Új Dunántúli Napló, 1993. január (4. évfolyam, 1-30. szám)
1993-01-04 / 3. szám
8 új Dunántúli napló 1993. január 4., hétfői • Külpol '»" ' ’ —* Cyrus Vance (B) és Lord Owen, a genfi Jugoszlávia-konferencia társelnökei Belgrádban Slobodan Milosevic (J) szerb elnökkel. MTI Telefotó Szerbia régi-új elnöke Ki Milosevics? Egyhetes várakozás után kihirdették a szerbiai elnökválasztás hivatalos eredményét: Szlo- bodan Milosevics a régi-új államfő. A szavazatok 56 százalékát nyerte el. Vajon az eddig különös életpályát bejárt politikus újabb csúcsra érkezett, vagy ez már, a százalékok ellenére is, végkép a leszálló ág? Keresztneve, a Szlobodan „szabad”-ot jelent és aligha választható el a születésének dátumától. 1941 augusztus 20-án jött a világra a Belgrádtól délkeletre fekvő püspöki székhelyen, Pozsarevacon, nemsokkal a német megszállás után, abban a hónapban, amikor tömegesen bontakozott ki a partizánharc. Nemcsak a történelmi, hanem a belső családi viharok is nyomon kisérték iljúságát. Apja vallásos buzgalommal eltelt hitoktató, anyja meggyőződéses kommunista tanárnő volt, s ez a mindennapos ideológiai küzdelmük tönkretette házásságukat is. A férfi otthagyta családját és Montenegróba költözött, a fiú az anyánál maradt, aki nagy hatással volt rá. Szülei azonban any- nyira meghasonlottak, hogy mind az apa, mind az anya - kü- lön-külön - öngyilkosságot követett el, sőt anyai nagybátyja, egy tábornok is agyonlőtte magát. Az iskolában a legjobb tanuló volt s a Razvitak, a diákújság rendszeres munkatársa. Tanárai szerették, osztálytársai „strébernek” tartották, amihez nyilván hozzájárult, hogy a közös sporttevékenységből — cukorbaja miatt - kénytelen volt kivonni magát. Nagy hatással volt rá diákköri szerelme, mai felesége Mitjana Markovics. A házasságon kívül született lány anyja a belgrádi illegális pártszervezet titkára volt, elfogták és halálra kínozták. A kislánynak nagynénje viselte gondját, aki Tito titkárnőjeként dolgozott s állítólag szorosabb szálak is fűzték a volt elnökhöz. Belgrádban azt szokták mondani, hogy Milosevics egyedül a feleségére hallgat, elhangzott a megjegyzés is, Románia közelmúltjára utalva, miszerint ő Szerbia Elená-ja... Miután Milosevics elvégzi a jogi egyetemet, gyorsan emelkedik felfelé a párt- és állami ranglétrán, különös módon mindig a nála öt évvel idősebb Ivan Sztambolicsnak, a miniszterelnök, Petar Sztambolics unokaöccsének a nyomdokain. Vállalati, majd bankigazgató, 1984-ben Sztambolics utóda a belgrádi, két évvel később a szerbiai pártvezetői poszton, majd 1987-ben az államelnöki székben. Kritikus életrajzírója, Szlavoljub Djukics szerint „rövid idő alatt elérte, hogy másodrangú politikusból félistenné váljék.” Nem takarékoskodott az Ígéretekkel, bejelentette, hogy Szerbiát a Balkán Skandináviájává teszi, leszámol a korrupcióval és a bürokráciával. Tudatosan élesztette a nacionalista érzelmeket. Valóságos legendakor vette körül, mint „meg- vesztegethetetlent”: ezek szerint kétszobás lakásban élt Belgrádban, Zasztaván közlekedett s egyetlen luxusként a szivar jöhetett szóba. (Azóta a főváros jólőrzött Dedinje negyedében lakik s golyóálló Mercedesen közlekedik ...) Az Ígéretek nem valósultak meg, viszont a korábbi Tito képek helyett mindenütt Milosevics portrék láthatók. Djukics