Új Dunántúli Napló, 1992. augusztus (3. évfolyam, 211-240. szám)

1992-08-29 / 238. szám

8 új Dunántúli napló 1992. augusztus 29., szombat / Aprily Lajos: Szeptemberi fák Biikkök smaragd színét erezve fent az első pár vörös folt megjelent. Állunk. Kezedben késő kék virág. Azt mondod: Ősz. Az első őszi fák. Én azt mondom: Vér. Vérfoltos vadon. Kihullt a Nyár a nagy vadászaton. Amerre vitte buggyanó sebét, bíboros vére freccsent szerteszét. Ahol a nyomvesztő bozóthoz ért, hogy tékozolta, nézd, a drága vért. S míg vérnyomán vad szél-kopó csahol, hörögve összeroskad valahol. Erdélyi öregasszony Romfeld Ákos felvétele Szép magyar vers Kürschner Emánuel Ötven évvel ezelőtt, 1942. augusztus végén Kürschner Emánuel, a városi zeneiskola igazgatója nyugdíjba vonult. Hegedűművészként, pedagó­gusként hosszú évtizedeken át sokat tett Pécs zenei életének fejlődéséért. Idézzük fel életút­jának néhány állomását. 1908. augusztusában Hoffer Károly, vezető zenetanító nyugdíjazását kérte. A város törvényhatósági bizottsága ak­kor fogadta el a városi zeneis­kola újjászervezéséről készüli szabályrendeletet. Pályázatot írt ki a zeneiskola igazgatói, vala­mint az I. hegedűtanári állásra. Nendtvich Andor polgármester augusztus 29-én ismertette a bi­zottság előtt a pályázatokat. Közülük Kürschner Emánuel 24 éves budapesti zenetanárt tartot­ták legalkalmasabbnak, aki ki­tűnő minősítéssel Hubaynál vé­gezte a Zeneakadémiát, majd az opera első hegedűsei közé vet­ték fel. Táviratilag meghívták Kürschnert, hogy megismerhes­sék őt, az iskola programját megbeszélhessék. Kürschner meg is jelent a zeneiskolai bi­zottság előtt, mely megbízta a városi zeneiskola vezetésével. Kürschner elgondolásai sze­rint megkezdődött a mintaszerű zeneoktatás, és a koncertélet fellendülése. Bár ez kezdetben nem ment zökkenők nélkül. Erre utal a Pécsi Közlöny 1908. nov. 5-i számában megjelent cikk, mely örömmel köszön­tötte az intézményt és annak igazgatóját, de a bírálatnak is helyt adott: „Kürschner úr Bu­dapestről szerzi be a zenei inst­rumentumokat. Tanítványait is arra buzdítja. Joga van hozzá, de nem méltányos akkor, midőn Pécs városában zenei instru­mentumokat tartó, minden igényt kielégítő üzletek vannak, amelyek tulajdonosai a város régi adófizető polgárai.” Kürschner nyilván belátta a cikkíró igazát, és a békét meg­pecsételendő, koncerten mutat­kozott be a pécsi közönségnek. Feleségével, Kalliwoda Olga énekművésznővel 1908. dec. 2-án a pécsi Vigadó nagytermé­ben rendezett hangversenyt. A Pécsi Közlöny dec. 4-i számá­ban „szép zenei sikerről” szá­molt be. A város törvényható­sági bizottsága 1909. július 21 -én tartott rendkívüli közgyű­lésén újabb botrány tört ki. Kürschner ekkor terjesztette elő az igényeknek megfelelően a zongora tanszak megnyitására vonatkozó javaslatát. Az ellen­zék nevében Maiéter László, a városatyák fiatalabb gárdájának eszes, de távolról sem eléggé higgadt és objektív tagja kiro­hanást intézett a zeneiskola el­len, kifogásolva a költségek emelkedését és támadva az in­tézet igazgatóját, aki konkurál a gondjaira bízott iskolával, mert attól tanítványokat elvonva, azoknak magánleckéket ad. „A közgyűlési terembe akkor be­lépő Majorossy Imre, a régi polgármester, a pécsi zeneegy­let ügyvezető elnöke, a tények száraz felsorolásával verte visz- sza a nagy jövőjű intézmény és annak