Új Dunántúli Napló, 1992. május (3. évfolyam, 120-149. szám)

1992-05-06 / 124. szám

2 aj Dunántúli napló 1992. május 6., szerda Pécsi interpelláció a szénbányászatról (Folytatás az 1. oldalról) Kupa Mihály pénzügyminisz­ter kedden délután a Parlament­ben a kárpótlási jegyek életjára­dékra váltásáról szóló törvény- javaslat határozathozatalát megelőzően miniszteri zársza­vában hangsúlyozta: mindhá­rom kárpótlási törvény ked­vezményezettjei élhetnek azon jogukkal, hogy a kárpótlási je­gyüket életjáradékra váltsák. Ez azonban csak jog, és nem köte­lesség. A kárpótlási jegyek tu­lajdonosai természetesen földet, vagyont, értékpapírt vásárol­hatnak, illetve forgathatják a jegy értékét. A járadék mértéke a biztosítási matematika szerint számolandó ki, és a kárpótlási törvény szándéka szerint mind­azok igénybe vehetik, akiktől nem várható el önálló vállalko­zás, azaz a javaslat szerint mindazok, akik betöltötték 65. életévüket. Ezt követően az Országgyű­lés 131 igen szavazattal, 87 el­lenében, 13 tartózkodás mellett elfogadta a kárpótlási jegyek életjáradékra váltásáról szóló törvényt. Főként gazdasági és környe­zetvédelmi témákban kérték megnyilatkozásra a kormányzat tagjait a szokásos keddi inter- pellációs kétórában a törvény­hozók. A szabad demokraták két képviselője, Nagy András és Kuncze Gábor aziránt érdeklő­dött: mikor rendezi végre a kormányzat a Pestvidéki Gép­gyár helyzetét? Kupa Mihály pénzügyminiszter válaszában - amelyet a két képviselő és a Ház egyaránt elfogadott - kö­zölte: a Parlament honvédelmi bizottságával és az ipari tárcá­val történt tárgyalások és egyez­tetések nyomán elkészítették az új pályázati kiírást, amelyet a jövő héten meghirdetnek. Getto József (SZDSZ) a me­cseki szénbányászattal kapcso­latosan fogalmazta meg aggo­dalmait: amennyiben bezárják a pécsi bányát és a távolabbi komlóiból szállítják a fűtéshez szükséges szenet a mecsekalji nagyvárosba, nemcsak a nö­vekvő munkanélküliséggel kell számolni, hanem meglátása szerint Pécsett jelentősen meg­emelkedhetnek a távfűtési díjak is. Szabó Iván ipari és kereske­delmi miniszter leszögezte: a távfűtési árakra semmilyen be­folyással nem lesz az, hogy me­lyik bányából szállítják Pécsre a szenet. Ugyanakkor hozzátette: a kormányzat hamarosan dönt az előtte álló alternatívákról, amelyek a bányák bezárásának idejére és a munkanélküliség kezelésére egyaránt kitérnek. Időközi önkormányzati választás Lakossági fórum a képviselőjelöltekkel (Folytatás a 1. oldalról) megjelenteknek, hogy múlt év decembere óta folyik a kam­pány. A 10. választókörzet FI- DESZ-es jelöltje elfoglaltsága miatt visszalépett. Az év eleji, januári választás eredménytelen volt, a februári fordulón ugyan­annyi szavazatot kapott, mint az MDF jelöltje. Emiatt kellett is­mét elkezdeni választási kam­pányt. A lakosság részvétlensé­gére utalva dr. Szili Katalin megjegyezte, hogy szerinte a polgárok belefáradtak a válasz­tásokba. Megígérte, hogy ha bekerül az önkormányzatba, akkor a 10. választókerületben élők problémáival fog foglal­kozni. A FIDESZ-es dr. Kornya László sajnálkozását fejezte ki, hogy nem vett részt a lakossági fórumon az MDF jelöltje. Ma­gáról elmondta, hogy a FIDESZ frakció önkormányzat-mögötti gárdájában dolgozik. Megvá­lasztása esetén szeretne az egészségügyi bizottságban te­vékenykedni. Ehhez kapcso­lódva megjegyezte, hogy több orvosképviselője van a többi pártnak, míg a FIDESZ-nek nincs. Az önkormányzati testü­let tagjaként objektív tájékozta­tást adna a lakosságnak az ott folyó munkáról. A választóke­rületben élők egyik gondjára, a szomszédos magasházra is fel­hívta a figyelmet. Örömmel mondta, hogy a FIDESZ-nek köszönhetően sikerült az épü­letnek új gazdát találni. Mint említette, bizonyára többen kaphatnak itt munkalehetősé­get. Ezután