Új Dunántúli Napló, 1992. október (3. évfolyam, 271-300. szám)
1992-10-03 / 273. szám
10 üj Dunántúli napló 1992. október 3., szombat Alpok-Duna-Adria Magazin Egyszer volt... De kinek szólt? Az Új DN szeptember 17-i számában Dunai Imre megrótta a város önkormányzati képviselőit, mondván: „... volt egyszer egy magyar-ba- den-württembergi polgár- mesteri konferencia Pécsett. „(...) Ezen a konferencián a hivatali tisztségeket betöltőkön kívül szinte senki nem vett rész a pécsi önkormányzat képviselő tagjai közül. Pedig talán lehetne mit tanulni azoktól.” Teljesen igaza van az újságírónak: lenne mit tanulnunk a ba- den-württembergiektől - még konferencia szervezésében is. Mert ebben az esetben teljességgel vétlenek a képviselők. Nem az „önvédelmi reflex”, az érdektelenség, esetleg az időhiány volt az oka távolmaradásuknak. Sokkal inkább az, hogy nem tudtak róla, mivel semmiféle előzetes tájékoztatást, értesítést nem kaptak az önkormányzati közgyűlés tagjai. Amikor a konferenciáról egy közüzemi vállalat igazgatójától tudomást szereztem (ahova ő nagyon helyesen meghívást kapott), felhívtam a hivatalt, feltételezve, hogy a meghívóm valahogy elkeveredett. De megnyugtattak: erre a rendezvéynre sem én, sem más képviselők nem kaphattak meghívót. így aztán csak a sajtó jóvoltából tudjuk, hogy a baden-würt- tembergiek sok hasznos tapasztalatával gazdagodhattak a hivatali tisztséget betöltők és más arra érdemes meghívottak. Dr. Révész Mária önkormányzati képviselő Cousteau nem túlzott Cousteau kapitány, a világhírű francia óceánkutató 1975-ben közzétett pesszimista hangulatú és akkor nagy megdöbbenést kiváltó tanulmánya, amelyben a Földközi-tengeri élővilág nagy részének 20 éven belüli pusztulását jósolta, sajnos, beigazolódik - állapította meg négy olasz egyetem közösen összeállított tanulmánya. Az oktatási intézmények kutatói a „Minerva” nevű, laboratóriummal felszerelt hajóval járták a Földközi-tengert s összesen 10 190 kilométert tettek meg a hullámok hátán. A római, a pisai, a trieszti és a nápolyi egyetemek tengerbiológusai katasztrofális képet festettek a látottakról. A víz annyira el van al- gásodva, hogy már a tengerfenék növényzete is megsínyli. A legtöbb korallpadot már hiába keressük. A szennyezett vizet szűrő-tisztító kisebb élőlények nagy része szintén elpusztult. A halállomány is nagy veszélyben van. Cousteau végkövetkeztetése: a szennyezés mértéke már akkora, hogy a víz ön- tisztulási folyamata segítség nélkül nem képzelhető el. Azokat a biotápokat, amelyeket a környezetszennyezés miatt könnyelműen elpusztítottak, csak fáradságos munkával lehet újra létrehozni. A költségek sokszorosát teszik ki annak az összegnek, amelybe az időben elvégzett környezetvédelem került volna. De ezt nem lehet megtakarítani, mert ellenkező esetben a Földközi-tenger életteréből vízi sivatag lesz. „Regionális politikák és fejlesztési stratégiák az Alpok- Adria térségében” címmel tartottak nemzetközi tudományos tanácskozást szeptember utolsó hetében Keszthelyen, és máris itt a folytatás: „Európába tart-e a megye?” címmel rendeztek Harkányban ezen a héten nagy érdeklődéssel kísért konferenciát. A helyi politika nem akar többé az úgynevezett „nagypolitika” szolgálólánya lenni. A regionális együttműködéseket át- meg átszövik az emlékek, az érzelmek és az élőemberi kapcsolatok. Mai összeállításunk témái is ismerősként köszönnek ránk. Nem túlzás tehát azt mondani: a régió a nagyvilágnak az a része, ahol - az országhatároktól függetlenül - otthon érezzük magunkat. Szerzőink: Virgilio Boc- cardi (RAI Velence), Alice Ertlbauer (DRF Felső-Ausztria), Amalija Jelen-Miksa (TV Szlovénia), Budrun Lie- ner (DRF Salzburg), Békés Sándor (MTV Pécs), Robert Surmer (ORF Steiermark). Rovatszerkesztő: Békés Sándor. Velence híres tornya El tudják képzelni Velencét a Szent Márk tér harangtomya nélkül? Nos, a híres torony 1902. júliusában összeomlott. A 900 éves torony