Új Dunántúli Napló, 1992. június (3. évfolyam, 150-179. szám)
1992-06-13 / 162. szám
1992. június 13., szombat aj Dunántúlt napló 7 Korszerűbb termékek, szebb csomagolás Együtt vagy külön? Osztrák többségi tulajdonban a Möbiusz Rt A megye egyik legnagyobb vállalatának, az ezer dolgozót foglalkoztató pécsi Möbiusz- nak a vezetése tudatosan készült a cég átalakítására, privatizációjára, a külföldi tőke bevonására: 1990 végén külső szakértőkkel elkészíttették a szervezet-fejlesztési koncepciót, majd egy angol csoporttal a vagyonértékelést. Ezt követően tárgyalást folytattak több érdeklődővel, így az osztrák Pankl und Hofmann GmbH-val, meg is egyeztek, ám az Állami Vagyonügynökség az elmúlt év végén nem adta áldását a mindenkinek előnyös frigyhez. Vajon miért nem? - kérdeztem Brun Józseftől, a húsipari vállalat vezérigazgatójá- tól.- Az ÁVÜ versenytárgyalást írt ki, mi értékesítési dokumentációt készítettünk, s küldtünk el 11 szakmai és pénzügyi befektetőnek. Az ajánlattételi határidőn belül csak a korábbi tárgyalópartner, az osztrák Pankl und Hofmann tett értékelhető ajánlatot, tehát gyakorlatilag már januárban eldőlt ez a kérdés, ám az ÁVÜ belső rendjéből fakadóan a döntés meghozatalára még várni kellett...- Nem ment el a kedve a befektetőnek?- Egyáltalán nem, mert ez komoly cég, komoly szándékokkal, de azt nyilvánvalóan látták, hogy a féléves csúszás eredményeként a Möbiusz még kedvezőtlenebb pozícióba került, elég ha azt mondom, 100-110 millió forintos veszteség alakult ki.- Miért volt szükség a vállalat átalakulására?- Már két évvel ezelőtt nyilvánvalóvá vált, hogy a szervezeti átalakulást nem csak a kormány privatizációs törekvései, hanem számos külső, főként a piaci kömyzetben bekövetkező változás is kikényszeríti. A prognózisok igaznak bizonyultak, hiszen a Möbiusz korábbi stabil piaci helyzete is megszűnt. Az exporttámogatások mértékének csökkentése, illetve a szovjet utódállamok fizetőképes keresletének drasztikus visszaesése szükségessé tenné, hogy a hazai piaci részarányunkat lényegesen növeljük. Ennek viszont gátat szab, hogy húsipari termékekből túlkínálat van, s a kereslet is csökkent. Arról nem is beszélve, hogy a piaci részarány növeléséhez jelentős fejlesztéseket kell végrehajtani! Ezt a saját forrásainkból, valamint hitelekből képtelenek lennénk megvalósítani, így csak a végleges tőkebevonás jelenthetett a számunkra megoldást.- Ezek szerint nehéz helyzetbe került a vállalat.- Igen, mert nagyon alacsony a működő tőkénk; a hosszú lejáratú hitelek 300 millió forintot, a rövid lejáratúak 650 millió forintot tesznek ki, a jelenlegi jövedelmezőség a kamatterheket nem tudja viselni; folyamatosan veszítettük vagyonúnkat. Arról nem is beszélve, hogy más gazdálkodó szervezetek csődbejelentései és a peresített kintlévőségek összege eléri a 139 millió forintot. Ott tartottunk, hogy a vállalat működőképessége került veszélybe!- Akkor kimondottan jókor jött a Pankl und Hofmann ajánlata, vásárlási szándéka. Mit jelent ez a gyakorlatban?- A vásárlással egyidőben 8oo millió forintos tőkeemelést hajt végre, így működőképessé vált a vállalat. Az előbb említett hosszú és rövid lejáratú hiteleket vissza tudjuk fizetni, s a tőkeinjekciónak köszönhetően terhek nélkül dolgozhatunk tovább.-Az átalakulásra mikor kerül-sor?-Várhatóan néhány napon belül szindikátusi szerződést köt az Állami Vagyonügynökség és a Pankl und Hofmann cég, majd megtörténik az átalakulás és július 1-től részvénytársasági formában működünk.- Mi lesz a cég neve ?- Természetesen megtartjuk a már jól bevezetett nevünket: Möbiusz Részvénytársaság.