Új Dunántúli Napló, 1993. január (4. évfolyam, 1-30. szám)
1993-01-03 / 2. szám
Napkelte a TV2-ben Ismét országosan nézhető lesz a Nap TV adása január 4-től. A Magyar Televízió második programja szerződést kötött a Nap TV Kft-vel, hogy a vállalkozás, a jövő év elejétől Napkelte címmel készít reggeli műsort a TV2 számára. így a Nap TV adása, amely lényegét tekintve változatlan formában jelentkezik majd a továbbiakban is az egész országban ismét látható lesz hosszabb szünet után. A nézők a Napkelte műsorát hétköznapokon 6 órától 10 óráig láthatják, szombatonként pedig 6 órától 8 óráig. A TV 2-nek az új műsorra külön anyagi keret nem áll rendelkezésre ezért, annak önfenntartónak kell lennie, azaz a reklám- bevételekből kell műsorhoz szükséges pénzt előteremteni. A szekszárdi címketervező Mit sem ér a grafika, ha nem lehet kinyomtatni Schubert Péter eredetileg vegyipari gépész, azonban néhány év mérnöki munka után a nyomdaiparral jegyezte el magát egy életre.- Amikor megkérdezte tőlem egy szakmabeli hölgy, hogyan lehet valaki gyorsan híres grafikus, csak azt tudtam neki tanácsolni: 20 éven keresztül napi 14-16 órát kell dolgozni. Én 20 évvel ezelőtt döbbentem rá, hogy nem vagyok kreatív, jó mérnök, valami más munkát kell keresnem. A szekszárdi nyomdában helyezkedtem el, megtanultam mindent amit tudni lehet a nyomdaiparról. Eleinte a grafikusok munkáit készítettem elő nyomásra, ez nagyon jó iskola volt a jelenlegi munkámhoz. A legfontosabb amit megtanultam: a grafika ne legyen több, mint ami kinyomtatható. A megrendelő, több százezer címkét vár és nem egyetlen kinyomhatatlan művészi grafikát. Az alkalmazott grafikus éppen ezért ne művész, hanem jó iparos legyen. A lakás nappalijában, egy elkerített sarokban van az iroda, a rajzasztal, a legmodernebb számítógéprendszer, a monitorok, a nyomtató és fénymásoló.- Szerencse, hogy a munkám egyben a szórakozásom is, a legkedvesebb időtöltésemet pedig otthon szeretem végezni, ezért is jendeztem be a lakásban az irodámat. A profi berendezések és munkaeszközök számomra alapkövetelmény, mert csak így lehet profi módon, a 3-4 napos határidőket betartva dolgozni. Eddig közel 300 könyvbontót, 400 boros, pezsgős, üdítős, konyakos címkét, és több ezer apró emblémát tervezett meg, köztük a Kereskedelmi és Hitelbankét (K & H) is.-A címke tervezésnél abból kell kiindulni, hogy milyen palackozósoron gyártják le a terméket, annak a gépnek milyen a címke formátuma. Fontos, hogy • melyik nyomdát választják az elkészítésre, ott mire képesek. Figyelembe kell venni például a bor fajtáját, minőségét, a termővidéket, fehér-vörös borról van-e szó, félédes vagy száraz. Ezt mind le kell fordítani a grafikára, úgy, hogy a terméket ezzel a címkével kell eladni. H. Zs. SZÉNSAVAS ÜDÍTŐITAL Minőségét megőrzi 5 hónapig * Szárazanyag -ártalom: 8.5 * Energiatartalom. 180 KJ/100 ml * Engedélyezett színezékkel színezve Tartósítva: NaBe Fogy. ár: 15.40 Ft GYÁRTJA. BADACSONYI ÁLLAMI GAZDASÁG ÜDÍTŐITAL ÜZEME BALATONVILÁGOS Miért nincs pilótaképzés Magyarországon ? Először az oktató állományt készítik fel Nagyatádon pálmaolajban sül a Super chips-A Delta stábja is filmezte az új gépsort Csomagolják a kész termékeket a nagyatádi üzemben A Magyar Honvédség számára az elmúlt években a helikoptervezetőket és vadászpilótákat döntően a volt Szovjetunióban, illetve Csehszlovákiában képezték ki. Magyarországon egyetlen helyen, a Szolnoki Repülőtiszti