Új Dunántúli Napló, 1992. július (3. évfolyam, 180-210. szám)

1992-07-11 / 190. szám

2 új Dunántúli napló 1992. július 11., szombat A pénzügyminiszter elégedett gazdasági programjával © ÓRA A NAGYVILÁGBAN Helsinki: George Bush amerikai elnök tegnap találkozott a finn fővárosban Antall József miniszterelnökkel MTI Telefotó Befejeződött a helsinki csúcstalálkozó (Folytatás az 1. oldalról) Az 1 millió fős munkanélkü­liséggel 1993-ra azonban nem értek egyet, ezt rémisztgetésnek tartom. Idén is lassult a munka- nélküliség növekedése, jövőre pedig még inkább csökken az üteme. Ettől függetlenül nagy gondok lesznek ebből a költ­ségvetésben, s ezért meg kell szigorítani az egész segélyezési rendszert.- A közgazdász vándorgyű­lés majd minden szekciója fog­lalkozott a vállalatok jó részét érintő csődeljárási folyamattal. Ön szerint várható-e év végéig egy második csődhullám, s az egész folyamat milyen vég­eredménnyel fog zárulni?- Felméréseink szerint az ex­port 5 százalékát, a termelés 6-10 százalékát és a foglalkoz­tatottaknál 100-120 ezer embert érintenek végül is a csődbeje­lentések. Ez azonban az első megközelítés volt. Hétvégén ta­lálkozom az összes nagy bank vezetőjével, hogy megnézzük, a vám-, APEH- és a csődügyek hogy is néznek ki. Ami az érin­tett vállalatok működését te­kintve a továbbiakban piacké­pes, azt fenntartjuk, mert a ban­koknak van erre tartalékuk, s érdekük is ez. A második csőd­hullámról pedig az a vélemé­nyem, hogy már nem lesz ilyen elsöprő jellegű, sokkal szoli- dabban fog lezajlani. Alapelvek Kupa Mihály előadásában részletesen elemezte 1991 ele­jén készült gazdasági program­ját is. Értékelése szerint az alapvető elvek ma is helytál­lóak. Az eddig végzett munka tisztes eredmény, bár sok kér­désben lassúnak bizonyultak és csúszások adódtak. Igaz, köz- gazdasági dilettánsok és politi­kai szélhámosok ígérhetnek csak gyors megoldást pillanat­nyi helyzetünkben - idézte a miniszter Komái János közgaz­dászt. Ez a program nem terv - foly­tatta a miniszter, időnként felül kell vizsgálni. Most épp az •1993-1994. évin dolgozunk. Véleménye szerint az idei évre gazdasági stagnálás várható, legfeljebb egy százalékos gaz­dasági növekedést tud elkép­zelni. Az eztán következő két évben azonban mindenféle élénkítő lépés nélkül a gazdaság növekedési pályára állítható. A programtól való eddigi el­térések téves helyzetelemzé­sekből, késésekből és politikai viták erdményeként születtek. Ezek közül a legsúlyosabbak: a privatizáció jogi feltételrend­szerének megteremtése és a nagy elosztási rendszerek re­formja több mint egy éven át húzódott. A késedelmek sem okoztak volna különösebb prob­lémát, ha a külső feltételek sta­bilak lennének. Eredmények Nem szabad azonban megfe­ledkezni az eredményekről sem. Kelet-Európábán egyedül Ma­A napirendi pontok zömében döntést hoztak tegnap Siklóson, a város képviselő-testületének ülésén. így például elfogadták azt a javaslatot, mely szerint fél millió forint pótelőirányzatot biztosítanak a felhőszakadások miatt szükségessé vált belvíz- rendezés megoldásához. Döntöttek arról, hogy a Sik­lósi mozi ingatlan és ingó va­gyonát a képviselő-testület át­gyarországnak sikerült a német nyelvű gazdasági területektől való nagyfokú függőséget ame­rikai és távol-keleti kapcsolat- felvételekkel kiegyensúlyozni. Megalakultak a megfelelő gaz­dasági intézmények, liberalizál­tak az árak, korszerű gazdasági törvényrendszerrel rendelke­zünk, most már csak ezeket a törvényeket kell egymással ösz- szehangolni. A program igazi sikere, hogy megváltozott a gazdaság szereplőinek a maga­tartása. A háztartások nem köl­tik