Új Dunántúli Napló, 1992. július (3. évfolyam, 180-210. szám)
1992-07-11 / 190. szám
1992. július 11., szombat uj Dunántúli napló 3 A POTE új intézetvezető professzorai A héten hivatalosan is beiktatták a Pécsi Orvostudományi Egyetem új egyetemi tanárait. Az újonnan kinevezett intézet- vezető professzorok: Dr. Sétáló György, Anatómiai Intézet. Dr. Szeberényi József, Biológiai Intézet. Dr. Szelényi Zoltán, Kórélettani Intézet. Dr. Szabó Imre Magatartástudományi Intézet. Dr. Ember István, Népegészségtani Intézet. Dr. Nagy Judit, Il-es számú Belgyógyászati Klinika. Dr. Horváth Őrs Péter, I-es számú Sebészeti Klinika. Dr. Németh Árpád, Igazságügyi Orvostani Intézet. Igazgatói megbízást kaptak: Dr. Somogyi Béla egyetemi tanár, a Biofizikai Intézet élére, és Dr. Szabó János egyetemi tanár, a Fogászati és Szájsebészeti Intézet élére. A megbízatások öt évre szólnak. Német nemzetiségi olvasótábor Bárban A bári német nemzetiségi olvasótábor - melyet 17. alkalommal rendezett a Baranya Megyei Könyvtár - tegnap befejeződött. A gyerekek műsorral, vetélkedőkkel tarkított hangulatos tábortűzzel már az előző este búcsúztak egymástól és a romantikus környezettől. A több mint 50 fős, felsőtagozatos általános iskolásokból álló kis csapat nemzetiségük kultúráját, népszokásait elevenítette fel. Vendégként üdvözölték többek között a görcsönydobokai asz- szonykórust, a seigerthauseni mandolinzenekart, a nagynyá- rádi gyermektánccsoportot, valamint számos előadót. A gyermekek korukhoz képest magas szintű nyelvtudásról tettek tanúbizonyságot. Közülük néhányan „visszatérő” táborozok. Egymillió - területrendezésre A Nemzeti Ifjúsági és a Szabadidősport az Egészséges Életmódért Alapítvány kuratóriuma egymillió forint támogatást nyújtott a szigetvári önkormányzatnak a strand és sporttelep környezetének rendezéséhez. A tervezett munkák első üteme elkészült. Futnak a képek Szépítés nélkül bevallom, nem sokat vártam Roger Spot- tiswoode Állj, vagy ló' a mamám! című filmjétől. Kissé ún- tam már a Sylvester Stallone által domborított keményöklű fickókat, még Rocky, sőt Rambo sem tudott különösebben tűzbe hozni. Az a körülmény pedig, hogy ezúttal vígjátékról lenne szó, kifejezetten aggodalommal töltött el, mivel Stallone korábbi próbálkozása ebben a műfajban, a tavaly bemutatott Oscar, lehangolóan gyenge munkának bizonyult. Ezek után a kellemes meglepetés váratlan örömével jelenthetem ki, hogy ez az új film kacagtató helyzetekben bővelkedő, vérbeli komédia, a nyári idény egyik friss, szórakoztató mozija. Talán nem neheztel meg rám Mr. Stallone, ha hozzáfűzöm, a siker elsősorban nem az ő érdeme. Habár Joe Bornowski őrmester szerepében ő is egyik legkiegyensúlyozotA közigazgatásé lesz Pécsváradon az egykori patinás városháza A pécsváradi községháza Fotó: Läufer László Mibe fektessük a pénzünket? Csökkenő kamatok Pécsvárad a keleti Mecsek gyönyörű fekvésű fővárosa már a magyar állam megalakításának első évtizedeiben is gazdasági és szellemi központként szerepelt. Útjaival, alaprajzával, fő épületeivel ma is őrzi a középkori mezőváros emlékét. A település alaprajza változatlan maradt, csak a központ helyeződött le a hegytövi nagy út mellékére a régi szerdai vásártérhez. Pécsvárad - ezen a néven - a XIV. század első felében már mezővárosként tűnik fel, melynek felső piaca körül iparosok laktak. Központja a múlt században már az egykori alsó vásártéren alakul ki, különösen az új városháza megépítése után. Az 1848-as választási körzet adta az eszmét a pécsváradi járás kialakításához. Az 1848-as népképviseleti választások helyi eseményei Pécsvárad közigazgatási önállósulása felé mutatnak, megszűnnek az úri székek és a megyei törvényszékek veszik át a polgári és büntetőperek intézését, három törvényszéket alakítanak Pécs, Pécsvárad és Siklós székhellyel. A népképviseleti választások alkalmával Pécsváradon is önálló választókerület alakul, ahol a hivatalos jelölt Perczel Miklós, Baranya eddigi követe 1178 szavazatot kapott, míg Hegedűs Imre Pécsvárad mezőváros ügyvédje, a politikában ismeretlen ember 1792 szavazattal győzött, nagy meglepetést keltve. Az 1850-es években új városháza építését határozták el. Két kiemelkedő pécsi építész pályázott megépítésére Piacsek Antal és Gianone Ágoston, végül az utóbbinak köszönhető, hogy az alsó piactér jellege kialakult. Gianone Ágoston fő műve, melybe az építész a legjobb tudását adta, az ő tervei és az ő vezetése alapján épült. A Gianone név a pécsi Székes- egyház Pollack féle átépítése idején lett ismeretes: Gianone Ágoston és Péter svájci származású kőfaragók voltak. Az ifjabb Ágoston úgy megszerette Pécsváradot, hogy itt házat is vett, majd szőlő birtokot is vásárolt a Tó-völgy nyugatra néző oldalában.A Gianone Ágos- ton-féle nagyméretű városháza adósságba sodorta a városkát, mely még 1865-ben is ezt nyögte. A 26 000 ezüst forint kölcsönről szóló kötelezvényt- Resszer János bíró, valamint 12 esküdt írta alá, még tanúként Hengl Móric és maga az építész Gianone Ágoston hitelesítabb alakítását nyújtja. Ez azonban nem lett volna elég. A film nyerőembere Tutti mama! Ez a remek figura azt tanúsítja, hogy a film producerei sem bíztak csupán a neves sztár legendás izmaiban, hanem - többet ésszel, mint erővei - ügyes forgatókönyvírókat szerződtettek. Ők pedig kitalálták Tutti mamát. A többi már gyerekjáték volt. A szerzők bizonyára ismerik Conan Doyle-t, s tudják tőle, a jó krimihez nem csupán Sherlock Holmes-ra, de Watson doktorra is szükség van. Ha pedig ez a segítőtárs főszereplővé rukkol elő, s nem más, mint a hős aggódó anyukája, akkor ebből olyan bűnügyi vígjáték kerekedik, hogy szinte elrontani sem lehet. Tutti mama tehát betoppan rég nem látott, zsaru csemetéje életébe, egykettőre felforgatja az otthonát (még a pisztolyát is kimossa!), s miután alaposan ráncba szedte kedvencét, még a tette.Az új városháza csúcsíves ablakaival, díszes kapujával, elegáns lépcsőházával 1855-ben készült el, hogy felváltsa a régit. 1860-ban Hun- falvy által írt Magyarország és Erdély című könyvében mint az egyik legszebb magyar városházát említi meg, saroktomyai, rovátkos falai, cifra homlokzata régies jellemet kölcsönöznek neki, írja a könyvében. Ebben foglalt helyet a járási és a helyi közigazgatás, a jegyzőség és a főszolga bíróság. 1871-ben Pécsvárad elveszti városi rangját, de a közigazgatást ebben az épületben végzik 1966-ig, amikor végleg megszűnt a pécsváradi járás. A kétszintes neogótikus épület ettől az időtől a mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakmunkásképző Intézetnek adott otthont, majd a Műemlékfelügyelőség teljes felújítást végzett ezen a patinás épületen, amely eredeti szépségében adja át Pécsvárad polgárainak egykori városházukat. Az önkormányzat döntése alapján még ebben az évben költözik ide a polgármesteri hivatal és ismét a közigazgatás foglalja el régi helyét méltó környezetben. A tervek szerint a Szentháromság térre néző emeleti részen, a nyugati toronyszobában kap helyet a polgármester irodája, ezen a szinten lesz a körjegyző, a titkársági rész és a GAMÉSZ iroda és itt található a tanácskozó terem is. A másik toronyszobákban lett kialakítva évekmunkájából is részt követel. Elvégre nem hagyhatja egyszem kisfiát annyi haszontalan, rossz ember között egyedül, kitéve számtalan veszélynek. Még kárt tesznek benne. Ä szegény Joe néhányszor fellázad az anyai önkény ellen, de aztán belátja, csak hálával tartozik édes szülőjének, aki igen sokoldalúan alkalmazza a palacsintasütőt, s hozzá még célbalőni is tud. „Mama, megmentetted az életemet” - mondja a hatalmas termetű Sylvester-Joe a bűnözőkkel való végső leszámolás tűzpárbaja után. „A mamák erre valók, kisfiam” - válaszolja neki apró termetű anyucikája. Ezt a tündéri kis öregasszonyt egy kitűnő színésznő játssza: Estelle Getty. A filmet kivált őérte érdemes megnézni. Ahogy megvillan a szeme, mikor veszélyt szimatol, ahogy tipeg lakli egyszülöttje nyomában, elnéző fölénye, furfangja, mellyel túljár a többiek eszén kel ezelőtt apécsváradi születésű Nemes Endre festőművész és testvéreNemes Nágel Lajos párizsi-genfi könyvkiadó munkásságát bemutató emlékszoba. Az udvar felőli részen nyer elhelyezést az irattár, a büfé, valamint a két vendégszoba is. A földszinti részen helyezkednek el majd pénzügyi, műszaki, igazgatási és az adóügyi részlegek. Ez az épület az elmúlt másfél évszázad alatt egybeforrt Pécsvárad történetével. Erre az épületre már évekkel ezelőtt felkerültek emléktáblák, mely megemlékezik az 1848-as or- szágyűlési képviselőről, Hegedűs Imréről, és ebben az épületben alakult meg több mint 100 éve az önkéntes tűzoltó egylet és itt leplezték le azt a márványtáblát is, mely a II. világháborús halottainak állít emléket. A városháza előtti téren 1806 óta áll a járványok emlékére emelt Szentháromság szobor, csúcsán a szentháromság látszik, alsó részén sárkányölő Szent György, az újkori Pécsvárad védőszentje, felette Mária mennybemenetele és a szentek mellékalakjai láthatók. A jobboldali domborművön a vár képe rejlik fel, török félholddal a tornyán. Ez a szobor is összefüggést rejt magában, mert Pécsvárad címerében és pecsétjein a XVIII. századtól jelenik sárkányölő Szent György alakja, és a felújított mezővárosi címer ebben az évben debütált. Sántha László mindez a műfaj legjobb példáit idézi. A film egyik jelenetében a jótékony szülői zsarnokság ellen még lázongó Joe-t rémálom gyötri. Felriad, s noha fáradt, mégsem tud aludni. Tutti mama az ágya szélére telepszik, s altatódalt énekel neki, mint hajdanán: „Két csillag ragyog rám, sötét fák ága közt..És a marcona fiú, a bűnözők réme, mit is tehetne mást, édesdeden elszunnyad. A kép humorba mártott, szelíd érzelmességét, miként az egész filmet, a színésznő meggyőző, s minket is lefegyverző alakítása hitelesíti. Azt hiszem, Estelle Getty nemcsak minket ajándékozott meg remek játékával, de Sylvester Stallonét is. Köztudott, hogy Rocky-Rambo mennyire büszke rendkívüli erejére. Nos, én még sohasem láttam ilyen hatalmasnak őt. Mert lehet, ekkora izmai még sokaknak vannak. De ilyen mamája? Nagy Imre Ez év májusa óta a különböző pénzintézeteknél elhelyezett összegek után egyre csökkenő kamatokat kapnak az állampolgárok. Sokan nem is tudják, mibe fektessék be pénzüket (ha van), hogy lépést tudjanak tartani a vágtató inflációval, az egyre növekvő árakkal. Körülnéztünk, hogy a baranyai befektetőknek melyik bank kínálja a legkedvezőbb feltételeket. Az OTP május elseje előtt évi nettó 24 százalékot fizetett a letéti jegyre. Azaz havi 2 százalék kamatot kaphatott utána bárki, ha csak egy hónapra fektette is be a pénzét. Május elsejétől július elsejéig a havi kamatot 1,44 százalékra csökkentették. Július elseje óta a letéti jegy évi nettó kamata 20 százalékra csökkent úgy, hogy egy évre tartósan le kell kötni a pénzt. Aki ezt megszakítja, minden betöltött hónap után a tőke 0,8 százalékát kapja árfolyamként. Vagyis aki százezer forintért váltott letéti jegyet, arra év elején havi megszakításkor kétezer forint, majd 1444 forint kamatot kapott. Jelenleg az egyhavi lekötés utáni pénzkivételkor ugyanezért az összegért csak 800 forintot kap az OTP-től. Ennél kedvezőbb a jelenleg a Takarékbetétkönyv, mely egyéves lekötés után évi nettó 23 százalék kamatot adott. Augusztus elsejétől megszűnik a három évre leköthető betétkönyv. Csak egy évre lehet lekötni és a nettó kamat is csökken 3 százalékkal. A látra szóló betét egy éves lekötésre netto 12 százalék kamatot hoz. Megszakításkor a betöltött napok utáni kamatot számolják. Az Agrobank másféléves futamidejű, látra szóló Agrobank- jegye sávos kamatozású. A 91. nap után jár visszamenőleg a kamat a három hónapra: az elsőre évi nettó 17,6 százalék, a másodikra és a harmadikra évi nettó 19,2 százalék. Aki előbb A termőföld vásárlására felhasználható kárpótlási jegyről