Új Dunántúli Napló, 1992. október (3. évfolyam, 271-300. szám)

1992-10-03 / 273. szám

1992. október 3., szombat oj Dunántúlt napló 9 A z öreg talált egy zöld üveget. Sztárnarancso­sat. Nem volt üres. de már szénsavas narancslé sem volt benne, hanem valamilyen vajszínű anyag. Kívülről zöl­des-vajszínű. Nehéz volt. Lete­kerte az aranyozott alumínium kupakot, közben érezhette, hogy mennyire nem precíziós a kapcsolat menet és menet kö­zött, de ez nem zavarta. Beleszagolt. A halvány illat­foltokat nem tudta azonosítani. Forgatta, nézegette, tenyerével ütögette az alját, melynek kö­vetkeztében az ívelt mélyedés­től hangos huppogás hallatszott. Az ismeretlen masszaszerű anyag azonban továbbra is meg­tartotta az üveg formáját. Egy élettelen, száraz gallyal sikerült megpiszkálnia, mely nagyon keménynek bizonyult; a csont­száraz ág eltörött, belül tompán reccsent, s mivel kissé poros is volt, füstölt, füstölt az üveg, L átod, Elemér, nélküled kell befejeznem a beszél­getésünket. Pedig a sze­mélyes disputáknak nem ez a természete, mert igencsak fi­gyelni kell a másik ember mon­dandójára ahhoz, hogy ne félre­sikerült monológ vagy rossz ízű vizsgáztatás legyen az emberi beszélgetésekből. Részemről szó sincs türel­metlenségről. Hogy ezt bizo­nyítsam, elég visszatérnünk a történet kezdetéhez, a pályaud­vari, csomagmegőrzőhöz. Tu­dod, az idegen pakkok pásztoro­lása órabéres és nagyon unal­mas munka, s ennek érdektelen monotóniája rossz hatással van a fizetett felvigyázókra is. Ezt tapasztalhattam, hiszen életunt nyíregyházi polgártársam kény­szeredett keresése olyan hosz- szúra nyúlt, hogy közben el­ment a vonatom. A futó bosszú­ságot nem vettem túl komolyan, csak legyintettem rá. Volt még másik vonat is azon az estén. Innentől kezdve te is emlé­kezhetsz, Elemér. Megkérdez­tem tőled: hol van itt a közelben egy 10 után is nyitva tartó presszó. Készségesen elkalau­zoltál, s közben akadt közös témánk is. Béla barátomat, a földidet nagyra értékelem, mint írót. Mint bizonygattad: a te édesanyád neve azonos az övé­vel, távoli rokonságban vagy­tok. Csak az a kár, hogy egyet­len versét, kisregényét, novellá­ját sem ismerted. No, nem baj - gondoltam -, hiszen vannak az emberi léte­zésben egyéb fontos dolgok is. Rólad kérdezősködtem, s te nem panaszkodtál. Szerinted mindig akad annyi munkád, amennyi kell. Láttam, hogy kín­mélyiség vagyok. Ha buszon szúrós szemekkel méreget egy öregasszony, immár biztos, hogy két megállóval később, óvatosan fölteszi a kérdést: Jan­csika? Mosolygok, kezet adok, azt mondom, csókolom. Az üvegesnél (mert minden eltörik egyszer): piros száj, billegő fej, tollas kalap; hosszan szemlél a tükörből; ugyebár ön a Jan­csika? Meghajtom magam, ke­zet fogok. Emlékem úgy él, hogy bármelyik Mun- kácsy-festmény megirigyel­hetné; nem feketedik, s patinás, mint minden régi pillanat. És a Csend utca. Egyszer azt gondolom túl korai ez a név. Ráadásul... Hallom: egész éle­temben temető mellett laktam. Falun a házunk mögött két kő- hajításnyira már sírok álltak. A városban a temető mellé épít­keztünk, látni a gesztenyefákat. Most ti is a temető mellé költöz­tök. Itt minden utca olyan. Al­kony utca, Szív utca, Est utca. Talán csak kutyaugatás, s egy-egy bajnok, aki az alko­nyati egyenesben dübörögve kihúzatja az autóját, hogy minél Papp András: A dolog mintha szellem szállna föl be­lőle. Valamikor folyékony lehetett a massza, hiszen tökéletesen ki­tölti az üvegűrt. Az eleven husánggal sem ju­tott többre, mert az, akár vala­milyen szelíd alázat, meghaj­lott. Forró vízzel teli edénybe állította, a gőz szintén szellem­mód párolgott az üveg körül. Később