már említett könyvének központjában az elnöknek a hatalom iránti feltétlen vonzódása, annak valóságos imádata áll. Egy belgrádi professzomőt idéz: „A hatalmat jószántából soha nem fogja kiadni a kezéből. Azért utolsó leheletéig harcolni fog, még akkor is, ha rámegy az egész szerb nemzet. ” A választási eredmény elhangzása után mondott első beszédében arról szólt, hogy elérkezett az ideje a béke megteremtésének. Ehhez a szavakon túl, tettekre is szükség van. Réti Ervin Plutónium üzem ✓ Eszak-Koreában? Észak-Korea új létesítménynyel bővítette azt a nukleáris komplexumát, amelyben a nyugati országok feltételezése szerint az atomfegyver előállítása folyik. Amerikai műholdak felvételein tisztán látható a jong- bjoni atomlétesítményekhez csatlakozó új épület. A több mint száz épületből álló komplexumot novemberben felkeresték a nemzetközi atomenergiaügynökség szakértői, de az új épületet a KNDK illetékesei nem mutatták meg nekik. Ezer rubeles bankjegyek Borisz Fjodorov orosz miniszterelnök-helyettes szerint Oroszország számára jelenleg az egyik legnagyobb kihívás az infláció és a rubel leértékelődése. A rubel értékvesztését jelzi az a minapi bejelentés is, hogy hamarosan forgalomba kerül Oroszország eddigi legnagyobb, 10 ezer rubel névértékű bankója. A döntést a Legfelső Tanács Elnöksége azzal indokolta, hogy a rubelzónában tapasztalható készpénzhiányt kívánják mérsékelni. Csehszlovákia: élt 74 évet A csehszlovák államszövetség története (1.) 1914. jún. 28. - Szarajevóban merénylet Ferenc Ferdinánd, az Osztrák-Magyar Monarchia trónörököse ellen. Kitör az I. Világháború. * 1915. júl. 6. - Tomás Garti- gue Masaryk Párizsban megalakítja a Cseh Nemzeti Bizottságot (1916-tól Cseh Államok Nemzeti Tanácsa), amely az „egységes csehszlovák nemzet” képviselőjeként lép fel. 1915. okt. 22. - A clevelandi cseh és szlovák megállapodás megfogalmazza a független közös állam igényét. 1918. máj. 30. - A cseh és szlovák szervezetek képviselői Pittsburghben megállapodnak, hogy a csehek és szlovákok közös akaratából létrehozzák Csehszlovákiát, amely a két nép egyenrangúságán alapul és Szlovákiának autonómiát biztosít. (Az 1920-as és 30-as évek szlovák „autonomista” mozgalmának fő hivatkozási alapja). 1918. okt. - A győztes antanthatalmak elismerik a Nemzeti Tanácsot, mint csehszlovák ideiglenes kormányt. 1918. okt. 28. — A Nemzeti Tanács kikiáltja az önálló Csehszlovákiát az összeomlott Osztrák-Magyar Monarchia cseh, szlovák, kárpátaljai területein. 1918. okt. 30. — A szlovák nemzet túrócszentmártoni (Martin) kiáltványa kimondja Szlovákia csatlakozását a cseh országrészekhez. Megválasztják a Szlovák Nemzeti Tanácsot. 1918. nov. 4-14. — Ideiglenes szlovák kormány alakul Vavro S rabárral az élén. 1918. nov. 14. — A prágai parlament köztársasággá nyilvánítja Csehszlovákiát, elnökévé T. G. Masarykot választják, megalakul az első csehszlovák kormány. Szlovákia számára területi minisztériumot hoznak létre, élére Srobárt nevezik ki december 10-én. 1918. dec. 11-30. - A Kassai Szlovák Népköztársaság. 1918. dec. 19. — Andrej Hlinka katolikus pap vezetésével felújítja működését a Szlovák Néppárt, amely a prágai csehszlovakizmussal szemben a szlovák autonómia megteremtését tűzi ki célul. 