Új Dunántúli Napló, 1992. szeptember (3. évfolyam, 241-270. szám)

1992-09-17 / 257. szám

4 ui Dunántúli napló 1992. szeptember 17., csütört MA Szeretettel köszöntjük névnapjuk alkalmából ZSÓFIA nevű kedves olvasóinkat. A Nap kél 6.21 nyugszik 18.56 órakor Hírek, tudósítások, események közölhetők 10-től 12 óráig a 10-053-as telefonszámon. Hírszerkesztő: CSUTI JÁNOS Ma 9-12 óráig panaszügyekben fogad, a 10-046-os számon hívható: HETÉNYIJÁNOSNÉ Szerkesztőségi hírügyeletes 16-tól 19 óráig a 15-000-es számon: NAGY ISTVÁN Bölcsesség A Zsófia nevünk görög ere­detű, bölcsességet jelent. A ka­tolikusok ma Bellarmin Szent Róbert püspökről, az ortodox hívők Szent Zsófia három vér­tanú-lányáról emlékeznek. A Pécsi Napok mai programja A JPTE Bölcsésztudományi Kar tárlata az Ifjúság u. 6-ban 13 órakor nyílik. \ Képzőmű­vészeti Mesteriskola perfor- mance-programj a 17.30-kor lesz a Kamara Színházban. Az Uránia Moziban a Varázsfuvola c. film látható. A Magyar Har­sona Együttes nem lép fel. A Pécsi Nemzeti Színház gála­koncertje 19 órakor kezdődik. Várják a tanút A Pécsi Rendőrkapitányság Felderítő alosztálya eljárást folytat ismeretlen tettesek ellen, akik szeptember 4-én 8.30 és 8.40 óra között Pécsett, a Jókai és a Rákóczi út kereszteződésé­ben egy idős férfi kezéből ki­kapták nejlonszatyrát és eltulaj­donították a benne lévő 300 000 Ft készpénzzel együtt. Az ese­mények tanúja volt egy közép­korú hölgy is, aki nyugati típusú kocsijával az elkövetők után ment. A tolvajok felkutatása érde­kében szükséges a hölgy meg­hallgatása, ezért várják a jelent­kezését a Vargha D. u. 3-ban (volt Kilián Gy. u.), a II. emeleti 201. számú szobában. Telefon: 11-666/15-23. Mély fájdalommal tudat­juk, hogy VUCSKICS ANDRÁS életének 32. évében tragi­kus hirtelenséggel el­hunyt. Temetése szeptem­ber 18-án 15.30-kor lesz a becefai temetőben. A gyá­szoló család. Megrendüléssel tudatjuk, hogy munkatársunk VUCSKICS ANDRÁS tragikus hirtelenséggel el­hunyt. Emlékét kegyelet­tel megőrizzük. DEDÁSZ Rt. Szigetvári Üzemigaz­gatóság és Kirendeltség dolgozói. MECSEKTRADE AKCIÓ ©ázkazánok továbbra is kedvező áron! C-12 \32.650 29.450 Ft C-18 V).000, 36.500 Ft C-24 4X000 Ft 42.900 Ft C-30 553)00 Ft 49.950 Ft C-40 58.880 Ft 53.800 Ft K18 79/705) Ft 72.900 Ft 2C-18 5/.2OO' 46.500 Ft V-4 20.400 18.700 Ft ZV^t /30.600 Ft\ 27.900 Ft Az építőanyag telepen.' 1992. szeptember 20-tól minden egyes raklap Bramac-Alpesi tetőcseréphez 20 cserép, a Bramactól és még 10 cserép a Mecsektrade-től ajándékba jár Önnek! 1992. szeptember 30-ig minden Isolyth-üveggyapot termék 25% engedménnyel vásárolható! Cím: Pécs, Nyugati Ipari út 1. (a patacsi elágazásnál, a 6-os út mellett, pár percre az uránvárosi buszvégállomástól) Nyitva: hétköznap 8-17.00-ig szombaton 8-12.30-ig Telefon: 25-777 (6532) Hosszú idő után megoldódik Pécsett a magyarürögi városrész szennyvíz-gondja, hisz épül az új szennyvízvezeték a pécsi Építő Kft. kivitelezésében. Az építkezés időleges forgalomkorlátozással jár, de a kivitelezők ígérik, hogy a lehető leggyorsabban végeznek a munkával. Fotó: Läufer L. — Ma is VTV. 18.05.: Pécsi Napok Krónikája. 19.: 625 éves a Pécsi Egyetem. Gálakoncert a Pécsi Nemzeti Színházban. Rendezvények Ma 14 órakor dr. Berényi Ist­ván jogsegélyszolgálatot vezet a pécsi Lenau-házban. Ma 16 órakor a villamos-hő­tárolós fűtésről tart előadást Sólymos Iván Pécsett, a Feren­cesek utcája 32-ben. Iskolaelőkészítőre lehet je­lentkezni ma a pécsi Berek utcai Iskolában. A Komlói Színházteremben ma 16 órakor Kilyén Ilka szí­nésznő mutatkozik be. A Gyermekmentő Szolgálat fotótárlata nyílik ma 11 órakor a pécsi IH-ban. H. Szőke Gyöngyvér tárlata nyílik ma 18 órakor a pécsi Ne­velési Központban. — Az operációs altatás lesz a