talált egy rozsdás és görbe vaspálcát is,melyet egye­nesre hajlítgatott a kezében. Néhány centiméterre sikerült az anyagba nyomnia a vasat. Szurkába a masszát, mintha ne­héz és kemény köddel vívna el­keseredett küzdelmet. A pálcára ráragadt az anyagból. Faggyú. Kétség kívül faggyú, állapította meg az öreg. lódsz, nem szívesen beszélsz magadról. Helyénvalónak talál­tam hát két* sör megrendelését a presszópultnál, hogy legyen mivel oldani a csöndet, legyen mivel hígítani elkövetkező tö­mény gondolatainkat... ' Ilyen kurtán furcsa, abbaha­gyott a beszélgetésünk; ettől kezdve nem teljesen közösek az Módszeresen haladt egyre lejjebb az üvegben: a vaspálcát közvetlenül az üveg falához nyomta, így haladt körbe-körbe. Rövid idő múlva az anyag elvált az oldalától, s úgy forgott, aho­gyan a vaspálca vezényelt. Majd ismét döfködni kezdte, próbálta elaprózni a tömeget, hogy a fellazított faggyúrögök kihulljanak, ha fejjel lefelé for­dítja, mint perselyt, amikor ér­mét akar kirázni belőle. Szépen haladt, de a művelet így is há­rom órán át tartott. Ahogy végzett, a vaspálcával együtt kidobta a zsíros és ide­gen anyagot, akár összevart seb a cérnát. Nincs tovább szüksége rájuk. Másnap reggel elsétált a kö­zeli boltba. Megállt a zöldséges lophatatlanok. Te elvégezted a munkád, amelyből mindig akad annyi, amennyi kell. Persze most már tudom, hogy balek voltam. Mentségemre szóljon, hogy cigány voltod nem zavart, hiszen szamosszegi kultúrpista- ságom idején jóval több tisztes­séges cigányemberrel találkoz­tam, mint tisztességtelennel. De Dúsa Lajos Elemér nehéz koffere élményeink. Mert mire vissza­tértem az asztalunkhoz, akkorra te leléptél, Elemér. Bizonyára szimpatikus lehettem neked, hi­szen távozásodkor elvitted em­lékbe a bőröndömet is. Szo­morú szuvenír. Zsákmányod nem több, mint három váltás fehérnemű, egy nadrág, egy dzseki. Voltak még: dedikált könyvek, ajándékba kapott fo­lyóiratok és számomra fontos kéziratok. Ez utóbbiak között volt egy felbecsülhetetlen ér­tékű gyöngyszem is, de te, ked­ves Elemér, ha megfeszülsz, sem jössz rá, hogy melyik pár kéziratlap az. Ám ha rájönnél is: nem tudsz mit kezdeni velük, nem lehet őket piacra dobni. El­nagyobbat tudjon fékezni a vil­lanyrendőrnél. Pedig nem vagyok már kis­fiú. Reggel eltávozom ottho­nomból, s csak késő délután té­rek meg. Kezem biztosan nyúl a legtöbb dolog után, valaha cso­dálattal fülelt mondatok úgy po­tyognak ki a fogam közül, mint a szotyolahéj. Az öregasszo­nyok (hisz mindenki mégsem halt meg) agyonfoltozott haris­nyát hordanak, s mindennap ki­teregetik a hálóingüket. Annak ellenére, hogy mind gyakrabban esik. A népi megfigyelések csak igaznak bizonyulnak. Kérem szépen, én nem tehetek semmi­ről. Az a réges-régi bicikli is, amiből a minap kilopták a sze­lepeket, ellenáll. Pumpálom, pumpálom, de a belső gumi rendre kitüremkedik a külsőből. Inkább gyalog járok, vállalva, hogy többé nem suhanhatok el bárki mellett, összetalálkozha­tunk a sarkon, s azt kell mond­jam: igen, én vagyok. Máskü­lönben a kert mélyére menekü­lök, hintázgatok (bár repedőben a tartó bilincs), s hagyom, hadd álmodozzak, csendben. ez maradjon továbbra is az én bajom. Azt szeretném, hogy a párbeszéd szabályai szerint ma­radjunk egyensúlyban. Egyol­dalú beszélgetésünk irányát is­mét rád terelem. Elismerem: választott szak­mád profi művelője vagy, em­berismereted nem akármilyen. A „gádzsók” közül ki tudtad szúrni azt az egyet, aki nem el­lenséged. Készséges voltál, s persze szerencséd is volt, hiszen hangoztatott rokonságod elosz­latott minden gyanút a delik­vensedben. Ezt a türelmes kivá­rást csak az igazi