el azonnal felesleges pénzü­ket, megtakarítanak, megfontol­tan gazdálkodnak. A jogi sze­mélyek képviselte vállalkozá­sok száma (154 ezer) jól alakul, az összes magánvállalkozásé pedig meghaladja a félmilliót. Privatizációra került az állami vagyon 10 százaléka, mely a korábbi állami vállalatok közel kétötödének átalakulását jelenti. Következmények Mindezért nagy árat is fizet­tünk. A mezőgazdaság egy ré­sze életképtelen. Csökkent a nemzeti összjövedelem, az élet- színvonal (tavaly 9 százalékkal esett vissza a fogyasztás mér­téke), 12 százalékra emelkedett a munkanélküliség, s nőtt a költségvetési hiány. Szükséges lépések várnak ránk, mint például a mezőgaz­daság és élelmiszeripar átalakí­tása, stabilizálása, a privatizá­ciós folyamat felgyorsítása, a külföldi tőke infrastruktúrális "beruházások felé terelése, s nem törhet meg az infláció és a ka­matterhek mérséklődése sem. A kormányzatra is nagy feladatok hárulnak, elég csak a költségve­tési hiányra gondolni. Az vi­szont elmondható, hogy 1992 végére a durva és piszkos mun­kát elvégeztük, s a magyar gaz­daságot sikerült átállítani egy piacgazdasági modellre. Ezután pedig már a finom szabályozás van hátra. . Válság, vagy fordulat? A vándorgyűlés záró előadá­sában Erdős Tibor akadémikus elmondta, hogy a találkozó elő­zetes szervezésekor az volt a di­lemma: Válságban vagyunk, vagy gazdasági fordulat vár­ható. Nos, mire a rendezvényre sor került, ez a kérdés egyértel­műen eldőlt - s ez kiderült a szekcióüléseken is -, egyre ke­vésbé kell foglalkozni a gazda­sági növekedés mértékével, sokkal inkább a válságkezelés módzsereivel. A XXX. Közgazdász Ván­dorgyűlés Pécsett befejeződött, s a közgazdászok megállapítá­sait, észrevételeit a pénzügymi­niszter is, s a Veress József, a Magyar Közgazdasági Társaság főtitkára is igen pozitívan érté­kelte, sőt olyan vélemény is el­hangzott, ez volt eddig a leg­jobban sikerült talákozó. Re­mélhetően a jövő évi szegedi összejövetelen már a szakmai vélemények is derűlátóbbak lesznek. Mészáros B. Endre veszi Moziüzemi Vállalattól, s a mozi üzemeltetését július 31-i határidővel a Gerencsér Sebes­tyén Művelődési Központra bízzák. (Később esetleg pályá­zatot írnak ki az üzemeltetésre.) Egyetértés volt arról is, hogy Siklós Város Önkormányzata csapatzászlót adományoz a Sik­lósi Határőr Kiképzőbázisnak a határőrök helytállásának elis­meréseként. B. N. A jugoszláv mezőgazdaság problémái az embargó miatt Kis-Jugoszlávia mezőgazda­ságát 380 millió dolláros kár éri, ha az év végéig érvényben marad a nemzetközi gazdasági embargó - idézte a jugoszláv mezőgazdasági minisztert a Tanjug távirati iroda. Az export leállása őszre várhatóan élel- miszerdömpiget okoz a belső piacon, s a megcsappant vásár­lóerő miatt az áru egy része vél- heteőn eladatlan marad. A legfőbb gondot azonban a termeléshez szükséges alap­anyagok és eszközök hiánya fogja okozni - vélekedett a mi­niszter. Az őszi vetéshez gya­korlatilag nem lesz műtrágya és növényvédőszer. A hazai gyá­rak már leálltak a termeléssel - mondta. A blokád miatt veszélyben van az állatgyógyszerek után­pótlása is - közölte a szerb tej­gazdaságok és vágóhidak szö­vetségének képviselője. Hiány van takarmányból is, mivel annak termelése függ az importból származó fehéijeada- lékoktól, vitaminoktól és ásvá­nyi anyagoktól. A takarmány­gyárak a kormány sürgős segít­ségét kérték. O London. Nagy-Britannia (az ENSZ BT vétójoggal rendel­kező állandó tagja) nem gördí­tene akadályt a jugoszláviai szá­razföldi katonai beavatkozás elé, ha az ENSZ Biztonsági Ta­nácsa ilyen vállalkozásra sza­vazna. Erről tájékoztatták pén­teken a Magyar Távirati Irodát Londonban brit kormányforrás­ból. - Jelenleg arra irányul minden erőfeszítés, hogy az ér­dekelt felekkel folytatott tárgya­lások nyomán békésen nyissunk szárazföldi folyosót a boszniai segélyszállítmányoknak. Ha ez nem sikerül, szóba kerülhet a fegyveres megoldás - nyilat­kozták. A találkozón felszólalt John Major brit miniszterelnök, aki beszédében részletesen kitért a jugoszláviai helyzetre. Borisz Jelcin orosz elnök a Jugoszlávi­ában, Moldovában, Oszétiában és Karabahban zajló vérontásról szólva leszögezte, hogy a helyi konfliktusok is az országok na­gyobb közösségének biztonsá­gát fenyegető veszéllyé válhat­nak. Csaknem egész beszédét egyetlen kérdésnek, az országa területén állomásozó orosz csa­patok problémájának szentelte Vytautas Landsbergis litván el­nök. A pénteki ülés felszóla­lói között szerepelt még az em­lítetteken kívül Törökország, Iz- land, Monaco, Olaszország, Luxemburg, Liechtenstein, Norvégia, Türkmenisztán, Azerbajdzsán, Ciprus, Ukrajna, Fehéroroszország, Írország és Kirgizisztán képviselője. A beszédek elhangzása után terjesztette elő Alija Izetbegovic bosznia-hercegovinai elnök a Jugoszláviára vonatkozó politi­kai nyilatkozat tervezetét, ame­lyet a jelenlévők egyhangúlag elfogadtak. A belgrádi hatóságokat ter­heli a fő felelősség azért, hogy minden nemzetközi erőfeszítés ellenére Bosznia-Hercegoviná­ban és Horvátországban to­vábbra is dúl az erőszak és foly­tatódik az agresszió - állapítja meg a nyilatkozat A dokumen­tumban az EBEÉ tagországai mélységes aggodalmuknak ad­nak hangot a folytatódó emberi szenvedés és a példátlan mér­tékű pusztítás miatt. Elfogadták a tanácskozás résztvevői a politikai nyilatko­zatból és tizenkét határozatból álló záródokumentumot is: ez­zel a helsinki csúcstalálkozó be­fejezte munkáját. Pénteken, a helsinki csúcsta­lálkozó második napján Antall József miniszterelnök több fon­tos találkozót is tartott vezető külföldi politikusokkal. Az amerikai elnökkel folyta­tott megbeszélésen George Bush kijelentette, hogy az Egye­sült Államok bízik Magyaror­szágban, Remélik és úgy vélik, hogy a Kelet-Európábán vég­bement változások visszafor- díthatatlanok. A találkozón szó esett a jugoszláviai válságról és a Magyarországra beáramló menekültek kérdéséről is. Václav Havellel Antall József elsősorban a csehszlovákiai eseményeket vitatta meg. A csehszlovák elnök kijelentette: egyre inkább meggyőződése, hogy országa elkerülhetetlenül sodródik a kettészakadás felé. Manfred Wömer NATO-fő- titkár és Antall József találkozó­ján az Észak-Atlanti Szerződés fő tisztségviselőjének jövő heti budapesti látogatásáról, vala­mint az EBEÉ és a NATO kö­zötti együttműködés kiszélesí­téséről esett szó. Mauno Koivisto finn államel­nökkel és Esko Aho miniszter- elnökkel folytatott megbeszélé­sen mindkét részről hangsúlyoz­ták, hogy Magyarországnak és Finnországnak együtt kell mű­ködnie a kelet-európai stabilitás fenntartásában. Antall József ta­lálkozott a nap folyamán Franjo Tudjman horvát elnökkel, John Major brit-, és Felipe Gonzales spanyol miniszterelnökkel. 1. napos fürdőtúra az Isztrián július 25. ár. 1900 Ft Neptun Pécs, Ferencesek u. 28. Telefon: 25-020 (4988) Antall József levele s Göncz Árpádhoz A Miniszterelnöki Sajtóiroda pénteken közzétételre meg­küldte az MTI-hez Antall Jó­zsef miniszterelnök Göncz Ár­pád köztársasági elnökhöz Gombár Csaba, a Magyar Rádió elnöke és Hankiss Elemér, a Magyar Televízió elnöke fel­mentése tárgyában írott levelét. Ebben a kormányfő jogi állás­pontjáról tájékozttja az elnököt. A terjedelmes levél ismerteté­sére nincs helyünk, csupán An­tall Jószef záró mondatait Idéz­zük: Tisztelt Elnök Úr! Rendkí­vül szerencsétlennek tartom, hogy az ország előtt álló súlyos ggazdasági, szociális gondokat egyes politikai erők céljaik ér­dekében összekeverik egy konkrét jogértelmezési vitával. Az pedig különösen sajnálatos, hogy ezen erők e jogértelmezési vitát külföldön a sajtószabadság súlyos sérelmeként állítják be, annak ellenére, hogy ezek egyáltalán nincsenek összefüg­gésben egymással. Őszintén sajnálom, hogy együttműködé­sünkben - a levelemben elő­adottak miatt - bizonyos nézet- különbségek merültek fel. Re­mélem, hogy ezeket az elvi és jogi kérdéseket sikerül mielőbb a parlametáris demokrácia sza­bályainak megfelelően ren­dezni. Kevesebb bűneset, növekvő erőszak (Folytatás az L oldalról) A félév során két alkalommal történt ismeretlen tettes által el­követett emberölés, ám ezeket eddig nem sikerült a nyomo­zóknak felderíteniük. A bejelen­tett erőszakos közösülések száma a tavalyi első félévi 9-ről idén 6-ra csökkent, az erőszak több ízben is életveszélyt okozó súlyos testi sértéssel járt. Ä gazdasági életben nőtt a hi­telcsalások és a szerződésszegé­sek száma, az okirat-hamisítá­sok tárgya a legtöbb esetben forgalmi engedély, személyiga­zolvány volt. A vizsgált idő­szakban a közlekedési bűncse­lekmények száma 777-ről 664-re csökkent, a halálos ki­menetelű közúti közlekedési balesetek száma 36-ról 30-ra mérséklődött. Csaknem minden ötödik sérüléses balesetnél sze­repe volt az ittasságnak. A nyomozások során 4390 elkövető vált ismertté, jelentős részük visszaeső. A bűnelköve­tés idején 292 fő volt gyermek­vagy fiatalkorú. (Balog) Koalíciós tárgyalások Augusztus 25-én a koalíciós képviselőcsoportok - az MDF, a KDNP és a 35-ös frakció tör­ténelmi tagozata - részvételével folytatódnak az elmúlt évben megkezdett koalíciós tárgyalá­sok. Ebben állapodtak meg Kó­nya Imre (MDF frakcióvezető), Böröcz István (35-ös frakcióve­zető helyettes) és Csépe Béla (KDNP frakcióvezető) megbe­széléseik eredményeként, pén­teken. Böröcz István az MTI munkatársának elmondta: a tör­ténelmi tagozat nem pártként, hanem önálló jogi személyként, országos szervezetként képvi­selteti magát. Mint a frakcióve­zető helyettes fogalmazott: a történelmi tagozat a 35-ös frak­ció szervezeti háttere, indokolt, hogy részt vegyen a tárgyaláso­kon. Kábelkom-Pécsi Televízió Kfl értesíti az un. MECSEK-NYUGATI városrészen lakó ügyeleit, 1992. julius 15-vel kezdődő héten megkezdi átterhelési munkálatait az Uránvárosi-Szigeti városrész-Kertvárosi egységes kábelrendszerre. A különböző programok más csatornákon foghatók, ehhez ad segítséget az alábbi táblázat:. TV 1 I. sáv 1. csatorna 49.75 MHz TV 2 UI. sáv 8. csatorna 191.25 MHz Yul I. sáv 4. csatorna 85.25 MHz HRV 1 I. sáv 5. csatorna 93.25 MHz VTV I. sáv 3. csatorna 77.25 MHz RTL Hl. sáv 6. csatorna 175.25 MHz SAT 1 Hl. sáv 7. csatorna 183.25 MHz SKY ONE Hl. sáv 9. castoma 199.25 MHz Music Hl. sáv 10. csatorna 207.25 MHz Eurosport UI. sáv 11. csatorna 215.25 MHz HBO Hl. sáv 12. csatorna 223.25 MHz Felhívjuk szíves figyelemüket, hogy az OIRT 10-es csatornán a Music TV helyén időszakonként fogható a TVTV, ATV, SZÍV TV, Mecsek TV adásai. Emellett a Music TV állandóan, megszakítás nékül fogható az A-7-es úgynevezett "alsó sender"-sávban a 159.25 MHz-en, a kábeltunerrel rendelkező készülékekkel. A HBO műsor a fenti időponttól 3 napon át szabadon nézhető, ezen időszakra a kódolást az egész hálózaton felszabadítjuk. A fenti dátumtól keresik fel Önöket cégünk üzletkötői. Jd vételt kíván : Pécsi Kábeltelevízió Kft. (4996) Siklós: képviselő-testületi ülés

Next

/
Thumbnails
Contents