tragédiájáról, illetve újjászületéséről ma egy kiállítás emlékezik a velencei Doge-palotában, melynek a segítségével most mi is megismerkedhetünk a történtekkel. A torony a X-XI. század között épült. Az idők folyamán többször szenvedett villámkárt, többször szorult kisebb restaurálásra. Már jó ideje betegeskedett, amikor a régi és újabb keletű nyugtalanító repedések arra késztették a város elöljáróját, hogy 1902. július 7-én betiltsa a toronyba való feljárást és a harangozást. Ez indokolt lépés volt, de azt senkisem láthatta előre, hogy a híres toronynak meg vannak számlálva a napjai. Július 14-e reggelén, 5 óra 30-kor a technikusok egy csoportja, akik a helyszínen jártak, drámai helyzetről számoltak be, s ezután elrendelték a tér kiürítését. 9 óra 47-kor a harangtorony össze- roskadt. Amikor a vakító porfelhő eloszlott, a Basilica és a Procuratie Nuove között egy 12 méteres törmelékhalmaz magasodott. A pánikot a megrendült- ség váltotta fel. Az összeomlás, szerencsére, áldozatokat nem követelt, és a Basilica sem sérült meg. A romhalmaz tetején az egyik harang, a Marangona magasodott. Ez volt az a harang, amely évszázadokon keresztül munkába hívta az Arsenale asztalosait. A másik négy harang összetört. Az arany angyal a Szent Már Bazilika főbejáratának lépcsőjén feküdt. A drámai esemény híre gyorsan elteijedt a világon, és az is széleskörben foglalkoztatta az embereket, hogy vajon elkerülhető lett volna-e a katasztrófa? Még aznap este ösz- szeült a Városi Tanács, aholis Grimani polgármester bejelentette, hogy a harangtomyot újra fel fogják építeni. „Úgy, ahogy volt, és oda, ahol volt”. Sok kritika érte ezt a döntést, sokan gondolkoztak úgy, mint például Otto Wagner építész: „Miért nem másutt, és miért nem modem stílusban építjük fel újra?” 1903. április 25-én - Szent Már ünnepén - helyezték el az első követ, méghozzá egy aranylapáttal. A munkálatokat az alapoktól kezdték. A talajba 3076, egyenként 4 méter magas cölöpöt vertek. Nem egészen 10 év leforgása alatt, 1912. március 6-án, a munkálatok befejeződtek. A velenceiek - és az egész világ - visszakapták a harangtomyot. Ahogy Prust írta: „A z angyal csillog-villog, szinte elvakítja az embert, s kitárt karjai számomra az öröm igézését jelentik.” Bad Ischl a császárváros Életének 83 nyarát töltötte Ferenc József császár Ischlben: az elsőt 1831-ben, egyéves csecsemőként, az utolsót pedig 1914-ben, két évvel halála előtt. Itt, Ischlben foglalta el házasságkötése évében, 1854-ben, a császári villát, melyet édesanyja, Szófia főhercegnő ajándékozott neki, aki egyébként az ischli gyógyhatású sós fürdőnek tulajdonította fia születését. Egy levél tanúsága szerint ugyancsak Ischlben „foltozgatta magát ismét használható állapotba” a császár 1866-ban, a poroszok elleni vesztes hadjáratot követően. Itt látta 1898-ban a genfi tragédia előtt utoljára a császárnét. Bad Ischl a mai napig hordozza és árasztja magából e kor szellemét. Ehhez a turizmus mellett az is hozzájárni, hogy a városka és környéke kitűnő kulisszákat kínál a Monarchia idején játszódó filmekhez. 1992 nyarán itt adták elő a Sissy című operettet. Ischlben, a Traun folyó partján fekvő városkában, a császár ma is jelen van. Számtalan képről néz le nyájasan városa rohanó hétköznapjaira. Ha viszont a látogató váratlanul egy császári uniformist viselő fiatalemberbe botlik az utcán, az biztos lehet abban, hogy megkezdődtek Ischlben az operetthetek. A szanatórium színpadán, a Sissy című operettben, ki tudja hányszor találkozik a 23 éves császár első ízben a bajor hercegkisasszonnyal, Erzsébettel. A szerelmi történet történelmi szálai az Ausztria Hotelbe vezetnek vissza, amely ma múzeumként üzemel, s melynek eredeti berendezési tárgyai őrzik Ferenc József és Sissy 1853 augusztusában tartott eljegyzésének emlékeit. Egy évvel később az ifjú pár birtokába veszi a császári villát. Ferenc József császár idős koráig visszatér ide, hogy hódoljon egyetlen szenvedélyének, a vadászatnak. A villában most „A sóbáró” című filmet forgatják. A 13 részes sorozat cselekménye 1912-ben játszódik, politikai hátteréül a balkáni válság és Bulgária, Szerbia és Görögország között létrejött katonai konvenció szolgálnak. Míg a Sóbáró számtalan szerelmi kaland részesévé válik, a császár Ischlben állami vendégeket fogad. Az utolsó politikai cselekedet, melyre a császár villájának dolgozószobájában kerített sort, „A népeimhez” című kézirat aláírása volt 1914 júliusában, mely az I. világháború kirobbanásához vezetett. A császár ideje óta változatlan Ischl jelentősége, mint gyógyfürdőé. A parkban a világ minden tájáról érkező pihenni vágyók lelnek nyugalmat és ki- kapcsolódást. Ha kék az ég, vagy ahogy itt mondják, császári az idő, számtalan ösvény csalogatja a túrázókat. Ha Ischlbe látogat, semmiképp se mondjon le arról, hogy felkeresse a Zauner cukrászdát és megkóstolja a császártortát. A K.u.K. udvari cukrászának Mo- narchia-szerte híres finomságaira a császár sem tudott nemet mondani. Talán akkor Önnek is eszébe jutnak lseidről a császár legendássá vált szavai:-Es war sehr schön, es hat mich sehr gefreut. - nagyon szép volt, nagyon örültem ...! Az asztmások Mekkája A Rakitna nevű falucska a Krím hegyének erdei között fekszik, 850 méteres magasságban. A háborítatlan természeti környezetben itt találkoznak a simogató földközi-tengeri fuvallatok az Alpok előterének légáramlataival. A napos órák száma is bőséges. A nap és a levegő Rakitnán mindig is valóságos balzsamként hatott az asztmától, tüdő- betegségektől, allergiáktól szenvedő gyermekekre, és azokra, akik súlyos betegség, vagy műtét után érkeznek ide. E gyógyhely ma a szakorvoslás magas színvonalát és minőségét képviseli - elsősorban a gyermekgyógyászat és az asztma gyógyítása terén - és semmiben sem maradt el az európai szakmai színvonaltól. Rakitna szanatóriuma és annak szakmai, gyógyászati tevékenysége felett a Ljubljanai Egyetem Gyermekklinikája gyakorolja a felügyeletet. Rakitna érdeklődési és önként vállalt felelősségi köre túlnőtt Szlovénia határain. Dr. Ranka Knezsevics és dr. Marija Praprotnik, munkatársaikkal együtt, már egy évvel ezelőtt kimondták: „Az Alpok-Adria térséget valamennyiünknek komolyan kell vennünk ...” Elhatározták, hogy felkínálják a szanatóriumot a szomszédos országokban élő asztmás gyermekek számára is. Kapcsolatot teremtettek osztrák, hor- vát, olasz és magyar kollégáikkal. A nyelvi akadályoktól nem tartanak. Számos különféle alkotóműhelyt, nyelvi óvodát szerveznek, szívesen látogatnak el hozzájuk híres művészek. Közös erővel készítették el olasz nyelvű gyógyászati kéziszótárukat. És ez még csak a kezdet. Mint mesélik, ők fogják megszervezni az asztmások következő európai sporttalálkozóját is. Rakitna az Alpok-Adria közösség rászorultjai számára a „fellélegzés” lehetőségét ígéri. Falusi idill a pincében Az öt csillagos Rot-Fühl szálló pincéjében a vendég egy különleges falut talál, és abban mindazt, amire világéletében vágyott. A földalatti falut „Via mala”-nak hívják. Nevét az azonos című filmről kapta, amely - mint emlékeznek rá - tragikus véget ért: szerelem, gyűlölet és végül a halál. A névadást azonban csak a helyszín közelsége inspirálta, a kilencvenes évek „Via malájáéban egészen másról van szó. A hegyi faluból semmi sem hiányozhat, és semmit nem szabad a véletlenre bízni. Mindig egy évszak van, mégpedig koraősz, mert a látogatók legtöbbje szerint ez a legszebb évszak. A „Via mala” 120 embert tud befogadni. Ők, miután kényelmesen elhelyezkednek az ajtó előtt, és a régi szobákban felállított asztaloknál, szó szerint belekóstolhatnak a tiroli életbe. A teret kilenc ház szegélyezi, mind a kilenc más stílusban épült. A szobák mindegyikében más-más kézműves mesterség kapott helyet. Estéről-estére feléled a színes falusi forgatag, az étlap pedig eredeti finomságokat kínál. Sok ezer ember üldögélt itt az elmúlt két évben, hogy átélje azt, amit a falusi idill kínál. Aztán jönnek a vihar hátborzongató előjelei, ahogy az a tiroli hegyekben egy-egy felhő- szakadás előtt lenni szokott. Külön kérésre az időjárás főnöke megnyom egy gombot a computeren, és a mennydörgés akár órákon át is „élvezhető” ... De aztán felvillannak végre a vihar végét jelző csillagok, melyek a következő napra minden jót jósolnak . .. Indoor-turizmusnak nevezik szaknyelvi körökben az élmények adásának ezt a sajátos módját. Az idegenforgalmi szakemberek a kezüket dör- zsölgetve olyan jövőről álmodnak, melyben az ember ki tudja cselezni a természetet. Pontosan megtervezheti a szabadságát, függetlenül az évszakoktól és a külvilágtól. Nincs többé akadály: bármikor, bármilyen élményben részük lehet...! A kőszegi madárkórház Az Alpok keleti lábánál fekvő Kőszeg a legkisebb magyar városok egyike, ám nevezetességekben nagyon is gazdag. A turista-csalogató történelmi emlékek között egy különös létesítmény bújik meg: Magyarország első és mindmáig egyetlen madárkórháza. Az immár messze földön ismert madárgyógyász, Kámán István, nyugdíjas, korábban a mentőszolgálatnál volt gépkocsivezető. Tudását önképzéssel és a gyakorlati gyógyító munka során szerezte. A patikatisztaságú kis műtő tulajdonképpen az életműve. Nem gyűjtött vagyont, nem halmozott fel értékeket - szegény kis jövedelmét már hosszú idő óta madáreleségre és gyógyszerekre költi. Kámán István madárkórházába a legtöbb páciens lábsérülésekkel érkezik. A magasfeszültségű villamosvezetékek szörnyű sebeket okoznak az átázott madarakon. A csonkká égett karmok pótlására műlábakat is tervezett és készít a madárgyógyász, ami igazi kuriózum. Fogni, kapaszkodni nem tud vele a madár, de a zsákmányállatot képes leszorítani vele, és ez elég az életben maradáshoz. A különleges betegek kezeléséhez különleges eszközök kellenek. A madárgyógyász minden esetről kórlapot, esettanulmányt készít, melyeket aztán a gyógyászati segédeszközök ki- fejlesztésénél is hasznosít. A beteg gólyák számára például függőágyat készített. A sérült madarak postai csomagban érkeznek a madárkórház címére és, bár a feladók legtöbbször nem tudják a madárgyógyász nevét és pontos lakcímét, a küldemény - még külföldről is! - mindig célba ér. A madárkórháznak látogatásunkkor 94 lakója volt - többségük ragadozó madár. A gyógyulás és a tollazat újjászületése legtöbbször hónapokat vesz igénybe - és ennyi idő után bizony már nem könnyű feladat a visszavadítás. A madárkórház páciensei a hálapénzt szeretetben fizetik... Amatőr mozdonyvezetők Csaknem 100 évesek a Mura völgyében közlekedő gőzmozdonyok, melyek még ma is - csakúgy, mint rég - vidáman eregetik a nosztalgia felhőit Felső-Stájerország kék egére. Július elejétől szeptember közepéig minden csütörtökön úgynevezett amatőr mozdony- vezetői napot rendeznek Murauban. A gyakorlatot rövid elméleti oktatás előzi meg, majd az amatőr mozdonyvezetők közelebbről is megismerkedhetnek a mozdonnyal. Egy tapasztalt mozdonyvezető elmagyarázza a lokomotív működését, megmutatja a legfontosabb fogásokat, melyek a mozdony elindításához szükségeltetnek. A mozdonyvezetés, hozzáértő felügyelet mellett, hamar elsajátítható. Egyszer az életben gőzmozdonyt vezetni - nos, ebben az élményben nem csak férfiak részesülhetnek, hiszen a hölgyeket is szívesen látják a mozdonyvezető posztján. A feltételek egyszerűek. Korhatár nincs. Héttől hetven éves korig bárki vállalkozhat, de volt már idősebb önkéntes masiniszta is. A Mura-völgyi vasút gőzmozdonyán egy út ára 1 000 schilling. A 12 kilométer hosz- szú pálya egy alagutat átszelve mezőkön és erdőkön át vezet. Az amatőr mozdonyvezetők körülbelül félórányi út megtétele után érik el a célállomást. Itt kapják kézhez mozdonyvezetői „jogosítványukat” a lelkes és romantikus vállalkozók, ami a legtöbb esetben a gyermekkori álmok beteljesülését dokumentálja. Kőszeg, 1992
