Új Dunántúli Napló, 1992. július (3. évfolyam, 180-210. szám)
1992-07-27 / 206. szám
1992. július 27., hétfő új Dunántúli Dopiö 5 Hét dühös ember A kilakoltatás elmaradt, a költözködés nem Nem kis vita árán megegyezés született a Pécsi Orvostudományi Egyetem vezetői és hét alkalmazott között, ugyanis ezt a hét egészségügyi dolgozót némi hercehurca árán kitették eddigi szálláshelyéről, az Ilku Pál utcai nővérotthonból. A miértre már csak öt dühös ember válaszolt, akik egymás szavába vágva sorolták vélt vagy valós sérelmeiket. Ezért kértem, válasszanak maguk közül szóvivőt, aki ismerteti az esetet. Körtés János társai bizalmából vázolta a helyzetet. Mint vidékiek, igényeik elbírálása után kaptak szállást. Aláírásukkal elfogadták a házirend szabályait, ami alapján csak fegyelmi büntetés, családi változás miatt lehet kizárni a nővér- szálláson lakót. És akkor, ha három műszakban dolgozó, szakképzett ápolónő kéri felvételét.- Azt hittük - mondta -, hogy a nővérszálláson való tartózkodásunk tartós lesz. Ám július elején kaptunk egy határozatot a rektorhelyettestől, hogy a hónap végéig ha tetszik, ha nem, ki kell költöznünk. Jóhiszeműen beletörődtünk a felszólításba, albérlet után loholtunk - a döbbenetes árak miatt egyre letörtebben -, ám amikor a megadott határidő, július 25.-e közeledett, rájöttünk, hogy létünk alapelemeit veszélyeztető problémával nézünk farkasz- szemet. Ezért rendkívüli rektori meghallgatást kértünk, amelynek során felajánlották, amíg nem oldódik meg lakásproblémánk, egy hónapig elszállásolnak bennünket az orvosi kollégiumban, majd 7000 forintot kapunk, havonta, albérleti hozzájárulásként. Igenám, csakhogy a tárgyalás után másnap levelet kézbesítettek részünkre, amelyben ugyan fenntartották az egyhónapi szállásígéretet, de a továbbiakban csak egy semmitmondó kitétel szerepelt, miszerint „az egyetem mindent megtesz annak érdekében, hogy az Ön lakásgondja megoldódjék”. E levél átvételének igazolását igencsak furcsa módon kívánták tőlünk: sürgetve, letakarva a szövegrészt, sőt néhányunkat a rektorhelyettes is felhívott telefonon, mondván írja alá, a többiek is aláírták. Időközben kiderítettük, hogy nem 3 műszakos ápolónők elhelyezése miatt kell távoznunk a szállásról, hanem' azért, mert vidéki vezető káderek számára kívánják átadni ezeket a lakásokat. Hogy milyen módon költözzünk ki, arról nem esett szó. Az egyetem felajánlotta személyes dolgaink ingyenes elszállítását. Végül is sikerült megegyezésre jutnunk, így nem kerül sor tiltakozó demonstrációnkra, melynek során a POTE elméleti tömbje, vagy a nővérszálló előtt sátrat verve kívántunk tiltakozni kilakoltatásunk ellen. Sok joghézag található a nővérszálló működési szabályzatában - közölte lapunk kérdésére dr. Tekeres Miklós, a POTE gazdasági rektorhelyettese, aki azt is elmondta, hogy a hét fiatalember jóformán úgy fogta fel ezt a kedvezményes elhelyezési lehetőségét, mint valami privilégiumot. Holott ezeket a lakásokat az egyetem valóban a 3 műszakos nővéreknek tartja fenn. Jelenleg is 46 jelentkező pályázik 26 helyre. A fiúk 2 lakást foglaltak el, ennek ellenére egymás közötti viszonyuk nem bizonyult felhőtlennek. Akadtak ügyeik, amelyek megnehezítették „kezelhetőségüket”. Sőt, a rektorhelyettes szerint a nővérek sem fogadták el ezt a társaságot. De szükség van munkájukra - mondta -, így minden segítséget megadnak, hogy fedél legyen a fejük fölött, ha azt ők nem zsarolással kényszerítik ki. Ugyanis még az is elképzelhető - ha megoldódik az általuk vidéki vezető kádereknek nevezett egyetemi tanárok lakásgondja -, hogy visszakerülhetnek a régi szállásukra. Ruzsinszky Tibor A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat Napja Pécsett és Orffín Háromnapos parádé lesz a hét végén T ermészetbarátok találkozója A hétvégén befejeződött a 25. Nemzetközi Természetbarátok Találkozója. Az Abaligeten tartott tábor elsősorban az eszperantó nyelvet ismerők, terjesztők vagy tanulni vágyók számára jelentett nagy élményt. Az előbb hazatérők kívánságára már múlt hétvégén megtartott záróesten is az eszperantó kapott főszerepet. Besztercei Mik- lósné e nyelven énekelt közkedvelt dalokat, a szebényi kisiskolások pedig szintén eszperantó nyelven adtak elő verseket, játékokat, énekeket. Most hétvégén azonban ténylegesen bezárta kapuit a nemzetközi tábor. Remélhetőleg csak egy évre. Német és magyar katonai temető avatása Méltó nyugvóhelyére került 149, többségében német és kisebb részt magyar, a II. világháborúban elhunyt katona a Komárom-Esztergom megyei Bajna községben. Ezek a sírok- hangsúlyozta az avatóünnepségen Katona Tamás államtitkár- arra figyelmeztetnek, hogy ne ismétlődhessenek meg még egyszer sehol a második világháború borzalmai. Alexander Amot, Németország budapesti nagykövete úgy vélekedett, a múlt üzenete nem mindenütt szolgál tanulságokkal a mai kornak és a mai embereknek. Többszáz gyermeket várnak a Pécsre és Orfűre. Létezése óta először, de hagyományteremtő szándékkal Baranyában rendezik meg a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat Napját. Számos játékos, szórakoztató programmal várják a családokat, akiknek a gyerekei minden rendezvényen ingyen vehetnek részt. A Nemzetközi Gyermek- mentő Szolgálatot Németországban, Hannoverben alapította dr. Edvi Péter, magyar származású gyermekorvos. A szervezet magyar egyesülete 1990-ben alakult, melynek pécs-baranyai csoportja idén tavasszal kezdett tevékenykedni. Az önkéntes alapon működő, vallásilag, politikailag és nemzetiségileg teljesen független szolgálat elsődleges célja a fizikailag és szellemileg sérült, az árva és más rászoruló gyermekek felkarolása, életkörülményeik javítása. A szolgálat napjának megrendezése - mint ötlet - a fővárosban rendezett gyermeknapon merült fel, ahol a baranyaiak is részt vettek s műsoraikkal nagy sikert arattak. Bár a szervezésre rövid volt az idő, az előzetes program alapján úgy tűnik, hogy jól érezhetik magukat azok, akik a jövő hét végén, részt vesznek az eseményeken.-A találkozót anyagilag a szolgálat budapesti központja alapozta meg — hallottuk dr. Dely Viktóriától, a pécs-bara- nyai irodavezetőtől - de minden elképzelést felülmúló támogatást kaptunk egy sor cégtől, intézménytől, magánszemélytől. Csak a példa kedvéért mondom, hogy a Fenyves Kft. tíz szobát ingyen ad azoknak a nevelőszülőknek, akik az ország több településéről érkezve hozzák azokat a gyermekeket, akiket nevelnek. A Pannon Volán díjmentesen biztosít több autóbuszt, amelyek szombat reggel 9 órakor a Domus Áruház parkolójából ingyen viszik a három, illetve több gyermekes családokat Orfűre. Á SCHÖLLER Bu- datej Jégkrémgyár ingyen ad többszáz jégkrémet, Heisler Józsefié pedig száz kürtöskalácsot ajánlott fel térítés nélkül. A Nemzetközi Gyermek- mentő Szolgálat napja július 31-én, pénteken délután 3 órakor kezdődik Pécsett, a Széchenyi téren. Ünnepi köszöntőt mond dr. Páva Zsolt, alpolgármester, a rendezvény védnöke. Ezt követően kezdődnek a szórakoztató programok, bemutatók - utazás a tűzoltódaru-kosarában, milyen a Mercedes mentő, a rendőrautó, gyermekjátszóház, Barbie-baba ruha divatbemutató és vásár, jégkrém- kostoló, tejivóverseny - amelyekhez jó időt is szeretnének a rendezők. Ellenkező esetben a programok egy része sajnos elmarad, a többit a Helyőrségi Klubban, illetve a Művészetek Házában rendezik meg. Pécsett hozzávetőlegesen 5 óráig tartanak a programok, s fél hat-hat óra között Pogány- ban repülő- és helikopter bemutató kezdődik. A Kossuth térről fél hattól autóbuszok indulnak a reptérre, az utazás ingyenes. Szombaton és vasárnap Or- fűn folytatódik a program, amelyre elsősorban gyermeküket egyedül nevelő szülőket, többgyermekes családokat várnak. Házigazda az Orfűi Ön- kormányzat, amely szombaton díjmentesen adja a gyermeknek a kis strandot. Délben ünnepi ebéd lesz a Tó étteremben a nagycsaládosok tiszteletére, amelyre 150 vendéget hívtak. Este a szabadtéri színpadon szórakoztató műsorok lesznek, majd vízikamevál, játszótéravatás és szabadtéri ifjúsági mise záija a napot. Vasárnap a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat vendégül látja a horvátországi menekült gyermekeket. T. É. Fotó: Szundi György Csillár fából Az elmúlt héten a harkányi Terehegyen tartott kézműves tábor alkotásaiból nyílt kiállítás a hétvégén a helyi művelődési házban. A tizenéves gyerekek és erdélyi művészek kiállítását érdemes megszemlélni, hiszen nem mindennapi fantáziáról tesznek bizonyságot például a fa elágazását felhasználó szobrok. Mint a tárlatból kiderül, fából szinte mindent el lehet készíteni az alátéttől a négykarú csillárig. Percekig a képek előtt tartják szemlélőiket a metszetek is. A kukoricaszárból font demizso- nok, kosárkák pedig egy nagyon kedves falusi hangulatot varázsolnak a látogatók elé. Figyelemre méltóak a gyerekek alkotásai is. A fiatalok agyagból a legkülönfélébb figurákat készítették, rajzaik között pedig a tájképek, csendéletek dominálnak. P. V. ődi Tibor fafaragó alkotása Nincsen búcsú körhinta nélkül Fotó: Szundi György Anna napi búcsú Kökényben Fehér inges, fekete nadrágos férfiak, elegáns ruhába öltözött asszonyok és lányok igyekeztek tegnap a 11 órás misére Kökényben. Minden vasárnap van istentisztelet, azonban a tegnapi egy kicsit valahogy más volt, ünnepibb a megszokottnál, mert Baranya több településéhez hasonlóan, itt is tartottak Anna napi búcsút. A házak előtt, az udvaron és szinte mindenhol autók parkoltak, a távolabb élő rokonok, barátok is eljöttek a „nagy eseményre”, illetve itt voltak a malomvölgyi kirándulókörzet állandó látogatói is. A mise után végigsétálva a falun, már látni lehetett hogy a hűs udvarokon hófehér, megterített asztalokkal várták a vendégeket. Az istentisztelet után, közvetlenül az ebéd előtt hazafelé sétálva, szinte kötelezően meg kell állni a főtéren, ahol a vásározók felállították sátraikat, cél- lövöldések kínálják a légpuskákat egy-egy lövésre, indulásra kész a körhinta. Örömtől sugárzó gyermekarcok nézik a számtalan játékot kínáló asztalokat, el kell dönteniük, hogy a sok közül melyiket kérjék az aputól, a nagymamától, vagy a keresztszülőktől. A játékvásárlás után nem sokáig váratják a fehér asztalokat és a szakácsnét, következik a nap fénypontja, az ebéd. A délután szieszta gyanánt telik, jut idő célba lövésre, beszélgetésre és a körhintára. Aki ma nem ért ki a búcsúra, holnap sem késik el, mert maradnak a vásározók. H. Zs. Felelősségre vonás a Honvédelmi Minisztériumban A Honvédelmi Minisztériumban és a Magyar Honvédség Parancsnokságán befejeződött az a vizsgálat, melyet a tárca vezetője az Állami Számvevő- szék által feltárt szabálytalanságok miatt indított - válaszolta az MTI munkatársának kérdésére Erdélyi Lajos alezredes, a HM szóvivője. Mint ismert, a számvevő- széki vizsgálatot követően - amely a Honvédelmi Minisztérium egyes gazdálkodási kérdéseit vizsgálta - Für Lajos miniszter intézkedett a feltárt szabálytalanságok megszüntetésére, illetve munkáltatói jogkörben fegyelmi vizsgálatot kezdeményezett a Honvédelmi Minisztériumban és a Magyar Honvédség Parancsnokságán néhány középszintű vezetővel szemben. Az eljárást a számviteli előírások, valamint a költségvetési szervek gazdálkodási előírásainak megsértése, a felügyeleti és ellenőrzési kötelmek elmulasztása miatt folytatták le és annak eredményeként három vezetőt vontak fegyelmileg felelősségre. Mások felelőssége is felmerült, több az ügyben érintett, magas rangú vezető azonban már nem dolgozik a tárcánál, így a munkáltatói felelősségre vonásra nem volt lehetőség. (MTI) TISZTELT MUNKAVÁLLALÓNK! A MANPOWER fő feladatának tekinti, hogy részletesen megismerje Ont és szakképzettségének, gyakorlati tapasztalatainak és személyes adottságának legjobban megfelelő munkalehetőséget létesítsen. A MANPOWER biztosítja Önnek:- az ingyenes adatfelvételt és folyamatos munkahelykeresést,- korrekt, kölcsönös bizalmon alapuló tartós együttműködést,- a foglalkoztatásával összefüggő munkafeltételek folyamatos ellenőrzését,- a foglalkoztató vállalatnál biztosított és garantált jóléti és szociális juttatásokat,- az életkor alapján járó szabadság pénzbeni megváltását, a munkaviszony elismerését, társadalombiztosítási járandóságainak garantálását. A MANPOWER az Ön adatait számítógépes rendszerében nyilvántartja, munkalehetőség esetén Önt értesíti és kölcsönös megegyezés esetén Önnel főállásban határozott időre munkaviszonyt létesít, így Ön a MANPOWER állományába kerül. Várjuk jelentkezését, együtt könnyebb! MANPOWER Pécs, Bajcsy-Zs. u. 18. Telefon: 36-861