ambiciózus, tehetséges vezetője elleni támadásokat.” (Pécsi Napló, 1909. júl. 22.) A várt államsegélyt a minisz­térium kiutalta, így az 1909/10. tanévben az I. zongora tanszak is megindult. Kürschner látvá­nyos sikereivel magyarázható, hogy illetményének háromszo­rosával el akarta hódítani Szat­márnémeti. A Pécsi Napló 1910. jún. 22-i számában írtak szerint „Kürschner nehezen tu­dott volna elválni Pécstől, a pé­csi zeneiskola se talált volna egykönnyen az ő képességével rendelkezőt, így megkeresték és megtalálták a módokat arra, miként lehetne Kürschnert Pécsnek megtartani. A zeneis­kola felügyelőbizottsága javas­latot tett a közgyűlésnek, hogy Kürschner fizetését 3600, igaz­gatói pótlékát 1200, lakbérjáru­lékát 800, ötödéves pótlékait 400 koronában állapítsák meg. Kürschner folytatta hát sike­res pályafutását: koncertezett idehaza és külföldön is, szer­kesztésében az 1910/11. tanév végén jelent meg először „Az államilag engedélyezett Pécsi Városi Zeneiskola évkönyve”, mely ettől kezdve rendszeresen beszámolt a tanév eseményei­ről. Az 1913/14. évkönyvben „A súlytechnika a hegedűpedagó­giában” címmel tanulmányt írt. Kamarazene-társulatot alakított, mely nagy sikerrel hangverse­nyezett. Az újjászervezett zeneiskola 25. tanévét kezdte meg 1932. őszén. Ebből az alkalomból a Pécsi Zenekedvelők Egyesü­lete, annak elismeréséül, hogy az egyesület filharmonikus ze­nekarának tagjai csaknem kizá­rólag a zeneiskola neveltjei, 1933. március 7-én a Pannónia nagytermében díszhangver­senyt rendezett. Ezen köszön­tötték Kürschner Emánuelt is, 25 éves igazgatói működése al­kalmából. Dr. Nádor Tamás N em volt ám könnyű ezt a vendéglőt megszerezni! A lehető legszerencsé­sebb helyen van, óriási forga­lommal; az ilyen üzletre mond­ják, hogy valóságos aranybá­nya. Ez volt a véleményük azoknak is, akik ott tipródtak Karczagiék mellett a verseny- tárgyaláson, s ígérték az egyre elképesztőbb, végül már csak­ugyan veszettül magas árakat a híres Tökalsóért. Es micsoda nap volt az, boldog isten, ami­kor este holtfáradtan, de győz­tesen hazaértek, az asszony tás­kájában a frissen aláírt szerző­dés, és a férfi már bontotta is mohón a pezsgős üveget a nagy diadal örömére. Az asszony há­rom metszett poharat rakott tál­cára a kredencből: anyósának, férjének és persze, magának. Nem rajong éppen az italért, de erre a váratlan boldogságra iga­zán inni kellett! Lám, mégsem dolgoztak annyit oly sok éven át hasztalanul, mégsem verték fo­gukhoz a garast hiába! Az üzlet azóta is mindig tömve vendéggel. De persze, a vasárnap a legerősebb nap: ilyenkor csak úgy ontják a vil­lamosok meg a buszok a kirán­dulókat, szerelmespárokat és a környékbeli kiskertek gazdáit. Alighogy a nap kifényesül az égen, megindul az áradás. Reg­gel a papramorgóért állnak sort, délelőtt a sörért meg a fröccsért, déltől három óráig az étterem­ben állonganak falkákban, úgy lesik az asztalok üresedését, hogy végre azok is elverhessék éhüket, akik később érkeztek. A Tökalsó csak nyolckor nyit, de akkorra már sor kígyó­zik az ajtaja előtt: a kiskertesek csatos üvegben viszik a bort, meg a sörösflaskákat tízesével. A söntésnél a férfi áll kint, oda­bent a konyhán az asszony sür­gölődik, készíti elő az ebédet. Van vele munka bőven: lega­lább három készétel s hat fris­sen sült a köretekkel, aztán há­rom leves, kétféle tészta s