a helybéliek szemé­lyes problémákról, közérdekű dolgokról, szükségszerű útfel­újításokról, parkolók felfestésé­ről és a fűtés drágaságáról szól­tak a jelölteknek. Adám E. © ÓRA A NAGYVILÁGBAN Ismét a fegyvereké a szó Afganisztánban A modzsahedek üdvözlő sor- tüzei közepette hétfő este a pa­kisztáni Pesavarból megérke­zett Kabulba Afganisztán elnöki tisztségének várományosa. Burhanuddin Rabbani, a Dzsa- miat-e-Iszlami szervezet poli­tikai vezetője. Burhanuddin Rabbani a hatalom átszervezé­sére vonatkozó sokoldalú elvi megállapodás alapján kéthóna­pos átmeneti időszak után venné át az államfői tisztet. A fontos vezetők közül csak Hekmatjár nem adta áldását erre a megállapodásra. Kedden egyébként ismét fegyverropo- gásra ébredtek az afgán főváros lakosai: a szembenálló modzsa- hed csoportok nehéztüzérségi fegyverekkel lőtték egymás ál­lásait. A mostani lövöldözést feltehetőleg a szélsőséges poli­tikát képviselő Gulbuddin Hekmatjar fegyveresei kezdték. A hétfői összecsapásokban 13 ember vesztette életét. O Szöul: Kedden Szöulba ér­kezett Jón Hjong Műk észak-koreai miniszterelnök, hogy újabb tanácskozást foly­tasson dél-koreai kollégájával, Csüng Von Sik kormányfővel. A hivatalosan szerdán kezdődő tárgyalások fő témája a nukleá­ris ellenőrzés kérdése és a feb­ruárban Phenjanban kötött megbékélési szerződés gyakor­lati életbeléptetése lesz. O Prága: A cseh köztársaság kormánya hétfői ülésén, elfo­gadta annak a törvényjavaslat­nak a szövegtervezetét, amely azt szabályozza, milyen feltéte­lek mellett lehet és kell közzé­tenni az egykori kommunista ál­lambiztonsági szolgálat munka­társainak, illetve titkos együtt­működőinek a névsorát. Simi Valley, Kalifornia: Ronald Reagan, volt amerikai elnök má­jus 4-én az általa alapított Szabadság-díjat nyújtotta át Mihail Gorbacsov egykori szovjet államfőnek. MTI Telefotó Megcsonkított ősember Egy kriminológiai vizsgálat alapján fény derült arra, hogy annak idején csonkoltan temet­ték el a düsseldorfi Neandertal- ban 1856-ban feltárt neander­völgyi ősembert. „Az ősember csonkított holttestként került a föld alá” - jelentette ki a csont­maradványokat vizsgáló Ralf-Wilhelm Schmitz őslény­tani kutató. - A koponyán, a la­pockán és a kulcscsonton ugyanis apró vágásokat fedez­tek fel. Schmitz szerint az ős­ember holttestéről a temetés előtt borostyánkéssel vakarták le a húst. A tudós nem tartja va­lószínűnek, hogy az ötvenezer évvel ezelőtt élt férfi kanniba­lizmus áldozatává vált volna. Mint írta, a leletek alapján in­kább arra lehet következtetni, hogy a temetés előtti csonkolás kultikus okokból történt. Most minden eddiginél alaposabb vizsgálatnak akarják alávetni a 45 éves korában meghalt ősem­ber maradványait. Gyermekkereskedelem Albániában A nagy albán dráma kö­zepette egy kisebb dráma is zajlik az országban: a gyer­mekkereskedelemé. Néhány hónap leforgása alatt több mint háromezer albán gyermeket adtak el Nyu- gat-Európába és az Egyesült Államokba, kezdetben 2-3, ma már 12-15 ezer dollárért. • A Progress East hírügynök­ség értesülése szerint a gyermekeknek csak egy ré­szét fogadják örökbe gyer­mektelen külföldi házaspá­rok - sokukat orvosi, transzplantációs célokra használják fel. Hírek szerint Görögor­szágban valóságos maffia foglalkozik a gyermekkeres­kedelemmel, s szoros kapcso­latban áll az olasz maffiával. Februárban a shkodrai ár­vaházból két görög házaspár öt elmebeteg gyereket foga­dott örökbe, de a vlórai és a tiranai árvaházból is sok gyermek került Görögor­szágba. A gyermekkereskedelem­ből busás hasznot húznak az árvaházak vezetői, a közvetí­tők, bírák, ügyvédek és or­vosok. Az egyik shkodrai gyermekklinika igazgató­nője néhány hónap alatt Gö­rögországból és Olaszor­szágból érkezett bútorokkal rendezte be lakását, s Seiko karórájának értéke egyévi