Új Dunántúli Napló, 1992. június (3. évfolyam, 150-179. szám)

1992-06-16 / 165. szám

1992. június 16., kedd üj Dunántúli napló 7 „Kedves Barátom! Akkor vágjunk bele!” Tölgyesek új hajnala Valaha - de már századokkal ezelőtt - Baranyát teljesen be­fedték az erdők. Mint tisztatü- dejű, madárdalt és szarvasbő- gést szülő zöld paplan, borította a sík- és a hegyiterepet egy­aránt. Ennek az összefüggő er­dőségnek a meghatározó fafaja az őshonos tölgy volt. Akác? A műdalok „hőse”? Ami ma már tájképet formál szerte az or­szágban? Sehol sem volt. Az 1700-as években Amerikából került hozzánk, s lám, ma már „Lila akácok ...” A tölgy ma is domináns Ba­ranya erdeiben. Oszágosan 30, a Mecseki Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaság területén 35 százalék az aránya. Hál’Istennek - tehet­nénk hozzá, azzal együtt, hogy az országos átlagnál előnyö­sebb helyzet a kedvező élőhelyi feltételeknek köszönhető, s nem valamiféle különleges erdőgaz­dálkodási gyakorlatnak. Legalábbis eddig. ■Né A minap az Országos Erdé­szeti Egyesülés megyei cso­portja a tölgygazdálkodásról rendezett szakosztályi ülést. A meghívott szakemberek a sely- lyei és a szigetvári erdészetbe látogattak. Volt oka a MEFAG szakembereinek ezeket a terüle­teket megmutatni. Valami olyasmit csinálnak itt, amit hosszú-hosszú évek óta „kita­gadtak” a gyakorlatból - holott évszázados, bevált próbája volt már -, s amit röviden így sum­mázhatunk: természetszerű er­dőgazdálkodás.- Az a célunk - hallottuk Szőnyi Jánostól, a MEFAG er­dőművelési és vadgazdálkodási osztályának vezetőjétől -, hogy az említett 35 százalékot 40-re emeljük. A természetszerű tölgygaz­dálkodás két felétele, hogy az erdő több fafajtából és külön­böző korú fákból álljon. Ilyen környezetben várják a szakem­berek - mert a természet is ilyenben neveli - a legszebb tölgyeseket. S ez gazdaságilag sem közömbös: a tölgy az egyik legértékesebb, az adott körül­ményekhez a legjobban alkal­mazkodó fafajta, amelyik a kü­lönböző változásokat is a leg­könnyebben tudja elviselni. Mindennek - csak nagyvona­lakban érintve a szakmai gya­korlatot - egyik eszköze az úgynevezett nevelővágás. Más­részt pedig óriási szerepet kap a makkról való felújulás. Ha jó makktermés van, akkor „saját gyermekként”, ha nem, akkor a szűkebb földrajzi környezetben gyűjtött, s elültetett makkból nő ki az új tölgyes. Ez utóbbit ne­vezik alávetésnek, s ezzel a módszerrel hektáronként 40 000 csemete cseperedhet fel. Ha csemetét ültének, akkor jó ha 10-12 000. Természetesen nem mindegyik nő derekas fává, ha például a 40 000-nek kétharmada megmarad, az már kiváló arány. Ez a bizonyos makkvetéses felújítás merült feledésbe az utóbbi évtizedekben, s lényegé­ben Bodor László, a MEFAG sellyei erdészetének igazgatója hozta újból gyakorlatba. Jólle­het, hogy a tényleges eredmény látható legyen, 8-10 évre van szükség, de az említett szakmai rendezvényen már igazolni tud­ták, hogy az ily módon felújított területen tölgyerdő lesz. Mondhatnánk: ez az első lé­pés a természetszerű tölgygaz­dálkodásban. S itt akár ellent­mondásra is bukkanhatunk: nem lehet ugyanis ez esetben sem magára hagyni cseperedő fákat. Vissza kell szorítani mel­lőlük minden egyéb fafajtát, hogy a tölgy dominánssá vál­jon. Ha ellenben sikerült, akkor szabad utat adnak a többieknek is: a tölgy akkor már nyerő helyzetben van. Az ellentmon­dás mégis feloldható: az erdész a „közbenyúlással” egy termé­szetes folyamat felgyorsulását segíti, mintegy 30 évnyi előnyt adva az egyéb fafajtákkal szemben a tölgyeknek. További kérdés: miért van egyáltalában szükség olyan er­dőre, amelyre a többféle fafaj és a különböző korú fák a jellem­zők? Mert ez esetben mindig akad olyan fajta, olyan korona­szint, amelyik a különböző ve­szélyekkel szemben ellenálló. A makkvetéses felújítás egyelőre unikum a hazai gyakor­latban. Ennek a baranyai terüle­ten már többszáz hektáron pró­bát nyert erdőművelési gyakor­latnak gépi megoldása - Bodor László szabadalma - azonban máris terjedőben van az ország erdészeteiben. Természetesen előnyei miatt: adott területen lényegesen több lesz a csemete, egészségesebb az erdő és össze­hasonlíthatatlanul olcsóbb a felújítás. A laikus számára természete­sen átláthatatlan a folyamat, hi­szen a fák, az erdők makk-ko­ruktól halálukig hosszabban él­nek, mint az őket nevelő-vi- gyázó erdészek. Hol hát a kont­roll, hogy az újból elővett ter­mészetszerű tölgy- (bővebben: erdő-) gazdálkodás a várt ered­ményt hozza?- A különböző tapasztalat- cserék - mint amilyen volt az általunk rendezett is - feloldják ezt a látszólagos ellentmondást - mondja Szőnyi János -, hi­szen ilyen alkalmakkor mindig találkoznak azok az erdészek, akiknek a területein különböző korú erdők vannak. így az isme­retek kicserélése révén a „sze­münk előtt van” a tölgyerdő, a csemetekorútól a matuzsáleme­kig. A szigetvári erdészetben az Európában is ritkaságszámba menő, génbanknak tekintett zse­lici tömb védett ezüsthársas er­deit tanulmányozták a szakem­berek. Az alapkérdés itt az: hol, melyik területen hagyják együtt a tölgyeket, bükköket és ezüst- hársakat, illetve az utóbbi hol maradjon „csak” kísérőfaj. (Az ezüsthárs is nagyon értékes fa­fajta.) Ha már a védettséget említet­tük, érdekes a dilemma: ha - például egy erdőt - védelem alá helyeznek, akkor egy adott ál­lapotot rögzítenek. Egy folya­mat „pillanatát”, holott a termé­szetben a folyamatok megszakí­tatlanok - ha megy minden a maga útján. Szőnyi János sze­rint az erdészeti ismeretek kellő alapot adnak ahhoz, hogy több­száz évig tartó természetes fo­lyamatokat gyorsíthassanak fel. Ennek pedig az a végeredmé­nye, hogy lesz természetes erdő is és lesz annak gazdasági haszna is. Hogy ez a természetes fo­lyamat mennyire összetett, mennyire bonyolult, csak egy példa: a már említett 40 000 csemetéből 100-150 év múlva mindössze 300-500 tölgy lesz. De azok királyi termetűek. íF Szorosan kapcsolódik a té­mához: a közelmúltban meg­alakult a „Pro Silva”, a termé­szetközeli erdőgazdálkodást szorgalmazó nemzetközi egye­sület magyarországi csoportja. Elnöke dr. Papp Tivadar, az Erdőrendezési Szolgálat pécsi igazgatója lett, s tagja Szőnyi János és Bodor László is. Jelen­leg nálunk a erdőknek mintegy 15-20 százalékát engedik ter­mészetes úton felújulni, azon­ban a most elkészítés alatt álló, 10 évre szóló üzemtervek e te­rületen már 40-50 százalékot ír­nak elő - ami most maximális aránynak tekinthető. A szakem­berek ezzel kapcsolatban két „aranykort” állítanak egymással szembe: amikor még 50-60 szá­zalékos volt a természetes fel­újítás, illetve a 80-as évek „dip­lomás fakitermelőinek” arany­korát, amikor kímélet nélkül vágták a fákat az ország erdei­ben. A „Pro Silva” egyik célja - olvasható programjukban - a természetszerű erdőgazdálko­dás folytatása az erdőtelepítések és -felújítások területén egy­aránt, a termőhelynek megfe­lelő őshonos fafajok széleskörű alkalmazásával. Vagy össze­foglalva: egy állékony, ökoló- gialilag stabil, egészséges erdő­kért tevékenykedő mozgalom beindítása. Úgy tűnik, ehhez határozott­ság kell. Mert a magyarországi csoport elnökének kollégáihoz írt levele így fejeződik be: „Kedves Barátom! Akkor vág­junk bele!” Mészáros Attila Néhány gondolat az Universitasról A felsőoktatási intézmények többsége felmérve lehetőségeiket és a világbanki hi­tel támogatására alapuló FEFA felzárkóz­tató felsőoktatási programjának kritériu­mait, megalakították egyesüléseiket. Pé­csett egy évvel ezelőtt a JPTE rektorának, dr. Ormos Máriának a kezdeményezésére jött létre a Pécsi Universitas Egyesülés, amely jelenleg a Janus Pannonius Tudo­mányegyetemet, a Pécsi Orvostudományi Egyetemet, a Pollack Mihály Műszaki Fő­iskolát fogja át. Elkészültek az első közös világbanki pályázatok, melyeknek egy ré­sze sikeres volt, s létrehoztak több bizott­ságot a közös munka koordinálására. Az Universitas létéről sokan tudnak, és sokan nem, az említett felsőoktatási in­tézményeken belül is. Vannak, akik le­gyintenek, az egész döcög, mások meg lelkesek. Más Universitasok példái min­denesetre azt igazolják, a közös pályáza­tok, összehangolt feladatmegoldások, együttesen kialakított műszerparkok hasz­nálata eredményesebb és gazdaságosabb lehet a külön-külön történő kezdeménye­zéseknél. A Pécsi Universitas lehet, hogy nem halad rohamléptekkel, s még bizony­talanok az elképzeléseik és lehetőségeik összehangolását illetően, barátkoznak a közös fellépések, megoldások gondolatá­val, de a résztvevők reményeket fűznek a működéséhez, és a legutóbbi ülésük be­számolói már együttes tervekről, elképze­lésekről és lépésekről is szóltak. Megállapodtak abban, létre kellene hozni egy mennyiségileg és minőségileg magas teljesítményű Universitas nyomdát, esetleg saját terjesztő hálózatot is kialakí­tani. A JPTE-nek már vannak kezdeti ta­pasztalatai, hiszen nemsokára nyílik má­sodik könyv-és jegyzetboltjuk. A testneve­lési tanszékek vezetői e tanév második félévétől biztosítják, hogy óráikat a másik intézmények hallgatói is látogathassák, és az Universitas Kupa megrendezését a négy tanszék elosztja egymás között. A pénz­ügyi hátteret pályázatokkal kívánják meg­teremteni. Egyetértettek egy közös pályá­zati iroda kialakításával, bár a beszerzés, a tulajdonjog kérdésében még sok a vitatott kérdés. Döntésük meghozatalához a JPTE leendő rektorának hivatalba lépését is vár­ják. A nyelvoktatás szerteágazó faladata­inak megoldásához nem tartották járható­nak az idegennyelvi tanszékek, lektorátu­sok összevonását, de azt igen, esetleg vál­lalkozás formájában nyelvi stúdiót szer­vezzenek, és kidolgozzák a leendő egye­temi nyelvvizsga feltételeit, követelmé­nyeit, tekintettel arra is, hogy egyre inkább a szaknyelv elsajátítását tűzik ki célul, és feltételezik a hallgatók társalgási, alap idegennyelv ismeretét. Az Universitas, ha tovább erősödik, és a hallgatókat is bevonja, hasznos és ered­ményes lehet, amely csak előnyére válhat a felsőoktatásnak.Az ifjúság mindig erőt jelent a megújulásban. Barlahidai A. Van-e pedagógus munkanélküliség? Félezer pedagógus-állásaján­lat jelent meg a Művelődési Közlöny ez évi 8. számában. Sok ez vagy kevés? Dr. Kálmán Attila politikai államtitkár vála­szol a kérdésekre.- A munkanélküliek számá­ról egészen pontos adatunk nincs. Sok a gyeses, a helyettes és az alkalmi helyettes. Sok a képesítés nélküli, de nem biz­tos, hogy a munkanélküli szak­tanár az aprófalvak bármelyi­kébe elmenne dolgozni. Tudjuk, hogy óvónők és tanítók számára egyes helyeken nincs elhelyez­kedési lehetőség, ugyanakkor nagyon sok nyelvtanár hiány­zik. Úgy próbálunk segíteni a nyelvtanár-hiányon, hogy az erre vállalkozó orosztanárokat központi támogatásból átképez­zük. Körülbelül hatezer nyelv­tanár vesz részt az átképzésben, amely 450 millió forintjába ke­rül az államnak. Ezren közülük főiskolai, illetve egyetemi kép­zésben vesznek részt, második vagy harmadik szakjukat kíván­ják így megszerezni. Ezzel két gondot igyekszünk megoldani. Az állásnélküliség határán lévő orosztanároknak reménytelibb jövőt biztosítunk, ugyanakkor nyelvtanár kerülhet oda, ahol igény van rá. Az új oktatási törvény ren­dezni kívánja a tanárok terhelé­sét és tehervállalását. A javaslat szerint a kötelező tanítási órák száma - mind az általános, mind a középiskolában - heti 18 óra lenne. Terveink szerint 18 lenne a kötelező, 24 az órafe­losztás szerint (díjazás ellené­ben) beosztható és 27 a vállal­ható heti órák száma. Azzal, hogy valaki másfélszeres óra­számnál többet nem vállalhat, álláshelyek szabadulnak fel. Most nagyon sok a túlóra, ami­nek a tanítás minősége látja ká­rát, még akkor is, ha ez kereset- kiegészítés. Az önkormányza­tok számára is kényelmes meg­oldás ez, egyszerűbb, ha túlórát fizet, mintha új embert vesz föl, aki után kötelező a társadalom- biztosítási járulék. Eddig nyolc osztályos volt az általános iskola. A kilencedik és a tizedik osztályok indításával azokon a gyerekeken kívánunk segíteni, akik nem jutottak be egyetlenegy középiskolába sem, illetve - elsősorban az ipari tanulók közül - az első év­ben lemorzsolódnak. Itt is szük­ség lesz pedagógusokra.Bár anyagi lehetőségeink korláto­zottak, szeretnénk törvényben meghatározni az osztálylétszám maximumát. A legkisebb tele­pülésen öt-nyolc gyerek is al­kothat egy osztályt. Az önkor­mányzaton és az iskola vezeté­sén múlik, él-e ezzel a lehető­séggel. Az állam az ötszáz lakos fel­etti kistelepülések számára nyújt segítséget központi támo­gatásból, hogy iskolát létesítse­nek. Az ötszáz lakosnál na­gyobb településen, ha az otta­niak vállalják az iskolalétesítés­hez szükséges összeg hatvan százalékát, akkor az állam köte­les számukra letenni a hiányzó negyvenet. Az önkormányza­toknak arra is rá kell ébredniük, ha nem építenek pedagógusla­kást, nem kapnak megfelelő ta­nítót, tanárt. Azt gondolom, hogy országos szinten minden szakképzett tanítónak, tanárnak lenne helye. Az Oktatáskutató Intézetet bíztuk meg azzal a feladattal, hogy készítsenek prognózisokat a várható gyereklétszámról, a pedagógusok korösszetételéről, a szakmai felkészültségről és te­rületi elosztásról, vagyis arról, hogy mi várható, milyen intéz­ménytípusnál és milyen szako­kon. Ugyanakkor felmérés ké­szül az iskolák, a tantermek ál­lapotáról, befogadóképességé­ről, felszereltségéről. Természe­tesen szeretnénk ezeket az ada­tokat majd nyilvánosságra hozni. Sok a teendőnk az alsóbb- fokú oktatásban, de nem feled­kezünk meg azokról a fiatalok­ról sem, akik kikerülve az isko­lából - főleg az érettségizettek - nem tudnak elhelyezkedni. Kö­zülük sokan nem kívánnak főis­kolára vagy egyetemre menni, de egy ötödik gimnáziumi évfo­lyamban szívesen tanulnának tovább: nyelvet, szövegszer­kesztést, könyvelést, titkárnői, szervezési, ügyintézői ismere­teket, vagy egyetemi, főiskolai előkészítésben vennének részt. Már tárgyalásokat folytatunk a Munkaügyi, valamint a Pénz­ügyminisztériummal, mert kí­vánatosabb lenne a munkanél­küli érettségizetteknek kifizetett segélyt képzésükre fordítani. Itt is szükség lesz tanárokra. Józsa Ágnes Szép a páva Baranyai népdalfüzetek új kötete A lassan már feledésbe me­rülő népdalok gyűjtését, meg­őrzését tűzte ki célul dr. Vár­nai Ferenc pécsi zeneszerző. Evek óta szerkeszti a Baranyai népdalfüzetek sorozatát, ame­lyeket iskolák, együttesek, de minden népdalt szerető ember haszonnal forgathat. A sorozatnak nemrégiben jelent meg a legújabb, tizen­egyedik kötete, amely Kochné Misurda Mária dalaiból mutat be ötvenötöt. így ezidáig hat­százhuszonöt válogatott nép­dal látott napvilágot a zenei füzetekben. A legújabb kötet kiadója Liptód község önkor­mányzata, lektora Olsvai Imre. A dalok, amelyeket hama­rosan magnókazettán is meg lehet vásárolni, főként az egy­kori Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Szomolya község­ben voltak népszerűek, és amelyeket Misurda Mária vitt magával Liptódra, amikor csa­ládját áttelepítették a baranyai faluba. A termelőszövetkezet szervezéséig kilenc hold föld­jüket művelték, majd hu­szonegyéves korában férjhez ment Koch Menyhért lakatos­hoz, aki később átképezte ma­gát autószerelőnek. Misunda Mária a helyi termelőszövet­kezetben dolgozott. Négy gyermeknek adott életet, úgy­hogy a népdalok gyűjtögeté­sére, felidézésére csak nyug- díjbavonulása óta tud időt for­dítani. Népdalainak bőséges repertoárjából választotta ki Várnai Ferenc a kötetben leír­takat, melyek a szerkesztő kézírásával olvashatók. A da­lokat öt nagy csoportba osz­totta Várnai Ferenc. Egy - egy csokorban találhatók a gyermekdalok, a szerelmes dalok, a katonadalok, a sum- másdalok és az egyéb énekek. B. A.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents