Új Dunántúli Napló, 1992. október (3. évfolyam, 271-300. szám)
1992-10-31 / 300. szám
1992. október 31., szombat uj Dunántúli napló 9 Molnos Lajos: Akácok virága havazik Két gondolatjel között mindig épp elmenőben mindig pont érkezőben egy örökre elmaradt csendes délutánban egy sohasem-lesz boldog-nagy hóhullásban rengető bölcsőben jázminos-hű temetőkben fekete kendős szeretőkben káromkodásban elcsukló imában mint akit jogán a vérnek vérei hitükkel vernek: idegeinek puha alom sohse jusson ledér álom soha soha már diadal gyávasággal hittel bűnnel s mégis minden napján bűnjel - Két gondolatjel között darabokra zúzott tükör milljom szilánk-ablakában mintha összeszorított ökölben szívig érő elmúlásban akácok sápadt virága havazik bennem' jajtalan... Szepesi Attila: Mint alkimista ... Mint alkimista, aki higannyal a ként elegyíti, kirakja tenger tégelyét, mentafüvet szór a húnyó parázsra, és dudorászik egy könnyű dalt, lesi hogy arannyá legyen a súlyos fém s az illandó virágszirom - válogatok nevedhez szavakat, zöldalma-illatú és tenger-tükrű szavakat, tükör-csillám-dadogásból alakká-lélekült igét ige után: hogy egymásra találjon a név és névvel-jelölt, s az lehess, aki vagy, aki voltál: szárny és zene. Erőteljes élmény a közönségnek / Évadnyitó koncerten: Stravinsky-mfí Erózió mester és Pierre Székely Pierre Székely munka közben Fotó: Läufer László Pécsett is megkezdődött a „hivatalos” hangversenyévad: a Nemzeti Filharmónia évadnyitó koncertjére - ezúttal az OTP támogatásával - a Pécsi Orvos- tudományi Egyetem aulájában került sor. A Pécsi Szimfonikus Zenekar programjának élére stílszerűen került hát a népszerű Ros- sini-nyitányok egyike (A tolvaj szarka c. operáé): a dobpergés nyomában kibontakozó friss és rendezett zenélés nemcsak a szerző szellemességét engedte érvényre jutni, hanem a dirigens Howard Williams és a zenekar korábbiakhoz hasonlatosan termékeny és sikeres együttműködése iránt táplált reményeinket is megerősítette. A nyitányt Bartók gyönyörű búcsú-kompozíciója, az állandó játszottsága ellenére elkoptatha- tatlan III. zongoraverseny követte. A szólista Király Csaba a zenélés emlékezetesen magas minőségével örvendeztetett meg. Nem tudom, hallottuk-e az utóbbi években ilyen mindvégig hajlékonyán éneklő, szép tónusban szólni e kiszolgált hangszert. Szembetűnő volt a billen- tés ruganyossága, a ritmika elevensége is; utóbbival olykor meg is gyűlt a zenekar baja, a jelek szerint nem volt ezen az estén alkalom Király szabadabb tempóbeli és dinamikusabb ritmikai elképzelésére hangolódni - példaként a lassú tétel visszatérésének fúvós akkordjait említem. Mindezek után egy olyan vállalkozás tanúi voltunk, amely a zenekar és karmestere kétségbe vonhatatlan bátorságát és ambiciózus munkáját bizonyította. Stravinsky Le Sacre du Prin- temps-jának műsorra tűzésétől a pécsihez hasonló helyzetű zenekarok többsége alighanem még a szezon csúcsformát ígérő időszakaiban is húzódozna, nemhogy a nyári szünet utáni első koncerten. Az az elementáris őserőt sugárzó ritmikai és hangsúlyozási rendszer, az a szokványos európaitól gyökeresen különböző építkezésmód, amely a párizsi ősbemutató közönségét valósággal sokkírozta a maga idejében, még ma is rendkívüli terheket ró e mű megszólaltatóira. Természetesnek kell tekintenünk, hogy a mostani Sacre-produkció előadói kompromisszumok sokaságára épült - ezeknek csupán egyike, hogy a darab olyannyira lényeges jellemzőjét, sajátos színvilágát, eredeti hangszerelési ötleteit az európai élvonalba tartozó zenekarok is csak torzulásokkal tudták volna ebben a teremben érvényesíteni. Mindemellett nagy pozitívumnak tartom, hogy erre az előadásra sor került: a reakciókból ítélve is erőteljes élményt adott a közönség többségének, további fejlődéshez nyitott utat a zenekarnak, tiszteletreméltóan figyelmes és odaadó játékra késztette a muzsikusokat, és hatalmas erkölcsi elégtételt adott a produkciót határozott és bátor dirigálással mindvégig kézben tartó, a nehézségektől soha meg nem riadó Howard Williams- nek. Gönczy László „A gyakorlat és az elmélet határmezsgyéjén - ahogyan a fa törzsében a kambium a fakéreg és az évgyűrű között - élteti az örök és időtlen emberi alkotótehetség az anyagot. ” Pierre Székely felemeli a tollát jegyzetfüzete lapjáról, elmosolyodik, és már szidjuk is a szegény esőt, amely most akarja bepótolni, amit nyáron elmulasztott. Azért mégsem baj, hogy nem lehet mindig faragni, mert a hallgatói legalább leírhatják gondolataikat, amiket mesterük, a Franciaországban élő magyar szobrászművész, Pierre Székely már türelmetlenül vár. Az alkotáshoz nem elegendő a szobrászat fogásainak ismerete, sem a szárnyaló gondolat, tudni kell írni, rajzolni és szabatosan beszélni. A két dimenzió éppenolyan fontos, mint a három, egyik élteti a másikat. A rajz Székely Péternek főként gyermekkorában jelentett sokat, ám ma is használja gondolatai megörökítésére, feljegyzésére, de az ősi kínai technika újrafelfedezésével, a színes viaszlevonatokkal a kőreliefjeiről, a papírt is bevonta alkotásai közé. A papír így megőrzi a kő nyomát, szinte érezni lehet a lapon ennek az izgalmas, formázható anyagnak a morzsáit.- Ha lenne egy kis cipőpaszta, mindjárt meg is mutatnám, hogyan kell ezt csi- nálni-néz körbe, de cipőkrém hirtelenjében nem akad. A pécsi Mesteriskola hallgatói viszont megmutatják szoborterveiket. Mesterük, aki most három hetet tölt a Villány-nagyharsányi alkotótelepen, arra kérte őket, életük legkellemetlenebb emlékéből induljanak ki. A modellek is éreztetik az egymásra épített vagy egymáshoz épített kőtömbök súlyát, ám a negatív élmények mellett megtalálhatók azok ellentétei is. Nyári Zsolt, az egyik hallgató írásba is foglalta véleményét a közös munkáról: „Péter mester szobrainak és könyvének megismerése, de minden kis mozzanat, ami lejátszódik, egy kiérlelt élet-rendbe enged bepillantást, amit utánozni lehetetlen, viszont ösztönző példa ahhoz, hogy valami újba belekezdjünk.” Apró gyerek kerül elő valamelyik szobából, felmászik PiC sendes birodalom a halottak kertje, mégis szorongva járok benne. Kerülgetem a száraz koszorúkat, szétdobált művirágokat, nézegetem a sírhelyeket, amíg anyám szerény kis fekvőhelyéhez érek. Rangsorolás van itt is. Melyik parcella, hányadik tábla és hol. Itt is építkezik mindenki, ki-ki tehetsége szerint. Csodás emlékművek vannak itt, és szeméttel, üres üvegekkel teledobált sírok, amelyeket ha sokáig nem gondoznak, és nem váltanak úrja, hát el is adhatják őket. Anyám sírja rendezett földkupac, tele árvácskával, márvány fejfával. Több mint huszonöt éve halt meg, ezért újra váltottam a sírhelyét, végigjárva a hivatalos utat, annak rendje-módja szerint.- A csőszt kell megkeresni, az ad majd papirost - tanácsolta egy ismerősöm. - Az öreg csősz nyugdíjba ment, ez az új egy minden hájjal megkent férfi. Betonmunkát, vésést vállal, de megkéri az árát. Szóval papírral kell menni a hivatalba, és fizetni.