szóló törvény július 18-án lép életbe. A jogszabály a már meglévő három kárpótlási törvénynyel együtt érvényes. Ezek szerint, a kárpótlásra jogosultak az igényüket, a rá vonatkozó kárpótlási törvényben meghatározott határidőig, ahhoz az ön- kormányzathoz kell benyújtaniuk, ahol a megszerezni kívánt földterület elhelyezkedik. Az illetékes hivatal az igényeket soron kívül, de legalább 60 napon belül elbírálja, abban az esetben, ha a jogosult az őt megillető összes, vagy legalább 100 ezer forint értékű kárpótlási jegyéért, termőföldet kíván vásárolni. Elbírálás után a jegy banki letétben marad és a jogosult az árverésen letéti igazolásával vesz részt, amit csak termőföld vásárlására fordíthat. Ha ezt felhasználta, az őt megillető fennmaradó összegért kárpótlási jegyet kaphat. Ha a jogosult meggondolja magát ésA statisztikai adatok szerint 1992 első öt hónapjában az idegenforgalom megismételte tavalyi sikereit. Májusig csaknem tízmillióan látogattak Magyar- országra, és ebből közel hatmil- lióan egy napnál többet töltöttek az országban - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal legmegszakítja, az az első hónapra semmi kamatot nem kap a pénze után. Úgy tűnik, a sávos kamatozás miatt legalább háromnegyed éves lekötés a gazdaságos. Az IBUSZ Bank letéti jegye még februárban elfogyott. Csak betételhelyezési rendszerük van jelenleg. Az IBUSZ bankbetét előnye, hogy az ország bármely területén az IBUSZ-nál beváltható. Egyhavi lekötés után évi nettó 17,6 százalék kamatot, három hónapi lekötésre évi nettó 19,2 százalék kamatot fizetnek. A határidős betételhelyezéseket a helyi irodák kezelik. Ugyanolyan kamatot számítanak utána, mint az IBUSZ bankbetétre. A Mezőbank Rt. kamatozójegye sávos kamatozású: az első hónap után évi nettó 19,2 százalékot, míg a kilencedik hónapra évi nettó 22,4 százalékot számolnak. Ezt csak kilenc hónapra lehet váltani. Kedvezményként július 1-jétől augusztus 9-ig, az olimpia jegyében, az ügyfeleknek a minden három hónapra lekötött százezer forintos letéti jegy után egy ezüst olimpiai érmet adnak. A Postabank postabankjegye egy hónapra évi nettó 17,6 százalékot, két hónapra évi nettó 18,4 százalékot, hét hónapra évi nettó 20 százalékot kamatoz. Csak hét hónapra köthető le a pénz így. A postatakarékjegy futamideje egy év és a kamata évi nettó 22,4 százalék. A futamidő letelte után újítható. A különböző baranyai takarékszövetkezetek általában értékjegyet forgalmaznak, mely után évi nettó 18,16 százalék kamatot fizetnek. A könyvesbetét szintén évi lekötésű - a kamata évi nettó 20 százalék. A takaréklevelekre egy év után évi nettó 21 százalékot, két év után nettó 21,5 százalékot, három év után nettó 22 százalékot fizetnek. Ádám Erika mégsem kíván földet vásárolni, a letéti igazolás ellenében, 1993. augusztus 15. után, felveheti kárpótlási jegyét. Az önkormányzatoknak ez év augusztus 31-ig földrendező bizottságokat kell létrehoznia. A bizottság felméri, egyezteti és összesíti az igényeket. Továbbá javaslatot tesz az árverések ütemezésére és az árverésre kerülő földek kijelölésére is. A bizottságnak kell jelenteni azt is, ha a gazdálkodó szervezet nem kívánja megművelni a kárpótlásra kijelölt földalapot, október 31-ig. Ebben az esetben a bizottság ideiglenes használókat jelöl ki a területre. Az árverés vezetőjének kötelessége, hogy megpróbáljon egyezséget kialakítani az igénylők között, 1000 forintos arany- koronánkénti alapot figyelel- mbe véve. Azoknak, akik igényeit a szövetkezet kijelölte földalap már nem fedezi, az állami tulajdonban lévő földekből biztosítanak kínálatot. (MTI) frissebb jelentéséből. Legtöbben, 2,35 millióan Jugoszláviából jöttek, 2,1 millió volt a Romániából, 1,7 millió az Ausztriából és 1,1 millió a Csehszlovákiából érkezők száma. Másfélszer annyian érkeztek hozzánk Kanadából és Hollandiából,mint az elmúlt évben. Mire valók a mamák? Termőföld vásárolható kárpótlási jegyért Sikeres az idegenforgalom