Új Dunántúli Napló, 1992. augusztus (3. évfolyam, 211-240. szám)

1992-08-22 / 231. szám

1992. augusztus 22., szombat üj Dunántúli napló 9 1990-től működik a Magyar Kulturális Központ mint intéz­mény Pozsonyban. Az első év­ben a főkonzulátus egyik helyi­ségében szorítottak a Magyar- országról kiküldött munkatár­saknak helyet. 1991. március 15-én költözhettek önálló épü­letbe Pozsony szívében. A szép villa egyik szobájában beszél­gettünk az intézmény vezetőjé­vel, Sunyovszky Szilviával.- Ezt az épületet csak ideig­lenes jelleggel vettük bérbe - mondja. - Tavaly arról volt szó, hogy egy általunk vásárolt tel­ken fölépülhet majd a Magyar Kulturális Központ. Mindezi- deig, sajnos, ebben az ügyben nem sok minden történt. Szerin­tem nem mellékes, hogy milyen épületben működünk, de az épülettől függetlenül kötelessé­günk, hogy Pozsonyon kívül Szlovákia más területeire is el­vigyük a magyar kultúrát.- Valóban, az ország keleti központja Kassa!- így igaz, de nekünk a ma­gyar kultúrát mint egységes egészet kell közvetítenünk, s Kassán kívül vannak még jelen­tős központok. így Eperjes, Zsolna. Ha belegondolok, nem is igazán jó az elnevezésünk, a kulturális központoknak ugyanis egyszerre információs és tájékoztató központoknak is kellene lenniük.- Összefoglalná röviden az intézet feladatát ?- Azokat a kulturális értéke­ket, amelyek Magyarországon létrejöttek, és azokat, amelyek a mai valóságot leginkább tükrö­zik kell adaptálni, áthozni és közvetíteni Szlovákiába.- Ilyen intézmények másutt is léteznek. Tevékenységük függet­len attól, hogy itt sok magvar él?- Minden intézménynek megvan a maga sajátságos jel­lege. Az természetes, hogy másként tudom itt végezni a munkámat, mint teszem azt Pá­rizsban vagy Helsinkiben. Az ottani csekély létszámú ma­Nevető elődeink Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc leverése után a megtorlások évtizede szakadt hazánkra. Ez a keserűségekkel teli időszak Bach-korszak néven vonult be a történelembe. Az osztrák belügyminiszter ne­vét viselő drámai korszakban az üldöztetések, megtorlások elle­nére a humor is felcsillant itt-ott. A sokszor keserű furcsa­ságokból állítottunk össze egy csokrot, amelyben a korszakra jellemző viccek, anekdoták ta­lálhatók. * A Bach-korszakban egy bi­zonyos Buday A. nevű férfit neveztek ki Bereg vármegyébe adminisztrátornak. Kerülni akarta az ünnepélyes fogadta­tást, senkit nem értesített a jöve­teléről. Ennek ellenére a megyei pandúrok Uszkay csendőrbiz­tossal az élükön a nyíregyházi állomáson fogadták a vendéget.-Dehát hogy tudták meg az urak, hogy jövök? - kérdi Bu­day mikor én ezt senkivel sem tudattam?- Hja, uram - válaszol a kér- dókedő csendőrbiztos -, mesz- sziről megérzi a kutya a dögöt. * Károlyi György gróf (1802-1877), az ismert politikus híres volt szellemes vágásairól. A közeledés lehetősége Pozsonyi beszélgetés Sunyovszky Szilviával Sunyovszky Szilvia, még a színpadon Fotó: Dolezsál L. gyarság gyökerei mások, mint az ittenieké. Az én feladatom kettős. A szlovákok felé is és a magyarok felé is közvetíteni kell.- Szólna a szlovák irányról? Ma is úgy érzem, hogy a két egymás mellett élő nép keveset tud egymásról. S hogy a megis­merés talán oldhatna valamit a görcsökön.- így van. Nagyon keveset tudunk egymásról, pedig sok a közös vonás. Nem véletlen az, hogy ha elkezdünk egy magyar népdalt, és egy szlovák csatla­kozik hozzánk, akkor szlovákul folytatja. Azonosak a gyökere­ink. Úgy látom, hogy van igény tevékenységünkre a szlovákság körében is. Nemrégiben bemu­tattuk a Pető Intézetet, s nagy volt az érdeklődés. Tervbe vet­tük, hogy a Kodály-módszert is bemutatjuk a szlovák pedagó­gusoknak. Mi politikamentesek vagyunk, és azok is akarunk maradni. Mondom ezt annak el­lenére, hogy elindítottunk egy sorozatot, amelynek keretében a magyar parlamenti pártok be­mutatkoznak Pozsonyban.