Új Dunántúli Napló, 1992. szeptember (3. évfolyam, 241-270. szám)
1992-09-17 / 257. szám
992. szeptember 17., csütörtök üj Dunántúli napló 3 Csütörtök: Friderikusz Csütörtök este, 21.15-kor a Magyar Televízió 1-es csatorná- án újra Friderikusz-show. A nűsor tartalmát maga Friderikusz Sándor mondja el kizáró- ,ag az Atlantic Sajtószolgálatnak. Lássuk, milyen csemegét kínál a show-man nézőinek. Friderikusz első vendége egy magánvállalkozó, aki fejébe vette, hogy harckocsi-állományt fog létrehozni saját használatra. Az elképzelést tett követte. Az első szárazföldi és vízi harci járművet meg is vette. De nem ám dísznek! Ezzel közlekedik városszerte. Friderikusz kérésére tiszteletkört tesz a belvárosban. A rendőr megállítja, igazoltatja, de mindent rendben talál, és útjára engedi. Egy hagyományos parkolóban sze- mélyautónyi helyre, két autó közé parkol be, az autótulajdonosok nem kis ijedségére. Ennek a produkciónak szemtanúi lehetünk. A műsor következő vendége egy hajszobrász. Nem mindennapi alkotásokat varázsol a páciensek hajából. Eredeti szakmája fodrász és képzőművész. A kettő ötvözetéből alakult ki a hajszobrászat. Csodálatos haj- szobor-költeményeit 2x5 manökenen mutatja be. Egy fogorvos föltalálta a horkolásgátló cumit. Ám ezt előtte már sokan állították. A Találmányi Hivatalba több szabadalomra váró eszköz is érkezett. Friderikusz ennek is utánajárt. A nézők körében meghirdettek egy „hor- kolási versenyt”. Több ezer jelentkező közül három mutatja be alvását cumi nélkül. Majd annak bizonyítására, hogy ez a cumi tényleg horkolásgátló, ennek alkalmazásával alszanak egy éjszakát. Erről TV-felvétel is készült. A Fővárosi Állat- és Növénykert állatokat ad örökbe. E célból alapítványt hoztak létre. Az alapítvány elnöke Gálvölgyi János színművész. Az őt ért sajtótámadások miatt elfordult az emberk- től. Figyelmét az állatok felé irányítja. Á műsorban előzetest láthatunk a Szilveszter esti Gál- völgy-show-ból, ami Friderikusz show-műsorára épül. (Atlantic) A gyermekek jogaiért Eszmecsere a pécsi Ifjúsági Házban Abban, hogy a gyermekeknek jogaik vannak, s hogy ezek érvényesítéséhez minden feltételt meg kell teremtenie a felnőtt társadalomnak, teljes az egyetértés hazánkban is. Ez az alapállás motiválta, hogy Magyarország 1990-ben csatlakozott az ENSZ Közgyűlése által egy évvel korábban elfogadott, a „Gyermekek jogairól szóló egyezmény”-hez. A három fő részből, 54 cikkelyből álló egyezményben alapelvként rögzítik, hogy a szabadság, igazságosság és a világbéke alapja, az emberi közösség valamennyi tagja méltóságának, valamint egyenlő és elidegeníthetetlen jogainak elismerése. A gyermekkor, amely a tizennyolcadik életév betöltéséig terjed, .ezen belül különleges státussal bír. A gyermekeknek családtól és a társadalomtól egyaránt meg kell kapniuk azt a jogot, amely ahhoz szükséges, hogy az emberi közösségekben maradéktalanul betölthessék szerepüket. A személyiségük harmonikus kibontakoztatásához szükséges, hogy családi környezetben, szeretetteljes, megértő légkörben nőjenek fel, töretlenül készülhessenek az önálló életükre, s a szűkebb és a tágabb környezetükben egyaránt az emberi méltóság, a türelmesség, a szabadság, egyenlőség és a szolidaritás szellemében nevelkedjenek. A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat Magyar Egyesületének és a Gyermekérdekek Magyarországi Fórumának munkacsoportja ennek tükrében elemezte a hatályos magyar joganyagot és javaslatokat tett az egyezmény magyar jogrendbe történő beillesztésére. Mi történt azóta? Ez lesz a fő témája annak az eszmecserének, amelyet ma délelőtt 11 órától