Új Dunántúli Napló, 1992. szeptember (3. évfolyam, 241-270. szám)

1992-09-20 / 260. szám

A rendezvények színhelye madártávlatból Fotó: Szundi Indiánok, néptáncosok, és a kürtöskalács Új VDN-világhír adó Claud Auger francia lovas, páros lovon állva lovagol Mosonma­gyaróvártól a francia fővárosig. Tegnap indult a több mint 1 400 kilométeres útra. Nyolc napon át kilenc pár lovat „áll meg” váltva. MTI Telefotó: Matusz Károly Tragikus medvekaland (Folytatás az 1. oldalról) sört is lehetett inni, míg a sátor előtti kis színpadon néptánce­gyüttesek, népzenészek léptek föl. Délelőtt lovas felvonulást is lehetett többek között látni, dél­után meg lehetett kóstolni a szabadtűzön sütött kürtöskalá- csot, este pedig zene és tánc várta a szórakozni vágyókat. A programok főszervezője a DO- ZSO és a városi sportcsarnok volt. Orcsik Ferenc a Pécsi Na­pok rendezőinek nevében ígérte, jövőre is kitalálnak újabb színfoltokat a városi esemény- sorozatra, amely század eleji hagyományokat elevenít föl. A tegnapi népünnepély egyik érdekessége volt a pécsi tűzol­tóság emelőkaros gépjárműve, amellyel a vállalkozó gyereke­ket és szüleiket 32 méter ma­gasságba emelték föl. Bemáth Gábor hadnagy elmondta, hogy ez az egyetlen ilyen autó a Dél-Dunántúlon, és 40 méteres magasságba tud „felnyúlni”. A tegnapi látványosságok közé tartozott a mini állatkert is, ami a gyerekeknek örömet szer­zett, kevesebbet az állatoknak. A szkunk és a mosómedve leg­szívesebben elbújt volna, vi­szont a fához kikötött medve- bocs szívesen vette a simogató gyerekkezeket, az ajándékba kapott körtét. A népünnepély ma is folyta­tódik, reggeltől estig. B. A. Országos vadásznapok Nagysallérban A cél egyértelmű: áthidalni azt a szakadékot, amely a„civi- leket” elválasztja nem csak a vadászoktól, de a vadgazdálko­dástól is. Ennek jegyében invi­tálták tegnap az érdeklődőket a Dél-somogyi Mezőgazdasági Kombinát nagysalléri központ­tal működő vadgazdasági igaz­gatóságába: jöjjenek, nézzenek körül, ismerkedjenek a vadá­szattal hivatásosan foglalkozók munkájával, eredményeivel, erőfeszítéseivel. Mindehhez természetesen kellő körítést adtak a rendezők, egyebek között lovas íjászbe­mutató, élővad- és trófeakiállí­tás, vadászkürtösök minikon­certje, s mindennek kezdetén a magyar és német nyelven celeb­rált Hubertus-mise várta a ven­dégeket. Bánffy György, a Ma­gyar Vadászok Országos Vé­degyletének elnöke nyitotta meg az egész napos eseményt. Az érdeklődés váratlan volt: több ezer ember volt kíváncsi a hagyományteremtő szándékkal rendezett országos vadászna­pokra. M. A. F orgalomelterelés Pécs belvárosában Csapadékcsatorna építés, va­lamint járda és útfelújítás miatt a jövő hét elején szeptember 21-től várhatóan október 30-ig a közúti forgalom elől lezárják Pécs belvárosában a Munkácsy Mihály utcának a Fürdő és Ber­csényi Miklós utca közti szaka­szát. Az elterelt forgalom irá­nyát közúti jelzőtáblák jelzik. Rettenetes halált halt egy an­gol turista Kanadában: széttépte egy szürkemedve. A 46 éves Trevor Percy-Lancaster barát­nőjével túrázott az albertai Jas­per Nemzeti Parkban. Egy pa­tak partján véletlenül felriasz­tották a 141 kilós grizzlyt. Ijed­tükben nem fogadták meg a parkőrség tanácsát - ha medvét látnak, tetessék halottnak ma­gukat -, hanem futásnak ered­tek. A nő, a 45 éves Cherry Reksten felmászott egy fára, de a medve a bakancsánál fogva lerántotta. A férfi magára terelte a medve figyelmét, s az állat erre őt vette üldözőbe, utolérte és szétmarcangolta. A parkőr­ség lelőtte a fenevadat. Bombák, rakéták, tüzérségi támadás Boszniában Tüzérségi lövedékek zápo­roztak szombat hajnalban Sza­rajevó lakónegyedeire, s válto­zatlan heveséggel folytatódtak az összecsapások Bosznia-Her­cegovina más frontszakaszain is -jelentette a Reuter és a dpa. Szarajevóban a késő esti tü­zérségi összecsapásokban az első jelentések szerint hárman haltak meg és tizenhatan meg­sebesültek. A szarajevói vál­ságközpont az éjszaka azt kö­zölte, hogy péntektől szombat hajnalig Bosznia-Hercegovina muzulmánok ellenőrizte körze­teiben harmincnégyen haltak meg a lankadatlan harcokban, és a sebesültek száma megköze­líti a 300-at. A bosnyák rádió szerint a szerbek a harcokban ismét bevetették a légierő egy­ségeit, amelyek bombázták il­letve rakétákkal lőtték Goraz- dét, Jajcét és Zetát. O Washington. Az amerikai szenátus pénteken megszavazta, ,hogy százezer főre csökkentsék 1996. szeptember 30-ig az Eu­rópában állomásoztatott ameri­kai' csapatok létszámát. Egy ko­rábbi döntés értelmében 1995. október elsejére 150 ezer főre csökkentik az amerikai csapa­tok létszámát az öreg kontinen­sen. Az újabb határozat nem változtatja meg a terveket, ha­nem csak egy újabb esztendőre szabja meg a kivonási ütemet. TISZTELT ELŐFIZETŐNK! Értesítjük, hogy 1992. október hívószámai megváltoznak. Az országos távh ívó rendszerben a 73-as körzetszám megszűnik, helyette Siklós is a 72-es körzetszámmal hívható, az alábbi előfizetői számváltozásokfigyelembe vételével: a 11-xxx hívószám 51-xxx a 21 -xxx hívószám 52-xxx A távbeszélő berendezésekben bekövetkező hibákat egységesen a 03 hibabejelentőnek kell jelezni SIKLÓS, HARKÁNY, DRÁVASZABOLCS, NAGYHARSANY, EGYHÁZASHARASZTI, DIÓSVISZLÓ távbeszélő központra kapcsolt előfizetőinknek. Reméljük, hogy a távközlésfejlesztés érdekében végzett változtatást megértéssel fogadják, és kellemetlenséget nem okozunk. T udakozó munkahelyeink (09) készséggel adnakfelvilágosftást. Magyar Távközlési Részvénytársaság BARANYA MEGYEI TÁVKÖZLÉSI ÜZEM KOSZÓNJUK 2 vasárnapi

Next

/
Thumbnails
Contents