elemérek tud­ják, s bizton számíthatnak arra, hogy előbb-utóbb szinte magá­tól előáll a lehető legjobb alka­lom, az ihlet pillanata. Hasonlítasz rám, Elemér. Én is úgy vagyok az ihlettel, hogy akkor minden teendőmet és gát­lásomat félre tudom tenni. Annyi a különbség, hogy én irományaimmal senkit nem ká­rosítok meg közvetlenül. így az­tán nekem könnyű. Neked nehezebb. Hiszen gondoljuk csak végig, Elemér, mi mindent kell tenned az ihlet pillanata után. Ott a bőrönd, a gazdája hátat fordított, s neked nem szabad elragadtatnod ma­gad. Mindent pontosan ki kell számítani. A koffert meg kell fogni, föl kell állni. Fél szem­mel figyelni kell a gádzsót, ne­hogy visszanézzen. Legszíve­sebben kirohannál, de ez túl fel­tűnő lenne. Ugyanígy súlyosan vétenél a csomaglopás íratlan szabályai ellen, ha sunnyogva akarnál távozni. Nevetséges lepketáncod a meglopott háta mögött egyszerűen lebuktatna. Nagy dolog a lélektan. Neked egyszerűen járandóságodnak kell tekinteni az idegen bőrön­döt. Jogos tulajdonodnak, a hü­lyeségig fajult jóindulat termé­szetes adójának. Nyugalom, Elemér, most te szinte hivatalos személy vagy, mint egy végre­pult előtt, ahol egyébként az üres üvegeket is vissza szokták váltani. Ahogy az eladóra vára­kozott, egy teli kosár meglökte a könyökét. Elejtette a literes sztámarancsosat. Volt még nála egy sörösüveg is, de az a kezé­ben maradt. Szerencsére. Szerencsére a sztámarancsos nem tört el, csak a szája csor­bult le, de ezt nem vette észre, így adta be. Az eladónő a férfira nézett. Aztán az üvegre, majd ismét a férfira. Egy pillanatra úgy tűnt, nem tudja, hogy mit csináljon. Az öregben már készülődött, kavargóit valami pokoli indulat, de hallgatott tovább. Úgy érezte, a göngyöleg betétdíjá­nak a kiszámítása indokolatla­nul sokáig tart. Megnyugodott, amikor látta, hogy a kislány be­írja az összeget egy könyvbe, melynek lapjai közé számokkal és aláírásokkal gyötört indigót tette. hajtó. Semmi okod a riada­lomra. Ügyfeled éppen a te sö­rödet rendeli. A presszó közön­sége nem rád figyel, mindenki saját társaságával vagy társta- lanságával van elfoglalva. Lá­tod, a világ legtermészetesebb mozdulataival kisétálhatsz. Ezzel túl is vagy a nehezén, az első mellékutcában eltűnni már nem nagy kunszt. Bizo­nyára megengednéd, hogy egy percre ismét átvegyem a szót a beszélgetésünkben. Mint ahogy már az előbb említettem: az ih­let pillanatának felismerése ro­kon a habitusunkban. Attól kezdve azonban minden más­ként alakul. Én a magam mód­ján a szabadságot élem át az ér­zékeny pillanat megragadásá­val, míg te nagyon szigorú szakmai szabályoknak veted alá magad. Nem belső, hanem külső kényszer mozgat, amíg meg nem szabadulsz legújabb szerzeményedtől. Ahogy az or­gazdákat ismerem, nem sok örömöd lehet a továbbiakban. Na, mindegy. Ha már leültél az asztalomhoz, engedd meg, kedves Elemér, hogy figyel­meztesselek a változásokra. Lassan elfogynak a jóindulatú gádzsók, gojok és egyéb őslakó gyaurok. Pácienseid képed lát­tán egyre ellenségesebben és gyanakvóbban fognak visel­kedni, s így aztán lőttek a te vi­szonylag kulturált csórásaidnak. Ha pedig átléped eddigi szak­mád határait, akkor előbb-utóbb emberedre találsz. Mint egyik utolsó ügyfeled, ezennel neked adom a bőrön­dömet. Könnyű szívvel teszem, hiszen amúgy is bottal üthetem a nyomát. Én csak attól félek, Elemér, hogy nem érted meg az idők szavát, s egy életen át sze­retnéd cipelni mások kopottas gönceit. Mohácsi Regős Ferenc: A bécsi Szent István dóm Egy sikeres élet A keresztárnál, a sarkon állt és beszélgetett. Hamar kide­rült, hogy Nagy József, ma­gyarszéki nyugdíjas tanító minket várt, tán, hogy el ne tévedjünk, tán mert ő is izga­tott volt egy kicsit. Azért ke­ressük fel, mert a művelődési és közoktatási minisztertől nemrég a Művelődés Szolgá­latáért díjat vehette át. De nem csak ez az egyetlen elismerés, amit majd negyven évéért ka­pott.