Új Dunántúli Napló, 1992. augusztus (3. évfolyam, 211-240. szám)
1992-08-08 / 218. szám
1992. augusztus 8., szombat aj Dunántúlt napló 7 Új hitelkonstrukció mezőgazdasági termelés támogatására A bank ereje A bankokat is elérte a felszámolás veszélye, de ez még nem minősíthető csődhelyzetnek, tudtuk meg a Kereskedelmi Bank Rt. pécsi fiókjának új igazgatójától, dr. Czeiningerné Hegedűs Honától. A szakembert a bankok jövőjéről, gazdaságunkban betöltött szerepéről kérdeztük, s ezen belül is arról, hogy a vidéki ügyfélkört (elsősorban vállalkozókat) miként érintheti a pénzintézetek esetleges válsága. Dr. Czeiningerné Hegedűs Ilona (áll), a Kereskedelmi Bank Rt. pécsi Hók új igazgatója munkatársaival Fotó: Proksza L. Önsegélyező tsz-modell Európai minta az átalakuláshoz A Kereskedelmi Bank Rt. pécsi részlege élére egy Telkes pályázat útján, öt fordulós megmérettetés után új vezető került. A szakmai körökben jól ismert Czeiningerné dr. Hegedűs Ilona ezt megelőzően a Budapest Bank pécsi részlegének helyettes igazgatója volt, de a megyeszékhely gazdasági életének résztvevői is gyákran találkozhattak vele, hiszen ő az önkormányzat gazdasági bizottságának elnöke.- Mi a véleménye a három felszámolás alatt álló banknál kialakult állapotokról? Felfogható ez egy bankcsődhullám kezdetének?- Modem bankrablás elhűlt, külső szemlélői vagyunk napjainkban. Ezeket a bankokat a többségi tulajdont megszerző szűk érdekcsoport vitte zátonyra, kényük-kedvük szerint hiteleztetve magukat, felrúgva a banktörvény előírásait, a kockázatvállalás ésszerű határait. Ez a társaság „megvette” a bankot, s vitte mások pénzét. Nem az ügyfelek általános csődbe jutása miatt lehetetlenült el tehát a három bank. Ami a jövőt illeti, a betétek részleges elvesztése és egy tőkeinjekció, valamint a vezetéscsere megteremtheti ugyan az újraindulás lehetőségét, de mindez nem jelenti egyben a bizalom visszaszerzését is. A rajtavesztett vállalkozó pedig biztosabb fedezéket keres a bankszektoron belül, legfeljebb jobban megnézi, hogy „kik adják a bankot”. Bankcsődhullámról azonban szó sincs. A pénzintézetek és a gazdaság helyzete ugyanis szorosan összefügg, vagyis amilyen jövője van az ügyfélkörnek, olyan a perspektívája a banknak is. A bankok általános csődje csak akkor következhetne be, ha az egész gazdaság végveszélybe kerülne. A pénzintézetek azonban nem várják ki ezt ölbe tett kézzel, felismerve a helyzetet megfelelő pénzügyi eszközökkel az ügyfelek segítségére sietnek, javítva így önmaguk esélyeit is.- Mondana erre példát?- A Kereskedelmi Bank Rt. ügyfelei a mezőgazdasági és élelmiszeripari cégek közül kerülnek ki elsősorban. Közismert viszont ennek az ágazatnak a kritikus helyzete. Az agrártermelés átalakulás előtt áll, a régi hitelkonstrukciók nem működnek már. Ezért a pénzintézet augusztusban új finanszírozási módszert vezet be, nem várja meg tehát, hogy ügyfelei csődbe menjenek. Ez a hitel- konstrukció nem céget hanem ügyletet támogat majd pénzével. A mezőgazdasági üzemek ily módon úgy tudnak gabonát, búzát, kukoricát termelni és betakarítani, hogy árbevételük is keletkezik, a hitel pedig követi a termelvény útját. A kereskedelmi cég ugyanakkor export előfinanszírozási hitelt kap - megfelelő biztosíték mellett -, ebből a termelők bevételhez jutnak, így a nekik nyújtott kölcsön nagy része visszaáramlik, majd az akkreditíven keresztül az országba beáramló pénzből a teljes hitel kiegyenlítésre kerül. így próbálja tehát a Kereskedelmi Bank Rt. erősíteni mező- gazdasági ügyfélkörét, ezt az évtizedek óta nettó exportőr ágazatot. Ahhoz, hogy sikerüljön az ágazat átalakulása és ismét hatékony gazdasági szektorrá váljon, nemcsak a termelést, felvásárlást kell finanszírozni, de a fejlesztéseket is. Mit vár Ön a bankok privatizációjától?