Új Dunántúli Napló, 1992. június (3. évfolyam, 150-179. szám)
1992-06-14 / 163. szám
A tolnai gyógy növény üzem újdonságai E héttől minta alapján értékesítenek Nem zárt be a műhely Kaposváron Babarczy László az idei évadról A Herbária Gyógynövény- forgalmi Közös Vállalat tolnai üzeme kezdetben selyemgubó tárolással foglalkozott. Az évek folyamán egyre nőtt a kereslet a gyógynövények iránt. Most a feladatuk a vadon élő gyógynövények be- gyüjtetése, termeltetése és feldolgozása. Baranya, Bács, Fejér, Tolna és Somogy megye keleti részén gyűjtik a fontos, nélkülözhetetlen gyógyhatású vadon élő növényeket. E területekről kerül a tolnai gyógynövényüzembe a Kámos, a fehér-és fekete na- dály, valamint a fehér mályvagyökér. Nem folytatnak rabló- gazdálkodást, nem tarolják le a termőterületet, gondolnak a jövőre. így 7-8 éve „pihentetik” a Tavaszi Héricset, a Mecsek füvet és a Hunyorféléket. Ennek Horgászverseny Tótszentgyörgyön Tegnap délelőtt rendezte meg a MOHOSZ megyei intézőbizottsága az I. osztályba sorolt 13 baranyai horgászegyesület csapatversenyét. A mintegy 100 pecást megmozgató eseményre mind eljöttek az érintettek - kivéve egy csapatot. Úgy tűnik, a siklósiak valamit előre megérezték ... Jókedvtől csak „a hallgatag mély” volt hangos: soha ilyen jóízű kajákkal nem etették kárásznépet, s a keszegféléket, vödörszám hullt a vízbe a csalafinta keverékek özöne, horogra a halak szempontjából a legvá- logatottabb falatok kerültek - s mégis: alaposabb vizsgálódás után is egyre inkább bizonyossá vált, hogy egy-két tenyérnyi nagyságún kívül csak a „sze- méthal” ugrott be a csábításnak. Közülük sem túl sokan. Volt is szitok bőven, a céltáblája pedig sokszínű: a felhős égtől a sekély vízig, a hüle halaktól a lomha szélig. De ez sem használt: nem volt kapás. Pedig magam számoltam meg hüle- dező szemmel: az egyik horgász tizenhárom különböző botot rakott maga mellé készenlétbe ... Nem volt hiány tehát a felkészülésben. Végül is a beremendiek taroltak. Kicsit finnyogva mérlegel- tették halaikat - nem szoktak ilyen fogáshoz, hogy „tűvé kell tenni” a szák mélyét a zsákmányért. Ők nyerték a csapatversenyt, s vele az IB oklevelét, érmét, díját - mindez együtt nehezebb volt, mint a kifogott hal. Komló és a pécsi HE lett a második, illetve a harmadik helyezett. Különdíjat a keszegek érdemeltek volna: remekül játszottak a horgászok idegein. M. A. köszönhető, hogy idén már rengeteg található belőlük. Csatordai József üzemvezető szerint a gyepművelés, a vegyszerezés miatt is számos fajta léte veszélybe került. Tapasztalata szerint emiatt a Keskenyle- velű útifű teljesen eltűnt a legelőkről. A vadontermő hasznos növények kiesését termeszte- téssel pótolják. Ezzel nemcsak a hazai igényeket tudják kielégíteni - jut belőle exportra is. Most egyik legkeresettebb a körömvirág és a macskagyökér.