1925-ben felveszi Hlinka nevét, aki haláláig, 1938. aug. 16-ig a párt el- nöke 1919. jún. 16—júl. 7. - A Szlovák Tanácsköztársaság Eperjesen. 1920. febr. 29. — Az első csehszlovák alkotmány szerint Csehszlovákia demokratikus köztársaság, élén a választott elnökkel. Külön törvényben hivatalos nyelvvé nyilvánítják a „csehszlovák,, nyelvet. 1920. ápr. 18. — Az első választások (később 1923-, 1929-, 1935-ben). 1920. jún. 4. - A Magyarországgal kötött trianoni béke- szerződés törvényesíti az Osztrák-Magyar Monarchia romjain létrejött Csehszlovákiát * 1922. jan. 25. — A Szlovák Néppárt a parlamentben először terjeszti be Szlovákia autonómiájának tervezetét. 1932. jún. 25-26. - Az iljú- szlovákok kongresszusa Tren- csénteplicén (Trencianské Tep- licie) a prágai centralizmus ellen foglal állást. 1932. okt. 16. - Hlinka pártja és a Szlovák Nemzeti Párt közös harcot hirdet a szlovák autonómiáért. (A szövetség az 1935-ös választásokig tartott.) 1933. aug. 12-15. - A nyitrai Pribina-ünnepségek középpontjába a Hlinka-párt Szlovákia autonómiáját követelő programja kerül. X 1935. dec. 14. - T. G. Ma- saryk elnök lemond, utóda Eduard Benes. 1938. szept. 29-30. - A müncheni konferencián a nyugati hatalmak jóváhagyják, hogy a hitleri Németország megszállja Csehszlovákia határvidékeit (a Szudéta-vidék bekebelezése okt. 1-10.) 1938. okt. 5. — Benes elnök lemond és külföldre távozik. Utóda Emil Hácha (1938. Nov. 30-1939. Márc. 15.) nemzetiségű, 128 000 a német). 1939. márc. 14. - Kárpátalja Magyarországhoz kerül. 1939. márc. 15. - A Wehrmacht megszállja a cseh területeket. Létrejön a Német Birodalom Cseh-Morva Protektorátusa. Az önálló csehszlovák állam megszűnik. 1939. márc. 23. - A szlováknémet „védelmi szerződés” 25 év védelem fejében a Német Birodalom alá rendeli Szlovákia politikáját. Gazdasági és pénzügyi együttműködési megállapodásokat is kötnek. 1939. júl. 21. - Elfogadják a Szlovák Köztársaság alkotmányát. 1939. szept. 1. - Németország lerohanja Lengyelorszáés együttműködési szerződést ír alá. 1943. dec. - Az illegális Szlovák KP kezdeményezésére létrejön a Szlovák Nemzeti Tanács, a szlovákiai antifasiszta ellenállási mozgalom központi szerve. 1944. aug. 29. - A szlovák nemzeti felkelés kezdete. 1945. ápr. 4. - Kassán megalakul a Csehek és Szlovákok Nemzeti Frontjának első kormánya. 1945. ápr. 5. - A kassai kormányprogram kimondja a csehek és szlovákok egyenjogúságát az új Csehszlovák Köztársaságban. Kollektív bűnösként bélyegzi meg a német és a magyar kisebbséget. 1945. máj. 3. - Szlovákia teljes felszabadítása. 1945. máj. 5-9. - A prágai felkelés. 1945. máj. 8. - A korábban Ausztriába menekült szlovák néppárti kormány és Jozef Tiso az amerikai hadsereg fogságába esik. * 1945. máj. 9. - Prága és az ország felszabadul. 1945. máj. 10. - A Nemzeti Front kormánya megérkezik Prágába. 1945. máj. 16. - Benes elnök hazatér. 1945. máj. 19. - Elnöki dekrétum a németek, magyarok, árulók és kollaboránsok vagyonának (jún. 21-én a földjeinek) elkobzásáról. 1945. jún. 2. - A kormány és a Szlovák Nemzeti Tanács megállapodása kimondja, hogy az SZNT a szlovák nép önállóságának képviselője és az államhatalom hordozója Szlovákia területén. A közigazgatás-, gazdaság- és kultúrpolitikai ügyek országos irányítás alá tartoznak, egyéb területen az SZNT gyakorolja a törvényhozói hatalmat. 1945. jún. 29. - Kárpátalja a csehszlovák-szovjet megállapodás értelmében Ukrajnához kerül. Ennek és egyes lengyel területek kivételével Csehszlovákia vissszanyeri a müncheni konferencia előtti határait. 1945. aug. 2. — Elnöki dekrétum megfosztja a németeket és a magyarokat a csehszlovák állampolgárságuktól. (A németek kitelepítése 1946-ban befejeződik.) 1945. okt. 28. - Az ideiglenes Nemzetgyűlés megkezdi tevékenységét. Megerősíti Benes elnököt. 1945. okt. 29-nov. 4. - Pénz- reform Csehszlovákiában. Bevezetik az új egységes csehszlovák koronát. 1946. febr. 27. - Csehszlovák-magyar megállapodás Budapesten a szlovák és magyar kisebbségi lakosság kicseréléséről. (A lakosságcsere 1949 nyaráig folyik. Magyarországra áttelepül 76 616 magyar, Szlovákiába 60 257 szlovák.) 1946. máj. 2&T- Választások Csehszlovákiában. Csehországban a CSKP, 'Szlovákiában a Demokrata Párt győz. A kormány elnöke Klement Gott- wald, a CSKP elnöke. 1946. júl. 8. - A kormány és a Szlovák Nemzeti Tanács III., ún. prágai megállapodása a szlovák hatalmi szerveket közvetlenül a központi kormány alá rendeli. 1946. dec. 2. - Pozsonyban megkezdik Jozef Tiso perét. 1947. Április 15-én halálra ítélik mint háborús bűnöst. Több tízezer ember ünnepelte Pozsony főterén az 1993-as év első pillanatában megszületett Szlovák Köztársaságot. A megszűnt Csehszlovákiát jelképező koporsó fölött az új szlovák köztársasági zászló leng. 1938. okt. 6. - A Hlinka-párt a főbb szlovák pártokkal - a CSKP és a szociáldemokraták kivételével - aláírja a zsolnai megállapodást Szlovákia autonómiájáról. Az első szlovák autonóm kormány feje Jozef Tiso katolikus pap. 1938? nov. 2. — Az első bécsi döntés értelmében Szlovákia déli, túlnyomórészt magyarlakta területét Magyarországhoz csatolják. 1938. nov. 8. — A Hlinka-párt és a Szlovák Agrárpárt „össz- nemzeti” pártot hoz létre, amelybe belép a többi párt. Megalakul a Szlovák Néppárt, a szlovák nemzeti egység pártja. A „ludákok” a hatalom birtokosai. 1938. nov. 19. - A prágai Nemzetgyűlés elfogadja Szlovákia és a Kárpátalja autonómiájáról szóló törvényt. Az ország neve hivatalosan Cseh-Szlovákia (Cesko-Slo- vensko). 1939. márc. 14. — Tiso Hitlerrel folytatott berlini tárgyalása után a szlovák parlament kikiáltja az önálló szlovák államot. (Területe 38 055 négyzetkilométer, lakosainak száma 2 655 000 (70 000 a magyar got. Kitör a II. világháború. 1939. szept. 5. - Szlovákia hadba lép Lengyelország ellen. 1939. okt. 26. - Jozef Tiso a Szlovák Köztársaság elnöke. 1940. júl. 9. - Londonban csehszlovák emigráns kormány alakul, amely Benest nyilvánítja államelnökké. 1940. júl. 21. — Nagy-Britan- nia elismeri az ideiglenes csehszlovák kormányt (azaz a feldarabolt Csehszlovákia háború alatti jogfolytonosságát). 1941. jún. 23. - A szlovák néppárti kormány a német támadás után hadat üzen a Szovjetuniónak. (Július végéig 50 ezer katonát küld a keleti frontra.) 1941. szept. 27. - Reinhard Heydrich a Cseh-Morva Protektorátus élén. 1942. máj. 15. - A szlovák parlament törvényt fogad el a zsidók deportálásáról (1942. október 20-ig, a szállítások leállításáig 58 ezer embert deportáltak.) 1942. máj. 27. - Merénylet Heydrich helytartó ellen. Náci terror. 1943. dec. 12. - Benes Moszkvában húsz évre szóló csehszlovák-szovjet barátsági I