- Olyan változásokat, ami alapjaiban megreformálhatja a pénzintézetek életét. Ezért nagyon fontos, hogy a gyakorlati végrehajtás során a kormányzat milyen taktikát és stratégiát választ. Az lenne ugyanis a kívánatos, ha a bankok összvagyo- nából az állami tulajdonhányad nem kivásárlással, hanem tőke1 emeléssel csökkenne a megengedett 25 százalékos értékre. A külföldi tőkének ugyanakkor még egy meghatározó szerepe van. A pénzzel együtt Magyar- országra érkeznek a nyugati banki tapasztalatok is, s általuk jóval hatékonyabb lehet a szervezet, elég csak a szakember- képzésre gondolni. A bank pécsi fiókjának eredményessé tételére milyen változtatásokat tervez az új igazgató?- A külföldi tőke bejöveteléhez kapcsolódó szervezeti módosulások rövidíteni fogják a döntési láncot, nagyobb lesz egy-egy részleg felelőssége is. Erre felkészülve a Kereskedelmi Bank Rt. országos (90 fiókos) hálózatát 9 regionális központra fogja felosztani, melyek egyikének a pécsi fiókot tervezik. A kilenc egység konkrét feladatai még csak most körvonalazódnak, de a cél az, hogy meggyorsítsák a döntés- hozatalt, a bank és az ügyfelek közti kommunikációt. Ehhez azonban át kell alakulnia a belső ügyvitelnek, a számítástechnikai kapcsolatoknak is. Személy szerinti feladatom sokkal konkrétabb, a szakemberállomány feljavítása, a szakmai folyamatok rendbetétele. Ami pedig az ügyfélkört illeti, azokat a cégeket, vállalkozókat mindenkor szívesen látjuk, akik maguk is mindent megtesznek jövőjükért. Mostanában csak a rossz bankokról lehet hallani. Milyen a szakember szerint a jó pénzintézet?- Erre igen hosszan lehetne válaszolni, de címszavakban a fő ismérvei: szakszerűség, korrektség, bizalom, gyorsaság, rugalmasság, precizitás, odafigyelés az ügyfelekre és észszerű határokig megfelelő kockázat- vállalás. Mészáros B. Endre Mezőgazdasági szövetkezeteink egy részében a tagság ragaszkodik a régi, megszokott formához, más szövetkezetek azonban keresik a szervezeti megújulás lehetőségét. A döntéssel még nem késtek el - majdani működési modell pedig több is akad azok számára, akik nem akarnak mindent újra föltalálni. Az egyik ajánlható nyugati, önsegélyezésen alapuló szövetkezési forma, amelyről az utóbbi hónapokban mind többet hallani: a Raiffeisen. Önsegély, önigazgatás, felelősség Mi is voltaképpen ez a modell? Története a múlt század közepének Németországába vezet vissza, amikor a német mezőgazdaságban a földreformot követően - akárcsak most nálunk - számos olyan gazdálkodó jutott földhöz, akik sem megfelelő termelőeszközökkel, sem pedig kellő mennyiségű tőkével nem rendelkeztek. Egy Raiffeisen nevű községi polgármester ötlete alapján a nincstelen földbirtokosok egy csoportja szövetkezett, arra számítva, hogy ami nem megy egyenként, saját csekély erejükből, az megteremthető közös összefogással, egymás