- Minden gyógynövényt vesznek az emberek, amit Maria Treben hasznosnak tart, a könyveiben megemlít. Ezek olyan növények, melyekhez bátran nyúlhatnak az emberek, nem lehet elsokallni őket Biztos állását, belvárosi lakását cserélte fel Szentkereszti István gépészmérnök akkor, amikor a férfikor delén hátat fordított pályájának, hogy új hivatásában találja meg a boldogságot. Nem sokan utánoznák. A ma 48 éves férfi egy eldugott kis faluban él, ahol nincs telefon, s ahol ritkán jár a busz. A gyönyörű, de csendes kis Hás- ságy befogadta, ő pedig elérte, amire vágyott: van tér körülötte, ahol elfér szerszám, munkapad, ahová jöhetnek a tanítványok. Épp csak egy hónap, és táborba gyűlnek. Buszon, biciklivel, kocsival most is hetente járnak tanárjelöltek, orvosok, mérnökök a tóparti házba. Ha pedig a mesterük szóba kerül, elragadtatással beszélnek róla. A fafaragó népi iparművésznek néhány éve váratlanul szakadt a nyakába a siker: aranyplakett a IX. Országos Népművészeti Kiállításon, és a Ka- poli-díj. Az idős Kapói i Antal mester készítette vándordíját mondta az üzemvezető. A tolnai üzem nemcsak a klasszikus gyógynövényfeldolgozásról - préselés, aprítás - híres. Kozmetikai cégeknek krémekhez, samponokhoz, szájápolókhoz kivonatokat készítenek. Itt csomagolják a Herbária termékeit : többek között a cserszö- mörcés szájvizet, a Vebor hajszeszt, a pattanásos bőrre ajánlott bőrápoló tonik kivonatot, a borotválkozás utáni zselét,a lábápoló krémet. Újdonságuk a gyulladáscsökkentő, bőrregeneráló krém, mely napozáskor felégett bőrt szinte azonnal gyógyítja. A „Herbanat” éjszakai bőrápoló krémcsaládot most bővítik. A „Galena” speciális gyógynövényekből kevert kivonatot tartalmaz - érzékeny, látni sem látták sokan, s néhá- nyan a szakmabeliek közül ha mást nem is, de legalább megsimítani szeretnék. Kollégámmal mi kézbe vehettük. Ahogyan Szentkereszti István gyümölcsfák fura alakzataiba álmodott használati tárgyait, étkészleteinek darabjait is.- Én csak kezdő fafaragónak tartom magam - mondja - De amikor dolgozom, mintha extázisbán lennék, sokszor csak másnap csodálkozom rá, mekkora munkát végeztem el. Hiszem azt, hogy alkotó tevékenység nélkül nincs boldogság. Hogy ez az alkotás milyen, a részletkérdés, egy biztos: csak úgy odavetve, félvállról, odaadás nélkül nem lehet igazi munkát végezni. Ma a világ olyan, hogy kipusztítja belőlünk az alkotás vágyát. Az emberek várják, hogy valami történjen, de mert nem történik semmi, pótszerekhez nyúlnak, cigarettához, alkoholhoz, vagy tévéznek naphosszat. Aztán pedig megbekényes bőrtípusra ajánlják - krém, testápoló olaj és tej formájában forgalmazzák. Érdekességük, hogy a sejt építését, regenerálását segíti elő. Nyár végére az üzletek pultjaira kerül az új termékcsalád. Keresik a továbblépés útját. Most olcsó, tömegfogyasztásra való, jóminőségű kézvédő krémet próbálnak előállítani. Tervezik, hogy nemcsak forgalmazzák, de a közeljövőben már elő is állítják a közkedvelt svédcseppet. Éd- dig a kereskedők csak a Herbária budapesti központjában szerezhették be a gyógynövényekhez. E héttől Balmazújvárosban, Békéscsabán és Tolnán mintatermet nyitottak: a Herbária által forgalmazott tasakolt, filterezett gyógynövény mellett az import-, és a hazai partnercégek termékeit kínálják. A. E. tegszenek, mert nem éreznek örömet soha. Az újítók, a forradalmárok lehettek olyan elkötelezettek, mint ő. Mozgékony, impulzív ember, aki érzékenyen reagál a világra. Egy percig nem pihen, teendőt ad a fa, na meg az újrakezdési kölcsönt is törleszteni kéne. Egyelőre kevés az esély, hogy ez hamar megy. Szentkereszti István azonban bízik abban, hogy előbb-utóbb a minőséget fogják értékelni minálunk, s hiába tud egy esztergályos fél óra alatt egy tálat megcsinálni, mégis az ő félszáz órai munkával készült alkotása lesz a kelendő. Türelmes. Csak egy van, ami felbosszantja.- Az mindig fölháborít, ha az emberek meg vannak nyomorítva! Mindig dühít, ha valami emberellenes... Órákat beszélgetünk, nincs mód egy rövid kis írásban mindezt visszaadni. De egy új világ épül a régi parasztházban, ott a világ végén ... H. I. Gy. Nagy vállalkozás utolérni Babarczy Lászlót, a kaposvári Csiky Gergely Színház igazgatóját, a Színház-és Filmművészeti Főiskola rektorát. Miközben nyomoztunk utána, hol Strass- burgban, hol Spanyolországban, hol Szolnokon sejtették tartózkodási helyét. Fele sem igaz az egészből, az viszont igen, hogy nagyon elfoglalt. Vizsgáztatás közben sikerült meginterjúvolni a színház elmúlt évadáról.-Az év első fele rettenetesen nehéz volt, 40-50 előadást tartottunk egy hónapban. 154 000 néző járt nálunk 1991-ben. A helyzet csak a fejkvóta-rendszer megszűnésével enyhült. Négy erős, szerintem igen értékes prózai bemutatót tartottunk, és nagy sikert hozott a My Fair Lady, majdnem hatvanszor játszottuk. Az eredetileg gyerekdarabnak készült Diótörő is vagy hetven előadáson átfutott. Az igazgató úgy látja, a színház kiegyensúlyozott külső és belső helyzetbe került. Hogyan Itt van a Pajzs 5000! Mi ez? Egy tenyérben elférő, henger alakú, gázt tartalmazó spray, amit elsősorban hölgyeknek ajánlanak - önvédelmi célra. Persze eddig is lehetett kapni a feketepiacon ilyen eszközöket, most már azonban hazai cég, a Medikémia is üzletet lát a dologban, ami jelzi, a közbiztonság rohamosan romlik Magyarországon. Sajnos. No, de ez nem a gyártó hibája. A Pajzs 5000-re keresztelt termék új „színfolt” nálunk, ugyanis ezt a kizárólag önvédelemre készült spray-t hivatalosan árusítják, sőt ajánlják is - elsősorban hölgyeknek, de azoknak is, akik késő éjszaka egyedül mennek haza a sötét utcában, félnek otthon. . . Ez a minidezodorhoz hasonló forhat ez a legendássá vált műhelymunkára? Mi van a társulat „nagy generációjával”? Igaz-e, hogy csak múlt időben beszélhetünk Thália kaposvári fénykoráról?- Most is ragyogó fiatal színészgárdánk van, és a régiek is vissza-visszajönnek, nem szakadnak el tőlünk. Most új tagokat nem szerződtettünk, de visz- szatér hozzánk Lukáts Andor. Néhányon elmennek, így például Csákányi Eszter, akit Budapestre hívtak. Minden változáskor megkongatják a vészharangot, állítja Babarczy László, bár azt sem tagadja, hogy a klasszikus értelemben vett műhelymunkáról már nem lehet beszélni. Az idősebbeknek rengeteg dolguk van, a színházon belüli jelenlét csökkent, hát most a lelkes fiatalokkal próbálkoznak, fgy is nagyon nagy a centrifugális erő, de „túl fogjuk élni”, állítja a direktor. A színházszeretők olyan bemutatókra fenhetik a fogsorukat, mint a Kaukázusi krétakör, a Csárdáskirálynő, a Rómeó és Júlia, a Woizeck, a gyerekeknek pedig a Szélkötő Kalamona. Több stúdióprodukciót is terveznek, de még nem teljesen alakult ki a következő évad műsora. És már második éve annak is, hogy pénzhiány miatt nem készül nyári előadás a bogiári színpadra. S hogy Babarczy László mihez kezd a forró nyári napokon? Úgy tervezi, hogy egy időre evezni megy a Dunára, s valószínűleg csak olyan helyeken áll meg, ahol nincs telefon, de még posta sem . . . Hodnik I. májú, palackban lévő gáz nem tesz kárt abban, akire ráfúják, de hogy néhány percig nem képes semmit tenni, az biztos. Mert a gáz, szembe permetezve azonnal könnyet fakaszt, ami nem is csoda, hiszen koncentrá- tuma és erősen ingerlő anyagának, a klór-aceto-fenonnak a hatásfoka igen nagy. Mondhatni, siralmas következményekkel jár, ha valakinek három méteren belül a szemébe fújnak ezzel a szerrel, előnye viszont, hogy néhány percen belül megszűnik a kellemetlenül csípő, maró érzés. S egy támadó leszereléséhez elegendő néhány perc... A Pajzs gázspray-t rövidesen sok helyütt meg lehet vásárolni, ára kevesebb, mint a külföldről származó, hasonló jellegű eszközöké. R. N. Egy új világ a világ végén Arcképvázlat Szentkereszti István fafaragóművészről Spray, hölgyeknek - önvédelemre A Pécsi Vasutas Koncert-fúvószenekar műsorát vette fel a Magyar Rádió tegnap a pécsi Sétatéren Szemérem elleni bűncselekmény Pécsett Egy idős ember látogatásai A lányoknak ruhát ígértek Bejelentés érkezett a Baranya Megyei Rendőrfőkapitányságra. Meg is kezdődött a nyomozás, amelynek során kiderült, hogy a jelenleg előzetes letartóztatásban lévő K. S., 10-12 éves kislányokat csalt le az egyik lakótelepi ház alagsorába. Azt mondta nekik, hogy ruhákat kapnak tőle, majd maga levetkőzött. Pornóképeket is mutatott a serdületlen lányoknak, akik a tanúvallomások alapján elképedtek a látványtól, eltűrték a simogatást is, mást nem is tehettek akkor. Megesik néha, hogy nehezen megmagyarázható dolgok történnek. Itt van például K. S. esete. A hatvannégy éves ember tizenhárom évvel ezelőtt is különös érdeklődéssel fordult serdületlen lányok felé. Akkoriban el is ítélték, most újra hallat magáról a pécsi kertvárosban lakó férfi szemérem elleni bűncselekmény gyanúja miatt Az orvosszakértő véleménye szerint a 64 éves ember enyhe fokú tudatleépülésben szenved, gyakran fogyaszt alkoholt, egyik vallomásában bejelentette, szégyelli, amit tett. Az alagsori tárolóhelyiségek pedig úgy tűnik, továbbra is tág teret adnak a hasonló cselekmények elkövetésére. A konkrét esetet súlyosbíthatja, hogy közeleg a nyári szünet, egyre több gyerek válhat szabaddá azoknak az at- trocitásoknak, ahol esetleg cukor helyett, mint ebben az esetben is, ruhákkal kínálják meg őket az ismerkedés kezdetén idősebb vagy fiatalabb urak. Ezekhez az esetekhez legalábbis két fél erőszakos vagy spontán jelenléte szükséges. Megemlíjtük, hogy tanúk elmondása alapján K. S. jónéhány esetben felhívta a figyelmet a pécsi kertváros központi részében található lakásán magára a figyelmet azzal, Hogy félreérthetetlen mozdulatokkal jelezte érzelmeit az erkélyen. A tanúvallomást tett kislányok szépek és még szebbek lesznek. Csupán bízhatunk abban, hogy hasonló ügyek nem zavarják meg a továbbiakban normális fejlődésüket. A 64 éves gyanúsított jelenleg előzetes letartóztatásban van, a vizsgálat folytatódik még, mondta befejezésül Bernáth Gábor, a rendőrkapitányság felderítő alosztályának vizsgálója. Bozsik vasárnapi 5