Új Dunántúli Napló, 1993. január (4. évfolyam, 1-30. szám)
1993-01-25 / 24. szám
2 aj Dunäntült napló 1993. január 25., hétfő Antall József az MDF elnöke Befejeződött az MDF VI. Országos Gyűlése (Folytatás az 1. oldalról) elnöke az elnökségre vonatkozóan kijelentette, hogy ez az összetételű elnökség az, melyet vállalok emberileg, erkölcsileg és politikailag, s ez az az elnökség, mellyel tovább lehet vinni Magyarország kormányzását. Kijelentette azt, hogy többségük politikai nézeteivel, stílusával, módszereivel egyet ért. És mindehhez hozzátette: Becsületes és józan politikát kelI követni, tiszta vitában kell nézeteket diadalra vinni. Ragaszkodom ahhoz a politikai magatartáshoz - mondotta -, amelyet az általam sok évtizeden át nemigen értékelt Pravdában olvastam 1990-ben, mely szovjet szempontból fogalmazott így: nyers, kemény, de kiszámítható a miniszterelnök. Az elnökség tagjai A küldöttek 677 érvényes szavazatot adtak le, s közel 100 jelöltből a következő 20-an kerültek be az MDF vezető testületébe, nevük után zárójelben a kapott voksok száma: Lezsák Sándor (675), Für Lajos (668), Kónya Imre (575), Csurka István (536), Boros Péter (530), Szabó Iván (465), Nahimi Péter (454), Szabad György (424), Katona Tamás (393), Zétényi Zsolt (390), Kulin Ferenc (350), Farkas Gabriella (345), Jeszenszky Géza (326), Zacsek Gyula (308), Szabó Tamás (288), Fekete Gyula (266), Medgyasszay László (266), Balás István (259), Bogárdi Zoltán (247) és Sárossy László (224). (Csak zárójelben jegyezzük meg, hogy nem sikerült a régiónk terve, hogy a baranyai dr. Wéber Jánost bejuttassák az elnökségbe, bár a jelölt nem kevés, 121 szavazatot kapott.) Az elnökség belső megoszlását számolgatva úgy tűnik, hogy a pártelnökkel, Antall Józseffel együtt, tizenhat centrumpárti és öt népnemzeti került egy csapatba, ami momentán a centrum fölényes győzelmét jelenti, s ezzel együtt a párton belül a józanabb erők felülkerekedését a szélsőjobbfelé menetelőkkel szemben. (Egyébként a vasárnapi vita során az egyik felszólaló az MTI információi szerint Antall Józsefet magyar Mózesnek, Csurka Istvánt pedig a nemzet élő lekiismeretének nevezte, hangsúlyozva, hogy mindkettőjükre szükség van a pártban.) Nyilatkozatok Nyilatkozott lapunknak Lezsák Sándor, aki szerint újra át kell gondolni, hogy miként lehet még többet és még jobban tenni az ország érdekében. Megfogalmazta, hogy erre garancia lehet az, hogy olyan elnökség került a párt élére, amelyik megfelelő kritikával ugyan, de támogatja a kormányzati tevékenységet és nem szakad el attól. Kulin Ferenc, a liberális műhely tagja hasonlóképpen vélekedett: .Teljesült tehát az óhaj, amit a plenáris ülés vitáiban többen megfogalmaztak, s ami a kormányzat számára létkérdés: kormánypárt kormányzati felelősség nélül naiv ábránd, biztos kudarc. Csurka István, aki bár ismét besorolt a legfelsőbb párttestületbe, nem kevés kritikát kapott a plénumon. E kritikákat eléggé megtörve, mondataiban, nyilatkozataiban visszafogottan kommentálta: Többen kerültek be listánkról is az elnökségbe, s ez sikernek könyvelhető el. Persze nem szeretném, ha mindjárt kisebbségre, ellenzékre és centrumra osztanák föl a párt vezető szervét. Hogy rövidre zárjam a latolgatásokat, csak annyit mondok, kezdjünk el először dolgozni, s aztán majd kiderül, hogy mit érünk így együtt. Egyébként 12 szekcióban kezdték el munkájukat a küldöttek, számszerint 642 fő, hogy különböző témakörönként így összegezzék a vita tapasztalatait - mindazokat a megoldásra váró feladatokat, melyekkel tarsolyukban az országos gyűlésre érkeztek. A nagy csokorból kiemelésre érdemes szekciójavaslat az, mely szorgalmazza, hogy 1993-ban rendezzék meg a párt III. országos gazdaságpolitikai konferenciáját, és ezen tárgyalják meg az MDF