Új Dunántúli Napló, 1992. június (3. évfolyam, 150-179. szám)

1992-06-14 / 163. szám

MA Szeretettel köszöntjük névnapjuk alkalmából VAZUL nevű kedves olvasóinkat. A Nap kél 4.46 nyugszik 20.43 órakor Hírek, tudósítások, események közölhetők 14-18 óráig a 15-000-es telefonszámon. Hírszerkesztő: MÉSZÁROS ENDRE Falusi-tanyai üdülési ajánlatok A Falusi-Tanyai Vendégfo­gadók Európai és Magyar Szö­vetsége tegnap délelőtt a buda­pesti Komjádi sportuszoda előtt megkezdte üdülési ajánlatainak bemutatását. Első alkalommal a Mátra aljai munkacsoport és Császártöltés vendégfogadójá­nak kínálatával ismerkedhettek meg az érdeklődők. Jővő szom­baton Hollókő és környéke egy hétre rá pedig a Mezőtúr Holtág panzió és üdülőházak mutat­koznak be ugyanezen a helyen. A közönség felvilágosítására a társaság negyven nyilvános vendégfogadó képét és üdülte­tési ajánlatát tartalmazó kataló­gust is forgalomba hozott. Átadták a kaposvári szülészetet Tizenkét éves várakozás után elkészült a kaposvári szülészet új otthona. A létesítmény két hónappal a határidő előtt került átadásra, s a jövő igényeinek megfelelően alakították ki, ahol az ambuláns és a fekvőbeteg el­látás egyaránt mregvalósulhat. A régi műszerek mellett svájci angenieux lámpák -egyenletes ámyékmentes hideg fényt ad­nak-, szabályozható klímabe­rendezések, variálható kórter­mek várják a kis jövevényeket. Jótékonysági Gálaest Baján Göncz Árpád a fővédnöke annak a Jótékonysági Gálaest­nek, amelyet hétfőn este fél hatkor rendeznek Baján, a Ma­gyarországi Németek Művelő­dési Központjában. Az előadá­son híres opera és operett éne­kesek lépnek fel - többek közt Pitti Katalin neve is ott található a szereposztásban. Az előadást vendége lesz dr. Surján László népjóléti miniszter és Raffai Ernő honvédelmi államtitkár is, míg a köztársasági elnököt számysegédje, Pick Róbert he­lyettesíti. A rendezvény bevéte­lét a helybéli kórház haszno­sítja, az összeget egy koronária őrző Siemens monitorra for­dítják. Időjárás Egyre hosszabb időszakokra szakadozik fel a felhőzet. Min­denütt várható több-kevesebb napsütés. Főleg délután azon­ban helyi zápor, zivatar alakul ki. A szél északnyugatira fordul és elsősorban a Dunántúlon megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet vasárnap 21, 26 fok között várható. ■Sk Vízállások: Mohács 443 cm, áradó, vízhő 19,0 fok, Őrtilos 63 cm, áradó, 12 fok, Barcs 149 cm, apadó, 17,0 fok, Drávasza- bolcs 295 cm, áradó, 18 fok. 6vasárnapi vnn KRÓNIKÁI vnn KRÓNIKÁI MAI MŰSOR Meghívást kaptunk Szaváról egy esküvó're. Éppen egy éve adott fel házassági hirdetést Gasteiger Stella Gabriella az Új Dunántúli Naplóba. Azóta társra lelt és tegnap esküdött örök hűséget Luszt Lászlónak a pécsi Piusz templomban. Fotó: Proksza László VDN a Balatonparton! Az Új Vasárnapi Dunántúli Napló június 28-án már emelt példányszámban, s Balatoni Magazinnal kiegészülve jelenik meg. Ugyanakkor lapunk próbaképp egy héttel ko­rábban, június 21-én is a szokásosnál magasabb számban kerül az újságos standokra. A továbbiakban a VDN au­gusztus 23-ig a Balaton déli partjának nagyobb településein valamint Keszthelyen és Balatonkenesén lesz kapható va­sárnaponként a postai hírlapárusoknál, a pavilonokban és az utcai mozgóárusoknál. Táplálkozási tanácsadás Vérnyomás-, testsúly-, és testmagasság mérést, táplál­kozási tanácsadást végeznek - elsősorban idős emberek számára - szakképzett orvo­sok hétfőtől szerdáig Szek- szárdon a Területi Érdekvé­delmi Szövetség (TÉSZ) székházában a Szekszárdi Nyugdíjasok Területi Érdek­védelmi Szövetsége és az Ál­lami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat közös szervezésében. 04-05-07 Baranya és Tolna útjain ki­sebb koccanásoktól eltekintve balesetmentesen zajlott a forga­lom a hétvégén, ellenben So­mogy megyéből két súlyos köz­lekedési baleset is történt. Bonnya mellett két személy- gépkocsi ütközött össze, és a karambolnak egy súlyos comb­csonttörés, valamint három könnyű sérült lett az eredmé­nye. Kaposvár mellett a Deseda tó felé haladva egy 45 éves hor­gász eddig tisztázatlan körül­mények hatására segédmotorjá­val az árokba borult és a hely­színen szörnyethalt. A tűzoltók is elsősorban Ka­posvár és Marcali környékén voltak munkában a hétvégén. Általában nem tűzeset miatt hívták a tűzoltó brigádot, ha­nem a hétvégi esőzések okozta pince és hétvégi ház vízmentesí­tései jelentertték a legtöbb prob­lémát, összesen 28 esetben. Volt azonban egy utólagos tűz bejelentés is, ahol a kárt csak akkor észlelték, amikor a tűz magától kialudt. Vörs külterüle­tén 16 ezer darab nádkéve lett a tűz martaléka, s a kár megha­ladja az 1.2 millió forintot. A vizsgálat megkezdődött, a tűz oka egyelőre ismeretlen. Vállalkozói Tanácsadó iroda A kezdő vállalkozások segí­tésére hoztak létre Kaposvárott tanácsadó irodát. Különös súlyt ad működésüknek, hogy ők vé­leményezik először a mikrohitel kérelmeket, melyet kezdő vál­lalkozók kérhetnek maximum 300 ezer forint összeg erejéig. Az ingyenes tanácsadás mellett a szakemberek vállalkozói ter­veket, megvalósítási tanulmá­nyokat is készítenek az általuk felügyelt térségre vonatkozóan. O Csapatzászlót adományo­zott szombaton délelőtt 10 óra­kor Nagykanizsa önkormány­zata nevében Farkas Zoltán al­polgármester a helybéli határ­őrkerület parancsnokságnak. 4 O Testületi ülést tart június 18-án a bonyhádi önkormány­zat. A napirenden olyan kérdé­sek szerepelnek, mint az ön- kormányzati alapító okirat fel­ülvizsgálata, az északnyugati városrész rendezési tervének módosítása, a tanuszoda bővítés és a Bonyhád-aparmajosi vízfo­lyáson megépítendő záportá­rozó beruházásának támoga­tása. ■4 O Eislingeni látogatók érkez­tek Villányba. A nagyközség partnervárosából jött vendégek vasárnap a helyi kúltúrházban és Moziban fotókiállítást és di- aporámás vetítést tartanak Eis­lingen városáról. 4 O Tűzoltó verseny döntője zaj­lik a mai napon Zalaegerszegen, melyen a nyugati országrész megyei győztesei mérkőznek meg. Az összeszerelést, a víz­sugárral való célbalövést, az akadályváltó teljesítését az ádándiak az elmúlt időszakban hetente ötször gyakorolták, mert nem titkolt céljuk az első­hely megszerzése, i 4 O Nyit a dombon strand. Fürdőzésre alkalmasnak nyil­vánította az Állami Tisztiorvosi Szolgálat a dombon holtág vi­zét, így június 15-től birtokba vehetik a fürdővendégek a strandot. A víz ugyan tartalmaz bakteriális szennyezőanyago­kat, de a hivatalos szakvéle­mény szerint mértéke nem éri el a kritikus szintet. Képcslapárusok! Üdülőgondnokok! Képeslaponként 5-7 Ft-ot kereshetnek új fiatalos nyári kollekciónkkal! Feltétel: 5000 Ft kp Válaszborítékot kérünk Univerztrade 7611 Pécs, Pf.: 33. O A „Szomszédok” közked­velt fodrásza Öli úr és társai hétfőn este a bonyhádi művelő­dési házban vendégszerepeinek. Ugyancsak Bonyhádon tartják június 22-én a szövők és díszí­tőművészek kiállításának meg­nyitóját a Vörösmarty Mihály Művelődési Központban. A ki­állítás augusztus 28-ig tekint­hető meg. 4 O A weikersheimi gyermek- kórus vendégszerepei június 19-én a Dunaföldvári Művelő­dési Házban. A német gyerekek vasárnap Györkönyben, majd 22-én ismét Földváron, az Öregtemplomban adnak kon­certet. 4 O Forgalomkorlátozás kezdő dik holnaptól és egészen szep­tember 10 -ig tart a hétvégeken a Balatontérségében a teherfor­galomban a 7-es és 71-es főút­vonalakon. 4 O Ingyen tízórait kapnak min­den nap a nagyszünetben a bölcskei általános iskolások. A nems gesztus aaz önkormány­zatnak köszönhető, mert a há­romszáznegyven gyerek rend­szeres étkeztetésének költségeit előre átutalták az iskolának. 4 O XXIII. Életünk címmel or­szágos fotókiállítás tekinthető meg a nakgykanizsai Hevesi Művelődési Központban június 21-ig. Ugyanitt hétfőn 19 óra­kor a Mikroszkóp Színpad Új Sas Kabaré című műsora mu­tatkozik be. Az Imperial Casino érettségizett fiatalok részére krupié tanfolyamot indít július 1-től az Elefántos Házban Idegen nyelv ismerete előny. Jelentkezni lehet 2 db fénykép és önéletrajz beadásával a casino igazgatójánál. Jelentkezési határidő: június 20. (4267) Film Park: Ice Baby (5,7,9). Uránia: Tini nindzsa teknő- cök 2. (f7,f9). Szombat esti frász (f9). Kossuth: Hófehérke és a hét törpe (f5). Őrült szafari (f7,f9). Ápolló-terem: Kék Duna ke­ringő (f6,f8). Pécs, Autós mozi: Kacagó kocogó (21.30). Rádió PÉCSI RÁDIÓ 8.30-10.00 Zenés kívánság- műsor. 10.00 " Műsorzárás, (mindkét adósávon). 13.00- 14.00 Horvát és szerb nyelvű műsor. 14-15.00 Német nyelvű műsor. 15.00-18.00 Pannónia Rádió szolgáltató és kereskedelmi műsora. 18.00- 18.30 Zenés szórakoztató műsor. 18.30-20.00 Regonális német nyelvű műsor. 20.00- 20.30 Az MR német nyelvű műsora Pécsről. 20.30-21.00 Az MR horvát és szerb nyelvű műsora Pécsről. 21.00 Műsorzárás. (13.00-20.00 a 344 m-es KH-on, 20.00-21.00 a 344 m-es KH-on és a Kossuth URH-n.) Televízió MAGYAR TELEVÍZIÓ TV1 6.43 Napi műsorajánlat. 6.45 Falutévé. 7.30 Hagyd aludni a mamát és a papát! Tini nindzsa teknőcök. 7.55 „így szól az Úr!” A Biblia üzenete. 8.00 KI- ávé habbal. Csevegés. 8.25 Közjáték. 8.30 Cimbória. Tele­fonos játék. 8.40 Vasárnapi turmix. 11.00 Álljunk meg egy szóra. Nyelvművelő műsor. 11.10 Szentendrei nyár '91. 11.55 Képújság. 12.00 Egyéni salakmotoros VB. Elődöntő. Közv. Miskolcról. 13.05 A Fi­nancial Times heti üzleti hír­adója. 13.30 „Mi, muzsikus lel­kek ...” Szórakoztató műsor. 14.00 Át-állás. Endrei Judit mű­sora. 14.25 Góóól... Labda­rúgó-összefoglaló. 15.5 Van benne valami. 15.45 Örömhír. Az ortodox egyház műsora. 16.05 Walt Disney bemutatja. Kacsamesék. ism. Ne félj sem­mit! Nehéz napok a Föld nevű bolygón. 4. rész. Elveszett ár­nyék. Gumimacik. Más bőré­ben. Marcipán, a boszorkány. 18.00 Labdarúgó EB Franciaor- szág-Anglia. Közvetítés Mal- mőből. 19.45 A HÉT. Benne: Híradó. 20.45 Gallipoli. Auszt­rál film. 22.40 Közjáték. 22.45 Emlékmű a 301-es parcellában. 23.15 Csevegés. 23.35 Képúj­ság. TV2 7.00 Napra-forgó. Magazin a reggelihez. 9.5 Kéménymesék a padláson. Óvodások műsora. 9.30 Kié a toboz. Szovjet báb­film. 9.40 Erdőjárók. 12. rész. Legkorábbi tavasz. 10.00 Ész­bontó - ismeretteijesztő gyer- mekmagazin. 10.20 A Tenkes kapitánya. 3. rész. ism. 10.45 Hangveseny fiataloknak. Beet­hoven: V. (Sors) szimfónia. 11.31 Kánon - Az Ó- és Újszö­vetség Isten-képe. 12.00 Nép­rajzi értékeink. 12.10 Humá­num - A pécsi körzeti stúdió menekültügyi műsora. 12.40 Műsorelőzetes - Időjárás. 12.50 Mi történt a jövő héten? 13.00 Cigányzene a Mátyás pincéből. 13.20 Európai katonák között. Belga haditengerészek. 13.50 Burleszkbuli. 14.10 A kompute­ranimáció varázsa. Am. animá­ciós film. 2. rész. 14.45 Gazda­képző. 15.15 SOrSok. Munka­vállalók magazinja. 15.55 K+P. 16.15 Operamagazin. 17.10 Melyiket a 3 közül? 17.45 Lá­togatóban az Európa Kiadónál. 18.00 Műsorelőzetes - Időjárás. 18.20 Delta. - Tudományos hír­adó. 18.45 Ekhós színház - Csór. 19.05 Falmília Kft. 19.40 Hol fedezte fel Kolumbusz Amerikát? Dokumentum- film-sorozat. 7. rész. 20.05 Labdarúgó Európa-bajnokság. Svédország-Dánia. Közvetítés Stockholmból. 22.03 Időjárás. 22.05 Ez történt a héten. 23.00 Telesport. Forma-1 Kanadai Nagydíj. Közv. Montreálból. HBO 18.30 Gorillák a ködben. Mb. am. film. 20.40 Bukott zsaruk. Mb. am. film. 22.40 Mike ha­lála. Fel. am. film. Hétről hétre 17.00 Állásajánlatok .17.10 Révész Klára kötözött batik tan­folyama. 7. rész. Lakáskul­túra-iparművészet, Somogyi Klára a gobelinről. 9. rész. Kiál­lítások. MECSEK TV (Ma csak a megye kábelrend­szerein). 19.00 Műsorismerte­tés. 19.04 Tom és Jerry. 19.12 Rocktükör. 19.31 Ivanhoe Tört. kalandfilm. 3. rész. 20.00 Bara­nyai magazin. 20.30 Vasangya­lok 2. akciófilm. 22.40 Erotika. EUROSPORT 9.00 Nemzetközi sport. 10.00 Atlétika. 11.30 Labdarúgás. 13.00 Tenisz. Forma-1. Labd- rúgás. Motorsport. Forma-1. 22.00 Motorsport. 24.00 Labda­rúgás. RTL PLUS 6.00 Cobi. (am. rajzfilm.) New Kids ont the Block, ism. Lila hercegnő (am. rajzfilm.) 8.00 Gyerekeknek. 8.30 Super Mario Brothers, (am. sor.) 9.15 Samurai Pizza Catrs. (rajzfilm.) 9.35 Mühlenberg ördöge, (ifj. film) 11.10 Művészet és külde­tés. 11.15 Talkshow. 12.10 Buck nagybácsi (am.sor.) 12.30 Dad őrnagy (am.sorozat.) 13.00 Apám földönkivüli (am.sor.) 13.30 A Munster család (am. sor.) 14.00 Titkos énem (am.sor.) 14.30 Rendőrségi be­számoló (am.sor.). 14.50 Harry és Hendersonék (am. sor.) 15.20 Trón (am. sci-fi). 17.45 Dr. Westphall főorvos (am.sor.) 18.45 Híradó. 19.10 Különleges nap. 20.15 Show-mesterek. 21.50 Tévétükör - magazin .22.35 Forma-1. Montreal Nagydíj. 0.30 4-es csatorna. 1.25 Sikoly a csendben (angol thriller). 3.00 Férfi zöld kalap­ban. (am. kalandfilm) 4.35 Po­wer kapitány, (kanadai sorozat). 5.00 Ifjúsági magazin. 5.15 Fi- atlaok magazinja. SAT1 6.00 Enterprise űrhajó. 6.45 Silverhawsk. (ism). Megbabo­názva (am.sor.) Zorro (am. sor.) Ember és farkas. 8.10 Bucky O Hara. (am. rajzfilm). Varan­gyok háborúja. Az én pici pó- nim. (am. rajzfilm). Kedves gyerekek). Police Academy, (am. rajzfilmsorozat). Batman. Drops - játék. 11.00 Lövések a hegedűtökből. 12.40 Újdonsá­gok a moziban. 12.55 így lát­tuk. 13.00 Hírek. 13.05 Szív az adu. 13.35 Páratlan páros. 14.05 Enterprise űrhajó. 15.00 Fran­kestein - Óriások harca (japán film). 16.30 Nyereményjáték. 17.10 Leonard 6. (am.film). 18.45 Híradó. 18.50 Sportklub. 19.20 Szerencsekerék. 20.05 Időjárás. 20.15 A kék álarc. (NSZK film) 22.00 Beszélgetés. 23.20 Foci EB-magazin. 23.40 Hírek. 23.50 Hogan hősei, (am.sor.) 0.20 Frankenstein - Óriások harca. 1.45 Páratlan pá­ros. 2.15 Műsorismertetés.

Next

/
Thumbnails
Contents