- Ezt szlovák közönségnek szánták ?- Magyarok, szlovákok ve­gyesen voltak a közönség sorai­ban. Eddig a FIDESZ és az MDF mutatkozott be, s ezt a bemutatkozást az összes szlo­vák párt és a szlovákiai magyar pártok is figyelemmel kísérték. Tolmács segítségével két nyel­ven folyt a beszélgetés.- Ki tartja fönn a házat? Mi­ből élnek?- Az épületet, mint mond­tam, béreljük, s az intézetet a magyarországi Közoktatási és Kulturális Minisztérium finan­szírozza.- Szólna valamit a közeli ter­vekről is?- Egy nagyszabású Kas- sák-kiállítást szervezünk a Szlovák Nemzeti Galériával közösen, bemutatjuk Kassákot mint festőt, s egy irodalmi mű­sor keretében az irodalmár port­réját is fölvillantjuk. Bemutat­juk mindazokat a szlovák mű­vészeket, akik pár éve Kassák ihletésére festettek, s festmé­nyeiket odaajándékozták a Kas­sák Múzeumnak. Szeretnénk Körösi Csorna Sándor életútját bemutatni, s ezt a kiállítást elvinni Eperjesre, és Kassára is. Szeretnénk az itteni újságíró szövetséggel karöltve magyarországi szerkesztősége­ket megmutatni kötetlen eszme­cserére.- Hogyan fogadták önöket az itteni tnagyarok?- Nyitottan közeledtünk egymáshoz. Természetes, ma­gától értetődő dolog, hogy együttműködünk a Csemadok- kal. De más a mi küldetésünk, és más az övéké. Nekik a látvá­nyosabb szórakoztatás felé kel­lett nyitni.- Ön kiválóan beszéli a szlo­vák nyelvet. Pozsonyban Ma­gyarország kulturális követe. Segíti-e munkáját az, hogy nincs szüksége tolmácsra?-Feltétlenül. Jólesően nyug­tázza mindenki, ha egy külföldi az adott ország nyelvén szólal meg. Könnyebb kapcsolatokat építeni, közvetlenebb a beszél­getés.- 1970-ben a kassai Thália Színház tagja volt, majd a bu­dapesti Madáché. Játszott az Ármány és szerelemben, a III. Richárdban, s vagy egy tucat fűmet forgatott. Aztán hirtelen ez a váltás. Nem bánta meg a cserét?-Én Pozsonyba hazajöttem, s jól érzem itt magamat. Egye­lőre nem bántam meg semmit, úgy érzem, ezt a feladatot ne­kem találták ki. Szeretem ezt a „szerepet”. Hogy hosszú távon hogyan alakul? Azt ma még nem tudom. Böröndi Lajos A Bach-korszak humora 1861 tavaszán azon tanakodtak a felsőházban, hogy ki hol ül­jön. Amikor a vitának nem akart vége szakadni, Károlyi odafordult Waldstein grófhoz:- Az még csak hagyján, ami­kor az embernek előírják, hogy hol üljön. Nagyobb baj az, ha azt is hozzáteszi, hogy meddig üljön. * Magas rangú hivatalnokot vitt a székely kocsis, s midőn a komor, félelmetes erdők, he­gyek közé érnek, a vendég kissé megszeppen, és félve kérdi a góbét:-Mondja, kocsis, vannak-e errefelé zsiványok?-Nincsenek biz itt, nagysá­gos uram, ha csak most nem vi­szek egyet. - Gyí, te! * Tompa Mihály A gólyához című verse miatt néhány hétig katonai börtönben ült. Szabad­lábra helyezésekor tört ma­gyar-német nyelven így figyel­meztette őt a hadbíró:- Most az egyszer még par­don magának. De nekem több gólyát nem csinálni! * A hatalom új elnyomó szer­vét^ a zsandárságot kezdték szervezni, de nem volt elég em­ber, mert szép szóval vagy más módon nem akadtak olyanra, aki beállt volna közéjük. Pest megyében is felszólították a pandúrokat, de ezek is csak azt felelték: „A kutya lesz zsan- dár!”- Legalább az okát mondd meg, miért nem akarsz zsandár lenni, mikor szép ruhád lesz meg magas fizetésed? - kérdi a parancsnok az egyik pandúrtól.