rendeznek Pécsett, az Ifjúsági Házban, s amelyre minden érdeklődőt - főként a gyermek és ifjúságvédelem területein dolgozó szakembereket - vár a gyermekmentő szolgálat pécs-baranyai csoportja. Burgonyaszedés éjjel Néhány pohár jó baranyai bor, vagy kisüsti elfogyasztása után az éjszakai utazó könnyen hajlamos lehet UFÓ-k észlelésére. Különösen az őszi munkák idején, amikor furcsa fények láthatóak távol az utaktól. Ála- posabb megfigyelés után azonban kiderülhet, nem távoli bolygók vándorai adják a fényjeleket, hanem a mezőgazdasági területeken forgolódó talajművelő, betakarító gépek. A keddről szerdára virradó éjszakán, Baksáról Bogádmind- szent felé haladva, az út bal oldalán fekvő erdősávnál figyelhettünk fel az éjszaka különös szentjánosbogaraira. Autóval kissé nehéz volt megközelíteni a gépeket, a krumpliföldet alaposan feltúrták a Szentlőrinci Állami Gazdaság munkagépei. A dolgozók körében (akik éppen a felcsavarodott, megszorult gazcsomókat szaggatták ki a matuzsálem korú szedőgépből) némi meglepetést okozott az éjfél után érkező idegen.- Már második hete megy itt az éjszakai műszak - mondja érdeklődésemre Szlimák Zoltán műszakvezető, egyet-kettőt dörzsölve szemén, amolyan álDolgoznak az éjszakások Bogádmindszent határában mosságűzőként. - Igyekezni kell, hisz a tartósan esős ősz miatt tavaly több mint félszáz hektáron földben maradt a burgonya. A termés egyébként sokkal gyengébb a megszokottnál, apróbbak a gumók, az aszály sajnos megtette hatását.- Hajnalban, kettő és három óra között a legnehezebb az ébrenlét - jegyzi meg Ős Ferenc, aki teherautóval a gazdaság vajszlói telepére szállítja a földes és indás burgonyát. Lassan búcsúzunk, a kis csapatot a bérrel összefüggő teljesítménykényszer és az egyre hidegebbé váló levegő rebbenti szét. Balogh Sándor traktoros, Papp Károly munkagépkezelő és a többiek egyetértenek abban: nem nagyon éri meg az éjszakai szolgálat, ilyenkor jobb lenne otthon aludni. Balog N. Szoboráthelyezés Sásdon Az általános iskola aulájában megjelent több mint száz sásdi lakos (és a helyi képviselők) közül nem sokan jutottak szóhoz a minap Sásdon, amikor a már lapunk hasábjairól is ismert „szoborügyben” kellett dönteni. Mint ismeretes, Sásdon a hősi halottaknak szeretnének emléket állítani egy szoborral, mely már elkészült, s most azzal kapcsolatban alakult ki vita, hogy hol helyezzék el. A képviselők által kijelölt helyet ugyanis voltak, akik nem megfelelőnek ítélték, így újabb döntésre volt szükség az ügyben. Elmondta véleményét az egyházközség képviseletében Szonner Ádám esperes plébános, indulatos beszédében „előléptetve” a testületet az elmúlt negyven év átkos magatartásának folytatójává. Szintén a szoboráthelyezés mellett tette le voksát - részletesen elemezve a múlt tanulságait - Scild Mihály, a „régi sásdiak” nevében, s mint mondta, a lakosság véleményét tolmácsolja ezzel. Mellette szólt Vajda József, a honismereti szakkör vezetője is. A jelenlévők türelemmel, fegyelmezetten hallgatták végig az egy egész órát igénybe vevő három eszmefuttatást, amikor azonban olyan ember kért szót, aki az eredeti elképzelés megtartása mellett érvelt, a másik tábor beszélgetéssel, morajjal zavarta a felszólalót. Szóval, nem a legbékésebb körülmények között zajlott a döntéshozatal, melynek végeredménye az lett, hogy a szobrot - a szoborkert helyett - egy üzletsor melletti parkoló környezetében állítják fel. Szabó József képviselő, az eredeti szoborelhelyezési terv kivitelező vállalkozója, aki az ellenoldali vádak hallatán végül kénytelen-kelletlen maga is a szoboráthelyezés mellett szavazott, véleményét