támogatásával, lényegében máig is érvényes három alapelv szerint. Az első: a szövetkezetbe tömörültek közös célokat határoznak meg, amelyekért anyagi eszközeikkel egymást segítve, a tagokért felelősséget is vállalva dolgoznak, s piaci fellépésüket is a közösség szolgálata jellemzi. Ez egyszóval az önsegélyezés elve. A másik: az önigazgatás, amelynek sarkalatos tétele, hogy a szövetkezet életébe semmiféle külső beavatkozást nem tűrnek, s nem is igényelnek. Alapszabályuk, szervezeti felépítésük, gazdasági döntéseik csak a tagság akaratától függhetnek. Végül a harmadik: a felelősség elve, amely a meghatározás szerint korlátolt, akár a kft-k esetében. Azaz a tagok az általuk bevitt tőke mértékéig felelnek a szövetkezet gazdálkodásáért. A Raiffeisen-mozgalom Németországban, majd Ausztriában igen szép számú követőre talált az évtizedek folyamán. Napjainkban pedig már Eu- rópa-méretű mozgalommá szerveződött, saját csúcsszervvel, az úgynevezett Raiffeisen Unióval. 40 ország, 300 millió tag Ez a testület a termelés hátterét megteremtő, az önsegélyezés alapján működő mezőgazdasági és a mezőgazdaságban érdekelt szövetkezeteket és kapcsolódó intézményeket tömöríti immár 40 országban, több mint 300 millió szövetkezeti tag érdekeiért fellépve. Az Unió kiterjedt segélyprogramokat készít és hajt végre a szövetkezeti mozgalom továbbfejlesztése érdekében. Természetesen vannak országos egyesülések is, amelyek az állami és közéleti szervekkel hol együttműködve, hol vitatkozva töltik be a szövetkezetek érdekképviseletét, s a tagság közös fellépésének összehangolását is megszervezik a nagyobb hatás érdekében. Az önmagukat kereső magyar szövetkezetek jelentékeny részének is ajánlható ez az önsegélyező szövetkezeti modell, annál is inkább, mert e formát választva a nyugat-európai kisgazdaságok tapasztalatai köny- nyen egybegyűjtheCők, értékelhetők és adaptálhatók a helyi viszonyokra. így vélték ezt a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetségében (MOSZ) is akkor, amikor néhány hónappal ezelőtt úgy döntöttek, felvételüket kérik a Raiffeisen Unió rendes tagjai közé. Nem előzmények nélküli volt a kérés, mert a MOSZ a német és az osztrák Raiffeisen-szövet- séggel már korábban széleskörű együttműködési megállapodást kötött, s éppen a jó tapasztalatok indokolták a nagyobb földrajzi-ökonómiai léptékű továbblépést. így a szövetkezeti átalakulásnak e nyugat-európai módját választó gazdaságok tanácsért, segítségért itthon is megfelelő ismeretekkel bíró szakértőkhöz fordulhatnak. S. J. Az új hitelkonstrukció követi a mezőgazdasági termelvény útját Kacsák a tehenészeti telep helyén Magamra maradtam Pintér Henrik a kacsatelepén Fotó: Läufer László A hegyhátmaróci faluvégen a Bikali Állami Gazdaság egykori tehenészeti telepén ma kacsákat tenyésztenek. Egyetlen épület maradt meg, a többit lebontották, helyükön szabadtéri kacsanevelőket alakítottak ki: kifutókat, itató- és kerítésrendszereket építettek. Közművesítették az egész telepet.- Tizenkilenc évig voltam tsz-ben főágazatvezető - mondja a telep tulajdonosa, Pintér Henrik magángazdálkodó. - A feleségem is szakmabeli, ő kisállatokra szakosodott, magam szarvasmarhára. Két esztendeje vágtunk bele ebbe az egészbe, de előtte már egy fél évig kerestük a lehetőségeket, hogy mivel érdemes foglalkozni. Akkor úgy nézett ki, hogy pulykát érdemes tartani. A Pulyka-Product kft-én keresztül Angliából kaptuk volna a tenyészállományt, szülőpárokat neveltünk volna a sógorommal közösen. Az agrármérnök magángazda semmit nem bízott a véletlenre. 1989 tavaszán-nyarán egy francia kacsatenyésztővel is megpróbálta felvenni a kapcsolatot, de ez nem járt sikerrel. Ezt követően kereste meg a pulykákkal foglalkozó céget. Nemcsak a piacot mérte fel, amennyire lehet előre, hanem igyekezett megteremteni vállalkozása pénzügyi hátterét is. Mielőtt bérbe vette volna a hegyhátmaróci telepet, benyújtotta pályázatát világbanki hitelre, amit meg is kapott.- A világbanktól tizenhatmillió forintos hitelt kaptunk a sógorommal közösen - folytatja. - Akkor kibéreltem ezt a telepet a bikali ÁG-tól. Megkezdődött az építkezés. Az átalakítás 4 millió forintot vitt el, a technológia 5,5 milliót. Az első pulykák 1990 októberében érkeztek, akkor még úgy látszott, hogy egy-két év lesz nehéz, de utána fellendülés várható. Nagyon jó állományt kaptunk, piaca is volt. Két-három hónap múlva azonban kiderült, nem kell a pulyka. Megpróbáltam másba belefogni. Pintér Henrik megkereste Pécsett az Anasco Rt-t és mulard kacsatenyésztésbe kezdett, ebben látta a reménytelennek látszó helyzetből a kiutat. Az átállás újabb pénzkiadást jelentett. 1991. júniusában érkeztek az első kacsák. Szeptemberben kolerafertőzést kapott az állomány. A veszteségek egyre nőttek. Októberben már megint nem volt kacsa a telepen. Télen az épületben pulykát tartott, hogy amennyire lehet mérsékelje a veszteségeket;-1991-ben 896 000 forintot fizettünk rá a kacsára - folytatja. - 1992. tavaszán 2,5 millió forint rövid lejáratú hitelt kellett felvennem 40 százalékos kamatra. Megvettem a Bikali Állami Gazdaságtól a telepet. A család minden ingó és ingatlan vagyonán jelzálog van. Abban bíztam, hogy idén nem lesz gond a kacsákkal, ki tudom gazdálkodni a veszteségeket. Minden tőlem telhetőt megtettem, a kacsa 'júniusba1!! mégis megbetegedtek, hiába kapták meg a kolera elleni védőoltást. Senki nem tudja hogyan került be a telepre a fertőzés, ki hozta a madarak, á rágcsálók, vagy valami más. A gyógyszer sokba került, a Filaxia külön oltóanyagot készített. El kellett adnom az autómat, hogy fizetni tudjak, de akitől a vakcinát vettem, még várja a pénzét. Ha a megmaradt állományt az Anasco elviszi tömésre, akkor ismét fertőtlenítjük az egész telepet. Télen pecsenyecsibéket nevelünk, hogy ne álljon üresen a telep. 70 000 kacsát nevelhettünk volna egészen tömésig, aminek a máját exportálták volna. Lehet, hogy denevért, vagy pingvint kell tartanom, hogy ne legyen kolera-járvány a telepen? Ha így megy tovább, akkor kénytelen leszek kiköltözni, mert nem tudok éjjeliőrt tartani és pénzem sem lesz arra, hogy kijárjak naponta Mágocs- ról, ahol lakom. Amióta magángazdálkodó vagyok, szinte ki sem merem tenni a lábam a telepről, nehogy akkor történjen valami baj. Teljesen magamra maradtam, senki nem segít. Az Anasco Rt. még nem fizetett, a Gabonaforgalmi Vállalat, meg nem ad tápot, ha két héten belül nem egyenlítem ki a tartozásomat. A bíróságon már feljelentettek az 1 millió forintos tartozásom miatt. Hamarosan jöhet a végrehajtó is. Egy gazdag nyugati nagybácsi kellene, aki kihúz ébből a lehetetlen helyzetből. Sz. K.