Új Dunántúli Napló, 1993. január (4. évfolyam, 1-30. szám)
1993-01-04 / 3. szám
1993. január 4., hétfő QjDunantatt napló 7 Mire költjük pénzünket? Nincs leltár a nemzeti vagyonról A kritikus küszöbhöz jutottunk Szabad György az Országgyűlés munkájáról Eredményeink záloga a nemzet tettvágya Audrey Hepburn utolsó kívánsága „Szeretnék havat látni”: ez Audrey Hepbum utolsó kívánsága. A 63 éves halálos beteg hollywoodi filmsztár óhaja teljesült: karácsony előtt repülőgépen Amerikából Svájcba szállították. A világhírű színésznő nemrég még az ENSZ Gyermeksegélyezési Alapja, az UNICEF megbízásából nagykövetként Szomáliában járt, hogy megpróbáljon enyhíteni az afrikai ország kicsinyeinek szenvedésén. Küldetését félbeszakítva novemberben visszatért az Egyesült Államokba, ahol Los Angeles közelében bélrákkal megműtötték. A sebészeti beavatkozás során kiderült, hogy a rák áttételes, a betegség a gyomrát is megtámadta. Az orvosok szerint Hepburn legfeljebb három hónapig élhet. Lausanne-i háza közelében fekszik az a kórház, ahol a 35 kilóra lesoványodott művésznőt most ápolják. A szanatórium ablakából jól láthatóak a svájci hegyek hófödte csúcsai. Az év embere A tekintélyes angol gazdasági lap, a Financial Times számára a kínai politika „szürke eminenciása” , Teng Hsziao-ping az év embere 1992-ben. A 88 éves - ma sem kormányzati, sem pártfunkciót be nem töltő - kínai politikusnak egyaránt pozitív és negatív szempontok miatt ítélte oda a lap a kitüntető címet. A Finacial Times úgy mutatja be Teng Hsziao-pinget, mint a jelenlegi kínai gazdasági konjunktúra elindítóját. A gazdasági növekedés ugyanis Kínában 12 százalék körül van és számítani lehet rá, hogy az ország, amely a 10. helyen áll az ipari nemzetek sorában, további eredményeket ér el. Az angol lap véleménye szerint 1992-ben nőtt a valószínűsége annak, hogy Kínában a reformok immár visszafordíthatatlanok. Ugyanakkor az angol lap arra is emlékeztet, hogy Teng szerepet játszott a demokratikus mozgalom leverésében és köze volt az emberi jogok megsértéséhez is. Nem sikerült neki, hogy új politikai struktúrákat hozzon létre Kínában. „Teng Hsziao-ping csak a Kínai Kommunista Párt politikai csődjének fényénél tekinthető az 1992-es év emberének” - összegezi véleményét a Financial Times. (DPA) Állíthatja-e bárki okkal, hogy Magyarország nem tartozik a világ gazdag államai közé? Hiszen ahol százmilliárd forintot lehet kidobni Bős-Nagymaros ürügyén, s ahol ugyanennyit ajánl föl - „sajnos többre nem futná” - a pénzügyminiszter az egyébként joggal kárpótlandók finanszírozására, nos, ott nehezen értené egy más bolygóról ideröppent valaki, hogy miért folyik a parlamenti cécó, néha filléreken is? Ezen tűnődve kopogtattam be dr. Gidai Erzsébet, a Társadalomkutató Intézet igazgatójának ajtaján. Arra kértem, legyen segítségemre egy igencsak prózai állampolgári kérdés megválaszolásában. E kérdés tán így, ilyen egyszerűen hangzanék: mire költjük a pénzünket? Természetesen az országét, benne azonban saját adóforintjainkat is. Nőtt a külföldi eladósodás- Mivel kezdjük? Talán a fejlődésünket leginkább gátló nemzetközi eladósodásunkkal? Rendben van, kezdjük ennek a Kádár-érában keletkezett, ám folyton-folyvást gyarapodó adósságállománynak a számbavételével. Az köztudomású, legalábbis szakberkekben, hogy az 1980-as évek derekától azért veszünk föl hiteleket, hogy egyáltalán törleszteni tudjuk az úgynevezett adósságszolgálatot. Ez ugyanis föltétele annak, hogy megőrizzük hitelképességünket, vagyis hogy újabb hitelekhez juthassunk a korábbiak törlesztésére.- Akkor most hol tartunk ebben az ördögi körben?- 1985 és 1992 között megkétszereződött és most 22,6 milliárd dollár az adósságunk.-Néhány nyilatkozat azonban elhangzott gyarapodó banki tartalékainkról...- Valóban ötmilliárd dollárra rúg ez a tartalék, ám szerkezete korántsem bíztató. Hiszen abból kétmilliárd a lakosság deviza-megtakarítása, hárommi 1- liárd pedig a más országokból idemenekített pénz, illetve tartalékok formájában elhelyezett hitel. Ez tehát egyáltalán nem stabil tartaléka a Nemzeti Banknak, hiszen bármikor kimerülhet és egyből fizetésképtelenné válhatunk. így summázatként azt mondanám, hogy a kritikus küszöbhöz jutottunk: ha így folytatjuk, az ezredfordulóra akár 40 milliárdra növekedhet az adósságunk. Gyarapodó bürokrácia- És a bevételi oldala mérlegünknek?- A magyar ipar 1992 végére gyakorlatilag összeomlott, a mezőgazdaság nemkülönben. Ezt bizonyítja az ipari termelés négy év alatti hatvan százalékos visszaesése, az egy millióhoz közelítő munkanélküli-sereg, a költségvetés gyorsan növekvő hiánya. A bruttó hazai termék, a megtermelt GDP hatvan százalékát központosítja a költségvetés, ami igen magas arány, ez Nyugat-Európában átlagosan 40-45 százalék.- Szemünk láttára érvényesül Parkinson ismert törvénye: burjánzónak a hivatalok, lett légyen szó államelnöki, miniszterelnöki, kárpótlási, adóhatósági, r köztársasági megbízotti, TB, ÁVÜ, s ki tudja még, hányféle rövidítésű cég szüntelen bővüléséről.-Valóban jelentős megtakarítást érhetnénk el, ha a privatizációt vállalati szinten hajtanák végre, kis apparátus ellenőrzésével, de a társadalombiztosítás és más bürokratikus intézmények környékén is volna mit lefaragni — válaszolja dr. Gidai Erzsébet. - A parlamenti rendszer maga háromszorosába kerül a korábbinak, nem szólván a pártok finanszírozásáról, és így tovább. Három billió forint!-Nyilván fizetjük a rendőrséget, amelynek erősítése közérdek a javából, nemkülönben a honvédségé, az egészségügyé, a kúltúrát már ki se merem ejteni ... És közben elégtelen az adózási fegyelem, sokan szégyellenék bevallani vagyonukat.-Amit nem is csodálok, éppen most jelent meg intézetünk havi információs lapjában egyik kollégánk írása. Tessék, tallózzon benne! Meghökkentő számokra bukkanok dr. Szretykó György írásában. íme: egy tavaly készült gazdaságszociológiai elemzés szerint hozzávetőleg kétszázezer magyar állampolgár legalább 3 billiónyi forint vagyonnal rendelkezik itthon és külföldön tartva azt. (Ráadásul az infláció is az állam és a magasabb jövedelműek kezébe csoportosítja a pénzt!) Másfelöl hétmillió ember reáljövedelme az 1960-as évek színvonalára esett vissza. Pazarlás és nélkülözés- Egyes pártok állandó vesz- szőparipája, hogy hiányzik az a bizonyos "szociális háló". De- hát vajon a munkanélküli segély nem tekinthető annak?- De igen! Az 1991 végén elfogadott, vagyis az idei évben elkölthető foglalkoztatási alap 13,5 milliárd forint volt, amit időközben emelni kellett. Tudnivaló, hogy ehhez még 10,2 milliárd forint szolidaritási alap is hozzászámítandó, tehát az az összeg, amit mi, munkavállalók fizetünk a bérünkből. Éppen a közelmúltban, november utóján emelték különben az Érdekegyeztető Tanács egyeztetései következtében 18 milliárd forintra a szemérmetesen foglalkoztatásainak titulált alapot. A megoldást valójában az jelentené, ha azok is újfent munka- vállalókká válhatnának, akik most ezt a segélyt megkapják, tehát munkahelyteremtésre van szükség! Sajnos, erre nem sok esély mutatkozik, sőt a túlságosan könnyedén privatizált vállalatok nem ritkán éppen a munkahelyet veszik el tőlünk.- Valójában a segélyt nevezzük foglalkoztatási pénznek?- Csak részben. A foglalkoztatási alap az átképzést, az oktatást, munkahelyteremtést szolgálná, de erre csak mintegy a negyedét használják, a többi a növekvő munkanélküliek segélyezését szolgálja, ami természetesen nem serkenti a gazdaság élénkítését.- Megvonható tehát olyan mérleg, hogy pazarlás egyfelől, nélkülözés másfelől?- Meg, s a legfőbb baj, hogy voltaképpen nincs is leltárunk a nemzet vagyonáról. Fölélése pedig folytatódik a privatizációban, a mezőgazdasági szövetkezetek átalakulásában, ilyen-olyan vagyonátmentési műveletekben. Keresztényi Nándor Elfogultság nélkül mondom: jelentős munkát végezve, sikeresen zártuk az évet. Az Országgyűlés a 1992-ben 81 törvényt, illetve törvénymódosítást és 88 országgyűlési határozatot hozott. A törvényhozói munka ebben az évben a joghézagok és az örökölt jogszabályok elengedhetetlenül módosításra szoruló elemeinek megváltoztatását tűzte ki céljául. Kisebb részük irányult a jogállami intézményrendszerünk kiépítésére, többségük a gazdasági és társadalmi átalakulás elősegítését szolgálta. A teljesség igénye nélkül megemlítenék ezek közül néhányat. Átalakulásunk egyik legfontosabb területének jogi szabályozását igyekezett elősegíteni a szövetkezetekről szóló törvény és a vele kapcsolatos birtokrendezés. A törvényhozás már az év elején eljutott e meghatározó jogszabály megalkotásához, de hamarosan kötelességének érezte a Ház, hogy ezt a törvényt módosítsa. Nem alaptalanul ért minket a kritika azért, mert nem mindjárt az első lépésben hoztuk meg ezt a fontos törvényt. A feladat újszerűsége, az idő rövidsége, valamint a társadalom sürgetése ebben a kérdésben épp úgy szerepet játszott, mint az a szándékunk, hogy megfeleljünk az Alkotmánybíróság elvárásainak. A kritika jogosságához nem fér kétség, de azért az is értékelendő, hogy az Országgyűlés eljutott a helyes felismeréshez: indokolt a már elfogadott törvény korrigálása is, és képesek voltunk az „önkorrekcióra”. Gazdasági és társadalompolitikai feladatoknak tettek eleget a képvielők, amikor hosszú tárgyalások során megalkották az új Munka Törvénykönyvét, amelyben a szociális szempontok és a termelés korszerűsítésének követelményei ötvöződnek az egyéni jogok és a demokrácia követelményeinek egyidejű érvényesítésével. Nagyon fontos volt a köztisztviselők helyzetének, jogviszonyának szabályozása, ugyanígy az igazságügy és az igazságszolgáltatás legkülönbözőbb szintjén dolgozók munkaviszonyának speciális szabályozása. A gazdaságban különös jelentőséggel bír a bankszervezetek és a hitelezést érintő jogszabályok, a koncessziós törvények - kivált a távközlés, a közlekedés és az úthálózattal kapcsolatos döntések - megszületése. Részben ehhez, de főképpen a világkiállítás ügyéhez tartozik a lágymányosi híd építéséről szóló törvény. Ami pedig az expót illeti, az Országgyűlés meghozta azokat az intézkedéseket, amelyek nyomán az előkészületeket nemzetközileg is méltányolták. Szociális terén három jogszabállyal járult hozzá a képviselőház az öröklött nehézségek leküzdéséhez. 1992-ben a nyugdíjak emelése terén, hosz- szú idő óta először, sikerült biztosítani a reálértékek romlásának ellensúlyozását, sőt némi korrekciót is elérni a régi nyugdíjasok javára. A növekvő munkanélküliség okozta problémák leküzdésére - segélyek, átképzési támogatások formájában - tetemes anyagi eszközöket szavazott meg a parlament. Örvendetes, hogy az 1993-as költségvetés az előkészítés javulása, valamint a törvénykezési munka kívánatos rugalmasságának eredményeként - idejében elkészült. Az Országgyűlés, úgy ítélem meg, a nagy nehézségek ellenére előbbre lépett; nemcsak a jogalkotást szolgálta, hanem az ország felemelkedésének feltételeit is biztosítota. Magyarország stabilitása - reményeink szerint - nem utolsó sorban a törvényozás működésének eredményeként, javult. Továbbhaladásunk feltétele: a magyar nemzet türelemmel párosult józansága. Kívánom, hogy az új évben, ezt megőrizve, tettvágyát nem korlátozva, mérlegelje minden lépését és bizonyos, hogy előrébb jutunk megkezdett útunkon. A vonat elindult 1969-ben átutaztam Drezdán. Pár percig állt csak a vonat az újjáépített, gyönyörű állomáson. Pedig több időre lett volna szükségem. Volt növendékeim vártak a pályaudvaron, ők már nagykorúak voltak, „utógondozottak”. Alig tudtam átadni Árpinak, Karcsinak, Lacinak, Ferinek a pár csomag hazai Kossuth cigarettát, ami bizony nagyon jól esett a fűizű német dohány után... De a forgalmista máris jelzett. A vonat elindult, a fiúk vele együtt gyorsultak. Persze, amig bírták. Áztán megálltak, fejük fölött összekulcsolták tenyereiket. Ez volt a búcsú-kézfogás. Ezek a fiúk akkor már egy éve dolgoztak Drezdában. Van, aki máig ott él, oda nősült. Mi, nevelőotthoni nevelők, szinte minden nap tartottunk „nevelési” értekezletet. Mert a problémák percről-percre rakódtak egymásra. Egy öreg igazságot gyakran leszűrtünk: minket nem kalapolnak egyetemet végzett fiatalemberek, annak kell örülnünk, ha kérges-tenyerű munkásfiatalokkal szoríthatunk kezet jártunk- ban-keltünkben. Gerendás Árpád máig ilyen fiunk maradt. Állami gondozott volt, megjárta Csertőt, Ba- kócát, a Megye utcai nevelő- otthont, utolsó állomása a miénk volt: az Ifjúsági Fiúotthon. Árpád az Építőipari Vállalat Vasbeton Üzemében dolgozott. A nődolgozók így emlegették: Ja, az a kormos-szemű, mosolygós fiú, az nagyon aranyos! Mi pedig szorgalmáért, állhatatosságáért becsültük. Igaz, erősebb is volt a többinél, mert rosszul anyakönyvezték. 1950 helyett 1952 szerepel máig is az igazolványában. Ilyen eset gyakori volt nálunk. Meg a keresztnév csere is. A szülők a 10-15 közül nem mindig tudták, melyik a Pista, melyik az Árpi és felcserélt anyakönyvi kivonatokat vittek a gondozó intézetekbe. Gerendás Árpival immár 24 éven át tartós a kapcsolatunk. Ha kellett, segítettünk egymáson. Ismerem feleségét és családját. A napokban megszólalt a telefonom. Árpád jelentkezett.- Mi újság, Árpikám?- Bizony nagy! Elnök lettem a független cigányszövetségben ...- Gratulálok!-De Ottó bácsi, másról is sző van. Szeretném a segítségét kérni... Megállapodtunk abban, hogy felkeresem a Cigányszövetségben, az Apáca utcában. Ott abban állapodtunk meg, hogy feleségével ejönnek hozzánk. így lett. Aztán záporoztak Árpád problémái, kérdései.- Élnek a nevelőotthonokban ma már nagykorúak is, nincs hova menniük, munkájuk sincs. Valamilyen szakmát is kellene szerezniük. A kiskorúaknak sem ártana egy kis zsebpénz-pótlás. Török László, a TESZ munkatársa révén, beindíthatjuk a papír- és fémhulladékgyűjtést ... A cigány gyerekek között még ma is sokan vannak, akik nem végzik el a 8 általánost __Aztán Össze kéne f ognunk a fiatal cigány-értelmiséget ... Azokat is sorba kell állítanunk, akik most járnak valamelyik középiskola levelező, vagy esti tagozatára ... Végig kell járnunk a falvakat, főleg az Ormánságot... Belebódultam.-Rengeteg probléma ez, és mindahány nehéz kérdés, birod majd erővel, idővel?- Rokkant nyugdíjas vájár vagyok, jövedelmem szép, Ili mellettem áll, a gyerek, az idén már vizsgázik, szakács lesz ... Miért nem bimám? Nézzen rám, közel egy mázsa vagyok ...- Nos, akkor hát mit teszünk holnap?- Most a fóliás ügy lenne a legsürgősebb. A berendezést, a technológiát adjuk. Keressük meg a vidéki nevelőotthonok igazgatóit. Először Kovács Tibort, a bakócai igazgatót, ott van földterület, hagyománya is van a kertészetnek, nagykorú, leszerelt növendékek is vannak munka nélkül... Másnap éppen a megyei közgyűlés volt. A sorok közül előhorgásztam Kovács Tibor igazgatót. Kiszöktünk a folyosóra. Árpi röviden és gyorsan elmondta, hogy miért is alkalmatlankodunk.- Ez nagyszerű! Éppen ilyenen törtük a fejünket Bakócán. Nagyszerű! Hazafelé arról beszélgettünk Árpáddal, hogy a többi nevelő- otthonokat is meg kell keresni, meg a vidéki iskolákat. Legyenek ezek bázisai a Független Ifjúsági Cigányszövetség ten- niakarásának. Magam is tudom, negyedszázadon keresztül átitattak a kérdések, a nehézségek. Iskolázatlanság, szellemi és halmozott fogyatékosság, munkát- lanság, alkoholizmus, társadalmi kitaszítottság... És ezeken mind és mind segíteni kellene! Kicsit fékezni igyekeztem Árpi nekibuzdulását, hirtelen tenniakarását, de neki van igaza. Huszonöt éve én is így gondolkodtam.6-700 cigányfiú fordult meg a kezem alatt. És most örülök egy kicsit! Örülök annak, hogy egy közülük felrázta immár tespedő erőmet. Tasnádi Ottó volt nevelőotthoni igazgató