- Uram - szól a pandúr kifa­kadva -, a feleségem sem eresz­tene magához abban a ruhában! * Széchenyi István a hatvanas évek elején együtt vacsorázott Fáik Miksa politikussal, aki a későbbi kiegyezés egyik szel­lemi előkészítője volt. A gróf vacsora közben többször is fel­hozta, attól tart, elfogják nem­csak őt, hanem a látogatóit is.- De kegyelmes uram - nyugtattta őt Fáik Miksa -, semmi ok nincs rá!- Barátom - mondta eltű­nődve Széchenyi -, ahhoz, hogy a mai világban bezárjanak vala­kit, nem ok kell, hanem zsandár meg börtön. Az pedig van elég! * 1856-ban egy Ozorka nevű egri polgár, aki a szabadságharc után hasznos szolgálatot tett az osztrák rendőrségnek, szerette volna a fiát papneveldébe adni, elvitte hát a felvételire. A vizsgán jelen lévő kanono­kok figyelmeztették Bartako- vics Béla érseket, hogy a felvé­teliző diák annak a bizonyos Ozorkának a fia, aki még a fő­papot is beárulta, tehát nem ta­nácsos felvenni a papnövendé­kek közé.- Fel kell venni - mondta az érsek -, fel kell venni, hadd vesszen ki még az írmagja is! i * Ferenc József az ötvenes évek elején elhatározta, hogy békéltető céllal körutat tesz Magyarországon. Őfelsége, lá­togatása alkalmából E. város­ban a gazdák is kirukkoltak, hogy a hivatalos tisztelet még nagyobb legyen. A császár többeket megszólí­tott a tiszteletére kivonult gaz­dák közül, s kérdéseket intézett hozzájuk. Az egyik jóképű mo­solygós paraszttól megkérdezte:- Itt lakott-e a 48-as harcok alatt?- Igen, itt laktam, felséges uram!- Hát járt-e errefelé az ellen­ség?- Nem járt, itt kérem alássan, csak az a huncut német! Gyűjtötte: Kiss György Mihály Üj helyi János Nyári disznótor Képeslap, orgonacsokros „Drága öcsém, kedves testvérem! Most a segítsége­det kérem. Tizenegy hízónk közül négy túlsúlyos lett, nem kell senkinek, le kell vágni. Ha tudsz, gyere segíteni... Drága apánk, ha ezt megér­hette volna . . . Várunk sok szeretettel. Csókol nővéred, Margit.” Hajnali derengésben A hetvenéves Mama kelte- geti ötvenéves nagyfiát a haj­dani, többször átépített alföldi parasztház kisszobájában.- Jóember, elkésel! — A jóem­ber lök egyet magán, hasra- fordul. Folytatja az álmát. Az apjáról álmodik, ki még szalmával perzselte a féltve hizlalt disznót. Neki, á kis fattyúnak nem volt más dolga, csak locsolni kellett hideg vízzel a kaparásköz­ben ... Néha odafagyott a keze a csupor füléhez. Akkor csak egyszer, kizárólag télen vágtak disznót; nagy ünnep volt. Kisüt a júliusi nap A férfi elkésett. A négy disznó teteme kivérezve fe­küdt a deszkákon, iszonyúan sistergett a palackból a gáz - már perzseltek. Deli Jóska, a böllér, elégedetten szopogatta pálinkáját: - Na csak ügyes­kedjetek! - A férfi is felvette a munkát, perzselt, locsolt, kapart, ahogy éppen jött. És pálinkázott is, persze. Módjá­val, mert tudta, nagy munka vár rá. Deli Jóska hamarosan elment, rádöngettek a keríté­sen, még legalább tíz disznó leszúrás várt rá ezen a júliusi napon. A reggeli Hagyományos volt: hagy­más vér. De a korábbi cocák maradványaiból is bőségesen volt tálalva: sülthús, kolbász, tepertő ... És persze, bor, a szakadásig. A férfi csak most nézett körül a társaságon: a sógorán és az unokaöccsén kívül három idegen férfivel reggelizett: egy vele egyko­rúval és két huszonéves fia- talembrrel. Mohón, de akku­rátusán ettek: lapos pillantá­sokat vetettek a pesti em­berre. Nem kellett mondani, a férfi rögtön rájött, hogy ezek az unokaöccse feleségének a rokonai. Az egyik meg ép- |—penséggel a fia volt, az első házasságából. Egy féldisznó volt beígérve a munkáért. Tizenegy után kitört a kánikula Szerencsére a négy disznó maradványai már a nyári konyhában voltak. Megkez­dődött a feldolgozás?; - Min­denből kolbászt! - adta ki a jelszót az unokagcs. - Az kell most.