- Az átalakulást követően milyen lesz a társaság vagyoni helyzete?- Az összvagyonunk eléri az 1,4 milliárd forintot, ebből 1,1 milliárd a Pankl und Hofmann csoporté (ez 78,9 százalékos részesedést jelent), 224,9 millió az Állami Vagyonügynökségé (16,1 százalék), 54 millió a munkavállalóké (3,9 százalék), 15,1 millió (1,1 százalék) pedig az önkormányzaté lesz.- Hogyan lehet ezekhez a bizonyos munkavállalói részvényekhez jutni?- A részvényeket 90 százalékos kedvezménnyel vásárolhatják meg dolgozóink, ami azt jelenti, hogy a tényleges névértéknél ennyivel olcsóbban juthatnak hozzá. Korábban még csak 50 százalékos kedvezményről volt szó.- Lehet-e kárpótlási jegyet beváltani vállalat részvényre?-Igen. Az ÁVÜ kötelezte magát, hogy a tulajdonából 20 százalékos részvénytartalékolást képez a kárpótlási jegyek beváltására, amennyiben erre lesz igény. Ha ez nem fogy el, úgy a dolgozók a megmaradt részvényeket megvásárolhatják névértékben plusz MNB alapkamat fizetési feltételek mellett.-Említette, hogy működőképes marad a cég. Ez biztonságot is jelent egyben?- Feltétlenül, hisz biztonsággal jutunk alapanyaghoz, lesz munkánk, korszerűsítjük a termékeinket, a csomagolást... Reményeink szerint növelni tudjuk majd az exportot, a minap közös piaci szemle volt a pécsi vágóhídon, megkaptuk a Közös Piac „pecsétjét”, így Pécsről is az eddiginél nagyobb lehetőségeink lesznek a külhoni értékesítés terén. A belföldi eladásainkat is húsz százalékkal tervezzük növelni, ennek része, hogy egyre inkább a minőségi termékek felé mozdul el a gyártásunk, megjelenünk a piacon a szeletelt árukkal, az egyre korszerűbb csomagolásokkal.- Kár szépíteni, igen nagy a konkurencia ezen a területen.- Ez pontosan így van, éppen ezért a pozícióink biztosításáért megvásároltunk hat pécsi húsboltot, a Kórház térit, az uránvárosit, a Bem utcait, az Irányi Dániel térit, a vásárcsarnokban lévőt és a Diana térit. Belefogunk a gyorsfagyasztott pizza gyártásába, a pécsi rádióval szemben kialakítunk egy pizzé- riát, de szeretnénk egy diszkont jelleggel üzemelő húsáruházát is létesíteni. Manapság mindenképpen aktuális a kérdés: az átalakulásnak lesznek-e „áldozatai”, azaz bocsájtanak el dolgozókat?- Ezren dolgozunk jelenleg a Möbiusznál, a termelésnövekedés miatt senkit nem küldünk el, sőt 100 főt még fel is veszünk. Az előfordulhat, hogy átcsoportosítások, technikai korszerűsítés miatt megszűnnek munkahelyek, de igyekszünk azoknak az embereknek más munkát felajánlani.- Nekünk vásárlóknak mit jelent, hogy új úton indul el a Möbiusz?- Szeretnénk kiszorítani a piacról azokat a versenytársainkat, amelyek eddig jobbak voltak nálunk. Jobb minőségű termékekkel lépünk a piacra, pontosabban szállítunk, egy adott készítménynél, például a párizsinál választékot adunk, s eltérő, a pénztárcákhoz méretezett árakat állapítunk meg. Szerintem a vásárlók jobban járnak. Roszprim Nándor A MÖBIUSZ pécsi vágóüzeme Fotó: Proksza László A gazdasági blokád erre nem vonatkozik Űjjáépítőket keresnek A hazai gazdasági visszaesés egyik legnagyobb kárvallottja az építőipar. Számos építési vállakozó most - megrendelésnek hijján - a csőd elkerüléséért harcol. Az Építési Vállakozók Országos Szövetsége valamint az Ipari és Kereskedelmi Minisztérium illetékes főosztálya még januárban felvette a kapcsolatot a horvát hivatalos szervekkel és megállapodást kötöttek az újjáépítésben való magyar részvétel lehetőségeiről. Koji Lászlót, a szövetség ügyvezető főtitkárát kérdeztük: milyen építési feladatokra keresnek kivitelezőket déli szomszédaink?-Horvátország rendkívül nagy károkat szenvedett a polgárháborúban. Csaknem 250 ezer lakás rombadőlt, vagy megsérült, s hiába rendelkezik az ország nemzetközileg is fejlettnek számító építőiparral, egyszerűen nem bírják kapacitással. Szükség volna a magyar építőkre, különösen az ország déli részeiben működő vállalatok, vállalkozók volnának kedvező helyzetben egy-egy megbízatás megpályázásakor. A horvát építési miniszter véleménye szerint két ütemben tervezik a menekültek visszatelepítését: először ideiglenes épületeket szeretnének állítani, ahol meghúzhatnák magukat a földönfutóvá lett családok, hozzákezdhetnének a földek műveléséhez, a második ütemben pedig meg lehetne kezdeni a régi házak helyreállítását, vagy ha kell, újak építését. Mind a két ütemben számítanának a magyarok közreműködésére.- Mikor köthetnék meg az első szerződéseket?- Sajnos a háborúnak még mindig nincs vége, szomszédaink pénzügyi helyzete sem tisztázott. A horvát kormány számít bizonyos nemzetközi segítségre, de az év vége előtt aligha nyílnak meg a bankszámlák.-Az egyik illetékes nyilatkozatából arra lehetett következtetni, hogy a horvátok szívesen fizetnének az újjáépítőknek tulajdoni hányaddal. Végülis ez pénzt ér...- Valóban így van, de a magyar vállalatok közül nagyon kevés rendelkezik annyi szabad tőkével, hogy egy ilyen fizetési módot el tudna fogadni. Pedig egy-egy üzem az újjáépítése után sokkal több hozamot termelne, mint amennyit egy puszta kivitelezésért kapni lehet. De ehhez harmadik országbeli tőkés társat kell találni.- Szlovéniában nem kínálkoznak hasonló üzletek?- Sajnos nem. Szlovéniának korábban is jó kapcsolatai voltak Ausztriával és Olaszországgal, e két ország lehetőségeivel nem tudunk versenyezni. (FEB) Élénk figyelemmel kisért szavazatszámlálás és burjánzó politikai kombinációk jegyében telt az elmúlt hétvége északi szomszédunknál. Alig két évvel a rendszerváltást követő első parlamenti választások után ismét urnákhoz járultak a Cseh- és Szlovák Köztársaságban, méghozzá egy olyan választásra, amelynek tétje nemcsak a prágai, illetve pozsonyi törvényhozás, valamint a szövetségi parlament megújítása volt, hanem az is, milyen jövő vár a föderációra. Bejött a papírforma? Voltaképp igen - válaszolnak a szakértők, hiszen a cseh országrészben a favoritnak számító Václav Klaus eddigi pénzügyminiszter jobboldali Polgári Demokrata Pártja szerepelt a legjobban, míg a szlovákoknál a tavaly menesztett kormányfő, Vladimir Meciar, s a mögötte álló Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom bizonyult a legnépszerűbbnek. A voksolás nagyjából úgy alakult, ahogy azt a közvéleménykutató intézetek, a lapok előre jelezték. Együtt vagy külön? Megőrizni a szövetségi államforma előnyeit vagy utat engedni az erősödő szlovák függetlenedési szándéknak? Úgy tűnik, biztos jövőképet a mostani választási eredmények ismeretében sem lehet felrajzolni. Mindkét országrészben tovább fog tartani a szeparatisták és a föderáció híveinek kötélhúzása. Vannak, akik az egyik, vannak, akik a másik tábornak jósolnak nagyobb esélyt. Ami a lényeg: a döntés demokratikus keretek közt szülessen - minden más módszer a ,jugoszlávizálódás” veszélyeit hordozza. Abból pedig egy is sok Európának ... Szegő Gábor Trópusi eső, felhőszakadás Medárd tudja, mi a teendője A múlt hét közepén az Alföld térségét sújtó rekord-szárazságról szóltak a híradások. A meteorológusok előrejelzése sem ígért sok jót, vagyis a földeknek annyira hiányzó csapadékot. Úgy látszik, Medárd azért mégis tudja, mi a dolga, mert a névnapját megelőző napokban sok helyen valóságos trópusi eső, felhőszakadás enyhítette az aszálytól sínylődő növény- és állatvilág szenvedését. Míg az 1881 óta regisztrált adatok szerint az elmúlt hetekben Kalocsa és Baja térségében hullott a legkevesebb csapadék, most viszont a Duna-Tisza közén, Kunszentmiklóson mérték a legtöbb csapadékot: néhány óra alatt 87 milliméter eső esett, bár volt a térségben olyan terület is, ahol csak mindössze nyolc milliméternyi eső hullott. A Közép-Tisza vidékén valamivel egyenletesebb volt a csapadék eloszlása, ott 28-44 mil- limétemyi volt az .égi áldás mennyisége. Heves megyéből mindössze 8-12, míg a szomszédos Nógrádból valamivel több, 5-32 milliméter esőt jelentettek a megfigyelő állomások. A Dunántúlon egyenletesebb volt a csapadék eloszlása, Ko- márom-Esztergom és Dél-Ba- ranya térségben nagyjából azonos mennyiséget, 10-53 millimétert regisztráltak, míg a Pécstől északabbra eső vidéken 4-64 milliméter csapadék hullott, eléggé szeszélyes eloszlásban. Svédországi magyarok segítsége Orvosi műszerek Hírül adtuk nemrég, hogy a svédországi jönköpingben működő magyar klub, a leendő pécsi traumatológiai centrum részére félmillió forint értékben hozott különböző orvosi műszereket, eszközöket. Ugyanakkor ennek átadásakor jelezték, a jövőben további segítségre lehet számítani részükről. A magyar klub képviseletében. az ajándékokat Hertelendi Zsolt adta át, aki egyébként szobrászművész és húsz éve él Svédországban. Tőle kérdeztük az ajándékozás előzményeit, és azt, miért éppen Pécsre esett a választás? A történet a következő: A jönköpingi magyar klub 1982 óta működik és a legaktívabb svéd klubok egyike. Amikor tudomást szereztek arról, hogy a déli szomszédainknál bekövetkezett események miatt elárasztották Baranyát és Pécset a menekültek, elhatározták, hogy segítenek. Az első ilyen segítség több kamion meleg ruha, valamint takarók, sátrak voltak. Hallották azonban, hogy annyi ilyen szállítmány érkezett Európa i különböző országaiból, hogy már raktározási gondokkal küszködnek. Akkor elhatározták, csak olyant hoznak, amire valóban a legjobban szükség van, és nemcsak a menekülteknek, hanem az őket ellátó magyaroknak és a magyar egészségügynek. Svédország kormánya a nemzeti jövedelem egy százalékát különféle segélyezésekre különíti el. Ebből az elkülönített alapból pályázott meg pénzt a magyar klub. Mint Hertelendi Zsolt mondta, az a nagy szerencse, hogy a segélyek elosztásáért felelős miniszter jönköpingi származású, jó kapcsolatuk van vele, igy sikerült 1 millió 200 ezer svéd koronát szerezniük erre a célra. Hertelendi Zsolt nemcsak az orvosi műszereket hozta a tarsolyában. A klub megbízásából munkahelyteremtő beruházásokra hozott ajánlatot, mégpedig olyan feltételekkel, hogy egyrészt az itt lévő menekültek, másrészt a baranyai munkanélküliek részére biztosítson munkalehetőséget. Svédországban működik egy olyan cég, amelyik a világ valamennyi segélyezésre szoruló országa részére állít össze élelmiszer csomagokat. Eddig ez a cég Dél-Európá- ból vásárolta a különböző tartós élelmiszereket - konzerveket, sűrítményeket, tejport, stb. - ezt Svédországban csomagolták, majd onnan szállították. A cég most terjeszkedni akar, olyan délebbi országokban kíván csomagoló központot létesíteni, ahol az élelmiszerek jelentős részét is beszerezheti. A klub tagjainak sikerült őket meggyőzni, hogy Magyarországra, azon belül is ide Pécsre jöjjenek, amennyiben a tárgyalások sikeresek lesznek, valamint megfelelő telephelyet találnak. A másik ajánlat: egy svéd konfekciót gyártó cég keres valahol Kelet-Európábán 200-250 főt foglalkoztató telephelyet. Ezt a céget is próbálták meggyőzni, hogy ide jöjjön. Ez azonban még egyelőre a kölcsönös tájékozódás szintjén áll. S. Zs.