Új Dunántúli Napló, 1992. augusztus (3. évfolyam, 211-240. szám)
1992-08-02 / 212. szám
i Szobrászművész, diákjai hátán 1 Szőlőt is vett a villányi hegyoldalban Nem a szitáló kőpor, csak az évek vegyítették őszbe a haját. Farkas Adám Munkácsy-díjas szobrászművészt, a budapesti Képzőművészeti Főiskola szobrász tanszékének vezetőjét konstruktivista szobrairól és kedves Szentendréjéről ismerni. De immáron néhány éve egymásra ismernek - kő és ember - Villányban is.- Itt a közelben szőlőt vettem, annyira megtetszett a környék - mutat innen a villányi szoborparkból, a kék éggel tágas műteremből a Gyi- móthy-villa felé. A Pécsi Tanárképző Főiskola képzőművészeti mesteriskolájának meghívására dolgozik itt néhány tehetséges diákjával; Perger Lászlóval, Nagy Imrével, Józsa Pállal és a francia Cirill Hugonnal, aki Dijon- ból jött, és megfordulnak itt Bencsik István szobrászművész tanítványai is. Farkas Ádám a francia fiatalember érdeklődésére is választ ad:- 1968-ban Illyés Gyula egyik barátjának a segítségével kijutottam Párizsba, ahol a híres olasz származású művész, Emile Gilioli tanítványa lehettem a legnevesebb párizsi főiskolán, az Ecole Superieur des Beaux Arts-ban, s ahonnan rendkívül sok tanulsággal jöhettem haza.- Nyugat-Európában az utóbbi évtizedben az anyag- nák-technikának ez a tartalommal teljes tisztelete, a Brancusi-féle tiszta megmunkálás igénye lenullázódott, eluralkodott az elnagyolt, asszociatív formálás. Most a franciák jönnek tanulni hozzánk, a dijoniak fióktanszékének létrehozását tervezzük itthon, ahol ezt a szakmai igényességet megőriztük! A Londontól Brüsszelig számos helyen, 1986-ban Pécsett is kiállító művész ma is arra büszke, hogy 1980-ban a „diákok hátán”, követelésükre lett a főiskola oktatója Jováno- vics György, Körössényi Tamás, Molnár Sándor, Pásztor Gábor. Károlyi Zsigmond, Mauer Dóra és mások társaságában - egy szellemében is gyökerestül megújult csapattal. Szemében mély derűvel, készséggel áll kérdéseim elé, majd dolgozik tovább. Augusztusban Japánba, Fudzsijamába utazik szobrot készíteni, ahová kétévenként négy művészt hívnak meg. Adjutánsának Bencsik István szobrászművész tanítványát, Böszörményi István mesteriskolást választotta. Bóka Róbert Új Sissy Balatonlellén Bőr József kőművesmester dolgozik a csaknem kész domborművűn Fotó: Proksza László Matyó Napok Mezőkövesden A Mezőkövesdi Közösségi Ház fúvószenekarának muzsikájára ébredtek szombaton a Matyóföld fővárosának lakói, és ezzel kezdetét vette az immár hagyományosan, évente megrendezésre kerülő Matyó Nép- művészeti Napok kétnapos idei programja. A vasárnap este záruló fesztivál keretében ezúttal 16 hazai és 4 külföldi néptánc, illetve népzenei együttes mutatkozik be Mezőkövesden; a külhoni népzenét egy belga, egy osztrák és egy katalán csoporton kívül a kárpátaljai Barátság táncegyüttes képviseli. A Népművészeti Napok idején népművészeti kirakodóvásár váija a Mezőkövesdre érkező turistákat, a népzene kedvelői és a szakemberek pedig a hazai amatőr népzenei mozgalom helyzetével foglalkozó előadásokat hallgathatnak meg a mezőkövesdi Táncpajtában. Mézvásár Jászberényben Országos mézvásárt rendeztek szombaton Jászberényben, immár ötödik alkalommal. Mindenfelől érkeztek a mézes- bödönökkel teli járatok, s amint a felhozatal is tükrözte: a tavasz „jól sikerült” a méhészeknek, elégedettek lehetnek az idei akácviragzással. Márpedig ez létfontosságú, hiszen mind idehaza, mind külföldön az akácméz a legkeresetebb és a legértékesebb. Számos kereskedő érkezett külföldi cégek megbízásából, és az első órák üzletkötései azt igazolták, hogy nem jártak rosszul azok a méhészek, akik idefáradtak. Ezekben a napokban Balatonlellén, a vasútállomáshoz közeli Szent István utca sarkán régi-új látványoságra, egy kis féldombormű kompozícióra figyelhetnek fel a helybéliek és a partot immáron zsúfolásig megtöltő nyaralóvendégek. A féldombormű valamikori Nagy-Ma- gyarország előtt meghajtó királynénkat, Erzsébetet és az ország és a kegyosztó király adományai előtt alázatos szeretettel meghajtó népet ábrázolja. Az ismét népszerűvé álmodott „Sissy”, aki mintegy a természet áldásait, országunk kincseit közvetíti és adja át népének ebben az édes-bús, mára ártatlan allegóriában, megszépül, megújul Lellén is. S noha az új. önálló Balatonlellei Városgazdálkodási Igazgatóság gondoskodását dicsérő szobrocskán nem a Trianon előtti, hanem mai Magyarországunk térképe és vizei láthatók, ez aligha csökkentheti ennek a kis kőben megfogant és máig édes(kés) illúziónak az erejét. Ugyanis ezt a gyorsan múló történelmi káprá- zatot - mármint, hogy voltak nekünk jó királyaink (királynéink) is - a szó szoros értelmében a föld alól kaparták elő a lelleiek, hogy Bór József kőművesszakmában is jártas helyi mester a napokban már az utolsó simításokat végezze a modorában' milléniumi kis fél- domborművön. És persze, függetlenül a csinos királynőtől, Sissytől, Bala- tonlelle városa is szereti a virágokat. Ami a több mint ötezer lakosú, tekintélyes, nagy partszakaszt birtokló települést illeti, többek közt erre a küllemre a legbüszkébbek a leilei vezetők. Büszkék egyszerűen azért, mert most, hogy tíz év kényszerházasság után Balatonbog- lártól elváltak, a nyári szezonra kiültetett virágágyások sora a hamvaiból feltámadó, immáron gázfűtésű lellei virágház munkáját dicséri. Az induló fásítási programmal, a murvával leszórt utakkal, a parti sétányon lévő új ivókúttal, az említett, restaurált szoborral együtt mindez jelenti a most megalakított, új városgazdálkodási igazgatóság első önálló lépéseit is. Persze, kevésbé látványos, de annál perdöntőbb, hogy a mindössze 20 százalékában csatornázott városban céltámogatásban részesített és társulati úton szervezett igen élénk csatornaépítés folyik. Talán, hogy a már háromnegyedrészt ellátott szomszédvárt utoléljék.... A két egymástól elváló város tulajdonjogi helyzetét is békésen tisztázták, erről is most született döntés (mégha ez mérhetetlen adminisztrálást, aktahegyek görgetését, az adatok újra-adaptálását is jelenti); a vá- ros(ok) költségvetési pénzmaradványát testvériesen megfelezték. Mindamellett mindkét város vezetői hallgattak a józan eszükre, amikor a közösen létrehozott, de természetük szerint jól csak így működő intézményeiket nem darabolták szét. Az országban is ritka (talán páratlan) a közös tűzoltóság önkén- téntesen megalakított közös készenléti szolgálata, de egymásrautaltságuknak • megfelelően szervezik meg egészségügyi szolgálatukat is. Július elsejével vált szét az egészségügyi intézményhálózat, Balatonlellének két körzeti orvosa, egy gyermekorvosa és önnáló fogorvosi szakrendelője van az önállósulás óta, míg az egyébirányú szakorvosi ellátás továbbra is - felszereltsége okán is - a volt „központ” feladata marad. B. R. Kufárok kíméljenek! Három neves alkotó, Deák Zsuzsa grafikusművész, Bocz Gyula és Kiing József szobrászművészek kiállításával új magángalériát köszönthetünk Somogybán. Tegnap Kapos- vár-Kaposfüreden, a Kisközi utca 63. szám alatt K. Várnagy Márta és a művészférj, Kiing József magángalériáját szentelte fel dr. Baráti János a kaposvári belvárosi templom apátplébánosa. Az új galéria tulajdonosai nem akarnak a művekkel kufár- kodni, de helyet akarnak biztosítani a mindenkori értéknek, ezt szolgálja az a szabadtéri galéria is, ami a a kamaratárlatokra kiválóan alkalmas belső térhez csatlakozik. Az augusztus 21-ig naponta 14-től 20 óráig látogatható kiállításon a stílusát tekintve kategóriákba aligha préselhető, hosszúheté- nyi visszavonultságában is termékeny alkotó, Bocz Gyula mutatja be munkáit, köztük új, nagyon szép márvány kisplasztikáit, és újabb költői módon elvont „tájait”, nagyon érzékeny, míves pasztell és akvarellképeit állította ki Deák Zsuzsa is, akit egyébként a festői környezetben lévő Püspökszentlászlói Galéria gazdájaként is ismerhetünk. Az új magángaléria, a kaposfüredi „házigazdájának”, Kiing Józsefnek Balatongyörökön, Marcaliban, Magyrakesziben és Siófokon láthatunk köztéri alkotásait. A kaposvári alkotó sámánizmussal, egyházművészettel foglakozik -; legújabb műveinek egyikét, a II. világháború halottaira emlékező márvány pietáját áprilisban avatták fel Barcs főterén. B. R. Rádió mellett Tévém is, rádióm is egész nap be van kapcsolva és műsora válogatja, melyiket használom csupán „háttér-zörejnek”, és melyik köti le élénkebben figyelmemet, mindegy, megszoktam s csak hülede- zem, amikor rápillantok a villanyszámlára. Már most is. De mi lesz majd később, hiszen tudjuk, hogy az áramdíj kúszik fölfele, szüntelenül. Hiszen már beharangozták, hogy az úgynevezett „kétkulcsos ÁFA” tervjavaslata már elkészült és elfogadásra vár. A döntést persze, nem a lakosság hozza meg, hanem a nagy fejek, s a javaslat” kimenetele nem is lehet kétséges előttünk. A rádióban már többször magyarázták szakértők eme új adótípus mibenlétét, de mindmáig nem értettem meg, csak azt, hogy a „kétkulcsos ÁFA” majd szépen megnöveli az élelmiszerek, a szolgáltatások árát. Vagyis mindennek, még a vattacukornak is. Ennek a csodabogárnak a bevezetése azt célozza, hogy biztonságosabbá váljon a költségvetési bevételek eredményessége. (Ezt nem én mondtam, hanem egy szakértő a tévében ...) Azt is mondták: aggodalomra nincs ok, hiszen majd az állam gondoskodik az alacsonykeresetűek számára némi kompenzálásról. Ezalatt - szerintem - azt érthetjük, hogy néhány száz forinttal növelik, mondjuk a családi pótlékot ... vagy az alacsony nyugdíjat. De hát a kompenzálások pénzértékét már ismerjük ... évek óta. A tévében egy fiatalember - aki egyik vezetője a (tessék jól figyelni!) Létminimum Alatt Élők Társaságának -, utalt arra, hogy ők mintegy 50 milliárd forint költségvetési bevételre alternatívát dolgoztak ki, beadták a kormánynak, de nem reagáltak rá. A tervezetük felhívta a kormány figyelmét: az államapparátus csökkentésére, illetve a pártok támogatásának karcsúsítására, az állami bürokrácia kemény szűkítésére. Nagyjából így jön ki az a bizonyos 50 milliárd forint. Gondolom, éjt nappallá téve számoltak, míg kijött ez a szám. De hát az ötlet rég ismeretes. Ha az utcáról behívok valakit, e fenti három feltételt röhögve leírja egy papírfecnire. A kormányban is, a Pénzügyminisztériumban is tudnak számolni. Csak hát ők inkább a „kétkulcsos ÁFA” vonatkozásában végzik számításaikat. Lehet, azért, mert így több lesz a dohány. A lakosságnak meg kevesebb. Az viszont kit érdekel? A lakosság csak ül a tévé előtt, és örül a szép sporteredményeknek és káromkodik, amikor sületlenségeket hall némely riportalany szájából. A reggeli riporterlány leszólítja az embereket az utcán. Azt kérdi: „önnek mit jelent a luxus?”. Van, aki csak dühöngve legyint és szótlanul szalad tovább. A riport folytatódik egy szép üzletben, ahol egy szép asszonyka - mint eladó - mutogatja a hatvan-száz-százöt- venezer forintos szőrmebundákat. „Vannak törzsvendégeink is ... - mondja büszkén. El is hiszem, hogy ő már nem vásárlókról beszél, hiszen aki csak egyszer is itt lefizetett egy vagyont ilyen szőrös göncért, az már vendég. A riporterlány megkérdezi, pontosabban csak megjegyzi, hogy a lakosság széles tömege aligha juthat hozzá ilyen drága portékákhoz. Az eladónő ezt válaszolja: „Igen, hát előfordulhat, hogy bizonyos rétegeknek ez elérhetetlen ...” Bizonyos rétegeknek. Eltűnődhetünk. Szerintem nem rétegekről van szó, hanem csak egyetlen, de igen nagy rétegről: mondjuk, tízmilliós tömegről. Ami fölötte van, ott lehet egy nagyon vékony - ám annál gazdagabb réteg, amely mellényzsebből kifizeti a bundák árát, hiszen már „törzsvendégek” a szőrboltban. Ugyanazok, akiket némely lap pletykarovatának fotóin láthatunk, sőt, a tévében is, bizonyos nagy rongyrázós fogadásokon, jótékonycélú estélyeken estélyiben, szmokingban, ám nem bizsuval cicomázva. Kétkulcsos bizsuk ... 4 vasárnapi Farkas Ádám szobrászművész Fotó: Proksza László