választási programjának gazdasági téziseit. Szerintük nagy figyelmet kell az elkövetkező időszakban fordítani a foglalkozáspolitikára, s ezen belül is a munka- nélküliség hatásának enyhítésére. Szó volt arról a szekcióüléseken, hogy minél előbb - akár az első félévben - meg kell alkotnia a Parlamentnek a környezetvédelmi törvényt. Elhangzott a területfejlesztés szükségessége is, amelyben jobban együtt kéne működnie az illetékes minisztériumoknak. Volt szekció, melyben nemzet- biztonsági tanács felállítását kezdeményezték, mások a határainkon kívül élő magyarság érdekében szólaltak föl. De legfontosabb talán az az igény, mely szerint fel kell gyorsítani Magyarországon a privatizáció folyamatát, biztosítva, hogy szem előtt folyjék, ellenőrzés mellett. Szorgalmazták egyes küldöttek, hogy nem halogatható tovább a nemzeti lakás- koncepció megfogalmazása, s meg kéne vizsgálni azt, hogy miként lehetne családbarát adórendszert kialakítani. Az új földtörvényben ki kell mondani a magyar föld védelmében, hogy külföldiek nem szerezhetnek termőföldet Magyarországon. A sajtóról szólva megfogalmazták, hogy létre kell hozni az igazi Magyar Televíziót és az igazi Magyar Rádiót. Az MDF valódi pártatlanságot, közszolAz Országos Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint az elmúlt huszonnégy órában 31 személyt ért baleset a közutakon: hárman meghaltak, tizen súlyos, tizennyolcán könnyű sérülést szenvedtek. Jk Az újabb rendőrségi jelentés szerint hét áldozata van a Kiskunfélegyháza külterületén bekövetkezett hármas karambolnak, a korábbi közlést követően ugyanis meghalt az egyik gépkocsi kórházba szállított utasa is. A súlyos közúti baleset pénteken este történt, amikor az E5-ÖS főút halasi leágazásában egy 20 éves kiskunfélegyházi lakos CIE-810 rendszámú szegálati működést tart kívánatosnak és támogatja a kormányt a két intézettel kapcsolatban tett legutóbbi intézkedéseiben. Új alapszabály Plénum elé került vasárnap az MDF új alapszabálya is, melyre 603-ból összesen 476 küldött szavazott igennel, s melyet rövidesen a Cégbíróság is kézhez kap, bejegyzés végett. A vitában felszólalók között ott volt Surján László, a koalíciós partner, a KDNP elnöke, aki leszögezte: a kereszténydemokraták abban érdekeltek, higy az MDF továbbra is erős párt maradjon. Az MDF VI, Országos Gyűlése Antall József pártelnök, kormányfő zárszavával ért véget délután fél ötkor, aki hangsúlyozta: A Magyar Demokrata Fórum határozottan, keményen, ugyanakkor kiszámíthatóan és kompromisszumkészen folytatja politikai céljainak megvalósítását. Mint azt az MTI hírűi adta: az MDF elnöke belpolitikai nyitást szorgalmazott, amely során a pártnak versenybe kell szállnia újabb és újabb rokonszenvezők megnyeréséért, hiszen csak így lehet választásokat nyerni vagy jó helyezést elérni. Antall József visszautasította azt a sanda propagandát, amely azzal vádolja a kormánykoalíciót, hogy el akarja halasztani a választásokat, netán puccsot készít elő. A pártelnök-kormányfő leszögezte: az alkotmányjogilag szükséges időben megtartják a választásokat. Az ellenzékről szólva Antall József a küldöttek figyelmébe ajánlotta, hogy lehetséges a politikai együttműködés velük is parlamentáris keretek között, ez azonban nem ölthet valamiféle népfrontos jellegű hatpárti kormányzási formát. Kozma Ferenc mélygépkocsijával a 06-ZF-834-es rendszámmal közlekedő török kamionnak ütközött. A kamion áttért az úttest menetirány szerinti bal oldalára és összeütközött a szemből érkező MK-27-EB rendszámú személygépkocsival, amelyet egy 32 éves bolgár állampolgár vezetett. Az ütközést követően a kamion felborult, farostlemez rakománya az úttestre szóródott. A magyar gépkocsivezető és három utasa, a bolgár gépkocsivezető és egy utasa a helyszínen életét vesztette, másik utasa pedig később halt meg. A török kamion vezetőjének csak az egyik bordája tört el, így már elhagyhatta a kórházat. PÉCS, MŰVÉSZETEK HÁZA, SZÉCHENYI TÉR 7-8. Az Alliance Francaise de Pécs és a Művészetek Háza rendezésében 1993. január 27-én 19 órakor a Művészetek Háza Fülep Lajos termében Antoine Tómé francia énekes Ronsard és Apollinaire megzenésített verseit adja elő. Minden érdeklődőt szeretettel várunk. Belépődíj: 100 Ft, az Alliance Francaise tagjai számára 50 Ft. (457) Kiskunfélegyháza: hét áldozat A kamionost kiengedték a kórházból 1945 óta a legnagyobb demonstrációt tartották Ausztriában január 23-án a bécsi Ringen, melynek keretében az országban a szélsőjobboldaliak által meghirdetett idegengyűlölet ellen tiltakozott a közel 200 000 résztvevő MTI TELEFOTÓ Jugoszláv csapatösszevonások A jugoszláv hadsereg csapatösszevonásokat hajt végre Bosznia-Hercegovina határánál. A belgrádi vezérkar szerint az intézkedésnek az a célja, hogy megakadályozzák a muzulmán szabadcsapatok további támadásait jugoszláv területeken lévő katonai célpontok ellen. A jugoszláv hadsereg vezérkarának vasárnap Belgrádban nyilvánosságra hozott közleménye szerint muzulmán egységek az elmúlt tíz nap alatt Jugoszlávia területén huszonkét- szer nyitottak tüzet katonai alakulatokra. Jugoszláv csapatok az ország területén három diverzáns csoportot tartóztattak fel, és a velük vívott harcokban 42 boszniai muzulmán veszítette életét - hangoztatja a DPA szerint a belgrádi vezérkar vasárnapi közleménye. A „Hoppá” Berlinben Maár Gyula Törőcsik Mari és Garas Dezső főszereplésével készült filmje, a „Hoppá” képviseli Magyarországot Berlinben, a február 11 -én kezdődő 43. filmfesztiválon. A nyitófilm a Szarajevóból származó, jelenleg Franciaországban és Amerikában élő rendező, Emir Kustu- rica („A papa szolgálati útra megy”) „Arizona dream” című alkotása, míg a szemlét Costa Gavras filmje zárja február 22-én, a „Petite apocalypse” („Kis apokalipszis”), amelyben a főszerepet Jiri Menzel, a cseh új hullám klasszikus rendezője alakítja. Huszonöt film - köztük 15 európai - versenyez a nagydíjakért, az Arany és az Ezüst medvéért, a hivatalos programban. Káros videojáték Japánban videojáték közben eddig 120 személynél jelentkeztek epilepsziás rohamhoz hasonló tünetek - derül ki az első országos összesítésből. A szigetországi kórházak adataira támaszkodó jelentés szerint többnyire általános- és középiskolás gyerekeket kezeltek az orvosok, akik szerint ebben a korcsoportban a legérzékenyebb a szem a fényfelvillanásokra. Gyógyszereket írtak föl a betegeknek, illetve eltanácsolták őket attól, hogy órákon át játsszanak videojátékokkal. A Nintendo japán vállalat elhatározta, hogy termékeire figyelmeztető feliratot helyez, felhívja az esetleges veszélyekre a figyelmet és kilátásba helyezte, hogy kiiktatja a felvillanó fényeket a programokból. Téli vásár a Centrum Áruházban! 1993. január 25-től Ajánlatunk: Férfi téliesített dzseki Gyermek dzsekik, anorákok több fazonban Női pulóver színekben Női pulóver színekben Férfi pulóver Gyermek termo pulóver Női pizsama Műszál szövet Szövet Bársony sötétítő Női csizma Női csizma Férfi bokacipő Gyermek száras cipő Gyermek száras cipő Régi Áruház Divatosztály Gyermek szabadidőruha Gyermek pulóver Gyermek nadrág Női hálóing Méterosztály Pamut jersey Jersey Szövet Konfekció osztály Gyermek dzsekik, anorákok Reklámáron: Új színekben alpacca férfi öltönyök í>250 Ff 2990 Ft 3(4001 >6001 1001 >00 j)00/l )8C 40% engedménnyel t 2040 Ft t 1560 Ft t 660 Ft t 1320 Ft t 2160 Ft t 348 Ft t 522 Ft t 468 Ft t 3480 Ft t 1560 Ft t 1380 Ft t 1680 Ft t 1080 Ft 15f 930 Ft 444 Ft 738 Ft 1560 Ft 588 Ft 234 Ft 402 Ft 40% engedménnyel! 3300 Ft 7300 Ft Amíg a készlet tart! faitv CENTRUM (501)