-Tán engem keres? - támaszkodott a lapátnyélre a ravatalozó előtt a csősz. - Itt van az irodám hátul, mi tetszik?-Lejárt egy sírhely, meg akarom váltani. erre Székely ölébe és franciául belesúgja a fülébe: Papa, meddig beszélsz még? A válasz magyarul hangzik: majd észreve- szed, ha abbahagytam, csak játsszál tovább.- A kisfiámat azért is hoztam el magammal, mert most az óvodából még nyugodtan hiányozhat, és szeretném, ha magyarul tanulna. De úgy néz ki, inkább ő oktatja francia nyelvre a környezetét... Pierre Székely 1946 óta él Franciaországban. Azt mondja, nem politikai okok miatt ment el, mert még gyerekkorában elhatározta, hogy ott fog tanulni, de politikai okok miatt nem jött vissza, mert látta, milyen úton járt akkoriban Magyarország. Szobrai azóta világszerte ismertté váltak. Nonfiguratív kompozíciói után az építészet felé fordult, „szobor jelei” templomokat díszített. Készített gyermekjáték-szobrokat, s átvette a saint-rouini remetekápolna munkálatait. A híres Bég Meil-i üdülőfalu tervein Henry Moutte építésszel dolgozott. Eközben több új technikát is kikísérletezett, s eljegyezte magát a monumentalitással. Művei szimpozionokon, kiállításokon szerepeltek, és a „lángfaragás” módszerét világszerte átvették tőle.- A lángfaragás az egyik specialitásom, és nagyon szeretem. Kiváltképpen „piromániá- kusoknak” való. A gránitot munkálom meg tűzzel, levegővel és vízzel. Ugyanazt csinálom, mint amit Erózió mester, csak amíg neki ez tízmillió évig tart, nekem tízperc is elég. Pierre Székely a nyarait újabban Japánban tölti, de nem pihen, hanem dolgozik.- Inkább azt mondanám, nekem a munka a pihenés. Japánban egy készülő múzeumom számára dolgozom. Míg a pécsi Kőkertem „történelmi” jellegű, vagyis régebbi munkáimat lehet megtekinti, a japán múzeumban az ott készülő monumentális alkotásaimat lehet majd látni. Egy iparvállalat támogatja a múzeum kialakítását. Nagyméretű szobraim, van köztük kilenc méteres is, különleges módszerrel készülnek. A leendő szoborról méretes rajzot készítek, kiválasztom a hozzá legjobban illő- Miért, kije az magának, mit akar a sírhellyel?- Megváltani.-Tán ide akar temetkezni? Vagy mi célja vele. No menjünk, mutassa meg, ki az illető. Olajos képű magyar, iszonyúan boros lehellettel. Lehet, hogy nem bírja szesz nélkül csinálni. Jó fizikum, erős ideg- rendszer kell hozzá. Ahogy közeledünk anyám sírja felé, visszaszól. Váltott sírhely- Mondja csak a nevit, tudom már, kiről van szó. Nézze, ezek itten. Ezek helyére ide már másokat temetnek. Szóval ki lesznek hántolva.- Ide? Ne vicceljen, jóember. Ezt én most újraváltom, ez itt az egyik az anyám sója. Néz rám zavartan. Engem pedig iszonyú gyanú kent hatalmába: Ez a sötét agyú, részeg őrült eladta az anyám sírhelyét. Ha pár napot kések, legalábbis eladja.- A hivatalban fizessen ki mindent, mutassa meg a papirost, aztán azt csinál a sírral, köveket, és a munkások, megfelelő gépekkel, felszerelésekkel annak alapján „varázsolják elő” a szobrokat. Minden munkafázisnál ott vagyok és irányít- gatom őket. Évközben sem tétlenkedik, párizsi otthonában, műtermében is sokat dolgozik. Délelőttönként farag, délután intézi a levelezéseit, telefonjait, rendezi több fejezetből álló művészetfilozófiai könyvének kéziratát. Feleségével, aki festőművész, minden páros szombaton fogadják ismerőseiket, vendégeiket, barátjaikat.- Csakúgy, mint egy XVIII. századi szalonban — hunyorít Pierre Székely. A vasárnapok és a hétköznap délutánok zöme a családé, moziba, színházba járnak, s a Papát még arra is rá lehet venni, hogy megnézze kisfiával a „zöld szömyedelmeket”, a mutáns Teknőcöket.- Hogy milyen filmeket, darabokat nézek meg általában? Vidámakat nem, mert én anélkül is tudok nevetni, hogy badarságokon viccelődjenek. Engem inkább az alkotás folyamata érdekel. A filmet pedig amit akar. Majd leszúrom a táblát, az ötven forint, akkor tudják a sírásók is, a VH tábláról, hogy ez a sír itten meg van váltva. Egy óra múlva előkerültem a hivatalból, elé tartottam az igazolást. Csakugyan ott ült egy rozoga asztalnál a ravatalozó túlsó felén egy csupa beton helyiségben. Szerszámok, üres pálinkásüvegek mindenütt. Visszakísértem anyám sírjához, és megvártam, amíg előttem a földbe szúrja a kis kőtáblát.- Maga messzi lakik, gondolom. Más városban. Elvállalnám, hogy betonkeretet csinálok ide. Anyaggal, mindennel együtt négyezer forint. Látja ott azt az új sírt. Én csináltam. Harmincezer forintért. De meg is nézheti, valóságos emlékmű.-Tudja mit? - nyújtottam neki az ötvenest. - Ne csináljon maga nekem semmit. Azzal otthagytam. Dühös voltam és felháborodott, hogy még a temetőben sincs nyugta az embernek. Anyám sírja kicsi, egyedül vettük. Pusztítják az évszakok, lehet, hogy idővel széthordja a szél. A göröngyök tetején csigák ragyognak, és mint a könnyek, vízcseppek fénylenek a tavasszal-télen virágzó árvácskák sötétkék bársonyán. Katona Judit azért kedvelem, mert a szobrászat ellentéte. Minimális anyag és maximális mozgás, míg a szobrászat maximális anyag, minimális mozgás. Több magyar filmet is megnéztem. Nem tetszettek, de érdekeltek. Itt is megnéznék néhányat, ám a pécsi mozikban, úgy látszik, kevesebb magyar filmet vetítenek, mint Párizsban. Magyarországgal egyébként nem szakadt meg a kapcsolata, s nem csak azért, mert édesanyja itt lakott. 1978-ban ugyan, sosem közölt indokok alapján, három évre kiutasították az országból, de később megkövették. Békeszobor című alkotása a budapesti Nagyvárad teret díszíti.- Szobraim mindig „ hatnak”. A Békeszobor, amit akkoriban két ellenséges katonai blokkban lévő vezetők szignáltak, hét és fél évvel később megláthatta a rendszerváltozást. A pécsi Kőkert pedig sok barátot hozott nekem. Vasarely elmondhatta, hogy pécsi, én meg annak örülök, hogy barátokra leltem Pécsen. Barlahidai Andrea A Kincskereső októberi száma „A vesztőhelyre sáros út vitt / és kikericsek kékjei ...” - Fa- ludy György Október 6. című versét olvashatjuk az októberi Kincskereső első oldalán. ’ A vértanú tábornokról szóló költeményt a költő 1950. október 6-án írta - „az ávó pincéjében”, s ezzel meg is teremtődik a kapcsolat huszadik századi szabadságharcunk - 1956 - bemutatásával, amelynek címe ugyancsak Faludytól származó (Pe- tőfi-versre utaló) idézet: „Ezer- kilencszázötvenhat, te csillag!” Tamási Áron, Fekete István, Déry Tibor vallomásai, Tamási Lajos és Buda Ferenc korabeli, András Sándor és Bella István később keletkezett, mártírokat sirató versei, Nagy Imre utolsó rádiószózata, Bibó István november 4-i nyilatkozata, s egy nagyon fontos külföldi reagálás, Albert Camus: A magyarok vére című gyönyörű esszéje idézi az 1956-os forradalom emlékét, valamint egy fontos dokumentum: Az én újságom korabeli (1956. október 31-ei) számának fotókópiája, az egykori szerkesztő, Hollós Róbert vallomásával. A szerkesztők nem titkolt szándéka, hogy ez az összeállítás az október 23-ai, hagyományokkal még nem rendelkező ünnepségek „műsorfüzetéül” is szolgáljon.
