Új Dunántúli Napló, 1993. január (4. évfolyam, 1-30. szám)

1993-01-10 / 9. szám

Régiónkban 390 milliónyit csíptek meg a vámon 1992-ben Az osztrák sógorok mostantól a szendvicsekbe is bepillantanak a hústilalom okán Vámszempontból csöndes év volt a tavalyi - hacsak az év utolsó hónapjait, a használt gépkocsik behozatalát nem em­lítjük hiszen a déli határ ka­pui a délszláv polgárháború okán az utóbbi évek legalacso­nyabb forgalmát hozták. Jel­lemző: a parancsnoksághoz tar­tozó hat szárazföldi határátke­lőhely közül ma is kettő - az udvari és a magyarbólyi - zárva. Minderről Kovácsics Iván pénzügyőr századossal, a PM. Vám- és Pénzügyőrség Ba­ranya, Somogy és Tolna megyei parancsnokával beszélgettünk, értékelve 1992-t. Szögezzük le mindjárt az ele­jén: tavaly a parancsnokság mű­ködési területén összességében 390 millió forint értékű vám- jogszabályt sértő cselekményt követtek el. Legalábbis ennyit értek tetten a vámosok. A legek között az élre kívánkozik az a hajó, ami a Dunán óhajtott át­úsztatni 110 millió forint értékű csempészárut. Igaz, ott van a sorban egy kamion is, amelyben több mint 10 millió forint értékű különféle csecsebecse volt. De még így is, a legcsendesebb évet zárták. Jellemző, hogy minden eddiginél alacsonyabbra zuhant például a korábban viruló klasz- szikus vinvaL-csempészés is, egyébről nem is beszélve. Mindebből a rövid summá- zatból kiderül: 1992 bizonyos értelemben kevesebb munkát is adott régiónk vámosainak, már ami az ügyfélforgalmat jelenti. Ugyanis két egyéb feladattal kellett birkózniuk. Egyrészt év közben, augusztus 1-én jelent meg az azonnali vámbeszedést megállapító rendelkezés, amelynek alkalmazása a ha­tár-hivataloknál jókora több­letmunkát okozott, másrészt egy technikai fejlesztést is átél­tek: számítógépes adminisztrá­cióra tértek át. Kovácsics Iván egyébként 1993 január elseje óta a három megye vámparancsnoka, ko­rábban a pécsi vámhivatalt ve­zette. Alma, hogy munkáját sze­rető, jó kedvvel dolgozó, profi csapatot vezényelhet parancs­noksága idején. Helyettesét, Barks Ferenc századost, szin­tén januárban nevezték ki. Beszélgetésünket néhány friss információval zártuk. Életbe lépett a használt gépjár­művekre vonatkozó új rendel­kezés, amit a lapok már hírül adtak. Újdonság, hogy az utas- forgalomban az utas által ma­gával hozott, vagy általa fel­adott vámáru, személyenkénti együttes értékének 8000 forin­tot meg nem haladó része után nem kell vámot fizetni. (Eled­dig 5000 forint volt a vámmen­tesség határa.) Ez azonban a 8000 forintot meghaladó egyedi értékű árura nem alkalmazható, A 14 éven aluliakra 2000 fo­rintnyi értékhatár vonatkozik. Másrészt jó tudni, hogy mo­mentán Ausztriában a magyar húsra az utasforgalomban tila­lom van. E szerint vágott ba- fomfi és vágott nyúl kivételével semmiféle húsárut a sógorékhoz bevinni nem lehet. Állítólag - bár ez az osztrák vámoson mú­lik, - rhég szendvicsbe pakolva sem. Kozma Ferenc Négy csomag heroint találtak a határőrök szombatra virradóra a Hegyeshalomnál kilépő Orient nemzetközi gyorsvonat egyik mosdójában. A 405 gramm kábítószert lefoglalták és megkezd­ték a nyomozást. Vendég a verselőknél Tolnában, Somogybán, Ba­ranyában is vannak tagjai annak a körnek, melynek tagjai tegnap pécsi törzshelyükön, a Várko- nyi Nándor fiókkönyvtárban ta­lálkoztak, hogy megismerked­jenek társuk, Antalfy István új kötetével. A vendég maga he­lyett ezúttal csak a „Visszhang nélkül” című új gyűjteményét küldte el. Ez már a második könyve. Az egyszerű képekkel, de érzelemgazdagon író költő a csendről, az őszről, utazásairól öntötte versbe élményeit. Alko­tásai közt igazi kis gyöngysze­mek négysorosai. Az Amatőr Költők és írók Szövetségének dél-dunántúli regionális csoportjának veze­tője, a tegnapi találkozó házi­gazdája, N. Benkő