Fizetését is meghaladja. A R D E N I A MÁRKAOZUT (&JJS Gardenia Márkashop nyílik ma a Perzsa Textilházban és a Fema Passage-on. Válasszon a legszélesebb kínálatból! Függönyök 80-310 cm-ig 190-1300 Ft-ig Készfüggönyök különböző méretben Vitrage függönyök 30-65 cm-ig. Tartozékok: csipeszek, karikik, speciális függönyvanó cérnák, ráncoló szalagok nagy választékban kaphatók. Varrószolgálat, egyéni igény szerint és közül etek részére is vállalunk függ ön yv árrést Panoráma függöny készítése méretre. Nyitva: naponta 9-18 óráig, szombaton 9-12.30 óráig. „Amivel meglepheti szobáját”. • ★★★ • ★★★ Palatínus Pannónia A Hotel PanonU a Tradeaco Tour* Amerikai-Magyar Utaxád Iroda ét a Deka Air Umí amerikai Légitársaság szeretettel meaMvia önt és Kedves Családját 1992. május 7-én 19 érái kezdettel az AMERIKAI VACSORAESTRE” a Hotel Pannónia étterembe. A jó iwsulnról a STUDIUM DIXIELAND BAND gondoskodik. Asztalfoglalás: 13-322 cot) Jr Hi ingarHotels Videofon A British Telecom és az ame­rikai IBM olyan videofont fej­lesztett ki, amellyel a kapcso­latba lépők hallják és - mint neve is sejteti - látják egymást, s tudnak együtt is dolgozni személyi számítógépeikkel. Az asztali videofon a személyi számítógép mellett egy kis ka­merából és egy videó dekóder- ből áll, utóbbi alakítja át a jele­ket digitálissá. Mindemellett szükség van egy különleges komputer programra is, s egy PC kártyára. A készüléket Nagy-Britanniában fejlesztették ki, s Nyugat-Európában, ahol a digitális vonalak már eléggé ki­épültek, várhatóan 1992 vége felé debütál az új elektronikai kommunikációs rendszer. A vi­deofon pontos árát még nem tudták megmondani, várhatóan néhány ezer dollárba kerül. O Bukarest: A Román Nem­zeti Bank bejelentette, hogy ezentúl engedélyezi a helyi vál­lalatok számára keményvalutá­ban jegyzett devizaszámlák nyi­tását. A pénzintézet a helyi pénzbe, a lejbe vetett bizalom erősítésének eszközét látja in­tézkedésében. O Tokió: Japán szakértőkből álló küldöttség indul május vé­gén Kelet-Európa és a volt Szovjetunió országaiba, hogy előkészítse az idén beinduló ja­pán atomenergetikai oktatási programot. A japán kormány a következő tíz évben mintegy ezer kelet-európai szakértőt hív meg Japánba egy héttől egy hó­napig terjedő képzési prog­ramra. A tanfolyamokon a ja­pánok főképp az erőművek biz­tonságával, karbantartásával kapcsolatos ismereteket kíván­ják megosztani a vendégekkel. O Moszkva: Az orosz főváros egészségügyi dolgozói kedden folytatták egy héttel korábban megkezdett tiltakozó akcióju­kat, miután képviselőik nem tudtak megegyezni a moszkvai elöljárósággal a bérek és az egészségügynek szánt anyagi támogatás növeléséről. Az orosz rádió azt közölte kedden délelőtt, hogy az adminisztrálás múlt heti megtagadása után a moszkvai egészségügyi intéz­mények a héten nem vesznek fel betegeket. A mentőszolgála­tot és a sürgősségi betegellátást az akció egyelőre nem érinti. O Tokió: A japán vállalkozók általában Magyarországot te­kintik a külföldi beruházások legkedvezőbb terepeként Ke­let-Európábán, de még az itteni piac is túlságosan „felfűtött” , ami lehetetlenné teszi a japán vállatok számára a tervezést. A japán cégeknek sokkal stabilabb viszonyokra van szüksége - ol­vasható a Japan Times keddi számában, amely a japán üzleti élet kelet-európai országokkal kapcsolatos felfogásáról ad ter­jedelmes áttekintést. A japán szakértők hiányolják azt is, hogy a kelet-európai országok­ban nincs az államnak iparpoli­tikai stratégiája. OLCSO CIPOVASAR PÉCSETTA HELYŐRSÉGI KLUBBAN májúi 7-8-án 9-18 óra 9-én (szombaton) 9-14 óráig IMPORT NŐI ÉS FÉRFIOPŐK rendkívül alacsony árakon, nagy modellválasztékban kaphatók. Látogasson el hasccánk! Érdemes! MOST A FÉRFIAKNAK IS. Kereskedőknek nagykerinuítáa. vanr>

Next

/
Thumbnails
Contents