-Azt mondhatom, hogy elégedett vagyok - kezdte a beszélgetést. - Először 1966-ban miniszteri dicséretet kaptam. Aztán 74-ben az énekkar szervezéséért, később meg, 86-ban a sportban vég­zett szervezőmunkáért vehet­tem át kitüntetést. A vegyeska­runk 17 évig működött, majd hatvan taggal! Tavaly átadták a Pedagógus Szolgálati Emlé­kérmet, ezt már Andrásfalvy miniszter úrtól kaptam. A mostani díj elődjére már tavaly felterjesztették, de csak idén került sor az átadásra. A levélben, melyet ajánlásul írt a magyarszéki polgármester ta­vasszal, kiemelik a pedagó­gusnak azt a tevékenységét, melyet a cigánylakta települé­seken a gyerekek beiskolázta­tásáért, a felnőtt cigányklubok létrhozásáért tett. Missziós munkának minősítik működé­sét. Az biztos, hogy Nagy Jó­zsef évtizedek óta megszállot­tan dolgozik a cigány lakosság érdekében. Előadásokat szer­vez és tart, családot látogat, s a szülőket rábeszéli, taníttassák a gyereket, járja a vidéket. Tagja a Megyei Cigány Kultu­rális Bizottságnak. — A cigányság az elmúlt években sok kedvezményt ka­pott, de nem élt ezekkel eléggé. Most az lenne a fontos, hogy kimenjünk a telepekre, s az embereket fölébresszük az igénytelenségből! Az idei ter­vünk már kész, október elején indulunk. Olyan témákról be­szélünk majd, mint a cigány­ság erdete, az egészséges életmód, az erkölcs, a munka. Egy pszichológust kértem fel rá, hogy szóljon a problémák leküzdéséről, az indulatok fel­oldásáról. A cigány értelmiség szerepéről is szó lesz. Nagy József úgy látja, nincs értelme „gyártani” a cigány ér­telmiséget, de igenis kellenek olyanok, akik példát mutat­hatnak. Nagyon fontos sze­rinte, hogy milyen a gyerek helye a családban, és milyen maga az otthon, a környezet. Azt tartja, már az is óriási lenne, ha minden ember csak egy fél órát gondolkodna na­ponta önmagáról, arról, mit tett jól, s mit rosszul. A magyarszéki tanító élete sikeres élet. Sásdon született 61 éve. A pécsi tanítóképző­ben végzett, sportolt, ökölví­vóként is ismerték akkoriban, az NB II-ig vitte. A főiskola után 5 évig Bikaion tanított, majd később, 33 éven át mos­tani lakhelyén. Két lánya van, akikre igazán büszke. Peda­gógus múltjára szívesen em­lékszik vissza:-Nekem mindenem a gye­rek. A pedagógusközösség más milliót jelent, felemelő ér­zés abban a környezetében élni. Én amúgy nagyon szi­gorú tanár voltam, örültem az eredményes óráknak. Néha bi­zony egy füles is megesett. . . A szülőknek tetszett a követke­zetesség, de azt hiszem, a gye­rekeknek sem ártott. És hát nemcsak tanítanunk kell, ha­nem nevelni is. Látom, szívesen beszél, és lenne még mondanivalója. Újra és újra visszakanyaro­dunk a területhez, aminek el­kötelezettje lett, a cigányság problémájához. De beszélünk másról is, már később, mi­korra már jobban bízunk egy­másban:- Megrendítettek a politikai változások- mondja. - Nekünk az elején, negyven évvel ez­előtt még mást ígértek, azt, hogy a szocialista értékek örökérvényűek lesznek. Hit­tünk ebben, és abban is, hogy békességben, boldogságban élhetünk majd. Minket becsap­tak. Annak, aki benne él a kor­ban, gyakran nehéz túllátnia a korlátokon. Távolabbról vagy az időben messzebbről min­den világosabb. De szeren­csére vannak igazán megbíz­ható értékek is. Nagy József szerint ilyen a tudás, és ilyen a művészet. Embert formál. Hodnik I.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents