Új Dunántúli Napló, 1992. szeptember (3. évfolyam, 241-270. szám)
1992-09-19 / 259. szám
1992. szeptember 19., szombat üj Dunántúli napló 9 Tódor János: Kalóz N em akarok hinni a szememnek. A lift egy fadarabbal van kiékelve, Kalóz meg lakásunk bejárati ajtaja előtt térdepel, s a zárat piszkálja. Jó fél percig figyelem, s egy pillanatnyi kétségem sincs afelől, mire is készül. Ekkor hetek óta Agárdon kempingez- tünk, s csak a virágokat meglocsolni jártam haza. Még dühöngtem is, mi van a lifttel, ebben a hőségben kutyagolhatok a negyedikre. Amikor észrevesz, megdermed meglepetésében, aztán a lábtörlőn négykézlábra ereszkedik. Csak azt akarta megnézni, motyogja zavartan, hogy már itthon vagyunk-e. Akkoriban az a hír járta róla városszerte, hogy valamiféle grafikus, de legalábbis műszaki-rajz tanár. Olykor még mintha bohókás baszk sapka is lett volna a fején, amitől kimondottan Che Guevarára hasonlított. A maga módján persze, ő is forradalmár volt. Többször is feltűnt az akkortájt még táncos helynek számító Park presszóban. Fiatal lányok dongták körül, ő meg úgy viselkedett köztük, akár egy született dandy. Személyesen azon a „fiatal költők estjének” csúfolt intellektuális baromságon ismerkedtünk meg, ahol az egyik költő a plakát tanúsága szerint én voltam. A másik Iszkra Oszip, azóta befutott poéta, aki már akkor hajlíthatatlanul írta verseit, aztán berakta őket egy fekete dobozba. Amikor lezuhant végre a Tupoljev típusú szoci, Oszip megkereste a fekete dobozt, és kiadta. így születik az irodalom. De hát hol volt még mindez akkor, amikor a pinceklubban, ami leginkább egy kriptára emlékeztetett, hirtelen megpillantottam Répcse Csaba korcsmá- ros cimborámat. Oldalán meg azt a szakállas, fehér inges valakit, akiről ez a történet szeretne szólni, ha nem akasztanám folyton félbe. Beindult a síró-sorvadó találkozó. Kisalföldy, egy helyiérdekű kritikus azt hazudta rólunk, hogy mi költők vagyunk, a versekről pedig megállapította, hogy azok bizony versek. Aztán egy Ágotának keresztelt frusztrált tyúk, no meg egy mélytekintetű népművelő, András elszavalt szömyedelmeink- ből egynéhányat. Ritkán éreztem magam olyan szarul, mint akkor. Meg is fogadtam: soha többé (Egy alkalommal mégis kikerülhetetlennek látszott, de sikerült megoldani. Egy pszichiátriai kézikönyvből bizonyos Alexander nevű elmebeteg költeményeit olvastam fel a sajátjaim gyanánt. Jobbak voltak, mint amiket én valaha is írtam. Senki sem vette észre, mi több: óriási sikerem volt!) A kínos hallgatásba és horkolásba - Répcse Csabit Kalóz mindhiába keltegette - fulladt irodalmi szeánsz után elébb az ősfehérvár teraszán múlattuk az időt, aztán a díszes kompániát meghívtam hozzánk. Mondanom sem kell, Kalóz is köztük volt. Leheveredtünk a bordó padlószőnyegre, vörös bort ittunk (hátha kidől:..) és csupa fölösleges dologról csépeltük a szót. Az Ágota névre hallgató ideggyenge előadóművésznő mindenképpen .ragaszkodott ahhoz az ötletéhez, hogy éjnek évadján útra keljen, s a hajnali három óra húszas kanizsai személlyel vissza-tűzzön Pestre. Kalóz, a gáláns lovag önként jelentkezett, hogy elkíséri a zaklatott teremtést. Négy óra körül járt az idő, amikor Kalóz megjött, s belebújva az egyik hálózsákba nyugovóra tért. Két nappal később éppen egy termelési riporttal küzdöttem, amikor csörgött a telefon. A rendőrfőkapitányságról kerestek, hogy lennék szíves befáradni hozzájuk. Egy gyerekképű nyomozó fogadott, udvariasan hellyel kínált, aztán megkérdezte, hogy ismerek-e egy D. Z. nevű fiatalembert. Csóváltam a fejem, mondtam neki, hogy ezt a nevet most hallom először. Ekkor idegesen rágyújtott, s megjegyezte, hogy nem lesz ez így jó. Elképzelhetetlen, hogy ne tudjam ki is az a D. Z., amikor az illető személy, meghallgatásakor rám hivatkozott. Tudniillik, hogy tegnapelőtt nálunk töltötte az éjszakát. Csak most esett le a tantusz, mit is akar tőlem a nyominger. Ha Kalóz azonos D. Z.-vel, akkor tényleg ismerem, és megfelel a valóságnak, hogy akkor éjszaka a társaságunkban volt. De arról fogalmam sincs, mi a neve. Kalóznak csak saját használatra neveztem el. így mindjárt más, mosolygott megkönnyebülten az előadó, aztán elmondta, miről is van szó. D. Z.-t azért hallgatták ki, mert az ominózus éjszakán a vasútállomás környékén feltörtek két kocsit, az egyikből a magnósrádiót is kiszerelték. Na már most, ha nem tudnám, D. Z., vagyis az én Kalóz haverom már háromszor ült hasonló ügyek miatt! Természetesen ezek után, hogy én alibit igazoltam neki, békén hagyják. A bűncselekmény egyébként három és négy óra között történhetett, hajnalban. Szóval ezért kísérte el grafikusunk Ágotát, jutott eszembe, de persze, hangosan nem mondtam ki, mi jár a fejemben. És mi van, ha mégsem ő volt?! Ezért aztán úgy döntöttem, futni hagyom Kalózt. Hogy ez voltaképpen bűnpártolás, föl sem merült bennem. Napokkal később a Vidám Park mögötti tó partján láttam viszont D. Z.-t, akinek fogalma sem volt arról, hogy Kalóznak kereszteltem el. Éppen egy keszeget akasztott le a horogról. Úgy tett, mintha halvány dunsztja sem lenne, miről is beszélek, amikor megköszöntem neki, hogy tanúságot tehettem az érdekében. Csak hebegett-habogott, biztos valami tévedésről van szó, bizonygatta. Figyelmeztettem, sürgősen felejtse el, hogy valaha is ismertük egymást... De aztán a véletlen ismét közbeszólt, s még aznap este újra találkoztam az én Kalóz haverommal. Agárdra mentem vissza, s velem tartott egy barátom is, akit meghívtam, hogy látogasson meg bennünket a kempingben. Éppen a restiben fröccsöztünk, amikor betoppant Kalóz. Amint észrevett, megpróbált kislisszolni, de a barátom, aki maga sem tudta aztán, hogy honnan is ismeri, ráköszönt, és meginvitálta egy italra. Természetesen egy szóval sem céloztam közös titkunkra, mi több, ahogy belelendültünk az ivászatba, Kalóz kifejezetten kellemes benyomást tett rám, s kezdtem büszke lenni magamra, hogy egy ártatlan embert kimentettem a rendőrség karmaiból E s most megint itt van Kalóz, a szó szoros értelmében a lábaimnál hever, s esendő kutyaszemeket mereszt rám. Csak nézem, ahogy négykézláb bemászik a liftbe, szó nem jön ki a torkomon. De hát mit is mondhatnék neki? Miközben nyitom az ajtót, elképzelem a fiatal nyomozó gúnyos pillantásait, amikor beavatom, hogy védencem megpróbált hozzám betömi. Eszembe sincs persze, beavatni. Végtére is Kalózt én találtam ki magamnak. >* Almok az irkalapon Tündérszép Ilona Londonban Tündérszép Ilona oly gyönyörű, szoknyája oly díszes, a legkisebb királyfi úgy szereti! Úgy, ahogy ez csak a kimondhatatlanban van. A mesében. És a képzeletben, amely észrevétlenül beleköltözik mesébe-ce- ruzába. Majd fölszáll a magasba. Mert például ez a Tündérszép Ilona itt, az egyik gyerekrajzon, gomolyog, akár a felhő. A rajzok közül némelyik egészen csodálatos. Mintha nem is hátrányos helyzetű gyerekek munkái lennének. Pedig a pécsi Kulich Gyula utcai Általános Iskola kisdiákjai tanulmányaikban - sokféle, elsősorban mentális okból - gyengébben haladnak, mint hasonló korú társaik. Mégsem először repíti el őket képzeletük- persze, főként csak a rajzaikat- Londonba. A hátrányos helyzetűek nevelésével foglalkozó pécsi iskolában ugyanis egy évtizede született egy rajzszakkör. Kezdeményezője, Fodor Ildikó földrajz-rajz szakos tanárnő szeretetteljes féltéssel lapoz a gyönyörű rajzok között, s oly szerényen kommentálja a valóban látni-való fekete-fehér és színes grafikákat, mintha 1983-ban nem dicsekedhettek volna kilenc(!) első díjjal a tanítványai, a következő évben 4 kiemelt első díjjal! És néhány év kényszerű szünet után 1987-től mostanáig mintha nem az elsők között kapnának meghívást Londonból, s nem az elsők között jegyezték volna meg Bogdán Tibor, Csonka Hajnalka, Sárközy Gábor, Sárközy Zsolt, Kalányos Gyula vagy a most október második felében kiállító Orsós Angéla, Orsós Pál és Orsós Sándor nevét!- Két évig napközis tanár voltam. Igyekeztem úgy lekötni a gyerekeket, hogy abban értelmet és örömet találjanak mondja Fodor Ildikó. - A rajz szinte valamennyiük számára örömet jelentett. Néha csodálatos dolgok születtek az igyekezetük nyomán. Akkor határoztam el, hogy megpróbálkozom egy művészeti szakkörrel. De fogalmam sem volt, hogyan is kezdjek hozzá.- Mégis jöttek az eredmények. ...- Nem az én érdemem. Nem is dicsekvésképpen mondom, de 1981-ben vagy 1982-ben gondoltam egyet és elküldtem a rajzaikat az általános iskolák megyei pályázatára, amelyen minden iskola indulhatott. Onnan mindjárt kiemelt első és második díjjal jöhettünk haza. El is küldtem 3-4 munkát Londonba, arra pályázatra is, amit az International Exhibition Of Arz By Mentally Handicapped People nevű szervezet írt ki. A neve szerint is a mentálisan hátrányban lévő gyerekek támogatására alakult szervezetnek a fővédnöke maga Erzsébet angol királynő.- Majd jöttek a meghívások és az elismerések, amelyeket - mint ennek többször tanújelét adta - a gyerekek érdemének tekint. Mégis kiváncsi lennék a módszerére, ilyen eredmények nem születhetnek véletlenül.-Talán, mert hagyom őket szabadon dolgozni. Csak annyi irányítással, amennyi feltétlenül szükséges vagy amennyire kérnek. Nagyon könnyű elrontani őket. Itt van például Bogdán Tibiké angyalom. Hát ő a világ csodája volt. Meg sose szólalt: azt se tudtam kihúzni belőle, hány testvére van. És ilyen szépségeket, tündéreket rajzolt. .. Ki tudja, mi van vele, mióta hazakerült. Sok gyereket az erőszak, a gyilkosságok fog- lalkoztatanak. Vagy a vallás, íme egy angyal géppisztollyal. Hősök, keresztre feszítve. Egy kislány, öngyilkossági kísérlete előtt jött hozzám, mutatta a rajzait. Nem sejthettem még semmit. Alig lehetett megmenteni.- Hol, milyen körülmények közt dolgoznak?- Lényeges ez? Kicsi ugyan a helyünk, körülményeink a Bercsényi utcai alagsorban szerények, de ez a nyugalom, az ész- revétlenség jó. Azért készülhettek ilyen rajzok, mert békében együtt lehetünk, nyugodtan, csendben együtt dolgozhatnak.-Ezúttal a tanárnőt is meghívták Angliába, az október 26-án nyíló kiállításra. Gondolom, szívesen utazik.- Nagyon jó lenne elmenni, de egyelőre nincs, aki az utazás költségeit fedezze. Most őszre terveztük a jubileumi kiállításunkat is a Püspökszéntlászlói Galériában, de úgy döntöttünk, tavaszra-nyárra halászijuk, amikor több látogatóra számíthatunk. B. R. Némi fantasztikum, bűnözők, trágár szavak Minden kezdet nehéz Sárai Dezső „Halálharc” című regényéről Sárai Dezső első kisregénye 32 éves korában jelent meg, a címe: Halálharc. Külalakja, nyomása mindenben az olcsó, fdléres regényekre emlékeztet, de ez lehetne csalóka is, főképp, ha elolvassuk, hogy a könyv a Mantovai Irodalmi Társaság nemzetközi szépirodalmi pályázatán első díjat nyert. Azonban a „Halálharc” olvastán e díj értéke igencsak gyanússá válik. Felmerül az is, hogy a benyújtott olasz műfordítás annyival jobb lett volna magyar eredetijénél? Mert sajnos, rögzíteni kell, hogy Sárai nyelvi pallérozott- sága, magyarsága, „szépírása” alig emelkedettebb, mint egy ügyesen fogalmazó romantikus-kalandos ábrándokat kergető elemi iskolásé. A legkevesebb gond a fantáziával van. Sárai minden elemet felvonultat, amiről úgy érzi (a krimikből úgy tanulta), hogy feltétlenül helye van egy ilyen könyvben: némi fantasztikum, klisészerű bűnözők, gyilkosság, börtön, nemi erőszak, verés, kellő pontossággal elhelyezett trágár szavak. Az alapszituáció szerint egy futurikus világban, amiben a volt Magyarország is egy angol nyelvű birodalom része, a Zempléni hegységben gyémántot leltek, s nyugati (USA?) és keleti (Ázsiai Tigrisek) erők küzdenek a megszerzéséért, piszkos eszközökkel. A legtöbb gondja ebből a néhai Kovács Györgyből George Smith-szé lett telektulajdonosnak lesz, mert az ő háza alatt van a gyémánt. A velejéig gonosz gengszterek először egy rákent gyilkossággal börtönbe jutattatják, majd a szeme előtt megerőszakolják a feleségét, aki erre öngyilkos lesz. A Bubunak hívott Ko- vács-Smith bosszút fogad, ezt cellatársaival, a sovány Mesterrel és a kövér Dagival eltökélten meg is valósítja. Sárai a toposzok egymásba illesztésének nagy mestere. Ilyen mondatokat enged meg magának: „A két fiatal szerelme kinyílott, akár a bimbózó mandulafák”; a bérgyilkosnak természetesen „apró, szúrós malacszeme volt”, amiből a ballal ’’valami baj lehetett, mert állandóan rángatózott”. Hiába, ilyen egy mesterlövész. Sárai így jellemez: „Valóban csodaszép volt, s mellé intelligens”; „Á korából ítélve túl lehetett az ötvenen”, stb, stb. Mindezen trehányságokat, pongyolaságokat csak tetézik az egyik oldalról a másikra egymásnak szögesen ellentmondó kijelentések, logikátlan, mi több, teljességgel funkciótlan fejtegetések, sommás megállapítások. Nem szabad kertelni: Sárai Dezső könyve dilettáns munka, vezette bár a szerzőt bármilyen nemes és jó szándék is. M. K. Távoktatásos alapítványi egyetem Sarkadon Hatvan hallgatóval kezdi az első tanévét a sarkadi „Neumann János Innovátorképző Egyetem”, amelynek vezetője Gáspár László egyetemi tanár. Humán-, iskola-, környezet-, rendszer-, település- és vállalkozás-fejlesztési szak indul a sarkadi távoktatásos egyetemen. A hároméves, kiegészítő, tanárképzést nyújtó humánfejlesztési és iskolafejlesztési szakokra 35 diplomás nevelő jelentkezett, a többi négy szakra érettségizett fiatalok járhatnak, számukra ötéves a képzés. A Neumann János Innová- torképző Egyetem alapítványi támogatásból és a hallgatók tandíjából tartja fönn magát; bár az egyetem reménykedik: jövőre már állami támogatást is kap. A tanári kar jeles szakemberekből (sarkadi, békéscsabai, szegedi és budapesti tanárokból) áll, és további szakértők is szép számmal támogatják Gáspár László sarkadi kezdeményezését. A sarkadi egyetem 1992 elején alakult iskolarendszeren kívüli felsőoktatási egységként. A hallgatók alapítványi egyetemi diplomát szerezhetnek, s a tanultakat fejlesztési szakértőkként kamatoztathatják választott szakterületükön. Az ünnepélyes tanévnyitót ma, szeptember 19-én, szombaton tartják Sarkadon a Bartók Béla Művelődési Központban.
