Új Dunántúli Napló, 1992. augusztus (3. évfolyam, 211-240. szám)
1992-08-19 / 229. szám
10 üj Dunántúli napló 1992. augusztus 19., szerda Rég látott barátok, ismerősök találkoztak egymással a templomnál a mise előtt Fotó: Bakos M. Idehaza is otthon Nehezen kibogozható fonalat szőtt a történelem. A huszadik század visszafordíthatatlanul felrúgta, megbolygatta a Kárpát-medence lakóinak hétköznapjait. Határokat írt át, népeket üldözött el: kiket holocaustba kergetve-kénysze- rítve, kiket csak úgy, egyszerűen földbetaposva. S tán ha élni is hagyott: álmaiban mindenkit meggyötört. A világ más tájain tán nem is értik, hogy itt sokan miért nem tudnak határozott választ adni a hovatartozást firtató kérdésre, s fogalomzavarral küszködnek, ha a legszebb szavak sora szóba jön. Hogy itt kinek-kinek egyenként kell megfejteni, hogy vajon mi a haza, a szülőföld, a nemzet, a nép kifejezések valódi töltete !.. Né Bent a római katolikus templomban megkezdődött már a mise: a vendégek többsége ott. Aki nem fért be - pedig Isten látja lelkét, hogy mennyire igyekezett -, a szemközti vendéglőben keres árnyékot s pohárka enyhülést. A vendéglő udvarán, elől a parkban, a főút árkai mellett megannyi személygépkocsi. Főleg német rendszámokkal: Ulmból, Göppingenből, Darm- stadtból, Taunusból. Hátrébb keményített fehérbe öltözött asszonyok sürögnek üstök körül: aranyló húsleves fő, s a bőre-pattant tyúkok egészben úsznak a lé tetején. Időnként hosszú, kétágú villával a főszakács meg-megböki egyiket-má- sikat: puhulnak-e már? Odébb a kemence mostanra érte el a kívánt hőfokot, s megszámlálhatatlan tepsi rétes igyekszik gondos kezek nyomán a kemenceajtón befelé. A nyári konyha felett a féltető nem hűsít, inkább megfogja a meleget, de amúgy is bosszantóan rossz beidegződés: a Nap korongja így délelőtt 11 óra tájt fordul errefelé, sugarával araszolgatva. Mintha kíváncsiságát oltaná. Az év talán legforróbb napja Töttösön. Harminchét fok árnyékban is. Béke van. (A környéken szokássá vált, hogy időnként találkozót szerveznek, ahol az ünneplők kellemesen szórakozva elevenítik fel a múlt idők szép és kevésbé szép emlékeit. A községben ezen a szombaton az első ízben hívták egybe a 65 és 60 éves egykori töttösieket iskolai találkozóra. Nagyrészük a határokon kívülről érkezett.) Töttös talán semmiben sem különbözik Baranya apróbb fal- vaitól: itt is sok náció él együtt. Az első világháború emlékművét követte a második világháború emlékműve: egymással szemeznek a templomkert-elő- terében. Sok név mindegyiken. Hefner Jánosé, Újhegyi Adámé, Mrgyánovics Mladené, Kohn Jakabé, Lukics Márkóé ... Szándékosan kerestem más-más hangzásukat. Hogy megfogalmazzam: bár lehet, hogy egykor ők öten, mind más-más etnikum kultúrájában születtek valamelyik töttösi portán, más szokást kaptak örökbe, s tán másként is imádkoztak, sorsuk összeforrt végleg egy kőfaragó vésője alatt.-Pedig másként is eshetett volna, - mondja estefelé, már kint a pincesoron a darmstadti Lepnik úr. S ahogy később megtudom a helybéli Újvári Andrástól, a helytörténet kiváló ismerőjétől, a község nevében is hordozta mindig történelmét. Nagyszámú szerb élt itt egykoron: Ráctöttös volt a név. Aztán a rácok fölpakoltak, elmentek délre, haza. (Mondják, nem zavarták őket, s tán sajnálták is a távozókat.) Rácok híján, javaslatra, Herceg- töttös-re vált a község, majd a háború után, a németek kitelepítése, a felvidékiek és erdélyiek betelepítése után csak egyszerűen Töttös maradt. Né Az ünnepi tószt során Weber József polgármester köszöntötte egykori iskolatársait, korosztályába valókat vagy mégidősebb generációt, a huszonheteseket. Többszáz egykori töttösit. Ilyen összejövetel itt még nem volt. (Csak megjegyzem: Báling Anna és nővére a kitelepítés óta először jöttek Magyarországra, s Anna könnyeivel küszködve mondta:- Látta volna a nővéremet, amikor 45 év után odamentünk szüléink házához. Majdnem összeroppant az emlékezés nagy terhe alatt.) Szóval azt mondta Weber úr, hogy nem szánalmat akarunk ébreszteni magunk iránt, csak a tényekről szólunk, amikor a múltat idézzük. S csak egyet tehetünk, imádkozunk azért, hogy gyerekeink, unokáink elkerüljék azt a sok szenvedést, ami nekünk kijárt...- Mi idehaza is otthon vagyunk - fogalmazta meg a bá- den-württenbergi ' Gayer György. - Most már igen. Egy fénykép kerül elő:- Ez az én apám. A temetői kápolnánál az elhunyt barátokról folyt az emlékezés. Néhányan távolabbra húzódtak, mohos sírkő mellől tépték a gazt, majd a gépkocsi csomagtartójából koszorú került elő. Töttösi nagyszülők sírja volt. A múltból egy elszáradt gyökér. Né A túrósrétes a mákosnál talán jobb volt, bár illetlenség az ételek között megkülönböztetést tenni. Dienich úr mindössze tíz esztendős volt, amikor szüleivel a vagonokba csukták. (Illetve nagyszüleivel, mert apja 1946-ban még hadifogságban volt.) Wiesbaden környékén tanulta ki az asztalos szakmát, s amint látom, vitte valamire. O a találkozó egyik szervezője.-Tudja, min csodálkozom? - kérdi tőlem. - Az egykori töt- tösiek nagyon szétszóródtak Németországban, sokfelé vetette őket a sors. Azt gondoltam, nehéz lesz fél évszázad után még egyszer összeterelni őket. De amikor a Magyarországról kitelepített németek lapjában, az Unsere Post-ban meghirdettük a találkozót, néhány napon belül többszázan válaszoltak. Öregek, fiatalok. Az iskolai évfolyamoktól függetlenül. Mondja, hogy ő évek óta hazajár. Legszebb elégtétel számára, hogy ha jönnek, gyermekei is jól érzik magukat Magyarországon. Lepnikné odakint tanult meg magyarul.- Kötélüzemünk van - mondja, - s évek óta több jugoszláviai magyar dolgozik nálunk, vendégmunkásként. (Nem véletlenül foglalkoztatnak magyarokat.) Tőlük aztán megtanultam ...- Könnyen ment?- Persze. A környékben is sok magyar van. Darmstadt külvárosában lakik, a Szent István lakótelepen. Családi házas rész ez, Duna, Dráva, Pozsony, Pécs és Kara- sica utcákkal. Hidasi a kocsmá- ros, magyarbólyi a boltos, bonyhádi a pék ... A vendéglő neve: Zu Budapest. Mondom: nehezen kibogozható fonalat szőtt a történelem. Né A csoda is megtörtént aznap. A véletlen folytán két unoka- testvér is összetalálkozott. (Tán másod, vagy harmadfokon.) A névazonosság feltűnt, s néhány szó alatt kiderült: ez a kapocs több, mint névazonosság. A régi fényképek bizonyosságot adtak. Gayer úr külhoniak gyűjtéséből hatalmas pakk ajándékot adott át a régi iskolában. Fénymásolót, számítógépet, könyveket. Talán hasznos dolog. Igen jóeszű gyerekek járnak ide ugyanis. (Páka Gyuláné, nyugdíjas pedagógus rámkérdezett: Vajon tudja-e, hogy a mi diákunk volt Szálka Géza, aki az óriási elektromos jelzőtáblát megkonstruálta. Azt szerelték fel Szöulban az olimpián, a mi Gézánk irányításával ...) Gayer urat kérdezem, talán nem illetlen a kérdés.- Hol van tulajdonképpen az Ön hazája?- Ezt szeretném tudni én is - válaszolta. - Töttös gyermekkorom világa, itt nőttem fel, itt tanultam az első szavakat. Minden ehhez a tájhoz köt. Aztán a kényszerű, kelletlen távozás, az új haza és otthon megteremtése belémoltott valamiféle kettősséget, ami bennem marad mindhalálig. Ezt másutt tényleg nehezen érthetik. (?) Kozma Ferenc Keresztény módon részt venni a város életében Egyházak Fesztiválja Pécsett Szolgálni, s nem rivalizálni akarnak programjaikkal A város ünnepe, szeptember 1. alkalmából hagyományteremtés szándékával tavaly első ízben rendezett Pécsi Napok programjai sikeresek voltak, s alapot adtak a továbblépésre. Az idei, a Pécsi Napok ’92 immár közel három hetes rendezvénysorozata az előzőnél is eseményekben gazdagabbnak, színesebbnek ígérkezik. Újdonság például - s ez is hagyományteremtő szándékú -, hogy most először rendezik meg az ünnepi napok keretei közt az Egyházak Fesztiválját a katolikus, a református és az evangélikus egyház együttműködésével, közös szervezésében.