Erzsébet ma­gukról azt is elmondta:-Az országos ■ szövetség harmadik éve, a mienk második esztendeje működik. Körülbelül hatvan tagot számlálunk, Bikái­ról, Sellyéről, Siklósról, Szek- szárdról, Komlóról is járnak hozzánk. Tagjaink közt értelmi­ségiek, munkásemberek, diákok is vannak. Minden hónap má­sodik szombatján találkozunk, s várjuk az érdeklődőket is. Vendég volt már náluk több baranyai író és költő is, akiktől sok tanácsot, segítséget kaptak. Negyedévenként az Új hang című lapjukban tagjaik arra ér­demes alkotásait is bemutatják. Oi zágos kapcsolatokra töre­kedlek, így jutottak el többek közt Debrecenbe, illetve a teg­nap bemutatkozó Antalfy István városába, Kecskemétre is. H. I. Gy. A szomszéd támadása A csendháborítás szabálysértés Veszélyes kolbászok és sonkák Vigyázat, romlékony! Szerte az országban megkez­dődtek a disznóölések. Sokan csak saját célra, mások eladásra is csinálnak sonkát, kolbászt, és egyebeket. Ha nem kellő odafi­gyeléssel és szakértelemmel ké­szülnek, különböző minőség- romlások következhetnek be. sőt súlyos betegségek okozója is lehet a fertőzött áru. Hogy mire kell vigyázni, arra a Bara­nya Megyei Állategészségügyi és Élelmiszerellenőrző Állomás szakemberei, Fehérvári Margit, Dr. Regős Béla és Dr. Proksza A rpád válaszoltak. Elmondták, hogy az alap­anyag minősége a tenyésztésnél dől el, befolyásolják a tartási, takarmányozási és vágási kö­rülmények. Ha a gazda nem jól bánik az állattal, olyan stressz­hatás éri, amit az állat nem tud kivédeni (például ütlegelések), akkor az nem csak külső sé- relmi nyomokban jelenik meg, hanem felszaporodik benne a glikogén. Ez az anyag nem tud lebomlani, tejsav keletkezik, aminek következtében a hús ph-ja hirtelen csökken, s elve­szíti rendes hús-színét. Hal­vány, nagyon gyenge nyomásra vizet engedő, fogyasztható, de értéktelenebb hússá válik, hi­szen a víz kiengedésével eltá­voznak az értékes anyagok is. Szokás a bekevert massza pi­hentetése, ami nincs jó hatással a végtermék minőségére, hiszen 2-4 óra alatt a baktériumok al­kalmazkodnak a környezetük­höz, majd négy óra múltán el­kezdenek szaporodni, természe­tesen négyzetesen. Ügyelni kell a töltésnél, hogy tömör legyen, utána hűvös helyre kell tenni (nem hűtőszek­rénybe) kb. 12 órára, ahol le­szikkad füstölés előtt. A füst le­hetőség szerint hideg füst le­gyen (9-20 C°). A füstnek na­gyon nagy a jelentősége, egy­részt a szín és íz kialakításában, másrészt csökkenti a hajlamot az avasodásra, és baktériumölő hatása is van. Nagyon súlyos betegségek keletkezhetnek viszont az által, hogy a vágást szennyezett kés­sel hajtják végre. A sáros késsel történő vágásnál olyan baktéri­umok kerülhetnek az aba-lébe, amelyek spórái a lassú főzés közben nem pusztulnak el. Ha ez belekerül a disznósajtba, ki­csírázik. A spóra elpusztításá­hoz két és fél atmoszféra túl­nyomás, 121 C°, és két órányi idő szükségeltetik. Baranyában az utóbbi harminc évben na­gyon sok ilyen betegség volt, amelyek disznósajt és sonka fo­gyasztása következtében alakul­tak ki. A baktériumok a sonka csont körüli részén telepedhet­nek meg, különösen akkor, ha nem hozzáértéssel formázzák meg. Közismert kórokozó a szal­monella, amely a sertés-bélben található meg. Ha például rén- fára húzza a gazda a sertést, és véletlenül belevág a bélbe, a zsírba beágyazódó szalmonella semmiféle mosással, füstöléssel nem távolítható el. Aki nem rendelkezik engedé­lyezett húsfeldolgozó üzemmel, az a házi vágásból származó termékeik közül a piacon csak füstölt sonkát, füstölt szalonnát és zsírt hozhat forgalomba. Ezeket a termékeket is csak ak­kor, ha levágás előtt bejelenti a területileg illetékes hatósági ál­latorvosnak, hogy forgalomba kívánja hozni őket. Ekkor elő­zetes húsvizsgálatot kell vé­gezni az élő állaton, majd fel­dolgozás után, mielőtt forga­lomba kívánja hozni, ismét szólni kell az állatorvosnak, aki kiállít egy igazolást arról, hogy forgalomba hozható, és közfo­gyasztásra alkalmas. Cs. L. Ki tudja, hányán lehetnek azok, akiket szomszédaik napról napra bosszanta- nak-tönkretesznek csak azzal, hogy zajosak. A kaposvári, szekszárdi, pécsi önkormány­zatoknál annak néztünk utána, mit lehet tenni akkor, ha a szomszéd kopog, zörög, éjszaka zúgatja a mosógépet, üvölt nála a rádió, a tévé és így tovább.- A jogszabály jelenleg nem szab meg sem időhatárt, sem napszakot - mondta el a kapos­vári önkormányzat közigazga­tási igazgatója, dr. Kéri Lajos. - Nagyot téved az, aki azt hiszi, hogy este 10-ig azt tehet, amit akar. Ennek már vége. A lényeg az, hogy a szomszéd a mellette lakók nyugalmát ne zavarja. Ha megteszi, akkor az csendháborí­tás, s mint ilyen, szabálysértés. Nálunk ilyenkor az ügyintéző megvizsgálja a tényállást, egyéni hatósági eljárás során bí­rálva el az esetet. Az is eldön­tendő, hogy az ügy a rendőr­ségre tartozik-e, vagy elég az önkormányzat intézkedése. Kaposváron is, mint például Szekszárdon, az első lépés nem a bírság kiszabása, hanem a bé- kítés. Battyonyainé dr. Wéber Izabella, a szekszárdi önkor­mányzat szabálysértési előadója szerint:-A bírság^maximum 3000 forint lehet. Általában tanukat kérünk, de van eset, hogy az sem szükséges. Jelenleg 10 alatti az ilyen eset száma, de sokkal többen érdeklődnek, tá­jékozódnak. Hogy mik a pana­szok? Kopog a fapapucs, han­gosan énekelnek, fütyörésznek, túlságosan nagy hangerővel működtetnek lemezjátszót, magnót, rádiót, tévét. Zuhog a víz, a WC-lefolyó. Mégis, sok ember inkább idegeskedik, nyeli a dühét, nem szól. Pedig vannak olyan zajok, amelyeket nem muszáj hallgatni. A beje­lentéshez egyébként illeték sem kell. Itt is, mint Pécsett, az első azért a megegyezés. A baranyai megyeszékhelyen jelenleg 54 csendháborítási ügyben szüle­tett feljelentés, többségük azon­ban intézmények elleni. Szilágyiné dr. Szeitz Márta, a szabálysértési csoport vezetője elmondta:- A legnagyobb baj a tole­rancia hiánya. Vannak emberek, akik egyszerűen nem tudják, mi a határ. Tapasztaljuk, hogy a számtalan informálódó, amikor megtudja, hogy tárgyalás lesz, a szomszédjára bírságot szabhat­nak ki, eláll a feljelentéstől, ak­kor is, ha jogos érvei lennének. Tudják, hogy másnap is együtt kell élniük a szomszédaikkal. A legtisztességesebb persze az lenne, ha ki-ki szépen meg­beszélhetné a másikkal a baját. Gyakran azonban kifejezett rosszindulat, gonoszság áll a háttérben. Pedig vannak olyan megoldások is, melyek min­denkinek kedvezők: a papucsot gumicipőre lehet cserélni, a na­gyothalló fülhallgatót viselhet. A feljelentés előtt, de inkább helyette: figyeljünk jobban egymásra. Ez igazán ingyen van. Hodnik Ildikó Gy. A közüzemi vállalatok sorsa az átalakulás Megoldási változatok és tervek három megyeszékhely önkormányzatánál Zokni lúdtalp ellen Bátran valószínűsíthető, hogy a Pécsi Közgyűlés év eleji témái közül a költségvetés meghatározása mellett a legfon­tosabb az önkormányzat tulaj­donába került közüzemi vállala­tok átalakításának koncepciója lesz. Az erre vonatkozó, de még nem tárgyalt előterjesztés olyan- a lakosság számára is érdekes- irányítási változatot is tartal­maz, amely lehetővé tenné az önkormányzat hatókörébe tar­tozó közüzemi díjak egységes számlázását és beszedését. A vitaalapul szolgáló elkép­zelés a közmű és közüzemi va­gyon hatékonyabb működése érdekében tervezi a . vállalatok átalakítását, a költség- és árnö­velő hatású tevékenységi pár­huzamosságok és a felduzzadt infrastruktúrák felszámolását. Az előzetes vizsgálódás sze­rint indokoltnak látszik a Kerté­szeti és Parképítő, és a Köztisz­tasági Vállalat összevonása egy - kezdetben zárt körű - közterü­let-fenntartó részvénytársa­sággá. A hasonló géppark és a párhuzamos tevékenység miatt megfontolandónak látja a javas­lat a PÉTÁV és a Pécsi Vízmű összevonását is az előbbivel azonos jellegű részvénytársa­sággá. A Temetkezési Vállala­tot - amely esetleg a pécsi ön- kormányzat tulajdonába kerül - alapfeladataira orientált kft.