Főiskolán foglalkoztak elenyésző számban helikoptervezetők és vadászpilóták felkészítésével. Mint Holló József ezredes, a Magyar Honvédség oktatási és tudományos főosztályvezetője elmondta, a négy éves képzési idő keretében az első egy évet, az alapismereteket Magyarországon szerezték meg a hallgatók, ezt követően külföldön folytatták tanulmányaikat. A hároméves szakképzés ideje alatt a Varsói Szerződésnél és a Magyar Honvédségnél rendszeresített repülőgépekkel és helikopterekkel végeztek gyakorló repüléseket, mintegy 200 óra időtartamban. Idén, azonban hazarendelték a volt Szovjetunióból a helikoptervezetőket, akik hazai bázison fejezik be a szakfelkészülést.- A nemzetközi és hazai változások hatására a képzési feltételek lényegesen megváltoztak. Ezek közül kirívó momentum volt, hogy a szovjet és csehszlovák fél olyan magas költségeket számolt fel a magyar hajózótisztek képzéséért, amelynek terheit már nem tudta felvállalni a honvédség. Részben ez a magyarázata annak, hogy jelenleg nem folytat vadászpilóta képzést a Magyar Honvédség. Az 1992/93-as tanévben egy helikoptervezető osztály indult 21 diákkal a Szolnoki Repülőtiszti Főiskolán, nekik jövő évtől kezdődően itt történik a szakfelkészítés is. Az erre vonatkozó terveket jelenleg dolgozzák ki a terület szakértői, első lépésként az oktató állomány felkészítésére történnek intézkedések. Ebben meghatározó lesz a hazai felkészítés, amely az „Egységes Nemzeti Repülőképzés” (polgári és katonai igények kielégítése) keretében valósulna meg, a szolnoki főiskolához tartozó bázison. Holló József elmondta, a Magyar Honvédségnél rendszeresített típusokról más gépekre történő átállás kérdése a technikai rendszerek beszerzési lehetőségeinek függvénye, jelenleg több alternatíva is létezik. A végső döntés ismeretében határozható meg pontosan, hogy milyen irányba kell elmozdulnia a jövőben a pilótaképzésnek és milyen géptípusokat kell megcéloznia a szakfelkészítésnek. A beiskolázási létszámkeretet a honvédség mindenkori igényeihez igazítják, ennek függvényében változik. A tanulmányi követelmények magasak, csak a jó és a kiváló szintet fogadják el. Azonban az egészségügyi követelmények még ennél is szigorúbbak, kizárólag a „minden tekintetben probléma mentes” minősítés az elfogadható. Hajdú Zs. Szerény tábla jelzi az utat Nagyatádon a vasúti átkelő után, hogy merre kell menni a chips üzem felé, sokan még az itt élők közül sem tudják, pontosan merre is keressék ezt az év eleje óta működő vállalkozást. Az üzem berendezései viszont annál ismertebbek, a csomagoló gép a németországi Rovena, míg a mérleg a japán Yamató cég terméke. A két berendezés közül a legújabban kifejlesztett digitális mérleg érdemel több figyelmet, amely 0,1 gramm pontossággal méri le a zacskókba kerülő sült burgonyaszirmok súlyát. Mint Haris Zoltán üzemvezető elmondta, a japán mérleg és az azon alkal-. mázott legújabb technikai eljárások felkeltették a Delta Tudományos Híradó stábjának figyelmét is, filmet forgattak a berendezésről. A Somogy Megyei Zöldért Rt. burgonyatárolójából alakították ki a chips gyártására alkalmas üzemet. Tavaly kezdődtek el az átalakítási munkálatok, beállították a csarnokba az új gépsort és idén év elején megindult a termelés.-Az üzem mellett továbbra is megmaradt a burgonyatároló, itt 220 vagonnyit tudunk betárolni télire. Ez a mennyiség részben az üzemet látja el alapanyaggal, illetve innen értékesítenek a Zöldért hálózaton keresztül. A tárolóból a válogatás után kerül a burgonya az üzembe, ahol a többszöri mosás és koptatás után (lényegében megtisztítják) felszeleteli a gép és kiáztatja az emberi szervezet számára feldolgozhatatlan keményítő tartalmát. Ezáltal egészségesebb, könnyebben emészthető lesz a chips. A le- csepegtetés után a több ezer literes olajtartályba kerülnek az átlagban 1 milliméter vastag burgonyaszeletek, ahol néhány perc alatt ropogósra sülnek. Ezt követően lecsepegtetik az olajat, fűszerezik és szállítószalagon megy a csomagolóba a kész burgonya chips. Az üzemben nemrég álltak át az íztelen, szagtalan, kifejezetten sütési célokat szolgáló pálmaolaj alkalmazására, amit a nyugat európai finomítóból szállítottak Nagyatádra. Eddig étolajban sütötték a burgonyacsemegét, azonban a pálmaolajban készített burgonyaszirom íze kellemesebb, és még gazdaságosabbnak is bizonyult, mindössze a megfelelő szűrésről kell gondoskodni. A chips eltarthatósági ideje megnőtt, a pálmaolajban sült burgonyaszirom fél évig is eltartható. Nagyon fontos az ízhatás szempontjából az is, hogy milyen fajta burgonyából készítik a chipset, ezért kizárólag desi- reé-t használnak. Hajdú Zs. Üdülőklub, magyaroknak is Egy, az egész világot behálózó üdülési csereszervezet tagja lehet immár egy éve a magyar polgár is - tájékoztatták az újságírókat a német székhelyű Club Colombo Üdülőklub hazai szakemberei, megemlítve, hogy az RCI, tehát a csereszervezet tagjai 76 ország 2100 luxusszállodája közül választhatnak, természetesen tagsági díjuk arányában. Mint Szeleczky Gyula, a Holiday Club Hungary igazgatója - ez a cég képviseli a Club Co- lombot Magyarországon - tájékoztatójában kiemelte, hazánkban ez az egyetlen engedélyezett formája a nemzetközi üdülő- klüb-tagságnak. Az egy éve engedélyezett klubnak már jóné- hány hazai tagja van - igaz, ők jobbára a. pénzesebb emberek közül kerülnek ki, hiszen az egyszeri belépési díjat a deviza- számláról kell kiegyenlíteni, s ezt követően tíz éven keresztül tagsági díjat is kell fizetniük. A tíz év letelte után viszont a klubtag választhat: vagy örökös taggá válik, vagy a klub visszafizeti részére a klubtagsági díjat. A klub tagjainak azt ígéri, hogy a tagsági díj éves összege nem több mint, ha egy négytagú család egyébként is minden évben nyaralni menne. Ráadásul a tíz év letelte után gyakorlatilag szállásköltség nélkül nyaralhatnak az egész világon. Információink szerint 1993-ban egy magyarországi létesítmény is csatlakozik a 76 országban működő üdülő-hálózathoz. P. Zs. Főzzünk változatosan! Mielőtt megfagyott volna, elagyabugyálták Fölgyújtott autó, betörések, öngyilkos a síneken A karácsonyi ünnepek sokszor összefüggenek az óév-búcsúztatóval. December 23-án találták meg monyoródi lakásán K. J. ötven éves, foglalkozás nélküli monyoródi lakost. Az első bejelentések szerint halálát kihűlés okozta, saját, szerény berendezésű lakásában. A rendőrségi orvosszakértő aztán megállapította, hogy az elhunyt korábban alapos verést is kaphatott. Két igazságügyi orvosszakértő részvételével boncolást is végeztek, és megállapították, hogy K. J. nem feltétlenül a hideg miatt vesztette életét. A Baranya Megyei Rendőrfőkapitányság bűnügyi osztályának vezetőjétől kapott információink szerint a halál oka úgynevezett sérülési sokk lehetett. Az italozó életmódot folytató férfit korábban is gyakran elnáspángolták ivócimborái. Most viszont, ezen