Új Dunántúli Napló, 1992. június (3. évfolyam, 150-179. szám)
1992-06-16 / 165. szám
6 új Dunántúli napló 1992. június 16., kedd Moszkvai nyomozás 1956-ról Tizenhét hadosztály csőre töltött fegyverrel Tizenhárom állami tulajdonú műemlék Baranyában Műemléki törvényre várva Az átalakulás nem kerülhette el a műemlékek házatáját sem. Az Országos Műemléki Hivatalként — és természetesen új vezetéssel - végzi a munkáját, amelynek teljes egészében új alapokra helyezését nehezíti az évtizedek óta - és még mindig!- elkészülni nem akaró műemléki törvény. Egy biztos pont azonban van már: országosan felállt és dolgozik már a műemlékfelügyeleti igazgatóság. Az igazgatóság hat regionális egységre tagolódik, ezek egyike Pécsett székel, s hatásköre Baranyán kívül Somogyra és Tolnára terjed ki. A vezető felügyelő Levárdy Henriette építész, aki eddig Baranya megyei területi felügyelőként tevékenykedett. Tőle érdeklődtünk az átalakuló felügyeleti munkáról. Mindenekelőtt azonban tudni kell, hogy a társadalmi átalakulás nem hagyta érintetlenül az ország kb. tizenegyezer műemlékét sem, elsősorban a tulajdonviszonyokat illetően. A műemlékek egy része - főként a templomok, a népi műemlékek- eddig is magán, ill. egyházi, vagyis nem állami tulajdonban voltak. Most változóban van az állami tulajdonú műemlékek jövője. Ezek sorában a lakóépületek, középületek - várak, kastélyok, múzeumok, stb. - vannak. A lakóépületek a lakáseladások folytán magántulajdonba kerülnek, a megmaradók közt is szelektáltak. Az első menetben ezer körüli műemléket szántak állami tulajdonban maradónak, véglegesen azonban 403 maradt e kategóriában, s felsorolásuk megjelent a hivatalos lapban is. Innen tudhatok hogy Baranya megyében a következő műemlékek maradtak állami tulajdonban: Hosszúhetény - római villa, Kásád - horvát tájház, Jakab- hegy - pálos kolostor, Pécs - Egyetemi Könyvtár, Idrisz baba türbéje, Jakováli Haszán dzsámija, ókeresztény mauzóleum, Apáca (Geisler Eta) u. ó-keresz- tény sírkápolna. Várak: Márévár, Pécsvárad, Siklós, Szászvár, Szigetvár, vagyis azok, amelyekre várhatóan egyetlen önkormányzat sem tart igényt. A nem állami tulajdonú műemlékek sorsát illetően legbiztosabbnak az egyháziaké tűnik, hiszen az egyházak eddig is nagy gondot fordítottak műemléki templomaik és más műemlékeik gondozására, fenntartására. De mi lehet a jövője olyan műemléknek, ami ugyan egyházi területen van, mint pl. a pécsi Bazilika mögötti középkori leletegyüttes, de aminek a restaurálása, rekonstrukciója aligha hárítható a római katolikus egyházra? Ilyen esetekben nyilván meg kell találni a hatékony együttműködés módját. Lehet, hogy a népi műemlékek sorsa sem okoz gondot, addig legalábbis nem, amíg jelenlegi, többnyire eredeti tulajdonosaik gondozzák. Utána pedig? Lehet, hogy visszatérnek állami tulajdonba? Sokkal bizonytalanabb az állami lakások folyamatban lévő elidegenítése révén a műemléki-műemlékjel- legű lakóépületek jövője. Meg- található-e a módja annak, hogy az új tulajdonosok a várakozásnak megfelelően törődjenek a birtokukba került műemlékkel? Mindenesetre: az állami tulajdonú műemlékek számának a radikális csökkentése megfelel korunk követelményeinek, de ez nehogy azzal a következménnyel járjon, hogy a magán- tulajdon szentsége nevében szemünk láttára menjenek veszendőbe nemzeti értékek. íme: aligha