Új Dunántúli Napló, 1992. május (3. évfolyam, 120-149. szám)
1992-05-22 / 140. szám
6 oj Dunántúli napló 1992. május 22., péntek Az Opus Dei Egy repülőtér elköltözött (MTI-Panoráma) - „Ezekben bízhat az egyház, építhet rájuk” - jegyezte meg II. János Pál pápa első spanyolországi utazásán, amikor az Opus Dei szervezet tagjai üdvözölték lelkesen, sorfalat állva, ahol csak elvonult. Nem sokkal megválasztása után castelgandolfoi nyári lakhelyén fogadta az Opus Dei néhány kiválasztott tagját, és így szólt hozzájuk: „Az önök intézménye azért dolgozik, hogy kereszténnyé tegye a mindennapi életet a munkahelyeken, a hivatásukon keresztül, benne élve a mai világban. Nagy eszme az önöké.. . Önök előfutárok. ” II. János Pál sosem titkolta, hogy nagy rokonszenvvel viseltetik az egyházon belül és kívül sokak által bizalmatlanul kezelt Opus Dei iránt. S nem véletlen, hogy május 17-én boldoggá avatta a szervezet alapítóját, José-Maria Escriva de Balagu- ert. Az Opus Dei-t 1928-ban alapította Madridban egy fiatal spanyol pap, az akkor 26 éves Escriva de Balaguer. Az alapeszme, hogy a szervezet tagjai Isten szolgálatát tekintik legfőbb feladatuknak ott, ahol a polgári életben dolgoznak. Vagyis tagjai nem papok, szerzetesek, hanem világiak, akik szerzetesi szigort érvényesítő fogadalmat tesznek, és minden erejükkel, pénzükkel, befolyásukkal az Egyház és a hit ügyét szolgálják. Eszmei alapjuk Escriva de Balaguer „Utam” című könyve. Ez 999 maximát tartalmaz, morális, de gyakorlati jellegi útmutatást, a keresztény élet elveit. A Vatikán 1947-ben elismerte katolikus társadalmi szervezetként az Opust, jóváhagyva alapszabályát. Escriva az 50-es években Rómába tette át a székhelyét. A szervezet időközben Spanyolországban óriási hatalomra tett szert. Bankok, vállalatok, egyetemek, nyomdák, rádiók álltak ellenőrzése alatt. Az Opus Dei keményen kommunistaellenes, s ezért Franco megbízott benne, támaszkodott rá. Az Opus azonban nem volt Franco feltétlen híve, saját céljait és társadalomfelfogását szolgálta. Terjeszkedik más országokra is. Ma mintegy 80 országban 75 ezer taggal van jelen. A pénzvilághoz fűződő kapcsolatain keresztül nagy befolyást képes gyakorolni. Zárt társaság, tagjait küldetéstudat hatja át. Az Opus Dei a hetvenes években nagy harcot folytatott jogállásának megváltoztatásáért. Úgynevezett „főpapi intézménnyé,, akart válni, vagyis azt elérni, hogy tagjai ne a helyi püspökök alá tartozzanak, az nemzeti egyházak ellenőrzése alatt tevékenykedjenek, hanem a szervezet vezetője rendelkezzék püspöki jogokkal, közvetlenül a pápának alárendelve. Ennek a kívánságuknak VI. Pál nem tett eleget. A Vatikán abban az időben tartózkodóan kezelte.az Opus Dei-t. II. János Pállal azonban ez megváltozott. Karol Wojtyla már krakkói érsekként is közel állt a szervezethez. II. János Pál küldetéstudatához az Opus Dei szellemisége nagyon is közel áll. A pápa 1982-ben megadta végre az Opus Dei-nek a rég áhított „főpapi intézményi jogállást” új alapszabályt fogadva el. És most - alig 17 évvel Escriva de Balaguer halála után, tehát szakítva az egyházi hagyománnyal, amely legalább 50 évet kívánt meg eddig az ilyen aktushoz - boldoggá (az egyház és a hívek elé példaként állított személlyé) avatta az alapítót. A vatikáni szentté avatási hivatalnál hét éven át folyt a per, amelynek eljárása titkos. Angelo Felici bíboros, a szentté avatási hivatal vezetője és Fla- vio Capuccia az ügy előadója az Osservatore Romano hasábjain rámutattak: a pápa, mielőtt engedélyt adott volna az eljárás megindítására, külön bizottságot kért fel annak véleményezésére, vajon elindíthato-e Escriva boldoggá avatási pere, és csak miután kedvező véleményt kapott, adta meg hozzájárulását. Az Opus Dei alapítójának római sírja zarándokhely ezekben a napokban. Az Opus 300 ezer hívét mozgósította a római szertartásra. A Szent Péter téren soha ennyien nem gyűltek még össze, mint az avatás vasárnapján. Magyar Péter Egynémely rosszul tájékozott utas vasárnap zárva találta a münchen-riemi repülőteret: a személyzet az összes felszereléssel együtt 16 órás mamutakció keretében átköltözött a bajor főváros új, a néhai CSU-elnök- ről, Franz Josef Straussról elnevezett repülőterére. A költöz- ködési tervet másfél éve (mások szerint három éve) kezdték el aprólékosan kidolgozni, hogy az utasok a nagy hétvégi átállásból semmit se vegyenek észre. Riem 52 évig volt Müchen repülőtere, helyén most vásárvárost alakítanak ki. A „Franz Josef Strauss-t” 30 Begördült a Köztársaság térre a hét végén az az autóbusz, amely 24 gyereket vitt Francia- országba, Jarrie-ba, egy Grenoble melletti kisvárosba. A Köztársaság téri Általános Iskola 7-8. osztályos tanulói két hetet töltöttek vendéglátó francia családoknál. Két tanárnő kísérte el őket, dr. Szabóné Liebermann Katalin és Ürmösi Mónika. A fogadtatás rendkívül szívélyes volt. Grenoble-ban az alpolgármester, Jarrie-ban pedig a polgármester fogadta őket.- Lovagoltunk, hegyet másztunk, Párizsba utaztunk TVG-vel. Megnéztük Grenoble városát, majd Annecyben hajó- kiránduláson vettünk részt, sőt az olimpiai városban, Albert- ville-ben is jártunk. Jarrie iskolájában tanórákon voltunk.- Érdekes volt számomra - mondja dr. Szabóné -, hogy milyen modem a vidéki életforma. Minden családnál több autó, telefon, számítógép. Mégis békés, nyugodt az élet. Iskolájuk több kisebb épületből áll, nyitott, még kerítés sincs. Sokkal oldottabb, derűsebb a légkör, mint nálunk. Lengyel Anna, 7. osztályos kislány még nagyon az élmények hatása alatt van.- Tudtatok beszélgetni a francia gyerekekkel?-Az első napokban nagyon évvel ezelőtt kezdték el tervezni, majd építeni, 8,5 milliárd márkába került, s Frankfurt után Németország második legnagyobb légikikötője. Évente 12-15 millió utas fogadására, útnak indítására képes - Frankfurt 27 millióra -, de ha még jobban kiépítik, a húszmilliós utasszámot is elérhetik. Két, egymástól független kifutó- és leszállópályával rendelkezik, a pályák óránként 75 gép startját és leszállását teszik lehetővé, ezzel a mutatóval München Frankfurtot is lekörözi. Az Erding és Freising között elterülő légipályaudvar Európa legkorszerűbb repülőtere, építénehéz volt, de azután már jól megértettük egymást.- Mire emlékszel legszívesebben ?-A legszebb Párizs volt! A hegymászás is jól sikerült, amikor 3000 m-ig gyalogoltunk fel, aztán a lovaglás ... Nagyon sokat jelentett nekem ez az út. Ä gyerekek készültek az utazásra. Francia hetet szervezett az iskola, melynek során Franciaországgal ismerkedhettek. Dr. Vonyó Józsefnét, az szeti megoldásaival kiérdemelte „a légiközlekedés Versailles-ja” elnevezést. A nagyratörő bajorok „a Dél (Dél-Németország) csillagának” keresztelték el, amelynek segítségével a régió még inkább felértékelődik. Reményeik szerint München még több utast vonz majd a környező országokból, Nyu- gat-Ausztriából és Csehszlovákiából. Bár a tervezők azt állítják, hogy az új repülőtér a környezetvédelmi szempontoknak is messzemenően eleget tesz, mi több, párját ritkítja a világon, a környék lakosai inkább „a Dél keresztje” megjelölést használigazgatónőt a kapcsolat kialakulásáról kérdezem.- 1987-ben francia delegáció jött Pécsre Grenoble-ból. Velük vették fel a kapcsolatot iskolánk akkori tanárai, Polgámé Megyeri Ilona és Baumann Anna. Azóta rendszeres a csereutazás.- Mik a terveik?- 1986 óta első osztálytól kezdve minden gyerek tanulja nálunk a francia nyelvet. Ezért újabb kapcsolatokat is szeretnénk kiépíteni. Szabó Etelka ják. Egyebek között a zaj miatt pert is indítottak, s ügyvédjeik szerint milliós nagyságrendű kártérítésre számíthatnak. Kifogás tárgya, hogy bár gyorsvasúton München központja fél óra alatt elérhető, nem oldották meg tökéletesen a csatlakoztatást a távolsági és városkörnyéki vasút- és autópályarendszerhez. Ez a világ egyetlen repülőtere, amely csak a levegőből érhető el - hangzik a panaszosok kissé túlzó jelszava. A nagyközönség és a forgalom számára szombaton-vasár- nap megnyitott repülőteret külön kft. üzemelteti, amelyben Bajorország részesedése 51, a szövetségi köztársaságé 26, München városáé pedig 23 százalék. A Alom-panzió (MTI-Panoráma) - A dél-angliai Exeter közelében fekvő Yarcombe-ban egy bizonyos Elisabeth nevű hölgy panziójában elhelyezett macskák étlapján lazac és friss crevette (apró rák) szerepel, a cicusok elektromos fűtésű takarón alhatnak, rádiót hallgathatnak és nézhetik a színes televíziót... Mindezt a panzió tulajdonosa, Elisabeth Bull közölte a napokban. „A legjobbat kívánom nyújtani, hogy a macskák otthon érezzék magukat” - jelentette ki a 30 éves holland származású nő, aki a macska panzió mellett szépségszalont is óhajt nyitni kutyák számára. A panzió főztje igen változatos: hal- és rákfélék, tyúk, teknősbéka szerepel többek között az étlapon. Naponta 6,8 és 21 dollár közti összeget kémek el egy macskáért a panzióban. Á színes televízió további 1,7 dollárba kerül naponta. „A televízió éppen úgy hozzátartozik a macskák környezetéhez, mint a miénkhez - vélekedik Eliisa- beth Bull. - Hozzászoktak a zajokhoz, a hangokhoz, sőt, nézik a képernyőt és játszanak vele, valahányszor egy másik állatot pillantanak meg rajta” - teszi hozzá. Franciaórák Grenoble mellett Közelkép a FÁK-ról (MTI-Panoráma) Autóval eljutni Moszkvába korábban sem volt teljesen kockázatmentes vállakózás. Az Oroszországban mind nagyobb nosztalgiával emlegetett előző rendszerben viszont legalább többé-kevésbé biztonságosak voltak az utak a külföldi utazó számára. Kinti ismerőseim hátborzongató rablótámadásokról szóló történetekkel próbáltak meg ugyan lebeszélni, de mindhiába. Május elején a rádió moszkvai tudósítójával egy élelmiszerrel és benzinnel rogyásig megpakolt szolgálati Ladán nekivágtunk a messzeségnek. Régebben a posztoló rendőrök kézről-kézre adták a külföldi autóst amint átlépte a határt. Ha nem érkezett meg időre a szigorúan meghatározott útvonalengedélyében szereplő következő rendőrposztig, rögvest keresésére indultak. Az akkori rendszer a bizalmatlanságra épült. A hatóságok minden külföldiben potenciális titkosügynököt láttak, akinek egyetlen vágya, hogy a nyugati határszélen - mitagadás szép számmal fellelhető - szupertitkos objektumok valamelyikét lencsevégre kapja. A bizalmatlanság megalázó volt, de legalább az ember garantáltan elérte célját. Manapság viszont mindennek már nyoma sincs. Az egykor szigorúan őrzött csapi határon átjutva, mehet bárki, amerre a szeme lát. Nem garantálja viszont senki, hogy célhoz is ér. A ukrán-magyar határon még az egykori KGB alárendeltségébe vont határőrök teljesítenek szolgálatot, a vámosok viszont már Kijevhez tartoznak. Kifelé mindössze néhány autó tart. Néhány perc az ellenőrzés és már mehetünk is. Befelé viszont leglább két kilométeres a sor. Rengeteg a lerobbant turistabusz, köztük néhány Ikarusz . Utasaik egy-két napos csencse- léssel egybekötött bevásárlómra tartanak a határon túlra. A jórészt ukrán rendszámú járművek szegényesen öltözött utasai az út menti árokparton élvezik a meleg májusi napsütést, amig rájuk nem kerül a sor. Befelé bármilyen cikbből bármennyit, kifelé viszont leglábbis hivatalosan alig valamit lehet vinni. A csencselők azonban megtalálják a módját, hogy miképp lágyítsák meg a vámőrök szívét. Korrupt hatósági emberekből nincs hiány. Munkács után fent a Kárpátokban egy útkanyarban integetnek. Tanakodunk, hogy megálljuk-e, mert nem ritka, hogy rendőröknek álcázott úto- nállók vadásznak a megrakott autókra. Lassítunk. A kocsi csomagtartóján ott a radar. Vajon a rablók megtévesztést szolgáló „munkaeszköze”? Nincs idő tanakodni, egyre határozottabban integet a rendőr. Sebességtúllépés. Háromszáz kupon. Nem rendelkezünk az újkeletű, játékpénzhez hasonló ukrán fizetőeszközzel. Van viszont cigaretta. Végül két dobozban megegyezünk. Nem néztük ugyan, hogy mennyivel mentünk, ugyanis a kátyus úton legfeljebb hatvannal lehet haladni, ehhez képest enyhe túlzás a radar kijelzőjén látható 84 kilométeres óránkénti sebesség. Mindegy, vitatkozni úgysincs értelme. A kanyargós út egyre rosz- szabb. Van ahol lépésben kerülgetjük a tengelypróbáló lyukakat. Nyilván az ukrán kincstár is üres, ahogy a néhai szövetségi államkassza volt. Egy két szakaszon ugyan napbarnította arcú asszonybrigádok foltozgatják az utat (a volt Szovjetunióban és utódállamaiban mindmáig fennmaradt a háború utáni kényszer szülte hagyomány, amikor erős férfikezek hiányában nők végezték a nehéz fizikai munkát.) A brigádvezető férfiak ráérősen dohányoznak, miközben a nők lapátolnak. Ahogy véget érnek a hegyek, lassan javul az út. Száz kilométer óránkénti sebességgel robogunk Lembergig. Már csak ukránul olvasható a város neve (Lviv), s lépten nyomon sárgakék ukrán zászlók lengedeznek. Ismét integetnek. Ezúttal mesz- sziről látszik, hogy rendőrökről van szó. Lakott területen 97 kilométer! Kollégám jogosítványát követelik. Végül két tábla tejcsokoládéval megússzuk. Igaz, ebben nyilván az is közrejátszik, hogy a rendőrök rádióján riasztás hangzik el. Kirabolták a lembergi képtárat! A tettesek (ketten) megöltek két embert és egy Ladával (igaz, fehérrel, a mienk meg kék) elmenekültek. Lembergtől Breszt felé vesz- szük utunkat, amely merő vesz- szőfutás. Akár a „régi szép időkben” minden rendőrposztnál, azaz félóránként, óránként „lemeszelnek”. Kellemetlen érzés áz igazolványok után kotorászni, miközben rövid csövű desszantos Kalasnyikov mered az emberre, s nem tudni, hogy nincs-e kibiztosítva. Az út merű lyuk, szakad az eső, s közeledik az éjszaka. Néhány jóindulatú rendőr figyelmeztet, amikor meggyőződik róla, hogy nem mi vagyunk a rablók, hogy sehol se álljunk meg aludni az országúton, ha jót akarunk. Sorolják, hogy az utóbbi időben hányán tűntek el. Mitagadás nem valami rózsás előjelek ... Az út kihalt, minden autó és megmozduló útmenti árnyék gyanús. Lassan tankolni is kell, s lesz-e nyitvatartó benzinkút, s ha lesz, lesz-e a kocsiba való üzemanyag? Találunk egy nyitvatartó kutat. Benzin is van. Literjéért ötszörös árat, 25 rubelt kémek, de sebaj. Ezzel eljutunk Bresztig, ahonan már jobb a helyzet. Éjfél előtt egy rendőrposztnál helyet cserélünk a vezetőülésen. Jön is a rendőr. Azt hiszi aludni akarunk. Szerintük nem lehet, mondja, mert éppen a közelmúltban támadtak meg a banditák éjszaka egy álló kocsit innen nem messze. Lövöldözés is volt, sebesültekkel. Breszttől az út jó, osztottpályás, lehet rajta haladni. Minszk után világosodik, az út viszont elromlik, újabb tankolás. Szakadt gyerekek kéregetnek. Ez Moszkváig még egyszer megismétlődik, annyi különbséggel, hogy sötét alakok valutát ku- nyerálnak. A jóelőre beharangozott bűnbandáknak nyoma sincs. Igaz, egy rendőr, akit útközben felveszünk, elmondja, hogy újabban inkább az orosz csencselőkre utaznak, akik Lengyelországból hazafelé teli vannak az errefelé mindenható dollárral. Az ukrán-fehérorosz határt észre sem vettük, a fehéroroszorosz határon viszont már vámosok is vannak. Az Oroszország felé haladókat nem állítják meg, kifelé viszont az orosz kocsikat alaposan átvizsgálják. Péntek van, tömegével haladnak ugyanis a kurrens cikkekkel megrakott kocsik Lengyelország felé, ahol néhány nap alatt akár többszáz dollárt is sikerül összecsencselniük, amelyre már fenik a fogukat a csecsen, ukrán, orosz és még ki tudja miféle maffiák, amelyek képviselőivel szerencsére nem hozott össze a sors. Lehet persze, hogy kis falat lettünk volna. Ahhoz a német Mercedeshez és sofőrjéhez képest persze minden bizonnyal, amely úgy ahogy volt eltűnt Minszk és Szmolenszk között valahol félúton. Közeledik Moszkva, egyre sűrűbb a forgalom. Az út széles, de még így is sok a kamikaze előző. Az orosz főváros sohasem volt szívderítő látvány, de most ha lehet még sivárabb. Már a városban, az egyik autó- buszmegállóban egy idős ember fekszik a járdán. Éásultan lépnek át rajta az emberek. Noha tavasz van, a járókelők szürkén és kopottasán öltözöttek. Az utcákon szemétkupacok. Úgy látszik, a kommunizmus letűnésével nem tartják már meg a Lenin születésnapjára rendezett „szubbotnyikokat” amikor a város apraja nagyja szedegette a télen felhalmozódott szemetet. A jól ismert utakon járunk, minden a régi, de valahogy mégsem az. A változás mibenlétén gondolkodom. Kód Lóránt