a decemberi napon a kedves ivászatot és agyabugyálást követően elszállították saját lakásába, felöltöztetve, megmosdatva. Az orvosszakértői vizsgálatok után kiderült, hogy a korábban jelzett napon az ivócimborák közül R. J. 26 éves és H. Gy. 60 éves gyanúsítható a halált okozó testi sértés elkövetésével. A két férfit a rendőrségi őrizetbe vette. Tettüket elismerték. Megjegyezzük, hogy, szintén a rendőrségtől kapott információk alapján, a testi sértést, magyarán a jó alapos verést megelőző italozáson mások is részt vettek. Bejelentést nem tettek, ez nem is kötelességük. Az esetleges bírósági tárgyaláson viszont, tanúként beidézve, el kell, hogy mondják, mit is láttak december huszonharmadi- kán Monyoródon. A két gyanúsítottat december harmincadikén előzetes letartóztatásba helyezték, tettüket beismerték, a vizsgálat folytatódik. Szilveszterkor egyébként több furcsa esemény is a rendőrség tudomására jutott. Érdekesség, hogy nem indult be egy Trabant este fél tíz táján Pécsett. A tulajdonos mérges lett, és felgyújtotta az autót. Meglepő az ábécék népszerűsége is, így, szilveszter táján, A megyei főkapitányság tájékoztatásán szerint ugyanis az új évre virradó éjszakán három pécsi ábécébe is betörték a kirakatokat. Az elkövetőket mindhárom esetben azonnal elfogták. Nem találták meg viszont azokat az elkövetőket, akik Komló környékén gázpalackokat vittek el az e41múlt év utolsó napján, és nincs meg annak az esetnek a tettese sem, aki Szentlőrincen egy lakásból több mint négyszázezer forint értékű összegnek megfelelő tárgyakkal távozott. Nem azonosították még azt a negyven év körüli, őszes, göndörhajú férfit sem, aki január elsején a szombathelyi gyors elé ugrott, feltehetően délután öt óra körül. A férfinél semmilyen, személyére vonatkozó dokumentumot sem találtak. A vizsgálat eddigi megállapításai szerint öngyilkossági szándékkal elkövetett eseményről van szó. Minden bejelentést várnak a megyei rendőrfőkapitányságon. Bozsik Tüdős egytál. Hozzávalók: 50 dkg sertéstüdő, 15 dkg rizs, 1 fej vöröshagyma, diónyi zsír, 2 evőkanál olaj, 1 kiska- nál pirospaprika, só, késhegynyi őrölt bors, mokkáskanál- nyi majoránna. A tüdőt gondosan megtisztítjuk, majd sós vízben puhára főzzük, leszűijük és ledaráljuk. A rizst a tüdő főzővízében puhára pároljuk. Az olajon megfuttatjuk az apróra vágott vöröshagymát, megszóljuk a pirospaprikával, a majoránnával, az őrölt borssal, és összekeverjük a darált tüdővel meg a főtt rizzsel. Egy tűzálló tálat kizsírozunk, beletesszük a tüdős rizst, és előmelegített sütőben 20 percig sütjük. Savanyúsággal tálaljuk. Liptóis galuska. Hozzávalók: 4 evőkanál finom kukoricaliszt, 2 evőkanál barna rozsliszt (ha nincs, megteszi a finomliszt is), 1 tojás, 5 dkg margarin, csipetnyi só; a tejére 20 dkg. liptói túró. A kétfajta lisztet összekeverjük, és a sóval, tojással, meg annyi vízzel, hogy galuskatészta sűrűségű legyen. Lobogva forró, sós vízbe galuskákat szaggatunk belőle, leszűrjük, és meleg margarinba szedjük. Liptói túróval megszórva tálaljuk. Készíthetjük reszelt sajttal is. Sült alma. Hozzávalók: 5 alma, 2 deka mazsola, 5 deka dió, 1 evőkanál lekvár, 1 evőkanál rum, kevés vaj. Az almák magházát kivájjuk, félre tesszük. A mazsolát rumba áztatjuk, majd összekeverjük a darált dióval, a pikáns lekvárral, és az almákba töltjük. A tölteléket kevés olvasztott vajjal meglocseljuk , és az almákat sütőben vagy grillben megsütjük. vasárnapi 5