négy-öt saláta. Az első időkben a férfi édesanyja segített a konyhán, de aztán betegeskedni kezdett - az asszony szerint csak nyűgösködni, „affektálni” -, és azóta egy kis konyhalány segíti a munkáját, aki csak ki­lenc órára érkezik. Ha a fazekakban már lobog a levesek vize, fortyog a sok már­tás, az asszony leveti kötényét, és szalad ki a söntésbe az em­bernek segíteni: elvenni a pénzt a vendégtől, az aprót visszagu­berálni, a palackos borokat bon­togatni, kotorni a hanzlit a kor­sók üstökéről. Aztán keverni a málnát, csurgatni a sok kólát a gyerekeknek, és kiszolgálni az igényesebb vendégeket, akik a különszobában néznek helyet maguknak, nem odakint a sön- tésben. így aztán úgy zuhan be esténkint az ágyba, hog már ar­cát lemosni sincsen ereje, csak elvánszorog az ágyig, s ráhull, ruhástól. Csupán éjfél felé tudja annyira összeszedni magát, hogy levetkezzék. Es közben szidja, szidja ma­gában az anyósát. Hogy fá­radt . . . Miért? Ő talán nem fá­radt?! Hogy nyolcvan éves. Mi­ért? Ő talán nem lesz lassan öt­ven? Meg, hogy dolgozott ele­get az életben ... Nekik talán ingyen adták az öröklakást a Pasaréten, ingyen ezt a méregd­rága bérletet a versenytárgyalá­son?! Hát ki kap ingyen vala­mit? Meg aztán épp eléggé megfizették az öregasszony se­gítségét - fortyog magában gyakran -, hiszen hát nem me­leg otthonra talált náluk vénsé- gére? Amikor azt a vacak, nyir­kos falusi házát eladta, nem egészséges lakásba költöztet­ték? Jó, nem nagy éppen a szo­bája, kétszer három méter csak, és a konyhából nyílik, de száraz és meleg! És jobban él benne, mint élt odahaza a putrijában, amiért annyi pénzt sem kapott, hogy elég lett volna a Tökalsó bérletének felére! És akkor a te­tejébe még szakadatlanul zsém- bel! Hogy egész nap egyedül van, magányosnak érzi magát, jobb volt Nagypallagon, mert ott legalább a szomszédasszo­nyok . . . Hallgatni is rettenetes! És mennyit eszik! Ha vacsorára nem kap egy szép csirkecombot vagy melle húsát, másnap egész este duzzog ... No és akkor ráadásul még azt a balesetet is vasárnap kellett rendeznie! Legszívesebben tombolna, ha ez eszébe jut. Éppen a legvadabb forga­lomnál, vasárnap délelőtt tizen­egy körül szólalt meg a telefon; ott lóg a söntéspult mellett. Az asszony a habot verte a piskótá­hoz, a leány a csirkét tisztította garmadával, így a kagylót a férfi akasztotta le a falról, s be- lehallózott. Hirtelen falfehér lett az arca.- Igen, igen, értem ... - csak ennyit mondott. - Ne csináljon semmit, mama, maradjon moz­dulatlan! Azonnal megyünk! - Visszaakasztotta a kagylót, át­ment a konyhába.- A muter elesett a fürdőszo­bában - mondta fakó hangon. Az asszony sóhajtott. Már megint bedobja a hisztit! - mondta, s fejét csóválta.- És mikor történt?- Egy órája.-És akkor miért csak most szólt?- Mert nem tud fölállni. Egy órába telt, amíg hason csúszva a Mecénás-bérlet üzletembereknek A Szegedi Nemzeti Színház a héten megtartott évadnyitó társulati ülésén az új igazgató, Kormos Tibor elmondta: a kö­zönség számára az idei évad szeptember 25-én kezdődik Goldoni: Csetepaté Chioggiá- ban című darabjával. A bemu­tatók között színreállítják to­vábbá Mozart: Figaro házas­sága, Weöres Sándor: A hold­béli csónakos, Moliere: Don Juan, Verdi: A trubadúr című művét. A Kamaraszínházban egyebek között Wesker: Konyha és Spiró György: Csirkefej, a studióelőadások sorában Shakespeare: Macbeth című darabját mutatják be. Ugyanott tűzik műsorra a sze­gedi költő, Baka István: A ko- rinthoszi menyasszony című művét. A színház vezetése új bérletet hirdetett az évadra, méghozzá üzletembereknek. A bérlet neve Mecénás, s a mű­vészeti mecenatúrát szeretné elősegíteni a Tisza-parti vá­rosban. Azok az üzletemberek, akik készek segíteni anyagiak­kal is a színházat, 6 reprezenta­tív előadásra nyilvános árveré­sen vásárolhatnak páholyt, amelyen elhelyezhetik cégük emblémáját. A kapcsolat erősítésére a bérletes előadások előtt a szín­ház vezetői találkozókat szer­veznek a gazdasági élet orszá­gos vezetőivel, akik ezeken az előadásokon a színház dísz­vendégei lesznek. Nagy Zoltán Mihály: Üzenet Már önmagámmal békétlenül, száll szemem gödrébe alkony. Az óceánt csak sejthetem. Ne várjatok a túlsó parton. Hazug tavaszban árad a tenger. Bárkába menekül, ki remél. Maradok felkiáltójel Szodoma omló köveinél. Jaj annak, ki tudja: megváltó nincsen, csak magát kellető kurva. A mindenséget hiába keressük bérelt halmaira ráborulva. Jogom ajajhoz megaláz, szemem gödrében alkony. Mert pörölök már magammal: ne várjatok a túlsó parton. telefonhoz vonszolta magát. Most ott fekszik, és minket vár. Gyere, induljunk is!- Ekkora forgalomnál? - né­zett rá ijedten az asszony. - Mi lesz az ebéddel? Ki fog fölszol­gálni? Talán Aranka?-Tényleg - dünnyögte a férfi. - Erre nem is gondoltam!- Ketten nem hiányozhatunk! - veregette meg karját a fele­sége. - Egyedül megyek, ha egy kicsit csillapul itt a banzáj!-Vidd a kocsit - mondta a férfi.- Ilyen benzinárak mellett? - meredt rá az asszony. - Egyet­len napon kétszer forduljunk?! A férfi bólintott, ment vissza a pulthoz. Az asszony vadabbul verte a habot; sietni akart. Sze­rencsétlen öregasszony - sóhaj­tozott magában. - Nem tud föl­kelni, istenem ... Vajon mi ér­heti még? - És most igazán szánta szegény teremtést. Gyorsan végzett a habveréssel, és máris indult volna, amikor nagyobb turistacsoport lepte el az éttermet; voltak vagy húszán, s ahányan voltak, annyifélét rendeltek. Aztán a konyhalány sikoltozott, hogy odaég a rántott hús, a férfinak meg a söre fo­gyott ki, s amíg frisset csapolt, az asszonynak kellett a söntést ellátnia. Egy kicsit még marad, gondolta. Húsz komplett ebéd, itallal! Nem kis pénz manapság! És már terített is az ebédhez, mert Aranka elkészült - és ő végre indulhatott haza. Jaj, az a vasárnapi közleke­dés! Az átszállókban az a hosz- szú várakozás! Kocsival alig fél óra az út hazáig, most vagy másfél órába tellett. Fél négy volt már, mire otthon bebukott az ajtón. Rohant be a telefon­hoz: senki! A konyha felől hal­latszott halk nyöszörgés. Az öregasszony ott feküdt a kony- hakövön, hálóingben.- Hogy került ide, mama? - sikoltotta rémülten.- Egy kis ... vizet... akar­tam, lányom ... - kapkodta amaz a levegőt. Az asszony ugrott, hogy föl­segítse, de hasztalanul tette. És ahogy emelni akarta, érezte, forró a teste. - Mióta fekszik itt, mama?- Azóta, hogy Marcival be­széltem.-Úristen! - kiáltotta, és ug­rott a telefonhoz. Negyedóra múltán ott voltak már a mentők. C ombnyaktörés '- állapí­totta meg a röntgenvizs­gálat. De ezt túlélte volna, bizonygatták az orvosok. Nem ez vitte el negyednapra, hanem a tüdőgyulladás. Bárány Tamás Zsúfolt délután Arcok a múltból

Next

/
Thumbnails
Contents