Új Dunántúli Napló, 1992. október (3. évfolyam, 271-300. szám)
1992-10-25 / 294. szám
A „En mindig jókedvűen ébredek” Akit ma is imád a közönség: Péter Gizi, a PNSZ színművésznője Az elismerésnek, amit Péter Gizi pécsi színművésznő kapott, súlya van. Valóságosan is, de képletes értelemben véve is. A Szendrő-díj, amit a 92-93-as évadban a Pécsi Nemzeti Színház prózai társulata titkos szavazással neki ítélt, az első díj az életében. Őt nemigen kényeztették el pályafutásának eddigi 45 éve alatt kitüntetésekkel. De nem érezte magát mellőzöttnek soha. A közönség szerette, és imádja ma is, belépésével meg tudja tapsoltatni a nézőteret. Pécsett töltötte majd egész életét. Most 62 éves. A kora nem zavaq'a, s ezt el is hiszem, mert 15 évet bőven letagadhatna. Hogy mi tartja ilyen fiatalon?- Hát az, hogy engem nem lehet elkeseríteni - mondja rögtön, és közben mosolyog, pedig most is egy combcsonttöréssel bajlódik otthon. -Én mindig jókedvűen ébredek, szeretek felkelni, örülök, hogy élek, hogy elkezdődik a nap! Vidám vagyok, soha nem volt problémám senkivel, kitűnően kijövök az emberekkel. Mindig éreztem a közönség szeretetét is. Ha bemegyek egy boltba, elbeszélgetnek velem. Még ennyi év után is megkapom az ovációt. A kollégái különböző interjúkban elmondták róla, hogy olyan ember, aki nem tapossa el a másikat, inkább tanácsot ad, ha kérik, de azt sem erőlteti rá senkire. Különben is, az ő stílusa utánozhatatlan. Az első élmény, ami a színház világa felé vitte a Broadway Melody volt. Tanult, képezte magát, s ez meg is látszott: első helyén, Szolnokon azért lógott ki a karból, mert magasabbra tudta dobni a lábát a többinél. Játszott mindent, prózai szerepeket is, mégis, legtöbbször szubrettként hódította meg a közönségét. Pedig egyáltalán nem könnyű szub- rettnek lenni, egyformán jól énekelni és táncolni, és még szépnek is lenni - mondja. Nehezen lehetne olyan operettet említeni, amelyben ne lépett volna már föl. Előfordult, hogy külön neki írtak szerepet a darabba.-A színház az életemet jelenti. Ha elölről kezdeném, újra ezt csinálnám - mondja. Ma is játszik, természetesen, csak már anyakomikákat. Most épp a Marica grófnőre készül. Meg is mutatja, hogy már jobban mozog a lába, persze, hiszen tornáztatja szorgalmasan. Dolgozni akar megint. Hiába: örökké fiatal. Hodnik Ildikó Gy. Nemzeti színek a kék égbolton Ilyen lesz a hazai tervezők által megálmodott MALÉV-egyenruha Szörny enmások a mostohautcában Pierre Cardin, francia divat diktátor után két jól ismert hazai tervező(nő), Borszéki Zita, a Kék Duna Szalon művészeti vezetője és Tankó Judit, a Hun- garotex szakembere álmodta meg az új hazai légi divatot. Szeptember végén elkezdődött és e hó végéig befejeződik a csaknem kétezer MALÉV alkalmazott formaruhájának cseréje. A mostani váltás kettős indíttatású. A MALÉV folytatja az arculat megújítási programját, amely 1991 elején, a repülőgépek belső korszerűsítésével, csinosításával kezdődött. Ugyanakkor általános tendencia, hogy a légitársaságok bizonyos időközönként változtatnak a formaruhák stílusán. Nos, az előző hazai légi viseletnek igazán tisztességes „kihordási” ideje volt, csaknem tíz év, hisz a Cardin modelleket 1983-ban vezették be. Annak idején nagy sikert arattak, s igazi áttörést jelentettek a korábbi, szinte katonai jellegű formaruhákhoz képest. Az új légi divat egyéves előkészítő munka nyomán született. Természetesen létezik egyfajta verseny és divat, hisz az egyenruha minden légitársaság arculatának részét képezi. Az öltözet építhet a nemzeti színekre, az adott légitársaság színeire, illetve választhat ezektől eltérő színkombinációkat is. Mindezt figyelembevéve a tervezők azt a feladatot kapták, hogy lendületes, elegáns és vidám öltözékkel rukkoljanak ki. A férfi öltönyök és a női kosztümök a nemzeti és a légitársaság színeit hordozzák. Alapszín lett az élénkpiros, a hófehér, a friss zöld és a mély sötétkék. Ezek variációja a kollekción végigfutó alapminta, amely a nőknél fehér és piros, a férfiaknál piros, zöld és sötétkék alapon jelenik meg. A női kollekció különlegessége a zöld kabát, amelynek bélése sötétkék alapon mintás. Az új formaruha ékessége az aranyszínű MALÉV kitűző, amit Zsótér László grafikus tervezett. Érdekessége, hogy a MALÉV hármas csík tűzzománc alapon fut rajta keresztül. A kiegészítők - így például a a nyakkendők, kendők, övék, táskák, cipők - szintén a tervezők elképzelése, illetve kiválasztása alapján készültek. Ezeknek rendkívül fontos szerepük van. Valamennyi érintett MALÉV dolgozó megkapta a „Formaruha viselési szabályzat”-ot, amely egyértelműen meghatározza, hogy mit, mivel lehet hordani. Például a férfiaknak kötelező a nyakkendőhöz a díszzsebkendő viselése, mégpedig a nyakkendő színével megegyezően. Az egyenruhák az anyagát, színét tekintve nem különülnek el élesen egymástól a kollekció nyári és téli elemei. így a korábbi gyakorlattól eltérően mindenki maga határozza meg, hogy a helyi körülményeknek megfelelően a téli, vagy a nyári kosztümben, öltönyben teljesít szolgálatot. Az új formaruha előállításához igyekeztek minél több hazai alapanyagot felhasználni, illetve főként itthoni gyártókkal akartak dolgoztatni, de bizonyos elemeknél - miután a kiváló minőség volt a meghatározó szempont - külföldi partnereket is kerestek. Végül 17, - köztük egy olasz és egy svájci - cég vett részt a ruhák előállításában. A magyar gyártók sorában két dél-dunántúliról hallottunk: a Zalaform Kft.-ről és a Hunor Pécsi Kesztyű és Bőrruházati Vállalatról. T. É. Szeretnék az olvasónak bemutatni valakit, aki más. Ez a férfi egy negyvenöt éves vállalkozó, akinek egy kis boltja van az egyik pécsi sétálóutcában. Nem a felkapottabbikban, hanem a mostohábbikban, ő mondja így: mostohautca. Elkerülném a reklámcsinálást Kálóczy Attilának, és könnyen meg is tehetem, hiszen nem egyszerű trafikos, ő maga is olyan felemás, mint a boltja, mely ezt a jelzőt névként viseli.-Az érettségi után fényképészsegédként kezdtem - meséli. - Voltam anyagbeszerző, irodai segéd, műszaki raktáros, keramikus bedolgozó. 81-ben aztán licitáltam erre az üzletre. Ez volt különben az első bolt Magyarországon, amit ki lehetett venni. Egy fdlér nélkül alkudtam. Az ellenfeleim meg ott ültek, talpig aranyban. . . A vállalkozói hajlam, az újat akaró szándék régről él benne. Valamikor, a régi időkben a nagyhírű meszesi Flamingó klubba is ez vitte, gitározni. Minden éjjelt ott töltöttek. A zene volt a fő, a beat. Aztán a Flamingó jutott be elsőként, mint „nyugati” zenekar az NDK-ba. Akkoriban ők huligánnak számítottak. Attila különben a pécsi szakállasok közt is az elsők közé tartozott. Az egészen normális magyar állampolgárok meg gúnyolódtak azon, hogy „mi ragadt rá”.- A zenében 83-ig csönd volt. Akkor megkerestek a Pál utcai fiúk tagjai. Néhány évig ott játszottam. Az Öregek Otthona úgy négy éve van együtt. Van köztünk orvos, rádiós, tanár, egyetemista. Most 31-én is föllépünk, a Kisszínházban, éjfélkor. De amúgy nem visszük túlzásba a koncertezést... Ma már a másságot is köny- nyebben elviseljük. Ebben a kis boltban meg mindig van valami érdekes. Most éppen egy védett dohánygyűjtemény van kiállítva, az országban egyedülálló az anyag, a 30-as, 40-es évekből. De volt itt már ólomkatona és minimentőautó-tárlat is.-Én az üzletet is egyfajta szolgálatnak képzelem. Ólyan helyet akartam, ahol jól érzik magukat az emberek, mintha egy klubban lennének. Ne csak annyi legyen a kapcsolatom velük, hogy fizetnek, aztán men- nek*és kész. Attila optimista, pedig most a túlélés stratégiáját folytatja. Tavaly a bolt veszteséggel zárt. De ő azt mondja: hinni kell abban, hogy kilábalunk a bajból, az ország is. Egy vállalkozó a sok közül. Mégis különbözik, ahogyan „szömyenmások” a kis különös ajándékfigurák is a boltjában. Hodnik I. Rádió mellett __ A z asszony - aki éjjel telefonhoz kérte a műsorvezetőt - nagyon finoman szemrehányást tett neki, amiért az emberi fájdalmakról, háborús történetekről, nyomasztó emlékekről szólván borzolja a hallgatók idegeit, hiszen ... „.. .úgyisannyibajunkgondunk van, s akkor még ez is ...” Egy másik vélemény uszítást emlegetett, mire a riporter elnézést kért azoktól, akik így minősítik a műsort, holott ő nem ennek szánta, s ebben igaza is volt. Csak hát - érthető módon - az emberek érzékenyek, talán okkal, de gyakran ok nélkül is. sok a félrehallás, főleg akkor, ha fájó sebek fakadnak fel az emberek lelkében, holott a megnyugvás utáni vágyak, távol a bosszútól, megtorlástól. Az előzményt egy idős - betegesen rekedt és halk hangú - férfi szolgáltatta. A műsor elején elmondotta, hogy annak idején valahol az országban - húszéves korában - mint zsidó munkaszolgálatos, csáká- nyos-lapátos munkát végzett, és a fegyveres keretlegény ököllel arcul vágta. Ez csak egy „epizód”-ja az elképesztő szenvedéseinek, de azóta lelkiismeret-furdalása van, amiért akkor az őrt nem csapta agyon a lapáttal. „Tudom, hogy gyáva voltam, és ma sem tudnám megtenni, de a gyötrődéstől nem tudok szabadulni ...” Telefonon jönnek a vélemények, a riporter maga is azon tűnődik: talán ha mindenki ellenállt volna - hiszen több mint félmillió magyar zsidót öltek meg a büntetőtáborokban - vagy amikor csak néhány fegyveres őr kísérte végeláthatatlan sorokban a magyar országutakon a férfiakat és nőket, szóval ha megtámadták volna az őröket... akkor talán ... A riporter csak hangosan gondolkodott, ő még a világon sem volt, csupán csak feltételezi az eshetőségeket... Több hallgató szemrehányást tesz neki éppen ezért, meg egyáltalán a „mai fiatalok . . . mit tudnak ők a borzalmakról?” Aki azokat az embertelen éveket, hónapokat nem élte át, nem is tudja, mi az emberi szenvedés. Kezdetben senki sem tudta, mi lesz a gettóba zárt, majd vagonokba zsúfolt zsidókkal, politikai foglyokkal. Reménykedtek, talán igaz, hogy csak munkára viszik őket, meg talán el sem hagyják az országot, szülőhazájukat, csak mert háború van, hát közmunkára kell menniük, és majd lesz valahogy ... Néhány évvel ezelőtt - magyar tévések - az NSZK-ban az utcán szólítottak le német állampolgárokat, többnyire fiatalokat, mit tudnak Dachauról, Birkenauról, egyebekről. Akadt köztük nem is egy, amelyik azt mondta: „Nagy hazugság az egész! A koncentrációs táborokat csak kitalálták a szövetségesek! Merő propaganda, semmi más! Azt hittem, rosz- szul hallok. Meg rosszul látok. Ugyanis tavaly, vagy tavalyelőtt egy piszkolódó - természetesen névtelen - levélben a rám vonatkozó megszólítás ez volt: „Te mocskos, rohadt zsidó ...!” Nem vagyok zsidó, bár éppen úgy lehetnék is, hiszen az ember nem tudja, mire születik. De az indulat, a gyűlölet átsütött a sorokon, pedig ezt ma írták, ma élő magyar állampolgár írta, aki még csak nem is analfabéta, hiszen ismeri a betűvetést. Manapság nem kell nagy bátorság a zsidózáshoz, pedig - aki nem tudná - büntetendő cselekmény, mint ahogy másféle faj- elméleti megnyilvánulás is. Az éjszakai telefonálók megegyeztek két dologban: nyugalomra és félelem nélküli életre vágynak, másrészt megnyugtatták a volt munkaszolgálatost: nem gyávának, hanem hősnek tartják úgy, mint azokat is, akik történelmünk folyamán fegyvert is fogtak a mindenkori zsarnokság ellen. Az öregember elsírta magát. .. Egy öregember éjszakája ... 4 vasárnapi Kálóczy Attila
