Új Dunántúli Napló, 1992. június (3. évfolyam, 150-179. szám)

1992-06-26 / 175. szám

Címerező táborok a Bólyi Kombinátban A Bólyi Mezőgazdasági Kombinát többezer hektáros ve­tőmag-kukoricájában most van csak igazán szükség a kézre. A címerezés, idegenelezés, fattya­zás miatt évek óta fiatal gimna­zisták munka-táboroztatását szervezik nyaranta. Az első táborok a héten nyi­tottak kaput Sziebertpusztán, Kislippón és Sátorhelyen, s ösz- szesen e három táborban, egy turnusban, 1650 diák juthat némi nyári keresményhez. A kombinát háromszor kéthetes turnusokat szervez, s összesen közel 4000 diákot foglalkoztat a nyári szünidőben. K. F. Szabadabb a devizapiac Újabb lépés a forint konver­tibilitásának megteremtésében a júliusban induló bankközi devi­zapiac, amely lehetővé teszi a kereskedelmi bankoknak a kon­vertibilis pénzek szabad árusítá­sát és vételét. Tehát megszűnt számukra a korábbi deviza-be- szolgáltatási kötelezettség - mondta az MNB alelnöke. A vállalatok és vállalkozások ez- irányú kötelezettsége azonban továbbra is fennmarad. Hárshe­gyi Frigyes arról is beszámolt, hogy a Magyar Nemzeti Bank a következő időszakban enyhén felértékelődő árfolyampolitikát folytat. Az eddigi gyakorlat ugyanis eredményes volt, hoz­zájárult a külkereskedelem, a kivitel gyors bővüléséhez. Alföldi Andrea az olimpián Tegnap esti ülésén a Magyar Atlétikai Szövetség kijelölte a barcelonai nyári játékokra utazó keretet. Hazánkat 19 atléta kép­viseli az olimpián. Köztük lesz Alföldi Andrea, a Komlói Bá­nyász gyaloglónője is, aki leg­utóbbi komlói versenyén teljesí­tette a kiküldetéshez szükséges szintidőt, amit most a szövetség is hivatalosan elismert. A közlekedők véleményét is várják Változó KRESZ-szabályok Már csaknem elkészült a pécsi Kálvária domb bejárati kapujá­nak felújítása. A nagyméretű kaput a Műemlékvédelmi Felügye­lőség munkatársai építették újjá. Fotó: Läufer László Figyelemre méltó a magyar politikai stabilitás Antall József, tekintettel a nyugati beruházásokra, minde­nekelőtt azon fáradozott, hogy Magyarországot a kockázatok­kal és veszélyekkel teli régión belül a béke és a stabilitás szige­teként tegye ismertté, - írta csü­törtöki számában a Nürnberger Zeitung a magyar kormányfő­nek a bajor városban tett előző napi látogatásáról beszámolva. A cikkíró szerint Antall minisz­terelnök nem a kéregető, a fo­lyamodó szerepében várja a müncheni világgazdasági csúcs- találkozót, „hanem inkább a Nyugat mintatanulójaként, aki elviszi jutalmát”. Egy másik helyi lap, a Nürn­berger Nachrichten szintén fi­gyelemre méltónak tartotta a magyar politikai stabilitást, ösz- szehasonlítva a kelet- és a kö­zép-európai térség forrongás­ban levő országaival. A lap be­számolójának címében azt emelte ki, hogy Magyarország „háborúk és válságok konflik­tusmezőjében” fekszik, ám a térség legstabilabb országa. A beszámoló szerzője, Christian Krebs mindazonáltal a szerdai sajtóbeszélgetés alapján úgy ta­lálta, hogy „a veszélyes konflik­tuszónában fekvő Magyaror­szág rádöbben tehetetlenségére. Reálisan nézve senki sem táp­lálhat olyan reményeket, hogy az egész nemzet ismét együvé tartozik majd”. Egyeztetés a szakszervezetek közötti választásokról Folytatódott csütörtökön a szakszervezetek és a kormány közötti egyeztetés a szakszerve­zeti választásokról. A találkozót megelőzően hat szakszervezeti szövetség egyeztette vélemé­nyét. Mindkét találkozón öt konföderáció képviseltette ma­gát. A szakszervezetek egységes álláspontot képviseltek a talál­kozón abban a kérdésben, hogy csak a munkavállalók, a mun­kanélküliek és a nyugdíjasok vehessenek részt a szakszerve­zeti konföderációk közötti vá­lasztáson, a választások hely­színe pedig elsősorban a mun­kahely legyen. Visszautasítják tehát, hogy valamennyi szava­zásra jogosult állampolgár kap­jon ez esetben is szavazati jo­got, illetve azt, hogy szavazás csak a lakóhelyen történjék. Megváltozik a közúti jármű­vek néhány műszaki előírása jú­lius 1-jétől - hangzott el egy csütörtöki sajtótájékoztatón a Közlekedési, Hírközlési és Víz­ügyi Minisztériumban. A mű­szaki vizsgán ezentúl csak azok a személygépkocsik felelnek meg, amelyekben hátsó bizton­sági öv is van, feltéve, hogy a gépkocsi rendelkezik gyárilag kialakított bekötési pontokkal. Ennek hiányában a forgalmi engedélyt csak két hónapra hosszabbítják meg. A motorke­rékpárokat pedig két visszapil­lantó tükörrel kell felszerelni. Július 31-étől a pótkocsit von­tató személygépkocsik irányjel­zést visszajelző lámpáját alkal­massá kell tenni a pótkocsi irányjelzőjének visszajelzésére is. A közlekedési tárca még az idén szeretne a szabályozásba több módosítást bevezetni. Ez jelenleg még csak tervezet, amivel kapcsolatban az utazók, közlekedők véleményét várják - mondta Várhelyi András, a KHVM szóvivője csütörtökön. A közlekedés biztonságát nö­velné a lakott területen belüli óránkénti 50 kilométeres sebes­ségkorlátozás. Ez a műszaki kí­sérletek szerint 24 százalékkal rövidebb féktávot és 30 száza­lékkal kisebb ütközési energiát jelentene a 60 kilométeres se­bességű autókhoz képest. A biz­tonságot növelné továbbá, ha kötelezővé tennék lakott terüle­ten kívül a tompított fényszó­rók, valamint a hátsóülések biz­tonsági övének használatát. A siklósi nemzetközi fúvósfesztiválon első díjas pécsi Vasutas Koncert-fúvószenekar műsorával megkezdődött Pécsett a második nemzetközi zenei fesztivál. Fotó: Läufer László Számvevőszéki vizsgálat - költekező államigazgatás Mind az Országgyűlés, mind pedig a környezetvédelmi és vízügyi szervezetek a szüksé­gesnél több költségvetési pénzt költöttek el - állapította meg az Állami Számvevőszék, amely a közelmúltban vizsgálta ezeket az intézményeket. Hagelmayer István, az Állami Számvevő- szék elnöke csütörtöki sajtótá­jékoztatón elmondotta: Ma­gyarországon első ízben került sor az Országgyűlés hivatali apparátusának ellenőrzésére. Ezt maga az Országgyűlés el­nöke kérte. Az ellenőrzés nem volt hiábavaló, hiszen számos szabálytalanságot állapítottak meg. Azt azonban nem lehet mondani, hogy az intézmény pazarlóan gazdálkodott volna. Olyan szabálytalanságok ta­pasztalhatók, miszerint a frak­ciók az országgyűlési pénzeket helyenként pártcélokra használ­ták fel, és egy esetben előfor­dult, hogy a hivatal egy magán­cégnek bányafejlesztési támo­gatás címén 30 millió forintot utalt át, mégpedig a Parlament számára pénzügyileg előnytelen feltétellel. A vizsgálat alapve­tően megállapította: az Ország- gyűlés pénzellátása meghaladta a szükségleteket. Ennél rosszabb a gazdálko­dási helyzet a két új minisztéri­umnál, amely a környezetvéde­lem és a vízgazdálkodás szétvá­lásának eredményeként jött létre. Az Állami Számvevőszék (Folytatás a 2.oldalon) Expo Centrum Budapesten A „vidék” is bemutathatja kezdeményezéseit A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara kezdeményezésére, a hazai regionális és városi ka­marák bevonásával Expo Info Centrum néven egy állandó ki­állítást hoznak létre a budapesti vásárvárosban. A kiállítás alap­vető célja, hogy a Világkiállítás kezdetéig a Budapesti Nemzet­közi Vásárok, egyéb szakvásá­rok ismertségét felhasználja arra, hogy folyamatos és napra­kész tájékoztatást adjon a nagy rendezvény előkészületeiről az érdeklődő szakembereknek, a befektetem szándékozó hazai és külföldi vállalkozóknak, cégek­nek. A megvalósítandó projekt va­lójában vásárok sorozata, amelyben idén ősztől az Expo-nyitányig folyamatosan követik egymást a különböző témájú rendezvények. A kiállí­tások központi területe a Hun- gexpo K. IV-es pavilonja lesz, ahol a tervezett vásárok többek között a magyar szolgáltatások sokoldalúságát, az átalakuló gazdaság legújabb eredményeit, ipari, kisipari tevékenységet, a legjellemzőbb hazai terméke­ket, árukat, vonzó befektetési lehetőségeket, országunk ide­genforgalmát és turizmusát, az európai csatlakozáshoz fűződő aktuális elképzeléseinket mutat­ják majd be. A teljes vásársorozat egy ré­szét a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara tagjai és társ­szervei bevonásával saját maga finanszírozza. A hiányzó összeg előteremtésére hazai pénzalapokat pályáznak meg, il­letve bíznak külföldi támogatók jelentkezésében is. Az Expo-so- rozat fővédnökének a kormány kijelölt miniszterét és Budapest főpolgármesterét szeretnék fel­kérni. Az Expo Info Centrum el­képzeléséhez csatlakozva Bara­nyából és a környező megyék­ből a Dél-dunántúli Regionális Kamara közvetíti majd a jelent­kező kiállítókat a vásársoro­zatra. Ami kimondottan a bara­nyai igényeket illeti, a kamara a Világkiállítás '96 Alapítvánnyal együttműködve gyűjti be a helyi elképzeléseket. Ä már meglévő projektek közül minden bi­zonnyal eredményesen mutat­kozhatnának be a Hungexpon a helyi környezetvédelmi, az au­tópálya építési, a végleges vá­sárterület kialakítására vonat­kozó, illetve a széleskörű me­gyei marketing elképzelések. Természetesen új ötletek, új le­hetőségek közzétételére is lehe­tőség van, melyeknek gazdái a gazdasági kamarában kérhetnek a témával kapcsolatosan bővebb tájékoztatást. Kaszás E. A Szabad Haza Alapítvány kitüntetései A szovjet csapatok kivonu­lásának első évfordulója al­kalmából a Szabad Haza Ala­pítvány emléktárgyat és okle­velet adományozott csütörtö­kön azoknak, akik tevékeny­ségükkel hozzájárultak a de­mokrácia széles körű kibonta­koztatásához és az ország gazdasági fellendítéséhez. 81 személy részesült elis­merésben: gazdasági és in­tézményvezetők, menedzse­rek, magánvállalkozók, Ma­gyarországon tevékenykedő külföldi üzletemberek, vala­mint 17 sajtóorgánum, illetve a rádió és a televízió. Az em­léktárgyakat és az okleveleket Kéri Kálmán vezérezredes, az Alapítvány Kuratóriumának elnöke adta át. Az elismerés­ben részesültek nevében Cso- óri Sándor, a Magyarok Vi­lágszövetségének elnöke mondott köszönetét. Minden penteken > n unantuli apio MAGAZIN [ 1992. június 29­Folytassa, Pécsi Bőrgyár! Megegyezés a hitelezőkkel, esély a túlélésre (13. oldal) KÖZÉLETI NAPILAP Dunántúlt napló III. évfolyam, 175. szám 1992. június 26., péntek Ára: 9,60 Ft

Next

/
Thumbnails
Contents