-ként kívánnák működtetni. A PIK vonatkozásában a szer­vezet felszámolását tartja egye­düli jó megoldásnak a tervezet. Az önkormányzati bérlakások fenntartásával, karbantartásával vállalkozó(k) lenne megbízva. A közüzemi vállalatok irányí­tására olyan változat is felme­rült, hogy arra önálló gazdasági egységként működő opera­tív-holding rt. lenne célszerű, amely a közgyűlés utasí- tása-megbízása szerint rendel­kezne az egész közművagyon felett, a többi gazdasági társa­ság csak üzemeltető lenne. Szekszárdon a Városgazdál­kodási Vállalat - amelyhez a távfűtés, a lakáskarbantartás, fenntartás és a szemétszállítás is tartozik - már átalakult Kft-vé. Kaposváron nem tervezik a közművállalatok egy irányító cég alá vonását, sem pedig az egységes díjszámlázást és díj­beszedést. A Városgazdálko­dási Vállalatot már zárt körő részvénytársasággá alakították át, az ingatlankezelő vállalatból pedig két részvénytársaságot hoztak létre: az önkormányzati bérlemények fenntartását és az üzemeltetési feladatokat ellátó Vagyonkezelő Rt-ét és a profit- orientált Klinker RT-ét, amely ingatlankereskedelemmel és építéssel foglalkozik. A megyei Kéményseprőipari Vállalat várhatóan idén tavasz- szal szintén részvénytársasággá alakul át, amelyben domináns tulajdoni hányada lesz Kapos­várnak. A temetkezési vállalat­ból szeretné a város kivenni a tulajdoni részét és saját maga gondoskodni erről a tevékeny­ségről. A Településtisztasági Vállalat sorsa még a VÁB dön­tésétől függ. Kaposvár és hét környékbeli település el kíván szakadni az országban legdrá­gábban szolgáltató Dél-Dunán­túli Regionális Vízműtől és önálló üzemeltetésű vízellátásra térne át. Kaposvár közgyűlésé­nek legfrissebb elhatározása, hogy 51 %-os tulajdoni hánya­dával tömegközlekedési rész­vénytársaságot hoz létre a Vo­lánnal. Dunai Imre Igazi nyomozói teljesítmény volt kiszimatolni, ki tud arról a különleges gyógyászati eszköz­ről, mely MEDIPED gyógy- zokni néven állítólag már kap­ható a gyógyszertárakban. A zokni a hírek szerint alkalmas arra, hogy kedvezően hasson a láb enyhébb, statikai megbete­gedéseire, így például a haránt- boltozat süllyedésére, vagy ma­gyarul: a lúdtalp ellen. A terméket a Semmelweis Orvostudományi Egyetem Or­topédiai Klinikáján vizsgálták meg, és a klinikavezető pro­fesszor adott róla szakvéle­ményt. Olyan szerencsém volt, hogy amikor őket kerestem, ép­pen azzal tudtam beszélni, aki a zoknit „tesztelte”. Kovács Judit tapasztalatairól szólva el­mondta:-Nagyon érdekes érzés volt a zoknit viselni. Kis, félborsónyi i dudorok vannak a talpán, pár milliméternyi távolságra egy­mástól. Kellemesen ingerli a talp reflexzónáit. Lehet mosni, a kis borsócskák nem mennek tönkre. Nemcsak kellemes, ha­nem esztétikus, higiénikus is ez a zokni, jól szellőzik, felfrissíti a kifáradt lábat. A „tappancsok” 8-10 mm átmérőjű, 1-2 mm magasságú hatszögletes kiemelkedések. A talpat folyamatosan masszíroz­zák, állandóan ingerük a talp­boltozat izomzatát, így fejtenek ki jó hatást a lúdtalpra például. Használnak a láb túlterhelésé­ből származó panaszokra is, de például járni is biztonságosabb a MEDIPED zokniban, bár ter­mészetesen csak otthoni vise­lésre ajánlják. Sajnos, egyelőre Pécsett még nem kapható a termék, bár a gyógyszertárak szívesen árusí­tanák. Várják, hogy a gyártó je­lentkezzen, és a különleges zokni országosan is hozzáfér­hető legyen. Hodnik I. vasárnapi 3

Next

/
Thumbnails
Contents