halogatható sokáig a műemléki törvény megalkotása. De hogy addig sem történhessenek jóvátehetetlen mulasztások, abban jelentős szerepe lehet a megváltozott hatáskörű műemléki felügyeletnek. Levárdy Henriette:- Műemléki ügyekben eddig csak szakhatósági hozzájárulásra volt lehetősége a felügyeletnek, a végső szót a tanács, utóbb már az önkormányzat illetékes műszaki szerve mondta ki. Világos, hogy a települési érdek megelőzte a műemléki érdeket, jóllehet mindkét oldalról a maximális együttműködésre való törekvés volt a jellemző. Az új helyzetben a műemlékfelügyeletet az önkormányzattól átvett hatósági jogkörrel ruházták fel, ami azt jelenti, hogy a műemlékek nagyobb védelemben részesülhetnek. Hársfai István Gosztonyi Péter 1956 őszén a Kilián laktanyában szolgált. Ma, Svájcban élő magyar történészként 1956, a forradalom történéseit is kutatja. Györkei Jenő budapesti hadtörténésszel, ez év tavaszán, Moszkvában, elsőként kaptak lehetőséget, hogy azokkal beszéljenek, akik, sajnos, történelemcsinálók voltak.- 1992 március végén 12 napot töltöttünk Moszkvában. Györkei ismerte a várost, hadtörténészként voltak kapcsolatai és megkereste azokat a személyeket, akikkel 1956-ról beszélhettünk. Jeszenszky Géza külügyminiszter jóvoltából lehetőséget kaptunk arra, hogy a moszkvai nagykövetségen lakjunk, a megbízott nagykövet pedig végig támogatta a munkát. Az út tehát elő volt készítve és politikailag is jól választottuk ki az időpontot; akikkel találkoztunk, hajlandók voltak a témáról nyilatkozni.- Kikkel találkoztak? Akik a Maléter- küldöttséget letartóztatták- Én elsősorban katonákat akartam megkeresni, azért mert a szovjet hadsereg 1956-os magyarországi tevékenységéről, szovjet katonai forrásból mindeddig semmiféle anyag nem létezik se nyugaton, se keleten. Sikerült két fontos személlyel találkozni. Fomin százados, az egyik, 1956-ban tolmácstisztként szolgált, jelen volt a november 3-i parlamenti tárgyalásokon. Ő fordított Malisenko ezredesnek és Malinyin hadse- regtábomoknak. És ott volt Tökölön is, november 3-án este, amikor a Maléter-vezette küldöttséget lefogták.- Ők miképpen látják ezeket az eseményeket most, utólag?-Fomin úgy beszélt a dolgokról, ahogyan szovjet részről látták. Katonák voltak, akik parancsot teljesítettek és végtére is birodalmi érdekből tartózkodtak Magyarországon. Az emlékeiket azonban fel akarjuk használni. Mint említettem, találkoztunk Malisenko altábornaggyal. Ma már nyugdíjban van, 70 esztendős, ő, annak idején ezredesként dolgozott a Székesfehérváron állomásozó különleges hadtest parancsnokságán. A felderítők főnöke, majd egy időben a különleges hadtest megbízott törzsfőnöke volt. , Kerestük Lascsenko tábornokot, vele nagyon szerettünk volna beszélni, minthogy ő volt az a hadtestparancsnok, akinek a csapatai október 23-án bevonultak a fővárosba, majd elhagyták, hogy november 4-én újra bevonuljanak. Lascsenko azonban a halálán volt és április 20 körül meg is halt. Sajnos, vele már nem beszélhettünk. Találkoztunk Volkogonov és Bozsanov tábornokokkal, szovjet hadtörténészekkel, akiktől ígéretet kaptunk arra, hogy megfelelő kérések alátámasztásával lehetőségünk nyílik hadműveleti anyagokat is tanulmányozni. ők azt tartanák a leghelyesebbnek, ha közösen rendeznénk ankétot 1956-ról.