- Hogyan született az ötlet? — kérdeztük Varsányi Ferenc evangélikus lelkészt, a három fő szervező egyikét.- Ma már nehéz lenne azt a pillanatot visszaidézni, megragadni, hogy ki volt a kezdeményező, kinek a szájából hangzott el először az az ötlet, amelynek megvalósításán együtt munkálkodunk. A Pécsi napok egész rendezvénysorozatának önkormányzati szervezői és a pécsi egyházak közös felismerésének tekinthető a fesztivál gondolata.- Az Egyházak fesztiválja egyes programpontjait tekintve úgy tűnik, hogy nem kifejezetten szakrális rendezvényekről van szó. Mi a fesztivál célja?- Eléggé általános és gyakran visszatérő téves elképzelés az egyházakról, hogy azok egyet jelentenek a templomokkal és a templomi szertartásokkal. Ez már csak azért is hamis felfogás, mert ugyanakkor teljesen nyilvánvaló, hogy az egyházak jelen vannak az emberek számottevő többségének életében születésüktől a koporsóig. A kereszténység - legalábbis számomra - nem csupán világnézet, hanem sokkal inkább életforma. Nem szakrális ügyet éltet, hanem a világhoz való viszonyulásunk vezérfonala, amitől semmiképpen nem idegen a munka, a sport, a játék, a szórakozás, a természet szeretete. Az egyház mindig is kettős életforrásból táplálkozott: egyfelől a transzcendensből, hiszen létét isteni eredetűnek tekinti, másfelől szoros kölcsönhatásban van az adott korral, az adott társadalommal. Mi, pécsi egyházak, itt élünk Európában, ebben az országban, ebben a városban és élni akarunk ezért a városért. Semmiféle konkurenciát, rivalizálást nem kívánünk a Pécsi Napok egyéb programjaival. Azt szeretnénk megmutatni, hogyan lehet keresztény módon, minőségi sajátunkat megőrizve részt venni a város életében. Minden korosztálynak és minden rétegnek szolgálni kívánunk ezúttal akár szórakoztató, derűs programokkal is.- Vajon a hívő emberekben nem kelt-e idegenkedő érzést az egyházak ilyen szerepvállalása?- A fesztivál programjai nem pótcselekvésszerűek. Nem azt jelentik, hogy az egyházaknak nincs mondanivalójuk hitbéli kérdésekben, s ezért váltanak át ilyen populárisabb témákra. Az egyházak szolgálatának az igehirdetés, a lelki gondozás, a szentségek kiszolgálása az alapja, s erre épül rá minden: a nevelés, a személyes lelki gondozás, s akár - mint most - a társadalmi életben való részvétel. Nem akarunk versengeni a szereplésért, nem akarunk olyan értelemben hatalmi tényező lenni, hogy muszáj legyen számolni velünk. Most kevéssé ismert oldalunkat szeretnénk megmutatni, amelyre mindhárom egyház esetében bőségesen vannak előzmények is.-Arra viszont nem nagyon van példa Pécs történetében, hogy a három legnagyobb egyház ilyen rendezvény megvalósítására összefogott volna.- Magam sem emlékszem ilyen esetre, ennyiben tehát ez a fesztivál hagyományteremtő lehet. Ugyanakkor nem feledkezhetünk meg arról, hogy egy egyház igazából akkor egyház, ha mindig nyitott. Az egyház befogadó közösség a kezdetektől fogva. Mi, pécsi egyházak már régebb óta megpróbálunk platformot találni, s nem azt hangsúlyozni egymás mellett élésünkben, ami történetileg, teológiailag, illetőleg a tanításban elválaszt bennünket. Képtelen szituáció is lenne, ha az emberek, akik a munkahelyükön vagy más társadalmi közösségben együttműködnek, katolikusként, reformátusként, evangélikusként nem tartanának kapcsolatot. A pécsi egyházak epizódokban igyekeznek megtalálni a közös munkát, a közös feladatot, amivel szolgálni, használni tudnak. Né Az Egyházak Fesztiválja szeptember 13-án vasárnap délután 15 órakor kezdődik a Sétatéren, amely a Katolikus Egyház ifjúsági csoportjainak szervező munkája révén játszóutca lesz bibliai és ügyességi játékokkal, pónilovaglással, vidámparki játékokkal. Ugyanezen a vasárnapon 18 órakor kezdődik a hálaadó istentisztelet a városért a Bazilikában katolikus szertartással, de a másik két egyház részvételével. Szeptember 14-én 15 órától a nyugdíjasok találkozóját rendezik meg a Nevelési Központban, ahol pódiumbeszélgetés lesz Béres Ferenc énekművészszel, valamint N. Szabó Sándor és Unger Pálma színművészek adnak műsort. Finn vendégeket is várnak ugyanaznap délután 17 órakor a POTE aulájába a „Finnországi evangélikus templomok,, című fotókiállítás ünnepélyes megnyitójára, amelynek műsorában a Pécsi Evangélikus Énekkar is szerepel. Szeptember 20-án, vasárnap 15 órakor a Bazilikában lesz a nyugdíjasok újabb találkozója, s ennek keretében pódiumbeszélgetés és koncert Béres Ferenc énekművésszel. Szeptember 22-én kedden 19.30- tól az Ifjúsági Házban zenés tanúságtételként „ Sillye Jenő és barátai,, együttes ad koncertet, amelynek címe: „A világnak Krisztus kell”. Két nappal később, 22-én ugyancsak az Ifjúsági Házban 20.30- tól rendezik meg a házasság keresztény megközelítése témakörben a „ Családi tűz(hely)-fészek” pódiumbeszélgetést a házasoknak. Szeptember 25-én 18 órakor a Pécsi Szimfonikusokból alakult CAMERATA URBANITAS kamarazenekar bemutatkozó hangversenye lesz a Szabadság úti református templomban, 19.30-tól pedig a Nevelők Háza Kamarakórusa koncertezik a Ferences templomban. Ugyanez nap délelőtt kezdődik és a következő nap délelőttjén folytatódik a Keresztény Értelmiségi Műhely konferenciája a más-ság keresztény szempontból való értelmezéséről. Szeptember 26-án 10 órától a FÉM A Áruháznál lesz játszóutca, ügyeségi és bibliai játékok, s a műsorban a Szélkiáltó Együttes is szerepel. Az Egyházak Fesztiválja szeptember 27-én, vasárnap 18 órakor zárul a másik két egyház részvételével a Szabadság úti református templomban hálaadó istentisztelettel a városért. Dunai Imre Megváltozott a világ? Ha a költő azt tudakolta, ment-e előbbre a világ a könyvek által, szabadjon feltenni a magunk költői krédését: ment-e előbbre a világ az olimpia által? A különböző országokban, örömkitörések és csalódások között, mindenki másként élte meg ezeket a napokat. A tömegkommunikációs lánc jóvoltából nálunk már kevesen voltak, akik nem válhattak részesévé százmilliók, sőt inkább embermilliárdok emlékezetes, kollektív élményének. Hogy voltak Barcelónában kifogásolható, megkérdőjelezhető mozzanatok? Persze voltak, de ezúttal úgy érezhettük, hogy nem ezek uralták a két hetet. Arcokat és erőfeszítéseket néztünk, neveket, zászlókat, himnuszokat tanultunk. Abban a hitben búcsúzhattunk a katalán fővárostól, hogy a hidegháború utáni első olimpián a játékok valóban megszabadultak a kelet-nyugati szembenállás többévtizedes nyűgétől, előtérbe kerültek a valódi teljesítményeken alapuló sportszerű vetélkedések. Olyan légkörben zajlott ez az olimpia, hogy egyszerre lehettünk büszke hazafiak és jó értelemben vett világpolgárok. Megváltozott hát a világ? Jó lenne hinni - de nem így történt. A sokat emlegetett olimpiai béke még néhány napra sem lehetett úrrá a vérző Balkánon és annyi más válságkörzetben. Sőt, éppen most, mintha még az eddiginél is jobban rádöbbentünk volna, hogy a Földet sem lehet tartósan felosztani „minden rendben van” és „semmi sincs rendben” tájakra, a feszültséget nem lehet száműzni elszigeteltnek vélt területekre. Mégis, az olimpia napjaiban az emberiség jobbik és nagyobb bizakodásra okot adó arculatát mutathatta. Nem lehetne gyakrabban rendezni olimpiát? A téli és a nyári játékok idejének széthúzásával ezentúl kétévenként lesz valamilyen olimpia. De nem lehetne minél többet átmenteni az olimpiai szellemből a hétköznapok sportszerűséggel kevésbé dicsekedhető világába? Jó lenne igennel felelni. Réti Ervin