lapunk kérdései kapcsán így foglalta össze: - A szavazás pillanataiban, az elszabadult indulatok láttán úgy ítéltem meg, hogy ha az áthelyezéssel ellenkező döntés születik, veszélybe kerül a szobor felállításának lehetősége is. Másrészt, mint kivitelezőre, könnyen rám foghatták volna azt is, azért maradok az eredeti véleményem mellett, hogy legyen munkám. Ma már biztosan tudom, hogy a másik helyen* elvégzendő kivitelezésre nem pályázom, s nagyon gondolkodom képviselői mandátumom visszaadásán is. Maros Ernő alpolgármester a közmeghallgatáson is a tervezők által elképzelt hely megtartása mellett tette le voksát. Az alábbiakban az ő véleményét olvashatják:-Amiért határozottan kiálltam az eredeti elképzelés mellett - a hangos, jogos és jogtalan ellenérvekkel szemben is - az az volt, hogy nem tudom összeegyeztetni az új helyre kijelölt kegyeleti emlékmű és a majdan kialakuló pezsgő üzleti élet gondolatát. Emléket kívántunk állítani ezzel a szobornál a II. világháborúban hősi halált halt katonáknak. Egy ilyen monumentális emlékművet csak olyan környezetben tudok elképzelni, amely megerősíti azt az érzést és gondolatot, amely akkor vezérelt bennünket, amikor erre a szoborra, a Piétára esett a választásunk. Meggyőződésem, hogy az emlékezés és a kegyeletadás legoptimálisabb helye az eredetileg is kijelölt szoborkert lett volna. Ott a hozzátartozók csendes, békés környezetben emlékezhettek volna halotta- ikra. Mivel azonban a szoborkérdés ilyen véget ért, most már csak az a kérdés, hogy Szegner László építész-tervező adja-e a nevét a szobor áttelepítéséhez, és hogy Varga Tamás szobrászművész is így kép- zelte-é? Megyeri Tiborné Újjáéled a szlavón-főváros Meglepett, hogy fegyvertelen horvát gárdistákat láttam Eszéken. Alig egy éve, szlavóniai harctereken csatangolva megszoktam, hogy szinte elválaszthatatlan tőlük a hanyagul lóbált, ragasztószalaggal összefogott duplatáras géppisztoly. Terepszínű egyenruhájuk megmaradt, ám egyesek - minő katonai fegyelem - a csizma helyett szandált hordanak. Egyelőre. Mert szemet gyönyörködtető a színes forgatag, az újjáéledés az ostrom után, ám lehet, mindez csalóka látszat, hiszen a város mindmáig csak egy útvonalon keresztül közelíthető meg, változatlanul körül van zárva. De a számtalan tépett seb gyógyul, az összeomlott házfalak, betört, bedeszká- zott kirakatok, szétlőtt háztetők, szétszóródott védelmi homokzsákok mellett megy tovább az élet. Eszék lélegzethez jutott, túlélte az ostromot, annak ellenére, hogy egyes becslések szerint a városra mintegy 80 ezer gránát hullott. Megmerevedtek a frontvonalak Vukovár és környékének elfoglalása óta - a Glas Slavonia (Szlavónia tükre) című napilap munkatársa, Bóján Dívjak szerint, aki azt is közölte, hogy a szerb erők az ostrom csitulását követően is indítottak támadásokat a horvát állások ellen, sikertelenül. A harcok fő szintere áthelyeződött Boszniába, a támadók átcsoportosították a tüzérséget, ám ennek ellenére Belje környékén még mindig 40 harckocsi fenyegeti az eszéki állásokat. Mint mondta, a tűzszünetnek köszönhetően megerősödtek a horvát fegyveres erők, így egy esetleges támadást bármikor visszavernének. Végtelenül segítőkésznek mutatkoztak a délszláv újság munkatársai, akik vázolták a frontvonalak elhelyezkedését is. A legnagyobb problémának azt tartották, hogy az Eszék körüli ipari centrumok zömét támadás érte, itt zajlottak a leghevesebb harcok. Valóban, rengeteg lövésnyom látható az épületeken. Sok az ENSZ-katona, kanadaiak, kenyaiak, oroszok. Mindenütt megtalálhatók a csoda fehér autókkal közlekedő megtermett legények, akik jöttére megszűntek ugyan a nehéztüzérségi támadások, de akik a helybéliek szerint nem tudták teljesíteni azokat a követelményeket, amiket elvártak tőlük. Például azt, hogy visszajöhessenek egykori lakhelyükre az elüldözöttek. Nekünk nem, de az ottaniaknak szemet szúr, hogy egyes - Magyarországon tartózkodó, megfogalmazásuk szerint - katonaszökevények Harkányban is, Siklóson is bejelentkeznek, mindkét településen felveszik a menekült segélyt, holott rég otthon lenne a helyük, mert szükség van munkáskézre. Ám a keserűség ellenére úgy vélekednek: mindez államközi megbeszéléseken múlik. A harcokról kevés szó esik, így a kívülálló számára szinte hihetetlen a bekerítettség fenyegetése ellenére meglévő szorgalom, amellyel az eszé- kiek újjávarázsolják otthonaikat. Nem mondhatni, hogy nem haragszanak a szerbekre. Szerintük 90 százalékuk csatlakozott a Jugoszláv Néphadsereghez, 10 százalékuk maradt, vagy átállt a Horvát Gárdához, de egy-egy helység elfoglalásakor - mint például Vukovár - egyenruhát váltottak, s mutatták, kit kell agyonlőni addigi harcostársaik közül. Hihetetlen, ha a rövidesen eljövendő évszázadra gondolunk. Felrobbantott házakról, romba döntött falvakról, meggyalázott, elpusztított templomokról szólnak mindazok, akiket elüldöztek otthonaikból. Közülük jónéhányan minden nemzetközi fórumon érvelnek a szerb hódító politika ellen. Egy közel 1000 éves magyar település - az elfoglalt - Szentlászló egykori területvédelmi vezetője, jelenleg a szlovéniai, a baranyai horvátok és magyarok képviselője, Kelemen Dávid elfogadhatatlannak tartja a jelenlegi állapotot. Nem hajlandó alkudni, fegyverrel küzd övéiért. Szó szerint, ugyanis apró, ceruzanagyságú, kispuskalőszerrel tölthető egylövetű gyilkot húz elő zsebéből, mutatja milyen egyszerűen lehet ölni. A szlavóniai valamint a baranyai horvátok és magyarok szószólójaként megfordult már a magyar országháztól a legkülönbözőbb humanitárius szervezetekig mindenütt. Segítséget kért a horvátok és a magyarok elül- döztetése ellen az ENSZ kisebbségi jogok bizottságától kezdve az Emberi Jogok Nemzetközi Szervezetéig minden fórumon. Mint beszélgetésünk során elmondta, szerinte a volt Jugoszlávia területén élő kisebbségi népcsoportok életkörülményei tarthatatlanok. Agresszióval, gyújtogatással, rombolással, rablással, gyilkosságokkal, emberek meggyalázá- sával, otthonukból való kiűzetésével és kényszermunkára kényszerítéssel vádolta a szerEszék főtere napjainkban, a magyarok által egy kor oly közkedvelt Nama bevásárlóközponttal beket, akikhez ultimátumot juttattak el, közölve, hogy annak lejártával a közeljövőben, a horvát gárdával karöltve támadást indítanak a megszállt területek visszafoglalása érdekében. A frontvonal - egyelőre - csendes. Átjutni képtelenség. Számos tankcsapdát követően egy felrobbantott felüljáró állta utunkat az Eszéktől Vukovár felé vezető úton. - Gyere már, húzd be a nyakad -, terelt fedezékbe egy ránézésre is 120 kilós, barátságos óriás, távcsöves puskával kezében, a kiépített lőállás, a homokzsákok, meg- számolhatatlan mennyiségű üres töltényhüvely és sörösüveg mellett. A katonai távcsövön keresztül nézve csendes a túloldal is, de körös körül a pusztítás nyomai. Szétlőtt épületek, útzárnak a felrobbantott felüljáró, átlyuggatott, "helyükről kiforgatott közlekedési táblák. Meg egy iciri-piciri deszkabódé, homokzsákokkal vértezve. Könnyűfegyverek itt-ott elszórva, amolyan nesze semmi, fogd meg jól alapon. Ha lőttök, lövünk, vagy fordítva. Alig 3-400 méterre a szerb állások. Itt is, ott is békesség. Tölténydurranásig. Ruzsinszky Tibor Eszék csendes hétköznapjai