-Mit tapasztalt? Ezekben a katonákban, az Önök beszélgető' partnereiben legalább nyomaiban föllelhető, hogy nekik is át kell értékelni 1956 eseményeit? Kezdik belátni, hogy nagyot vétettek- Őszintén szólva, óriási a zűrzavar a fejekben s ezen nem lehet csodálkozni. Tény, hogy vannak olyan emberek, akik már kezdik belátni, hogy ők akkor nagyot vétettek a katonabecsülettel, a katonaerkölccsel szemben. Főleg a tököli letartóztatások vonatkozásában. A dolog, az ő szempontjukból egyáltalán nem könnyű. De hivatkozni szeretnék arra a nagyon szép emberi gesztusra, melyet tapasztaltunk. A moszkvai nagykövetség fogadására eljött Mikoján fia és ott volt Malisenko. Eleinte nagyon zárkózott volt, de aztán másnap mégis megjelent az én előadásomon, a Magyar Kultúra Házában. Hozzászólt. A harmadik este felhívott telefonon és közölte, hogy .beszélni szeretne velünk. Okmányokat, fényképeket mutatott, olyan dokumentumokat, amelyeknek a létéről nem is tudtunk.-Minthogy Ön hosszú ideje foglalkozik 1956-tal, mit gondol, a moszkvai tapasztalatok módosították valamiképpen a véleményét? Egyáltalán mi az, ami merőben újat jelentett a számára?- Nekem korábban is feltételezéseim voltak a szovjet katonai hadmozdulatokról október 23-val, a magyar forradalommal kapcsolatban. Ezekhez most megerősítést kaptam. Arról van szó, hogy szovjet részről már október közepétől folytak a hadmozdulatok. Az itt állomásozó különleges hadtesten kívül - ez volt a megszálló csapat - a szovjetek október 23 előtt két teljes hadsereget mozgósítottak, felvonultattak a Kárpátokhoz. Ezenkívül két légihadosztályt .helyeztek készültségbe Lengyelországban és Észtországban, magyarországi bevetésre számítva. Temesvárról és Kárpátaljáról két hadosztályt indítottak Budapestre. Tehát 1956 október 23 és november 4 között, a számításaim szerint 17 hadosztály mozgott Magyarországon s ez 200 ezer embert jelentett.- Ennyire tartottak a magyar forradalom erőitől? A világháború kitörését várták-Nem. Ez nemcsak nekünk szólt. Ez azért történt, mert a szovjetek attól féltek, hogy a közelkeleti válság, a magyar válság beletorkollik a harmadik világháborúba. Nekem Malisenko elmondta: ők itt, Magyarországon leginkább attól tartottak, hogy a közelkeleti háború kirobbanása során a NATO-erők, illetve főleg a nyugatnémet hadsereg mozgásba lendül, majd Ausztrián keresztül bevonul a Dunántúlra. Kihasználja a krízist és megkezdi azt a feladatot, melyet a szovjetek 1945. május 9., a háború befejezése óta folyamatosan lehetségesnek gondoltak: a nagy német revansot. És ezért vonultatták fel ezt a nagylétszámú erőt Magyarországon. Tudták, hogy a Magyar Néphadseregre nem támaszkodhatnak.-A terven túl, hogy folytatni kellene ’56 moszkvai hátterének és körülményeinek feltárását, történt konkrét megállapodás is?- Mindketten magánvállalkozásként és nem állami megbízásból jártunk Moszkvában. A kapcsolatfelvétel azonban megtörtént. Az eredményről beszámoltunk a kormány illetékeseinek, de folytatásról egyelőre nincs szó. Azt hiszem, nekünk kell megint lépni, kopogtatni. Ha most nem tesszük, nem tudhatjuk, hogy egy-két év múlva mi lesz az állami levéltárakkal. Kik kerülnek az élére, hogyan fognak bezárkózni? Most van az a történelmi pillanat, amikor a számunkra oly fontos iratokba belenézhetnénk. Király Ernő Szeptember 25-én megnyitják a Duna-Majna-Rajna csatornát Ha váriák a Dunán 1992. szeptember 25-én három helyszínen hivatalosan megnyitják a Duna-Majna- Rajna-csatomát. Transzkontinentális vízi út szeli át Európát az Északi-tengertől a Fekete-tengerig. A vízi út nyugat-európai szakaszán hosszú idő óta hatalmas munkát végeztek, nálunk azonban még jól látható a lemaradás. Palatínus István, az Országos Rendőrfőkapitányság vízirendészeti szakembere szerint belvizeinken dinamikusan fejlődik a vízi közlekedés, évente 35000-45000 hajóegység halad át folyóinkon. Főleg a végig hajózható Dunán, noha egyre inkább nem elhanyagolható a Tisza Szeged és Tokaj környéki turisttaforgalma sem .A transzkontinentális vízi út megnyitása után a szakemberek évi 10-15 százalékos forgalomnövekedést várnak.- Az EK-országok hajóparkjának jelentős része magántulajdonban van. Sok német, francia, holland, belga, svéd családi vállalkozás fuvaroz a vízen olyan tömegárut és veszélyes anyagot, amit közúton vagy vasúton költséges szállítani. A tapasztalatok szerint a gyors, mobil szállítási módot kedvelik: egy géphajóhoz legfeljebb egy, esetleg két usztályt kötnek. A magyar Duna-szakaszon sokféle akadály nehezíti a hajósok dolgát. Alacsony vízállásnál a legveszélyesebbek a gázlós szakaszok, amiket a hosszú útról érkező hajókaravánok gyakran az átjutást kockáztatva hajóznak meg. Jelentős veszélyeket jelentenek a Dunahídak is. Ha a hajózó hídnyilást nem megfelelően közelíti meg a géphajó, a tolatvány vagy a vontatmány könnyen ráeshet a híd pillérjére. Korlátozott látási viszonyok között a nem kellően védett, gondatlanul irányított hajók különböző műtárgyaknak, esetleg. egymásnak ütközhetnek. Évente jó néhány havá- ria, hajóütközés csorbíthatja az amugyis elmaradott magyar hajóútvonalak tekintélyét. 1991 decemberében a román lobogó alatt közlekedő Alexandria vontatóhajó gázolajjal megrakott hat uszállyal szenvedett balesetet az MO-ás Duna-hídnál. A hajó kormá- nyozhatatlanná vált és az egyik uszály hatalmas erővel nekivágódott a hidpillémek. Nem sokkal később hasonló balesetet szenvedett egy másik román hajó a Déli összekötővasúti hídnál. A hídlábnak csa- pódot usztályt a személyzet lehorgonyozta, de a horgony felszakadt, és a továbbsodrodó uszály egy bolgár hajónak ütközött. Néhány nap múlva Esztergomban szenvedett balesetet egy ukrán tolatmány. Jobboldali uszálya a hidpillémek ütközött, kiszakadt a karavánból és elsüllyedt. 800 tonna kötegelt lemezáruval terhelten zárta el a nemzetközi hajóútvonalat. Szakemberek szerint a Duna-hídak közül a bajai híd különösen veszélyes, mivel a víz sodrása kritikus szögben keresztezi a hidat. Számos kisebb-nagyobb baleset jelzi, hogy arrafelé kettőzött figyelemmel kell közlekednie minden hajónak. Különösen a kelet-európaiaknak, amelyek nem rendelkeznek megfelelő védelmet nyújtó technikai eszközökkel, például orrsugárkormány- nyal. A nyugati hajókon ez a berendezés már minden naposnak számít, vele minimális hely esetén is biztonságos a közlekedés. És szót érdemel az a furcsa tény is, hogy Európa keleti és nyugati részén ma még nem egységesek a vízi közlekedés szabályai. Amíg például a Rajnán szigorú jobbra tartási kötelezettség van, a Dunán sok helyen fordított kitérést követnek. A hajók ugyan kitűzéssel, zász- lólengetéssel, felvillanó fehér fénnyel haladnak ezeken a helyeken, de a furcsának tűnő szabályok megzavarhatják a közlekedőket.