- Meg szalámit is csi­náljatok, az még jobban megy- tette hozzá a felesége. Első­nek a sógor rúgott be. Pedig még dél sem volt. Kihozta az istállóból az egyszem lovát, megfuttatta az udvaron. A férfi nővére, Margit, kiabált:- Emberek, fogják meg! El­ment az esze! Fogják meg! - A sógort csendesen lefektet­ték. A lovat jászolhoz kötöz­ték, a két tehénnél átellenben. Az ebéd elmaradt Ki is gondolt evésre a nagy kánikulában. Tette mindenki a dolgát. Válogatták a kol­básznak valót, vágták a sza­lonnát tepertőnek. Ment min­den a maga rendje-módja sze­rint. Az udvaron fortyogtak az üstök, főtt a hurkának való. Másodiknak az unokaöcs lett kész. Három óra felé elnézést kérve lefeküdt. A férfi ekkor vette kézbe a dolgok irányítá­sát. A számára ismeretlen fia­talemberek lesték minden szavát, tüsténkedtek, szapo­rán ment minden: elektromos géppel darálták és töltötték a kolbászt,' szalámit, a kétféle hurkát, májast, vérest. A saj­tokat az ismeretlen idősebb ember készítette. Estére mindennel készen voltak A sógor felébredt, és fejni kezdett. A férfi is segített, él­vezettel rángatta a tehenek csöcseit. Fejtek vagy húsz li­ter tejet. A sógor elvitte a csarnokba. A vacsorához nem volt nagy étvágy. Pedig finom volt: orjaleves, toros- és töl­töttkáposzta ... A férfi kéré­sére nem sütöttek friss kol­bászt és hurkát... - Majd holnap - mondta -, hadd dermedjen meg. - Egyetértet­tek vele. De azért ettek, ét­vágytalanul ugyan - de, mert ilyenkor így illik - ettek. Ezután jött a nótázás A sógor hazajött a csar­nokból, és rögtön nyugovóra tért. A férfi kettesben maradt a nővérével. A letakarított asztalnál ő kezdte el: - „Ki tanyája ez a nyárfás / Nem hallik be a kiáltás / Vagy alusznak, vagy nem hallják / Vagy talán nem is akar­ják .. ” Margit szeme bepáráso­dott. - Apura gondolsz? Ugye, megint Apura gon­dolsz? Ez volt a kedvenc nó­tája. - A férfi folytatta: „De egy kislány meghallotta / Az anyjánk mindjárt mondta, / Keljen fel már édesanyám / Masíroznak a katonák . . . Margit könnyezett. - Nyolc éve meghalt, miért nem tudsz belenyugodni?! - De a férfi csak folytatta: „Masíroznak Nagyváradra...” A nővére átvette a dalla­mot, vele énekelt: „Nagyvá­radról Koloszvárra / Nincsen annyi haja szála, / Ahány könnyet ejtek rája.. A férfi elgyengült: - Men­jünk ki a temetőbe, nézzük meg a sírt. - Félek - mondta a nővére. Nem vették észre - mikor, hogyan jött be a sógor. Az ajtóban állt. Ráförmedt a testvérekre. - Ne ezt énekeljé­tek, hanem azt, hogy: „. Nádi veréb nem repül az égig / Életemet így bújdosom vé­gig / Akármerre járok, min­dig, mindig arra vágyok / Mi­kor fogjuk visszavenni Ma­gyarországot ...”- Nagy okos! - nézett a só­gorára. - Azt mondd meg, mikor adják vissza a földet? Mi van azzal a privatizáció­val?-Nem tudom - ingatta a fejét a férfi.-Tudod mit, nem is érde­kel... Hajnali derengésben A férfi hazafelé menet út­baejtette a temetőt. Megcsó­kolta a műmárvány sírkövet. - Nyugodjál békében, Miska bácsi - suttogta a világosodó égbe. Otthon az édesanyja éb­ren várta.- Na, mi volt? Le sem húnytam a szememet.- Nem volt semmi. Illetve, nagyon meleg volt. Beszél­gessünk egy kicsit. Az anya legyintett: - Ré­szeg disznó, inkább aludd ki magadat. - Magára kulcsolta a nagyszoba ajtaját.- Részeg disznó - mo­tyogta magában a férfi, és vetkőzni kezdett a kisszobá- ban. A júliusi nap első felkelő sugara az arcába vágott. Mint a becsukott bicska - úgy esett az ágyra. Színésznő / • m szerepben

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents