Új Dunántúli Napló, 1992. július (3. évfolyam, 180-210. szám)

1992-07-05 / 184. szám

Siker Belga duó a világ körül Az év nagyobb részét külföl­dön, turnékkal töltik Martiné De Craene és Gilbert De Gre- eve belga művészek. Kanada, Korea, Űj - Zéland, a skandináv országok tartoznak kedvelt koncerthelyeik közé. A duó az előadóművészetek kevésbé gyakori ágát, a zongorakíséret­tel történő daléneklést válasz­totta öt évvel ezelőtt. Otthoni koncertjeikre akkoriban még kevesen mentek el, ma már a közönségük száma megsokszo­rozódott.- A dal a hang birodalmának ékköve - jelentette ki a zongo­raművész Gilbert De Greeve, amikor Pécsen, a II. Nemzet­közi Zenei Fesztiválon koncert­jük előtt találkoztam velük.-Nehéz műfaj, már csak azért is, mert az emberek több­sége szívesebben megy el egy opera előadásra, ahol a látvá­nyosságban is gyönyörködhet. Viszont, úgy tudom, még senki sem bánta meg, ha eljött a hangversenyünkre. Mi ketten kamarazenét játszunk, és az emberek nagyon megszerették. És ez az öröm, amit így tudunk a hallgatóinknak szerezni, ins­pirál minket arra, hogy tovább is együtt zenéljünk - mondja a zongoraművész, és Martine De Craene rábólint. Nem szívesen beszél koncert előtt, gondolatai leginkább a fellépésen járnak.-Hetente tizenhat órát gya­korolunk együtt, de még ugyan­ennyit külön-külön is - szólal meg halkan. Repertorájának egyik érdekessége, hogy Mo­zart összes dalát énekeli, de Bach, Bartók, Kodály és kortárs zeneszerzők műveit is előadja, és a hosszabb turnékon opera áriákat is énekel. A koncert uta­kon főként ötéves kisfia hiány­zik neki, de családját sosem szokta olyankor magával vinni. A fellépések minden idejét le­kötik, és hiába járnak gyönyörű tájakon, ha igazán meg akarja ismerni azt a vidéket, a vakáci­ója alatt visszamegy, de akkor már a családjával. Gilbert De Greeve a Nemzet­közi Kodály Társaság alelnöke is. Elismerően nyilatkozik a Kodály - módszerről, amelynek minden részletét tanulmá­nyozta, ismeri és kipróbálta:- A módszer egyedülálló, csak kicsit attól félek, és most magyarországi tapasztalataim­ról beszélek, hogy túlzottan a pedagógia kerül a figyelem, az oktatás előterébe, és kevesebbet törődnek a módszernek a céljá­val. Gilbert De Greeve sem egyet­len századból gyűjtötte kedvenc zeneszerzőit, mégha a francia romantika előkelő helyet is fog­lal el a szívében. Mielőtt meg­alakították a duót, szólistaként hangversenyezett, de már nem mondana le a közös muzsikálás­ról, mert a zene új rétegeit fe­dezte fel maga és a közönség számára. B. A. Délhúsa Gjon új lemeze is az élen A hangulatos tájház tornácos része és kertje Fotó: Läufer László Hímző utca Buzsákon Vevőriogató balatoni árak (Folytatás az /. oldalról) képpen a dinnyéé is. A piros nyári alma, a meggy és a cse­resznye és a körte kilójáért nagyságtól függően 70-90 forin­tot kérnek. A burgonyát 35-45 forintért adják. Ótven-hetven forint a zöldbab és a cukorborsó kilója. A fejessaláta darabon­ként 20 Ft. A zöldség csomója 40-50 forint. Az uborka kilójá­ért 50-60 forintért mérik. Egyes hentesüzletekben 50-60 forinttal többért adják a sertéshús és a marhahús kilóját. A szabadstrandok környékén a III. osztályú büféknél 100 fo­rintért adnak egy tál pörköltet, vagy gulyáslevest. Ötven forint egy szűkös adag sültburgonya és negyven forint egy mini-ká­posztasaláta. Tíz deka sültkol­bász 60 forint, de ugyanennyibe kerül csonttal együtt tíz deka sültcsirke vagy tíz deka sülthal. Egy másodosztályú helyen egy csésze leves 60 forint, egy adag sült 360 forintnál kezdődik. A fagyi gombóca 12 forint, a lán- gos 15 forintnál, a palacsinta 12-nél kezdődik. A szolgáltatások sem olcsób­bak. Egy kerékpár kölcsönzése 1 órára 100 forint, egy motorke­rékpáré 400 forint. Jó mélyen kell a pénztárcába nyúlni, ha a magyar tenger part­ján valaki gondtalanul és jól szeretne kikapcsolódni, enni-inni. A. E. Valóban boszorkányos ügyességgel mozognak az ujjak a vásznon. Kell is, hiszen a bo­szorkányos hímzés időigényes és nagy hozzáértést igényel. így dél felé kiülnek a főtérre és a balatoni utcára a buzsáki asszo­nyok, öltögetnek, beszélgetnek. A hangulat idilli, a kedvük vál­tozó. Szeretnék, ha nagyobb lenne az idegenforgalom, ha még többen érdeklődnének az évszázadokon át megőrzött népművészetük, megújuló táj­házuk iránt. Buzsák ugyanis jelentős csa­tát nyert, a község önkormány­zata kapta meg a tájház kezelési jogát. A polgármester, Knézics István már a terveket sorolja. A tájház melletti telken a magtár­ból alakított kis népművészeti bolt, és az étterem mellé szeret­nének egy falusi udvart beren­dezni, tyúkokkal, kacsákkal, lo­vakkal, ahol az arra vállalkozók fel is nyergelhetik a hátasokat, lovagolhatnak. Lesz majd hintó, kényelmesen meg lehet nézni a községet, a műemlék templo­mot, a védett pincesort, és fel lehet ülni a csisztapusztai kis vonatra, amely elpöfög a reu­matikus megbetegedésekre és női betegségekre kedvezően ható melegvizes fürdőig. A für­dőt szeretnék gyógyfürdővé nyilváníttatni, és esetleg kül­földi vállalkozókkal közösen a környékén is változtatni. Az idén a tervek egy része még csak elképzelés marad, de a szép tájház a tiszta szobával, a füstös konyhával és az átrende­zett kiállítással várja a vendé­geket. A település története is érde­kes, két falu egyesüléséből ala­kult. A tatár és a török hódolt­ság megtizedelte a lakosságot, akiknek helyére délszlávokat te­lepítettek. A „Vesák” elneve­zésből lett azután Buzsák, és a falu lakossága egészen az 1930-as évekig elzártan élt. Nem volt köves út, és a házaso­dási is szigorú szabályok kötöt­ték, melynek fő célja a vagyon egybentartása volt. A hagyo­mányos hímzések, a a különle­ges rátétes, a vézás és a boszor­kányos fennmaradtak, és az is­kolában a hímző, a fafaragó és a néptánc szakkörök gondoskod­nak arról, hogy a népművészet ne tűnjön el Buzsákról. B. A. A hazai könnyűzene egyik sztárjának tekinthető napjaink­ban is Délhúsa Gjon. Nemrégi­ben megjelent, Tévelygő angyal című nagylemeze az eladási lis­ták élvonalában van. A dalla­mos zene ismerői nemcsak ha­zánkban, hanem a volt NDK te­rületén is tudhatják a nevét (évekig vendégszerepeit ott) a több nyelven beszélő, régóta hazánkban élő, albán szárma­zású énekesnek, aki a tegnapi pécsi FEMA-nap egyik vendége volt.- Ni ka se perimeno, énekelte egyik korábbi népszerű dalá­ban.-Nika, visszavárlak. Görö­gül ennyit jelent a cím.- Tehát nem albánul.- Nem. Az albán semelyik nyelvcsaládhoz nem tartozik, így azt sem mondhatom, hogy hasonlítana a két nyelv egy­máshoz.- Édesanyja magyar, édes­apja albán. Hogy jött ez össze ?- Apu a második világhábo­rúban Németországban volt ha­difogoly, haza akart menni ak­koriban. Mondták neki, egye­lőre nem lehet. Itt maradt tehát akkoriban Magyarországon, felcsípett egy jó csajt, anyámat.- Mindenem a farmerem. Kis csavargó. Ma éjjel. Slágercímek repertoárjából. Meddig lehet ezt a műfajt művelni?- Úgy vélem, addig csinálha­tom, amíg az adott lemeztársa­ság is jó hasznot tud húzni a le­mezeladásokból. Ebben a kapi­talizmusban élünk manapság. Én például magánemberként Budapesten, a Csillaghegy kör­nyékén. Nem egyedül vagyok. Van két dobermann kutyám és egy sziámi macskám.- És keresi a népszerűséget.-Természetesen. Gondolom, ez érthető is az énekesi szakmá­ban. Korábban úgy volt, hogy megparancsolták, kivel kell énekelned, mikor és mit. A sajá­todat nem, hanem másét vagy elmehetsz. Ez így ment. El is menekültem az akkori NDK-ba. Ott is felfigyeltek rám. Bozsik L. Rádió mellett... Én azt a riportert kedvelem, aki alkalmasint ilyeneket mond beszélgetőtársának: „Helyes, Uram! így van, Uram! Ez a dörgés, Uram!” No persze, csak akkor, ha egyezik a vélemé­nyük. Mert ha netán másként látja a dolgokat, akkor illedel­mes vitába száll a riportalannyal és azt mondja: „Hát.. .érdekes, amit Ön állít,' ám szerintem ...” - és kifejti ellenvélemé­nyét. Máris izgalmasabb a cse­vegés, és a hallgatót vagy nézőt vagy olvasót gondolkozásra készteti, hogy aztán eldöntse, kinek ad igazat. A hosszú - zeneszámokkal tarkított - műsor lehetőséget nyújtott a régóta neves, kitűnő építészünknek, mondja el véle­ményét közéletünkről, szakmai vagy politikai jelenségekről. Meg is jegyezte, hogy az ország lakótelepei, úgynevezett „pa­nel-telepei” - „ .. .hatalmi ideo­4vasárnapi lógiából” jöttek létre, és el is marasztalta ezért a házgyári elemekből készült új városré­szeket. A riporter eltitkolta vé­leményét. Ez az ő dolga. De a helyében én azért vitába száll­tam volna hazai építészetünk egyik kiemelkedő, ráadásul Ybl-díjas lehet, hogy kétszeres (?) személyiségével, hiszen te­kintélyével közel állhatott a tűzhöz éppen az átkosban, ami­kor is - igaz, több évtized alatt - közel egymillió új lakás épült szerte a hazában. Legföljebb azt válaszolta volna, hogy az ő te­kintélye, szakmai véleménye kevés volt ahhoz, hogy az általa bírált - és most elmarasztalt - lakóháztípusok helyett szebb emeletes otthonok épüljenek. Szóból ért az ember. A lakóte­lepeket lehet szidni - persze, ne azért, mert az átkosban épültek - hanem, mert olyanok, amilye­nek. Láttam nagyon ronda bér­házakat, „betonerődítménye­ket”, sivár, szürke körítőfalaik­kal, elképesztő lakásbeosztá­sokkal, kezdeti években fürdő­szobák mellőzésével, de láttam sikerült, kényelmes, szép és vi­lágos lakószobákat, tágas kony­hákat, hideg-melegvizes fürdő­szobákat, tágas, parkosított ut­cákat, ház-közöket, gondosan megtervezett kereskedelmi egy­ségeket, iskolákat, óvodákat, bölcsődéket, sportlétesítménye­ket. Mindig attól függően, ki tervezte, ki építette, de minde­nekelőtt: mennyi jpénz jutott rá. Ez volt a lényeg. En is ismer­tem tervezőmérnököket, akik elmondták: a megrendelő - ami zömében a tanács volt, de lehe­tett szövetkezeti társulás is - mindenféle tárgyalás alapjául már az elején bejelentette, egy lakásra ennyi és ennyi pénz van. Nincs több. Mit tehet a tervező? Leszáll a mennyekből és a meglévő anyagi fedezetnek megfelelően megtervezte a lakásokat. És még így is szinte rendszeresen túllépték a beruházási költsége­ket. Az igazsághoz tartozik, hogy ennek az egymillió lakás­nak alig valamivel több, mint fele volt állami rendelkezésű, a többi szövetkezeti vagy OTP vagy magánépítésű volt, ez utóbbiak zöme falvakban talál­ható. Családiházak megjelené­sével. A jövendő lakók - gyak­ran hosszú évek várakozásával - végre megkapták a kulcsokat. Örömük elképzelhető. Egy idő múltán persze - amikor már „belakták” új otthonukat - kezdtek felfigyelni bosszantó hiányosságokra, de azért mégis csak volt és van lakásuk. Az építész azt is mondotta a mű­sorban, hogy Magyarországon sokkal nagyobb volt a „falu­pusztítás”, mint mondjuk, Ro­mániában, a Diktátor uralma alatt. Hát... nem tudom, így volt-e ez? Jártam - mindössze kettő - baranyai, elnéptelene­dett faluban. Siralmas látvány volt. De azt is láttam és - aki ma­napság gyakran járja a falvak, községek vidékét - tapasztal­hatja, hogy a települések meg­nyúltak a megszámlálhatatlan sok új családiháztól. És ezek a házak modern vonalúak, tága­sak, nagy ablakokkal, gyakran fürdőszobákkal, elég gyakran garázsokkal, manzárddal, köz­ponti fűtéssel. Persze, lehet, hogy az épí­tésznek igaza van. O így látja a dolgokat, visszaemlékezve az átkosra, amely Ybl-díjjal tisz­telte meg őt. Video és film Megszűnt Pécsett, a Sallai utcában az Intervideo bolt. Számyrakeltek különböző hí­resztelések: többszázezer forint értékű kazetta eltűnt, belebukott a pesti cég az üzletbe. A hír - kacsa. A Művelt Nép Könyvter­jesztő Vállalatot felszámolták, a pécsi üzletet eladták. Hely hiá­nyában visszavitték Pestre a ka­zettákat. Tervezik, hogy Pécsett lesz Intervideo köícsönzés, most keresik a helyet és part­nert. A videofilm kölcsönzők­nek nem kell megijedni, hogy filmek nélkül maradnak a nyárra. A budapesti Video Nívó Ügynöki Iroda Baranya, So­mogy, Tolna megye Tékáit el­látó pécsi területi képviselője, Godó József különböző film­csemegéket ígért jövő hétre. A Moziüzemi Vállalat szin­tén ugrásra kész: amerikai, an­gol, francia, olasz, német film- vígjátékok teszik próbára a mo­zirajongók nevetőizmait. Or­szágos szenzáció lesz a három- dimenziós film, a Freddy halála c. horror. A film utolsó 25 per­cében szemüveg hozza^ „testkö­zelbe” a szereplőket. Adám E. Ronda-szép lakótelepek

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents