Új Dunántúli Napló, 1992. december (3. évfolyam, 331-359. szám)

1992-12-24 / 354. szám

1992. december 24., csütörtök üj Dunántúlt napló 9 Nem fog rajta az idő. Karcsú, sudár termete, gyönyörű tartása, szép mozdulatai ismerősek a színpadról. Közelről látni, mi­lyen fiatalosan ragyog a szeme, arca síma, bőre hibátlan. Alig festi magát, mahagóni-barna haja szépen ápolt. Ahogyan be­invitál, derű, biztonság, emberi melegség sugárzik egyedülál­lóan szép hangjából. Lukács Margit Kossuth-díjas, Kiváló Művész, a Nemzeti Színház örökös tagja kávéval, aprósü­teménnyel kínál.-Nincs senki, aki segítene a háztartásban ?- Látod, magam vagyok minden, egyszemélyben szoba­lány, szakcsnő és néha még szí­nésznő is.- Nem sokat tudunk a magá­néletedről ...- Nem szoktam róla beszélni. Annyit azért szívesen elárulok, hogy egyenesági rokonság fűz Damjanich Jánoshoz és Török Ignáchoz. Nagy család a mienk, apám katonatiszt volt, anyám öt gyermeknek adott életet. Csodá­latos szüleim voltak! Mindenre megtanítottak, ami az élethez kellett. Bár anyámnak volt se­gítsége, mi, gyerekek mégis minden napra megkaptuk a fel­adatokat. Megtanultuk a testi és lelki ápolást, és belénk ivódott a szeretet, egymás munkájának megbecsülése. A Szilágyi Er­zsébet Gimnáziumba jártam, kiváló magyartanámőnk volt, neki sokat köszönhetek. Ami­kor a Sasfiókot láttuk, akkor döntöttem el, én is színésznő le­szek. Mondanom sem kell, hogy soha nem játszhattam el a Sasfiókot!- Ha a Sasfiók el is került, a többi nagy szerep megtalált. Mi A nappali szoba sarkában kis dzsungel déli növényekből. Csaknem a szoba negyedét el­foglalja, így valóbán találó ez az elnevezés, amit- az öt eszten­dős kisfiú, Dani ragasztott rá. Most is ott játszik. Nem éppen „stílszerűen” - az irányíthatós autóival.- A majmodat vidd oda ... - mondja nevetve az apja, aki új­ságot olvas a fotelben. - Vagy a kis elefántodat... A dzsungel­ben nehéz autóval közle­kedni ...- De én tudok... - mondja Dani.- Ha tudsz, akkor az nem is dzsungel.- De dzsungel - mondja Dani -, csak itt már kivágták a fá­kat... Nagy területen ... Épít­keznek ...- Mit építenek?-Toronyházakat. Lesz köz­tük százemeletes is.- Úgy már egészen más. Ak­kor nem szóltam semmit. Csend van. Dani tovább au­tózik, aztán hirtelen abba­hagyja. fia, aki született / jászolban, já­szolban, / Ő leszen néktek üdvö­zítőtök / valóban, valóban. Titkos remegésekkel volt tele akkor a szívem, s ezek a titkok mintha lassan megvilágosodtak volna, egy fényforrás nyílt meg az oltár előtt, s íme ott feküdt a kis Jézus jászolbölcsőjében, és fekete ruhás legények, kiknek ezüstgombok ragyogtak a ka­bátjukon, égő fáklyákkal álltak körülötte. S a zengő dalok, mintha szárnyra emeltek volna ekkor, mintha elhagytam volna egyszerű földi létemet, láttam a fehér és csillogó tollú angyalo­kat a jászol felett lebegni, s ahogy az anyámtól hallottam a legendát, ott láttam a nagy fülű, szürke szamarat is, nagy hegyes szarvaival, jóságos szemivei a fehér ökröt, amint lehajtott fej­jel álldogáltak, mintha csönde­sen, magukba fordultán éppen Tóth-Máthé Miklós: A tigris- Apa! Leállítottam az épít­kezést ...- Leállítottad? Miért?- Mert ez mégis csak dzsun­gel, és itt nem szabad bántani a fákat.. . Azon a területen, ahol kivágták, már ültetnek is máso­kat... Sok kis facsemetét.- Remek - mondja az apja. •- Visszatértek az állatok is - mondja Dani -, meg a mada­rak ...- Nem csodálom - mondja az apja -, hiszen megzavarták a nyugalmukat.- A dózerekkel?- Azokkal is ... Meg más munkagépekkel.-Bizony - mondja Dani -, nagy zaj volt, de most már csend van. Illetve nem egészen, mert most már a madarak meg az állatok beszélgetnek.- Miről? Te érted?- Persze ... Mindenféléről. De leginkább csak örülnek, hogy visszatérhettek. töprengenének valami- felett. Olyan csodálatosan szép és ki­fürkészhetetlen volt körülöttem minden, hogy az álom és való­ság összemosódott előttem, s amikor hazafelé lépegettünk a hómezőben, láttam a kiválasz­tott csillagot, amely vezérel bennünket, és éreztem, hogy a szürke szamár és a fehér ökör is ott ballagnak mellettem, és ér­telmesen szólnak hozzám.- Láttad őt, amint ott feküdt a jászolban - mondta a szamár, halk, bizalmas hangon -, s lát­tad, hogy kis ajkai mosolyogtak a boldogságtól. Az ökör azt mondta:- Láttad a ragyogó koronát is a feje körül, úgy ittam a fényé­ből, ahogyan a tiszta forrásból szoktunk inni, s íme, nagyon boldog vagyok magam is.- Én az angyalokat is láttam - suttogtam oda feléjük -, s nem- Mind visszatért?- Nem mind. A tigris,- az nem. Ennek is örülnek.- Érthető. Én is örülnék a he­lyükben.- Hát igen... - mondja el­töprengve Dani -, nagyon fél­nek a tigristől. Sokáig lesben ül, és úgy csap le az áldozatára.- Éz igaz. Jó, hogy nem jött vissza.-Nagyón jó... - mondja Dani. Kis ideig nem szól, majd hir­telen felkiált.-Apa! Baj van! Visszajött a tigris!- Hol van? Mutasd!- Ott... ott... az egyik fa mögött. Látom a csíkos bundá­ját. - Dani rémülten bújik az ap­jához. - Lődd Te! Azonnal lődd le!- Mivel? Nincs nálam puska.- Akkor áss neki dsapdát... Még messze van, elkészülhetsz vele. értem meg, hogy miért hallgat­tok felőlük.- Mert a kisded a miénk, akik ezen a földön bolyongunk - mondta a szamár okoskódon, s érezni lehetett, hogy valami irigység vagy féltékenységféle bujkál a hangjában. - Máriát és Józsefet én hoztam ide a háta­mon, s amikor a kisded megszü­letett, meleg párát leheltem rá, hogy mezítelen teste ne didereg­jen a jászolban.- Én is meleg párát leheltem rá - versengett az ökör a sza­márral -, és észrevettem, hogy mosolygott rám, amikor meg­látta fehér bőrömet és két fehér, egyenes szarvamat. Nem versengtem velük, hi­szen tudtam, nem ártani akar­nak ők a kisdednek, hanem szolgálni kívánják. Csodálatos pillanatok voltak ezek az ő számukra, akik eddig csak kó­rón és szalmán rágódtak, s mint az elítéltek, tűrni kényszerültek gazdáik ütlegeit. Otthon a kivilágított kará­csonyfa alatt ültünk, diót, almát, aszalt szilvát ettünk, és mind­nyájan kihörpintettünk egy po­hárka édes pálinkát. Apánk ezen az éjszakán se jöhetett hozzánk haza, mert ő olyan | munkásember volt, aki nemcsak I a nappalaival, hanem az éjsza- I káival is tartozott gazdájának. I Anyánk felvette fejkendőjét, I kettéválasztott fekete haja csil- I logott a lobogó gyertyafényben, I gyengéden szólt hozzánk, s a | legkisebb testvéremet altatga- I . tón ringatta a térdén. Részlet Greco 1612 és 1614 között festett képéből. A pásztorok \ így volt ez majdnem ötven ; imádásából (Madrid, Prado). Ezen az igen mozgalmas kompo- - évvel ezelőtt, amikor először él- I zíción