménye szerint a Nyugat késve és keveset tett a volt Jugoszlá­viában kialakult válság kezelé­sére. A Nyugatnak el kell dön­tenie, akar-e erőt alkalmazni, mert az üres fenyegetés rosz- szabb, mint a semmi. Az Egye­sült Államoknak vezető szere­pet kell vállalnia az ügyben, és tovább kell segítenie a magyar demokráciát. Ezt írta a közelmúltban tett magyarországi látogatásáról az amerikai kongresszus EBEÉ-bizottsága. A képviselő­ház és a Szenátus mindkét párt­béli tagjait, valamint a külügy-, védelmi és a kereskedelmi mi­nisztérium képviselőit egyesítő A Magyar Nemzeti Bank hét­főn 40 milliárd jen (320 millió dollár) értékű szamuráj kötvényt bocsátott ki Japánban. - Ked­vező a kötvénykibocsátás időzí­tése, mert a pénzpiac az árakban már elismerte az üzleti körök kamatcsökkentéshez fűződő vá­rakozását - hangsúlyozta a Da- iwa Értékforgalmi Társaság ille­„Hajlok annak feltételezé­sére, hogy Al Gore, az Egyesült Államok új alelnöke román származású” - nyilatkozta va­sárnap Victor Surdu, a Román Demokratikus Agrárpárt elnöke a Romres hírügynökségnek. Surdu szerint ugyanis Gore al- elnök nagyapja, bizonyos Va­sile Gorea Karánsebesről szár­mazott. Egy ideig háziőrizetben volt a Duna menti Brailában, majd onnan 1926-ban kivándo­rolt Kanadába. Ezt követően te­lepedett le az Egyesült Álla­mokban. Surdu részben a ka­testület az EBEÉ-döntések vég­rehajtását kíséri figyelemmel vi­lágszerte. A demokrata politi­kusok által vezetett küldöttség Budapesten találkozott Göncz Árpád államelnökkel, Antall Jó­zsef kormányfővel, s a kormány más tagjaival, köztük Je­szenszky Géza külügyminiszter­rel. A tapasztalataikat összegző jelentés szerint a vezető magyar politikusok úgy vélik: a dél­szláv válságban óvatosan kell bánni a katonai nyomással, mi­után földi hadműveletek kocká­zatosak lennének a Nyugatra. Egyúttal sürgették: Washington vállaljon kezdeményezőbb sze­repet és közölje világosan a tékese az MTI tudósítójának. A megfelelő áron és kellő időben történő kötvénykibocsátás alapvető feltétele az értékpapír kedvező pénzpiaci fogadtatá­sának. Az MNB kötvények futami­deje öt év, kamata 6,5 százalék és az értékpapír kibocsátása névértéken történt. ránsebesi levéltárban fellelhető okmányokra, részben pedig olyan iratokra hivatkozott, ame­lyek jelenleg egy bizonyos Av- ram professzornak a birtokában vannak. Nyilatkozatában Surdu elmondta még, hogy Al Gore- nak beiktatása alkalmából kül­dött üdvözlő táviratában felvi­lágosítást kért az alelnöktőL „Ha minden igaz - hangsú­lyozta a pártelnök a Rompres- nek adott nyilatkozatában -, ez azt jelenti, remélhetjük, hogy ott a Fehér Házban valaki szeret bennünket”. szerbekkel, milyen következ­ményei lehetnek folytatódó ag­ressziójuknak. Tekintettel a kisebbségben élő 3 millió magyarra, Magyar- országnak az az álláspontja, hogy a nemzeti kisebbségek ügye része az európai bizton­ságnak. Ugyanakkor az MDF (akkori) alelnöke, Csurka Ist­ván kirekesztő, antiszemita em­lékirata, valamint a bőrfejűek erőszakos - bár elszigetelt - támadásai magyarországi ki­sebbségek ellen emlékeztettek arra, hogy Magyarország is fo­gékony szélsőségesen naciona­lista, kisebbség-ellenes jelsza­vakra - írták az amerikai tör­vényhozók. O London: Sikertelen volt a brit rendőrség hétvégi nyomo­zása egy pénzszállító alkalma­zott után, aki pénteken tűnt el az általa vezetett páncélfurgonnal és egymillió fonttal. A nyomo­zók eleinte rablótámadásra gya­nakodtak, de végül valószínűbbé vált, hogy a pénzszállító nem ál­dozata hanem elkövetője a mil­liós rablásnak. Ezt támasztja alá az a tény is, hogy a sofőr élet­társa és hároméves kisfia még pénteken nyomtalanul eltűnt la­kásáról. O Manganeses de la Polvo- rosa: Európa egyik leghírhed- tebb ünnepsége lett szelídebb vasárnap abban a spanyol falu­ban, ahol idén - az eddigi szoká­soktól eltérően - a falu lakói nem hajítottak templomuk tornyából kecskét a mélybe. A polgármes­ter rendeletére a rezesbanda ze­néjétől kísérve, a rémült jószágot kötélen eresztették le a templom- toronyból, majd tízméteres ma­gasságból ejtették egy kifeszített ponyvára. Az állatvédőket nem hatotta meg a polgármester „enyhítő” rendelete, szerintük ugyanis a lelógatott patás még így is nagyon szenved. O Tokió: Egy ismeretlen japán zsaroló azzal fenyegetőzik, hogy nyilvánosságra hozza a Jokoha- mai Bank üzletfeleinek névsorát és e listát átadja az alvilágnak. A zsaroló, aki a lista visszaadásá­nak fejében közel 3 millió dollárt követel, fenyegető levelet kül­dött az egyik bankfiókba és mel­lékelte is a bank 360 kliensének névsorát. A pénzintézet megerő­sítette a sajtónak, hogy egyik fi­ókjából eltűnt az üzletfelek lis­tája. O Harare: Zimbabwe lakóinak hamarosan fel kell hagyniuk az­zal a szokásukkal, hogy rokonuk halála után a tetemet annak háza elé tegyék, akit felelősnek tarta­nak a megboldogult haláláért. A zimbabwei kormány ugyanis fontolóra vette az országszerte dívó szokás betiltását. A nemkí­vánatos gyakorlat hamarosan bűncselekménynek fog minő­sülni. Vetélkedő Burtonért Nyolc évvel a halála után két helység verseng Walesben a nagy angol színészért, Richard Burtonért. Eddig Port Talbot megfelle- bezhetetlenül magáénak mond­hatta a Shakespeare szerepek nagyszerű alakítóját, Elizabeth Taylor főijeinek egyikét. Most viszont a szomszédos község, Neath is bejelentette igényét arra, hogy fiának tekinthesse Burtont, s alátámasztja ezt az­zal, hogy az 1925-ben Richard Jenkinsnek .született és 1984-ben elhúnyt művészt a község nevezetes fiainak névso­rán tartja nyilván és állandó ki­állítást készül szervezni emlé­kének ápolására. A küldöttség Borisz Jelcin orosz elnök után járt Budapes­ten, ahol a vezető politikusok ja­vasolták nekik: támogassák Jel­cint, hogy az ellenállhasson a konzervatív támadásoknak. - A lehetőség, hogy a korábbi Szov­jetunió stabilitása felbomlik , nyilván riasztó Magyarország számára, különös tekintettel arra, hogy viszonya északi és déli szomszédaival feszült. A magyar vezetők síkraszálltak az USA erős politikai, katonai és pénz­ügyi jelenléte mellett Európában, és további amerikai támogatást kértek Közép-Kelet-Európának: míg Magyarország büszke az eddig megtett útra, tovább kell építenie a demokráciát. Vita a társadalom- biztosításról Rettegésben tartott lovak Angliában Rejtélyes merényletsoro­zat tartja izgalomban Angli­ában a lótenyésztőket és álta­lában az állatbarátokat is. A rendőrség nagy erőkkel nyomoz egy - feltehetően perverz - tettes ellen, aki az utóbbi nyolc hónapban az ország legkülönbözőbb terü­letein lovakat sebesített meg, egy esetben pedig le is ölte áldozatát, egy kancát. A megtámadott állatokat - kancákat, méneket és csődö- röket válogatás nélkül - a tet­tes késsel vagy más éles szer­számmal többnyire a nya­kunkon és a nemi szervük környékén kaszabolta össze. Több súlyosan megsebesített állatot utólag el kellett pusztí­tani. A rendőrség értetlenül áll a bűntények előtt, mert sem in­dítékra sem az elkövetés he­lyeinek bármiféle sémájára utaló jelnek nincs - egyelőre - a birtokában. Nem zárja ki ezért a boszorkányságból tör­ténő elkövetést sem, amelyet a Sunday Telegraph vasár­napi száma lehetségesnek tart. Egyesek összefüggésbe hozzák a lovak elleni merény­letsorozatot Peter Shaffer 1973-ban bemutatott színda­rabjával és a belőle készült filmmel, az „Equus”-szal is. A rendőrség - jobb híján - egyelőre azt tanácsolja a ló­tulajdonosoknak, hogy foko­zottan őrizzék, akár kutyák­kal és egyéb módon is, istál­lójukat. Amerikai törvényhozók magyarországi tapasztalataikról Román származású lenne Gore alelnök?

Next

/
Thumbnails
Contents