Új Dunántúli Napló, 1992. június (3. évfolyam, 150-179. szám)
1992-06-25 / 174. szám
Atlétika V erbőczy-emlék verseny Perlaky és Kárpáti az élen A 400 méteres női síkfutás és a súlylökés első helyezettje Perlaky Mónika Fotó: Läufer László Kézilabda A Diákolimpia bajnoka a TÁSI fiúcsapata A TASI bajnokcsapata (balról jobbra): Álló sor: Wittner Csaba, Bauer István, Lévai Tamás, Kovács Zsolt, Rozina László, Batári Tamás, Cseh Bálint, Harmath Tamás edző. Guggolnak: Tóth Gergely, Regál Roland, Viola Gábor, Szögi Balázs. Fekszik: Gyulai László, Árvái Zsolt. Tegnap délután rendezték a PVSK ez alkalomra kitűnően előkészített atlétikapályáján a hagyományos Verbőczy-em- lékversenyt, a vidék egyik legrangosabb seregszemléjét.Ezen 9 egyesület majd 200 atlétája mérte össze tudását, a körülményekhez képest színvonalas küzdelemben. Versenyszámonkénti baraA világ sportja O Montreal: Kijelölték a kanadai atlétikai olimpiai csapatot, amelyben a 100 méteren és a váltóban helyet kapott Ben Johnson is. Rajta kívül a küldöttség legismertebb tagja a 110 gátas Mark McKoy. O Nápoly: Nápolyi szurkolók százai köszöntötték az AC Napoli új szerzeményét, az uruguayi labdarúgó Dániel Fonsecát. A csatárral próbálják meg pótolni azt az űrt, amelyet Diego Maradona hagyott maga mögött távozásával. O Albany: Az amerikai Tracy Patterson lett a WBC szervezet profi ökölvívó világbajnoka a szuperharmatsúlyban, miután a 2. menetben leléptetéssel győzött a francia Thierry Jacob ellen. Osztályozok A labdarúgó NB I. két helyéért játszott osztályozókon tegnap: Nyíregyháza-Haladás 1-1, Diósgyőr-BKV Előre 2-1. Golfbajnokság Első rangos eseményeként a Magyar Ifjúsági Válogató Bajnokságot rendezi meg pécsi pályáján a St. Lorence Golf & Country Club június 26-28-án. A felkészítést követő válogató verseny első három helyezettje júliusban franciaországi edző- táborozáson vesz részt. Mai sportműsor Tenisz. Agora Kupa ifjúsági OB, Balokányliget, 8.00. Labdarúgás. TO-MA Tour ifjúsági torna, Pécsvárad, 9.30 és 16.30. Ifjúsági torna, Pécs, Vasút-pálya, 16.00. nyai győztesek: Férfiak. Magas: Ferenczi (PÁC, 195 cm), hármas: Kárpáti (PÁC 14,98 m), 800: Martina (PÁC, 1:57 p.), 100 m: Urbán (PÁC, 11,0 mp), 5000: Szabó G. (PVSK), súly: Bogáthy (PÁC, 15,67 m). Nők. súly: Perlaky (PÁC), 1500: Czene (PÁC), 200: Kovács M. (PVSK), távol: Szter- gár (PÁC), 400: Perlaky (59,7 Magyar idő szerint szerda estére befejeződtek a sakkolimpia függőjátszmái. A magyar női csapat 3-0-ra győzött India ellen, és ezzel - az ösz- szeállítást figyelembe véve - megszerezte az értékes negyedik helyet. A Pécs-pogányi repülőtéren június 20-a óta 9 klub 30 versenyzőjének részvételével folyik a vitorlázórepülők 33. Nemzeti Bajnoksága. Az időjárás eddig nem volt túlzottan kegyes a pilótákhoz, hiszen mindössze 20-án, és tegnap voltak olyanok a légköri viszonyok, amelyek a könnyű szerkezetek számára lehetővé teszik a levegőben maradást. Amint azt dr. Hegedűs Dezsőtől a Magyar Repülő Szövetség vezetőjétől megtudtuk, a két osztály gépeinek a nyitónapon 223 és 256 km-es távot kellett mp). A pontértéktáblázat szerinti legjobb eredményt a felnőtt férfiaknál Kárpáti (hármasugrásban), az ifiknél Urbán (PÁC, 100 m), a serdülő A-ban Arkosy (PÁC), a serdülő B-ben Tisza (PÁC) érte el. A nők között ugyanezek az eredmények a felnőtteknél Perlaky (400), a serdülő A-ban Csupor (PVSK, 1500) nevéhez fűződnak. A végső sorrend: férfiak: 1. Oroszország 39, 2. Üzbegisztán 35, 3. Örményország 34,5, 4. Egyesült Államok 34 ponttal. Nők: 1. Grúzia 30,5 pont 2. Ukrajna 29, 3. Kína 28,5 4. Magyarország 26,5 ponttal. teljesíteniük. A fényképezendő pontok Rácalmás és Dunaújváros repülőterei voltak. Tegnap a szabad osztály versenyzői Er- sekcsanád, és Ordas fölött megfordulva tértek vissza bázisukra. Ebben az osztályban a csepeli Papp, Polonyi, Koppány trió áll az élen, a pécsiek eddig gyengén szerepeltek. A standard osztályban, melyben anyagi pkok miatt nincs pécsi induló, Érsekcsanád érintése volt a feladat, ebben az osztályban Gulyás (MALÉV) vezet Szabó (Szeged) és Petróczy) (Csepel)-előtt. N.Sport Sp.Plusz Új DN 1. Uerdingen - St.Gallen lx 1 1 2. Grasshopp. - Admira-Wackers lx 1 1 3. Lausanne - Vorwärts Steyr 12 1 • 2 4. YoungBoys - Halmstad lx lx 1 5. Karlsruhe - Salzburg lx xl 1 6. Rapid Wien - Helsingborg 1 1 1 7. HamKam - Start X x2 2 8. Lilleström - Sogndal lx lx X 9. Mjöndalen - Viking 1x2 x2 2 10. Molde - Kongsvinger 1x2 1 2 11. Rosenborg - B rann 12 lx 1 12. Tromsö-Lyn 1 xl X 13. Skövde - Häcken +1 21 1 2 14. GAIS - Trelleborg x2 1 1 ÖKÖLVÍVÁS Siófokon 14 ország versenyzői vettek részt a Balaton Kupán. A legrangosabb magyar ökölvívó gálán Mészáros, a PVSK junior válogatott ökölvívója sérülése ellenére kanadai és olasz ellenfelei legyőzésével bronzérmet szerzett. TERMÉSZETJÁRÁS Nyílt túra indul június 27-én, szombaton Szentkút - Remeterét - Jakabhegy - Abaliget útvonalon, melynek hossza 14 km. Jó idő esetén fürdés is lesz. Találkozás Varga István túra vezetővel a 24-es busz újmecse- kaljai végállomásánál. BIRKÓZÁS A székesfehérvári serdülő magyar bajnokságon Almási (TASI) 76 kg-ban 2., Kresz (TÁSI) 35 kg-ban 6., Kiss (P. Húsos) 65 kg-ban 5. lett. SPORTLÖVÉSZET A pécsi városi lőtéren a közelmúltban meghívásos versenyt rendezett a Baranya Megyei Sportlövők Szövetsége. A jól sikerült versenyen az alábbi eredményeket érték el a baranyaiak, a Pécsi Városi Lövészklub sportolói: Zúrtirányzékú légpuska, 40 lövés, serdülő lányok: 4. Tőrös Végh 339 kör; serdülő fiúk: 3. Vranesics 322 kör; ifjúsági lányok: 2. Pető 374 kör, ifjúsági fiúk: 1. Szabó 387 kör. Zúrtirányzékú légpuska, 60 lövés,ifjúsági fiúk: 1. Szabó 562 kör; junior fiúk: 2. Bedegi 553 kör; felnőtt férfiak: 2. Kiefer 574 kör. Standardpuska, fekvő, 60 lövés, ifjúsági lányok: 1. Pető 581 kör. Kisöbű sport- puska, fekvő, 60 lövés,ifjúsági fiúk: 1. Szabó 583 kör; junior fiúk: 1. Kiefer 573 kör. Standardpuska 3x20 összetett, ifjúsági lányok: 1. Pető 564 kör. Kisöbű sportpuska 3x20 összetett, ifjúsági fiúk: 1. Storcz 549 kör, 2. Szabó 545 kör. Junior fiúk: 1. Bedegi 548 kör. Kisöbű sportpuska 3x40 összetett, felnőtt férfiak: 1. Kiefer 1108 kör. Légpisztoly 40 lövés,serdülő fiúk: 3. Lengyel 339 kör, 4. Szász 333 kör. Ifjúsági lányok: 1. Kozma 365 kör; ifjúsági fiúk: 3. Szabadkai 359 kör. Légpisztoly 60 lövés, ifjúsági fiúk: 1. Szabadkai 544 kör, 3. Varga 513 kör. Felnőtt férfiak: 2. Bognár 524 kör; junior fiúk: 1. Szabadkai 546 kör, 2. Bognár 529 és Bota 469 kör. Szabadpisztoly 60 lövés, ifjúsági fiúk: 1. Szabadkai Károly 499 kör, 3. Varga 427 kör. Gyorstüzelő pisztoly 2x30 lövés, ifjúsági fiúk: 1. Abonyi 516 kör, junior fiúk: 1. Bognár 531 kör, 2. Bota 416 kör. Sportpisztoly 30+30 lövés, ifjúsági lányok: 3. Kozma 531 kör. Tatán rendezték a kézilabda Diákolimpia országos döntőjét, melyben kiemelkedő pécsi siker született: a III. korcsoportban (7-8. osztályosok) a TÁSI kézilabdázói veretlenül nyerték el a bajnoki címet. A városi, és a megyei döntőn való továbbjutás után a Csurgó csapatának legyőzésével jutottak túl a területi selejtezőn is. Az országos döntőben a Győrt 26-21-re, a Kiskunhalast 24-15-re, a Kecskemétet 25-22-re, a Törökszent- miklóst 24-15-re legyőzve, és a dunaújvárosiakkal 21-21-es döntetlent kiharcolva jutottak a dobogó csúcsáig, megelőzve a 2. helyezett Dunaújvárost és a 3. Győrt. Amíg idáig meneteltek, 11 kupán vettek részt, melynek csaknem mindegyikén érmes helyet szereztek. Á Diákolimpia különdíjai Az első két fordulóban a magyar csapat okozta a legnagyobb meglepetést Badajozban, a férfi olimpiai kosárlabda selejtező D-csoportjában. Először a FÁK néven résztvevő orosz csapat elleni kritikán aluli 30 perces játékával, s a 60 pontnál is nagyobb különbségű vereségével, kedden este pedig a továbbjutásra is esélyes hollandokkal szemben aratott kilencpontos (83-74) győzelmével. A válogatott pontjait Dávid (20), Halm (18), Farkas (16), közül is több Pécsre került: Rozina László lett a torna legjobb játékosa, Árvái Zsolt pedig a legjobb kapusa. A torna válogatottjában helyt kapott Bauer István, Rozina László és Árvái Zsolt. A legjobb nevelőedző címét pedig edzőjük, Harmat Tamás érdemelte ki. Ugyanezen a tornán a pécsi lányok is jól játszottak, és ők a végelszámolásnál a 3. helyet szerezték meg a debreceni és a győri lányok mögött egy győzelemmel, két döntetlennel és két vereséggel. A leggyakoribb kezdőcsapat a következő volt: Szécsi Anikó - Barta Kriszta, Balatincz Zsuzsa, Kocsi Orsolya, Homyák eszter, Fábián Renáta, Vadász Agnes. Edző: Pálfay András. A leány tomavá- logatottba a TÁSI-ból Homyák Eszter és Balatincz Zsuzsa került be. Sz. Zs. Mihály (8), Bencze (7), Kara- gics, Orosz (4-4), Czigler és Bodrogi (3-3) szerezte. A hollandoktól Te Velde (22), van Dinter (15), van Poel- geest (12), Schilp (8), Lieverts (7), Bottse (6), Ackermans és Rootselaar (2-2), talált a kosárba. Patonay Imre szövetségi kapitány véleménye szerint ezúttal Dávid, Halm, Farkas, Mihály és Bencze játszott a legjobban, az előző nap végig kitűnően helytálló Czigler fáradtnak tűnt. |-|i _____ Uj Dunántúli Napló, az Axel Springer-Magyarország Kiadó Kft. pártoktól független lapja Ú J ' Felelős vezető az ügyvezető igazgató Főszerkesztő: LOMBOSI JENŐ Főszerkesztő-helyettesek: BÁLING JÓZSEF, GÁRDONYI TAMÁS és MIKLÓSVÁRI ZOLTÁN Kiadja az AS-M Kft. Baranya Megyei Irodája, MOLNÁR GYÖRGY irodavezető Szerkesztőség és kiadóhivatal: 7623 Pécs, Rákóczi út. 34. 7601 Pf.: 134 Telefon: 15-000. Szerkesztőségi telex: 12-421. Telefax: 36-345. Kiadói telex: 12-320. Telefax: 22-301. Készült a Pécsi Szikra Nyomdában. Pécs Engel János út 8. 7630 Telefon: 32-177. Telex: 12-211. Felelős vezető DR. FARKAS GÁBOR Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármelyik hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR), Budapest XIII., Lehel u. 10/A 1900, közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással Postabank Rt. 219-98636 021-02799 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra 245 forint, negyedévre 735 forint, félévre 1470 forint, egy évre 2940 forint. ISSN 0865-9133 Dunántúli napló VÁLLALATOK, VÁLLALKOZÓK FIGYELEM! A Pécsi ORIGÓ Kft. kedvező gépkocsivásárlási ajánlata: 549.000 Ft + ÁFA 749.000 Ft + ÁFA R 5-ösök CLIÓ-k 1 db CLIÓ AMÍG a készlet tart! Teljeskörű szakszerviz munkanapokon: szombaton: 7629 Pécs, Komlói u. 94. 679.000 Ft+ AFA 7.00- 18.00-ig 8.00- 13.00-ig. (4540) Nyugdíjasok, kertvárosiak! Megnyitottuk É lel miszer-vegyesboltun kát a Nagy I. (Sarohin) u. 31. alatt Július 31 -ig 10% árengedmény minden nyugdíjasnak! Nyitva tartás: minden nap 6-tól 20-ig Szeretettel várjuk kedves vásárlóinkat! OLCSÓ ÁRAK, KULTURÁLT KÖRNYEZET UDVARIAS KISZOLGÁLÁS! Női csapatunk 4. lett Manilában Vitorlázórepülő OB, Pogány Az időjárás eddig két számot engedélyezett T otótippek Kosaras-meglepetések Röviden