a fény az elragadtatott alakokból látszik kiáradni, hogy j tem át a misztérium születését, ^ csodálatos koloritot keltsen életre. Greco saját sírja fölé szánta , és nem is sejthettem, hogy egy- I ezt a képet, a toledói Santo Domingo el Antiguo-templomba, szer keresztre feszítik Őt az ahol első spanyolországi műveit is festette, emberek. (1940) I ' ...... ■ - I R ENESZÁNSZ MADONNÁK marty Csongor és Tündéjében az Éj-t, és azóta már a nyolcadik rendezésben, több évtizede ját­szom a Nemzetiben, és egyszer még a Dalszínházban is, amikor Bozzay Attila operájában en­gem kértek fel erre a szerepre.-De az Éjnél is fontosabb volt számomra a Tragédia Évája. Ez is talán rekord a ma­gyar színi-történelemben, hogy ötszázszor léptém színpadra Éva szerepében. Van egy külön műsorom is, amit magam állítottam össze Madách műveiből, a magam szájaíze szerint. Ebben igyekez­tem megfogalmazni a magam örök Éva felfogását.-Egyre gyakrabban hallani a külföldről „megtérő” művé­szekről, rólad alig tud a közön­ség. Nem bánt ez a csend?- Mindig voltak - lásd a Bib­liát - tékozló fiúk, akik elmen­tek, és aztán megtértek, hogy tárt karokkal fogadják vissza őket. Ezért kell az embernek, hogy otthona legyen. Van egy ó-né- met ima, Mörike írta le. Sok-sok éve ez a kedvenc fohá­szom, mert ha háborog a lel­kem, mindig megnyugtat. Vala­hogy így hangzik: „Adj, Uram, nyugalmat, hogy amin nem tu­dok változtatni, elfogadjam, / Adj,, uram, bátorságot, hogy amin változtatni tudok, megvál­toztassam, / Adj, Uram, böl­csességet, hogy egyiket a másik­tól meg tudjam különböztetni. ” László Zsuzsa Az apa óvatosan lépked az egyik szobapálma mögé. Csap­dát ás. Aztán visszamegy a fiá- ' hoz. Figyelnek.- Most ér oda ... - suttogja Dani -, megáll... Ki fogja ke­rülni ... Apa, ki fogja kerülni!- Nem biztos. Várjunk még. Várnak. Lélegzetvissza- I fojtva.-Elhallgattak a madarak s is ... - súgja Dani. - Ugye, te I sem hallod őket?- Én sem. Csend. Nézik a csapdát.- Sikerült! - kiált fel Dani. - I Oda nézz, apa, sikerült! Most \ esett bele! Gyere, gyorsan ta- j karjuk be ágakkal. Odasietnek, befedik a csap- | dát. Az apa átöleli Danit, érzi, ; hogy reszket. De azért moso- í lyogva néz fel rá.- Klassz vagy, apa!- Ugyan, én csak a csapdát I ástam, de a tigrist te vetted | észre ... Egymásra nevetnek. Körülöt- I tűk, mintha valóban a dzsungel f suhogna,, zúgna, és vidám máj- j mok hintáznának az indákon. volt az első, amit a Nemzeti színpadán eljátszottál?- Még végzős növendék vol­tam, amikor Tőkés Anna beteg­sége miatt Shakespeare Mach- beth-jében a Lady szerepébe kellett beugranom. Kiss Ferenc játszotta a címszerepet, később Sinkovits Imre partnereként so­rozatban alakítottam a Lady-t.- Van egy figura, aki egész pályádon elkísért...- Azt hiszem, a színháztörté­netében is feljegyzik majd, hogy annak idején még ösztön­díjasként osztották rám Vörös­Az örök Éva A Madonna del Granduca (A nagyherceg Madonnája; Firenze, Palazzo Pitti) egyik legszebb változata Raffaello Máriát gyer­mekével ábrázoló képeinek. Figyelemreméltó a kép alkotóele­meinek egyensúlya. Leonardo hatásáról tanúskodik a színár­nyalatok végtelen fokozatossága, viszont Mária és a Gyermek megfogalmazása s’ a két alak megvilágítása még Perugino mű­vészetére emlékeztet.

Next

/
Thumbnails
Contents