Új Dunántúli Napló, 1992. július (3. évfolyam, 180-210. szám)
1992-07-27 / 206. szám
4 ui Dunántúlt napló 1992. július 27., hétfő MA Szeretettel köszörűjük névnapjuk alkalmából OLGA, LILIÁNA nevű kedves olvasóinkat. A Nap kél 5.16 nyugszik 20.25 órakor Hírek, tudósítások, események közölhetők 10-től 12 óráig a 10-053-as telefonszámon. Hírszerkesztő: CSUTI JÁNOS Ma 9-11 óráig panaszügyekben fogad, a 15-000-es számon hívható: NAGY ISTVÁN Szerkesztőségi hírügyeletes 16-tól 19 óráig a 15-000-es számon: NAGY ISTVÁN A magasztos és a liliom Különös története van annak, hogy az Olga név hogyan is vált orosszá. Eredeti alakja ugyanis az ógermán „Helga” volt, melyben a mai angol nyelv „whole”: egész, a svéd „hol”: ép, az angol „holy” szent vagy a német „Heil”: üdvösség fogalmai rejtőznek, de az orosz nyelvben „magasztos” a név jelentése. Rurik normann vezér - a monda szerint az első orosz állam megalapítója - leányát hívták Helgának, s nevét az oroszok Olgának ejtették. Az Olgákat az orosz földről származó virággal, a hosszú, kecses szárú, fodros virágú ördögszemmel lepjük meg. A Liliána először 1990-ben került a naptárba, Angliából terjedt át a kontinensre, ahol az E- lisabeth név becézése. Alapja mindenképpen az angol „lily” szó, azaz a liliom. Ezért ajándékként is ezt a virágot ajánljuk. Időjárás Tovább tart a kánikula. Csak néha növekszik meg a gomoly- felhőzet, és záporeső, zivatar is csupán néhol fordulhat elő. Az északi, északkeleti szél napközben megélénkül. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet: 14 és 19, a nappali 28 és 33 fok között alakul. Vízállások. Mohács 250 cm, apadó, vizhő 24,2 fok, Őrtilos - 40 cm, apadó, vizhő 18,2 fok, Barcs -2 cm, apadó, vizhő 17,6 fok, Drávaszabolcs 118 cm, áradó, vizhő 21,2 fok. Mindennapos felvételi ügye- letek gyermek belbetegek részére: Pécs város: POTE Gyermekklinika Szigetvár város és járás, a pécsi és a volt sellyei járás: Megyei Gyermekkórház. Gyermeksebészeti, kórházi felvételt igénylő gyermekfülészeti betegek részére páratlan napokon: POTE Gyermekklinika; páros napokon: a Megyei Gyermekkórház látja el; a főépület rekonstrukciója miatta 400 ágyas klinika földszintjén, Pécs és Baranya megye egész területéről érkező betegek részére. Pécs város lakossága részére felnőtt belgyógyászat, sebészet, baleseti sebészet, égési sérülések, felnőtt fül-orr-gégé- szet, neurológiai ügyelet: Honvéd Kórház. Koponya- és agysérülések: Idegsebészet. Pécs város és a csatolt községek pszichiátriai betegek felvételét Kánikula a strandokon Azt hiszem, abban mindenki egyetért, hogy július utolsó hétvégéjén igazi, hamisítatlan, már-már kibírhatatlan kánikula volt. Kibírhatatlan főleg azoknak, akik nem valahol víz partján, strandon töltötték az időt. Pécs uszodái a várakozásnak megfelelően telt házzal üzemeltek, a Hullám fürdőben majd’ kétezren kerestek felüdülést, bár ez a szám sokszor hétközben is magasabb; a Balokány a gondos felújítás, és a szépen kialakított park ellenére sem ilyen népszerű még, igaz, ezt a helyet is egyre többen keresik fel, most ott kb. 800-an voltak. Az biztos, a hétvége rangsorában Orfű vezet, hisz a hétvégén 6-7000 körül volt a vendégek száma, akik elégedettek lehetnek már azzal a puszta ténnyel is, hogy a jegyárak tavalyhoz képest nem változtak. Fegyver, gyermekkézben- Gyere kisbabám, köszönj eí szépen a nénitől! A negédes felszólítást követően egy finoman szólva túltáplált 10 év körüli fiúcska dacosan összeszorított szájjal, villogó tekintettel előkapott egy revolvert, minap, a zsúfolt 1-es buszon, és mintegy búcsúzásképpen rásütötte a hölgy re. Nem kell megijednie?), a nagyot csattanó pisztoly a Smith and Wesson Magnum gyermekkézbe simuló kicsinyített _ másolatának bizonyult. Értek a fegyverekhez, láttam, utánzatról van szó, ám az utasok rémült hátra- hőkölését figyelve elgondolkodtam azon, hogy a „kisbabámnak” inkább cumit, vagy fogyitablettát kellene a kezébe adni, mint gyilkot. Akkor is ha az nem öl. Lehetne elmélkedni az aki kardot emel, kard által vész el típusú bölcsességek igazáról, ám felesleges, mert magam is rendelkezem egy megtévesztően élethű, 1:1 méretarányú műanyag makett .44-es Smith and Wesson Magnummal. De még ezt sem fognám soha emberre, holott tudom, csak akkor sülne el, amikor az a bizonyos kapanyél. Azért, mert épp’ elég vér folyik manapság, ahelyett, hogy megtanulnánk végre békésen együttélni, aminek egymás emberszámbavétele az alapja. Ami ugyebár a tisztességes köszöntéssel kezdődik. Legalább is szerintem, mert úgy vélem, hogy egy barátságos fejbiccentés is többet ér, mint egy Magnum. Ruzsinszky — A Janus Pannonius Múzeum nyári kiállításai: „Borsos Miklós művészérméi” (Martyn Múzeum, Káptalan u. 6.); „Zsolnay épületkerámia” (Endre-Netties Múzeum, Káptalan u. 5.); „Az Angster Orgonagyár története” (Martyn Múzeum); „XII. Országos Kerámia Biennálé” (Széchenyi tér); „Pécs egykor és ma” (Várostörténeti Múzeum, Felsőmalom u. 9.); .József Attila—kiállítás” (Várostörténeti Múzeum); „Középkori kerámiák Pécsen” (Régészeti Múzeum, Széchenyi tér 12.). — Bretter Zoltán országgyűlési képviselő titkárnője (Tan- csik Beáta, tel.: 13-222) minden hétfőn és szerdán 13-15 óra között váija az ügyfeleket a pécsi Városházán. — Hétfőnként reggel 9-től 16 óráig a Független Cigányszövetség (Apáca u. 15.) fogadónapot tart. — A KDNP Női Tagozata lelki segélyszolgálatot tart rászoruló emberek részére kedden és csütörtökön 16.30-tól 18 óráig a Rákóczi u. 50-ben. Telefon: 26-205. Lottónyeremények A Szerencsejáték Rt. közlése szerint a 30. játékhéten 5 találatos szelvény nem volt. A lottónyeremények a jövedelemadó levonása után a következők: A négytalálatos szelvényekre egyenként 241 023, a három találatosokra egyenként 2913, a kéttalálatos szelvényekre egyenként 121 forintot fizetnek. A következő hétre átvitt öt- találatos nettó nyereményösz- szeg: 68 606 926 forint. — Az Ifjúsági Ház szervezésében július 29-dikén a Minaret udvarban Vasvári Pál és az IN LINE koncertje lesz hallható. Az együttes tagjai: Solti János (dob), Tóth Gyula (gitár), Bori Viktor (billentyű) és Vasvári Pál (basszusgitár). Rossz idő esetén a koncert az Ifjúsági Házban lesz megtartva. — Az IH Galériában július 30-ig látható Fehémé Márkus Ilona festményeiből készült kiállítás. — Monroe Pécsett! Guiyás Gyula szobrász Marilyn Mon- roe-val foglalkozó, a plasztika nyelvén, a művésznő utáni vonzódást megfogalmazó művei a pécsi Kisgalériában tekinthetők meg a nyár folyamán, egészen augusztus 23-dikáig.-Szombati számunk 2. oldalán őszi őszinteség címmel keretes írást jelentettünk meg. Ezúton tudatjuk olvasóinkkal, hogy az említett írásban nem a szentlőrinci, hanem a csonkamindszenti polgármester, Ro- poli József tette meg bejelentését a Szentlőrinci Mezőgazda- sági Szakközépiskola igazgatója ellen. A félreértésért elnézést kérünk. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett halottunk özv. PÁLFI JÓZSEFNÉ szül. Tajti Mária temetése július 8-án, 11 órakor lesz Rádfalván. Gyászoló család Egészségügyi szolgálat a Pszichiátriai Klinika látja. Mindennapos akut urológiai ellátás és felvételes ügyelet: POTE Urológiai Klinika. Szemészeti betegek ügyeleti ellátása 17 órától: POTE Szemészeti Klinika. ÉJSZAKAI KÖRZETI ORVOSI ÜGYELET Pécs város felnőtt lakossága részére egy helyen a Lánc utcai rendelőintézet földszinti ügyeleti helyiségeiben minden este 7 órától másnap reggel 7 óráig. Telefon: 14-347. Fogászati ügyelet minden este 7 órától másnap reggel 7 óráig a Lánc utcai rendelőintézet földszinti ügyeleti helyiségeiben, gyermekek részére is. Telefon: 14-347. Gyermeklakosság részére egy helyen, a Gyermekklinikán, Pécs, József Á. u. (bejárat a Bajnok utca felől) délután 5 órától másnap reggel 7 óráig. Telefon: 10-938. ÉJSZAKAI ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁRAK Pécs, Lánc u. 20. 10/8. sz. gyógyszertár; Pécs, Bajcsy-Zs. u. 23. 10/14. sz. gyógyszertár. SOS-ÉLET telefonszolgálat díjmentesen hívható a 12- 390-es számon este 7 órától másnap reggel 7 óráig. A Magyar Máltai Szeretetszolgálat pécsi csoportja orvosi rendelése. Helye Janus Pannonius u. 6.: 13-14-ig pszichológia, 14-15-ig bőrgyógyászat, 15- 16-ig belgyógyászat, 16- 17-ig ideggyógyászat, 17- 18-ig belgyógyászat, 18- 19-ig bőrgyógyászat. * A MMSz jogi tanácsadó szolgálata hétfőtől péntekig 17-19 óráig tart. Ma 16- 17-ig szociális tanácsadás. * Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat pécsi iroda Bem u. 5. Konzum Irodaház. Tel.: 12-277. Félfogadás 11-13-ig. — A Meló-Diák továbbra is várja a 18 év feletti diákok jelentkezését nyári munkára. Kiváló kereseti lehetőség, könnyű fizikai munka és a jó társaság már adott. Te is gyere. Akár egész nyárra, cím: Rákóczi u. 80. Tel.: 12-119. — Megérkeztek az Ifjúsági Kártyák. Felhasználhatóak az Európai Közösség országaiban kedvezményes utazáshoz, szálláshoz, sportoláshoz, vásárláshoz. Kapható az Ifjúsági Információs és Tanácsadó Irodában, Pécs, Mária u 1. Tel.: 25-642. — A Városgondnokság útfelújítási munkákat végez az alábbi utcákban és időpontokban: július 28-án a Sarló, Tündér és Újvirág utcákban; július 29-30-án a Farkas I. és a Sándor utcában; július 31 -én a Nagykozári és a Kilián Gy. utcában. — A Szakszervezetek Baranya megyei Könyvtárában a nyári szünet miatt augusztus 1-jéig az olvasószolgálati kölcsönzés szünetel. A szeptemberben induló angol óvodás nyelvtanfolyamra augusztus 15- ig lehet beiratkozni, naponta 8-16 óráig. — Túravezető tanfolyamot szervez középiskolások részére augusztus 9-14 között a Baranya megyei Természet- barát Bizottság. Részletes felvilágosítás és jelentkezés Pécs, Megye u. 21. sz. alatt, vagy a 12-433-as telefonon Dudók Ilona titkárnőnél minden kedden, délutánonként 16- 18 óra között. MECSEKTRADE ÁRUHÁZ VÁSÁROLJON LEHEL HŰTŐT A MECSEKTRADE ÁRUHÁZBAN!!! kínálatunkból: 300/115 komb. hűtőgép 41.500 Ft 260/75 komb. hűtőgép 30.650 Ft 280/60 komb. hűtőgép 35.800 Ft HF 60 tagyasztószekiény 16.500 Ft- Telefonon is megrendelhető- Díjtalan házhoz szállítás- Hitelakció 50% előleg befizetésével!!! Cím; Pécs, Nyugati Ipari u. 1. (6-os út mellett a patacsi elágazásnál az uránvárosi buszvégállomástól pár percre) Telefon: 25-777 Nyitva; 8-17 óráig Szombat: 8-12.30 (5279) TIB 1956 ügyében A Történelmi Igazságtétel Bizottság kéri azok jelentkezését, személyesen vagy levél útján, akik 1956-ban a Mecsekben, Komlón vagy környékén részt vettek a harcokban, az eseményekben. Kérjük az azóta elhúnytak hozzátartozóit, hogy rokonaik nevében jelentkezzenek. Cím: Kocsis János, Komló 7300, Kossuth L. u. 73. Magyar Continentál Singers A világméretű Continental Singers szolgálatának két legfontosabb összetevője: Jézus Krisztus üzenete és erőteljes, energikus zene. A zene az emberek szívéhez szól. Országról országra, embertől emberig a Continental csoportok az evangéliumot hirdetik, a modern zenén keresztül. Az 1967-es megalakulás óta céljaik változatlanok: bátorítani, segíteni, hogy akik meghallgatják őket, még mélyebben szánják életüket Krisztusnak. Pécsi fellépésükre július 28-dikán, 18 órakor a Szabadság úti református templomban kerül sor. — A Szivárvány Gyermekház szervezésében még mindig lehet jelentkezni arra a 9 napos kedvezményes erdélyi utazásra, mely augusztus 16-24 között kerül lebonyolításra. Aki utazni szeretne, minél előbb jelezze a 13-477-es telefonon, és fizessen be 1000 forint előleget! — Harkányban ma kezdődik meg és augusztus 1-jéig tart a Megyei Gyermek Néptánc Találkozó, melynek fő programja dunántúli táncok tanulása, de a munka mellett fürdés, gyalogtúra, táncház, kézművesfoglalkozások is szerepelnek a tervben. — A BAHÁI rendezvények keretében ma az Ifjúsági Házban este 7 órakor tartanak előadást „Miben hisznek a bahá- iok?” címmel. — A Volt Hadifoglyok Szervezete kárpótlási ügyekben tart felvilágosítást a TESZ Székházban a mai nap 14 órától (Pécs, Apáca u. 151). — Lévai Albert Csaba önkormányzati képviselő július 27- én 18 órától képviselői fogadóóra keretében lakossági fórumot tart a Nevelési Központban. Meghívott vendég: dr. Síkfői Katalin, az OK. Magyar Kesztyű KV. ügyvezetője. — Dr. Kincsei Károly, a 20. számú választókerület önkormányzati képviselője a Pécs, Krisztina tér 21-22-23, számú és a Pécs, Enyezd utca 28- 30-32-34-36-38. számú lakóépületek között elhelyezkedő játszótérrel kapcsolatban bejelentett panasz ügyében július 27-én a helyszínen fogadóórát tart. Austria Lotto A Lottó Unió Kft. tájékoztatása szerint a 30. játékhéten 3.313.974 leadott szelvény volt. Ez 169.027.979 schilling Austria Lotto fogadási díjat jelent. Austria Lotto nyereményösszeg egy nyerőosztályban: 58.589.782 schilling. Lottónyerőszámok: 9, 12, 16, 18, 22, 45 és a pótszám 25. Joker: 400738.