témája a Szigetvári Kórház­ban ma tartandó dunántúli or­vosi tanácskozásnak. — Megjelent az Új Hang, az amatőr költők lapjának újabb száma, melyben novellapályá­zatot hirdet a szerkesztőség. — Az elmúlt éjszakákon Pécsett sűrűn villámlott, de eső nem hullt, a szél porfelhőket te­relt. Időjárás Többnyire kevés lesz a felhő. Folytatódik a napos, száraz idő. Napközben időnként megélén­kül az északnyugati szél. Haj­nalban, kora reggel néhol kissé párás lesz a levegő. A legala­csonyabb hajnali hőmérséklet 6, 11, a legmagasabb nappali hő­mérséklet csütörtökön 20, 25 fok között alakul. Vízállások: Mohács 187 cm, apadó, vízhő 18,2, Őrtilos -57 cm, apadó, 15,0, Barcs -85 cm, apadó, 17,0, Drávaszabolcs 27 cm, áradó, 17,5. Közlemények A pécsi JPTE Közgazdaság- tudományi Kara felvételi-vizs­gára előkészítő önköltséges tan­folyamokat indít matematikából és történelemből. Jelentkezési lap, befizetési csekk kérhető a Rákóczi úti dékáni hivatalban. Jelentkezés október 5-ig. A Cigány Kulturális és Köz- művelődési Egyesület vezető- képzést, Fenyvesi József köz­reműködésével festőiskolát in­dít Pécsett, a József utcai Rácz Aladár Közösségi Házban. Te­lefon: 25-558. A pécsi Támasz Alapítvány szerdai jótékonysági vására megszűnt a Sándor utcában, ahol még idén nyitnak egy szo­ciális élelmiszerboltot. A Pécsi Nyugdíjas Egyesület klubja az Apáca u. 15-ben na­ponta 15 órától szervezi nyitott foglalkozásait. Az idősek a ki­rándulásra szombaton 13.10-kor indulnak az uránvá­rosi 21-es buszmegállóból. Plébániai családpasztoráció- ban lehet tevékenykedni, amire jelentkezőket várnak szomba­ton reggel 8 órakor a pécsi Bel­városi templomban a Veni Sancte után. Addig is felvilágo­sítanak a Caritas-iroda 27-352-es telefonján. .. 4^ — Önvédelmi csoport szer­veződik pénteken a Nemzetőr Kör kezdeményezésére a Bük- kösdi Kultúrházban. — Erdélyi rádiós jött látoga­tóba a Pécsi Rádióba Marosvá­sárhelyről. Tóth Béla riporter négy napon át ismerkedik a szerkesztőséggel, tudósítást ké­szít a Magyar-Román Baráti Társaságról, a Pécsi Erdélyi Klubról is. — A Bükk-béli természet­barát-találkozón ma baranyai turisták is részt vesznek, akik elmennek Miskolcra, Dobogó­kőre és Klastrom-pusztára. Mindennapos felvételi ügye­letek gyermek belbetegek ré­szére: Pécs város: POTE Gyer­mekklinika Szigetvár város és járás, a pécsi és a volt sellyei já­rás: Megyei Gyermekkórház. Gyermeksebészeti, kórházi fel­vételt igénylő gyermekfülészeti betegek részére páratlan napo­kon: POTE Gyermekklinika; páros napokon: a Megyei Gyermekkórház látja el; a fő­épület rekonstrukciója miatt a 400 ágyas klinika földszintjén, Pécs és Baranya megye terüle­téről érkező betegek részére. Pécs lakossága részére felnőtt belgyógyászat, sebészet: POTE I. sz. Sebészeti és Belgyógyá­szati Klinika. Baleseti sebészet: POTE Traumatológiai Önálló Osztálya. Égési sérülések: Honvéd Kórház. Koponya- és agysérülések: ’ Idegsebészet. Pécs város és a csatolt községek neurológiai betegeinek felvéte­lét a Neurológiai Klinika; pszi­chiátriai betegek felvételét a Pszichiátriai Klinika látja. Min­dennapos akut urológiai ellátás és felvételes ügyelet: POTE Urológiai Klinika. (Munkácsy M.u.) Szemészeti betegek ügye­leti ellátása 17 órától: POTE Szemészeti Klinika.(400 ágyas Klinika). Felnőtt fül-orr-gégé- szet: POTE Fül-Orr-Gégekli- nika.(Munkácsy M. u.) ÉJSZAKAI KÖRZETI ORVOSI ÜGYELET Pécs város felnőtt lakossága részére egy helyen a Lánc utcai rendelőintézet földszinti ügye­leti helyiségeiben minden este 7 órától másnap reggel 7 óráig. Telefon: 14-347. Fogászati ügyelet minden este 7 órától másnap reggel 7 óráig a Lánc utcai rendelőinté­zet földszinti ügyeleti helyisé­geiben, gyermekek részére is. Telefon: 14-347. Gyermeklakosság részére egy helyen, a Gyermekklinikán, Pécs, József A. u. (bejárat a Bajnok utca felől) délután 5 órá­tól másnap reggel 7 óráig. Tele­fon: 10-938. ÉJSZAKAI ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁRAK Pécs, Lánc u. 20. 10/8. sz. Szilárd az első Hármas ikrek születtek teg­nap hajnalban az Édesanyák út­jai Szülészeti Klinikán, Pécsett. Sorrendben: Szilárd, Zalán és Amanda két perces különbség­gel látták meg a napvilágot. A legnagyobb Szilárd, aki 49 cm hosszú, a legnehezebb Zalán, súlya: 1,78 kg. Szüleik Takács Zsuzsanna tanárnő és Benelhadj Nour-Eddine Pécsett élő algé­riai gondnok, hat éve házasok és most első gyermekeiknek örülhetnek. A Dr. Veszprémi Béla ad­junktus által vezetett szülés fo­lyamán komplikáció nem volt, a kicsik egészségesek. A csöpp­ségek jelenleg inkubátorban váiják, hogy egy hónap múlva hazatérhessenek. F. Z. Felvételi­előkészítő A Pécs-baranyai Értelmisé; Klub októbertől indítja egyi térni, főiskolai felvételi-elők< szítőit biológia, matematika, f zika, magyar nyelv és irodaion történelem tárgyakból. Érdél lődni és jelentkezni a 36-608-a telefonszámon lehet Be gárdi-Mészöly Éva klubtitkái nál. Levélcím: Pécs, Dr. Várad A. u. 7/2. 7621. Árus-ellenőrzés A Pécsi Közterület-felügye let az utcai árusokat fokozottal ellenőrzi és aki például az asz talt, pultot, konténert éjszakán nem szállítja el, annak berende­zéseit az Interglob-telepre vi­szik el, ahonnan csak pénzén lehet kiváltani. A Tettyei Tagozat A pécsi ÁNK Művészeti Is­kola Tettyei Tagozata a volt kesztyűgyári óvodában kezdi a tanévét október 1-én. Beiratko­zás szeptember 23-tól naponta 15 órától. Érdeklődés a vizuális, a zenei tagozat, a tovább­képző-műhely után szeptember 21-től a 333-633/290-es telefo­non. Kárpótlási fórum Pénteken 18 órakor a Mattyi Kultúrházban a kárpótlási fó­rum előadója dr. Farkas Gabri­ella MDF-alelnök lesz. Fogadóóra Trombitás Zoltán, a FIDESZ országgyűlési képviselője pén­teken 15 órakor fogadóórát tart Pécsett, a Hunyadi úti pártiro­dában. Ajánljuk magunkat, ajánljon bennünket barátainak, ismerőseinek és mindenkinek! Előfizetőinket kérjük, hogy szervezzenek újabb előfizetőket a 83.000 példányban megjelenő Új Dunántúli Napló-nak. Ajánlja a lapunkat, s ha megnyerte ismerősét az előfizetésre, töltse ki és borítékban küldje be az itt következő szelvényt, valamint az előfizetést igazoló nyugtát, vagy annak másolatát az ÚJ DUNÁNTÚLI NAPLÓ Kiadója Pécs 7601 Pf: 134 címére. Előfizetési díj 1 hónapra: 319 Ft. . . SZEREZTEM EGY UJ ELŐFIZETŐT AZ Új Dunántúli Napló BARÁTAIM, ISMERŐSEIM KÖZÖTT. nak gyógyszertár; Pécs, Bajcsy-Zs. u. 23. 10/14. sz. gyógyszertár. * SOS-ÉLET telefonszolgálat díjmentesen hívható a 12-390-es számon, este 7 órától másnap reggel 7 óráig. A MMSz pécsi csoportja or­vosi rendelései. Helye: Pécs, Janus Pannonius u. 6. szám. 9-10-ig pszichológia, 12-13-ig tüdőgyógyászat, 13-16-ig bel­gyógyászat, 15-16.15-ig pszi­chiátria, 16-18-ig nőgyógy. 18-19 sebészet. A MMSz jogi tanácsadó szolgálata minden nap 17-19 óráig tart. Ma nyugdíjügyek. Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat Pécs, Bem u. 5. Kon- zum Irodaház. Tel.: 72/12-277/17 m. Félfogadás 11-13-ig. Az új előfizető neve: .............................................................. C íme (ahova az újságot kéri):.................................................... A beküldő neve:..................................................................... C íme:................................................................................ K iről s miről szeretne többet olvasni a lapban?........................... Akik a mai lapunkban megjelent szelvényt beküldik, azok között egy 10.000 Ft értékű ajándékot sorsolunk ki október közepén.

Next

/
Thumbnails
Contents