Új Dunántúli Napló, 1992. május (3. évfolyam, 120-149. szám)

1992-05-19 / 137. szám

2 aj Dunántúli napló 1992. május 19., kedd F oly tatódott a médiatörvény vitája (Folytatás az 1. oldalról) gyenlőségéről szóló 1991. évi törvény módosítását. Tardos Márton elsősorban azt kifogá­solta, hogy a jogszabály terve­zetét nem egyeztették a legin­kább érintettekkel, a szakszer­vezetekkel. Az SZDSZ frakció- vezetője javasolta, hogy a kér­désben üljön össze a hat parla­menti párt egy-egy képviselője. Hasonló értelmű javaslatot nyújtott be írásban a T. Ház tisz­tikarához Gál Zoltán, az MSZP frakcióvezetője. Kiss Gyula munkaügyi mi­niszter azonnali reagálásában rámutatott, hogy a törvénymó­dosítást a munkavállalói oldal érdekvédelmi szervezetei kez­deményezték. Az Országgyűlés elfogadta, hogy sürgősséggel tárgyalják meg a képviselők a szakszerve­zeti vagyon védelméről, a mun­kavállalók szervezkedési és szervezeteik működési esélye­gyenlőségéről szóló 1991. évi törvény módosításáról intéz­kedő törvényjavaslatot. Az Országgyűlés nem tudja figyelembe venni a Budapest, XV. kerületi Kontyfa utcai álta­lános iskola nevelőtestületének kezdeményezését, amely arra irányul, hogy a közoktatásról szóló törvényt állítsák a két­harmados törvények sorába. Ezt az alkotmányügyi bizottság el­nöke, Salamon László (MDF) jelentette be a plenáris ülésen, arra hivatkozva, hogy az össze­gyűjtött több mint 50 ezer alá­írás nem felel meg a jogi köve­telményeknek. Az alkotmányü­gyi bizottság ugyanakkor java­solja, hogy bármelyik ország- gyűlési képviselő önálló indít­ványként nyújtsa be a népi kez­deményezés tárgyát képező ja­vaslatot. A napirend előtti kérdések tárgyalása után az Országgyűlés hétfő délután folytatta a rádióról és a televízióról szóló törvény- javaslat általános vitáját. Mind­össze négy képviselő felszóla­lása hangzott el a tervezet tár­gyalásának második fordulójá­ban, majd az általános vitát el­napolták. A tervezettnél jóval koráb­ban, nem sokkal este fél 7 után befejezte hétfői plenáris ülését az Országgyűlés. A képviselők teljesítették a délutánra terve­zett programot: a médiatörvény általános vitájának folytatását követően a helyi önkormányza­tok idei kiegészítő céltámogatá­sáról, a köztársasági elnök tisz­teletdíjáról folytattak általános vitát, majd lezárták a részletes vitát a vámjog szabályozásáról szóló törvényerejű rendelet, va­lamint az adózás rendjéről szóló törvény módosításának ügyé­ben. Elhangzott még egy felszó­lalás a nemzeti gondozásról szóló törvényjavaslat általános vitájában, majd — mivel több képviselő nem jelezte hozzászó­lási szándékát - az elnöklő Vö­rös Vince az ülést berekesztette. A plenáris munka kedden reggel 10 órakor folytatódik. Először a „keleti blokkban” (Folytatás az 1. oldalról) vőinek tiszteletére a Néprajzi Múzeumban. így neves kollégá­imnak csak a Kossuth tér másik oldalára kellett, az Országház­zal szemben átfáradniuk. Kü­lönben a fogadásra nem csak az I. P. I. újságírói voltak hivatalo­sak, hanem a budapesti diplo­máciai testület több tagja, nagykövetek, diplomaták és a hazai vezető lapok képviselői is. (Csak zárójelben jegyzem meg: néhány fővárosi lap mel­lett az Új Dunántúli Naplón kí­vül csak a győri Kisalföldet képviselő kollégámat vettem észre, mint a vidék meghívott­ját.) A külügyminiszter köszöntve a jelenlévőket, jó munkát kí­vánt, s megjegyezte: némi örömmel fogadhatjuk, hogy az idén, első esetben, az egykori keleti blokk egyik országában tartják összejövetelüket, éppen nálunk. (Tavaly Japánban érte­keztek.) A Nemzetközi Sajtó Intézet­nek néhány magyar tagja is van már: a részvétel és a csatlakozás egyéni döntés kérdése. Mint azt a kollégákkal való beszélgetés során megtudtam, a három nap során több témát vesznek bonc­kés alá. Kiemelt témaként sze­repel a közgyűlés programján több égető társadalmi kérdés, úgy mint a kisebbségvédelem, a nacionalizmusok újraéledésé­nek okai, az egykori „Kelet né­peinek” integrációs törekvései valamint az újságírói független­ség kérdése. E témakörökben több neves szakembert hallgat­nak meg, köztük a program sze­rint a magyar Konrád György írót, a PEN Klub elnökét is. Végül egy könnyű jóslat az esemény kapcsán: várhatóan a hét végén hemzsegni fognak a külhoni sajtóorgánumokban a hazánkról szóló ilyen-olyan tu­dósítások. Hiszen, mint az lenni szokott - mi is így csináljuk -, a hivata­los útjainkról hazatérve több­nyire beszámolunk. S nem fog­nak másképp tenni az afrikai, ázsiai, amerikai, ausztrál kollé­gák sem. Kozma Ferenc Szlovéniába és Horvátországba látogat Jeszenszky Géza Szlovéniát és Horvátorszá­got érintő háromnapos délszláv látogatásra indul szerdán Je­szenszky Géza külügyminiszter. A magyar diplomácia irányító­jának vizitje az első külügymi­niszteri szintű találkozó lesz a két délszláv köztársaság függet­lenségének nemzetközi elisme­rése óta. A látogatás e különle­ges jelentőségével összhangban a magyar Külügyminisztérium arra törekszik, hogy lerakják az immár független államok kö­zötti együttműködés alapjait. A magyar külügyminiszter várhatóan javaslatot tesz a Nemzetiségi Együttműködési Vegyesbizottság első ülésének megtartására, átadja az állam­közi alapszerződések magyar tervezetét. Várhatóan megvizs­gálják, miként lehetne elősegí­teni a Magyarországon tartóz­kodó horvátországi menekültek biztonságos hazatelepülését. BARANYA GÉPJÁRMŰVEZETŐKÉPZŐ KFT. Segódmotorkerékpér, motorkerékpár, személy- és tehergépjárművezetői és D, E. tanfolyamokat indít. RÉSZLETFIZETÉST BIZTOSÍTUNK Pécsett: 1992. május 29. 16.00 órakor Tanfolyam helye: Pécs, Szalai A. u. 9. Jelentkezés: Pécs, Somogyi B. u. 4. Telefon: 13-816 (3614) ÓRA A NAGYVILÁGBAN Bangkok: sebesült tüntető kíméletért könyörög, miután rohamrendőrséget és katonaságot vezé­nyeltek ki a május 17-én tartott ellenzéki tüntetés szétoszlatására. Az összecsapásokban többen meghaltak. A fővárosban rendkívüli állapotot rendelt el Szucsinda Krapranjun miniszterel­nök. MTI TELEFOTO Újabb és azonnali tűzszünet Boszniában Három hétig tartó és azonnali hatályú tűzszünetről írtak alá hétfő este megállapodást Szara­jevóban a bosznia-hercegovinai elnökség, a jugoszláv néphadse­reg és a boszniai szerbek képvi­selői. Ezt az AFP jelentette az ENSZ békerők egyik szóvivő­jére hivatkozva. A legújabb tűzszünet Bosz­nia-Hercegovina egész terüle­tére kiterjed. A tűzszünettel elsősorban ahhoz szeretnének kedvező kö­rülményeket teremteni, hogy Szarajevóból és a környező ka­szárnyákból kivonják a jugo­szláv néphadsereg katonáit, il­letve azok családtagjait, és le­bontsák a köztársaság útvona­lain épített torlaszokat. Dienstbier - Bősről A csehszlovák fél kész tiszte­letben tartani azt, hogy a ma­gyar kormánynak szükséges konzultálnia a parlamenttel a bősi erőmű ügyében - jelentette ki hétfői prágai sajtóértekezle­tén Jíri Dienstbier csehszlovák külügyminiszter. Dienstbier megállapította, hogy a magyar törvényhozás nagyon aktív Bőssel kapcsolat­ban, és hogy az erőmű elleni küzdelem Magyarországon an­nak idején összekapcsolódott a totalitárius rendszer elleni harc­cal. Ennek folytán most mind a kormány, mind az ellenzék kötve van saját korábbi, Béccsel szembeni álláspontjához - vé­lekedett a csehszlovák külügyek irányítója. Dienstbier szerint azért te­hetne jó szolgálatot az Európai Közösség a probléma politikai síkról szakmai (műszaki, kör­nyezetvédelmi) síkra történő visszaterelésében, hiszen Brüsszel politikailag nincs elkö­telezve az ügyben. O Kubatli: Az örmény fegyve­res erők hétfő hajnalban elfog­lalták az azeri Lacsin városát, folyosót nyitva ezzel Örmény- ország és Karabah között. A hírt az AFP francia hírügynökség fotóriportere jelentette a harcok színhelyéről küldött tudósításá­ban. Az AFP újságírója szerint az azeri alakulatok rendezetlen sorokban menekülnek a Lat- csintól délre és északra fekvő azerbajdzsáni városok felé. O Kairó: Líbiának teljes egé­szében és egyértelműen végre kell hajtania a Biztonsági Ta­nács határozatait, ami annyit tesz, hogy ki kell adnia azt a két állampolgárát, akiknek a Loc- kerbie-ügyben való szerepére nézve bizonyítékaink vannak - szögezte le Douglas Hurd brit külügyminiszter vasárnapi kai­rói sajtóértekezleten. Egyúttal biztosítani igyekezett Tripolit afelől, hogy a két líbiai pere korrekt módon zajlana le, eset­leg az Arab Liga megfigyelői­nek részvételével. Elhalasztják a külügyminiszter zágrábi látogatását Zvonimir Separovic horvát külügyminiszter hétfőn telefon- beszélgetést folytatott Je­szenszky Géza külügyminisz­terrel. Azzal összefüggésben, hogy a hét végén Horvátország tagfelvétele az ENSZ-közgyű- lés napirendjére került, s emiatt New Yorkba utazik, külügymi­niszterünk május 21-22-re - csütörtökre-péntekre - tervezett zágrábi látogatásának elhalasz­tását kérte. Magyar részről, mint erről Herman János, a Külügyminisztérium szóvivője hétfőn este az MTI-t tájékoz­tatta, a kérést megértéssel fo­gadták. A látogatás új időpont­ját később határozzák meg. A szóvivő egyidejűleg közölte azt is: Jeszenszky Géza május 20- 21-i szlovéniai látogatása az eredeti program szerint megtör­ténik. O Ashabád: Türkmenisztán történelmében először fogadott el a legfelsőbb törvényhozói ha­talom alkotmányt. A Legfel­sőbb (parlament) Tanács hétfői ülésén elfogadott alaptörvény szerint Türkmenisztán mostan­tól demokratikus, jog- és világi állam, formája elnöki köztársa­ság. O Baku: Öngyilkosságot köve­tett el az azeri biztonsági szol­gálat vezetőjének Karabahért felelős helyettese. O Bonn: Életfogytig tartó bör­tönbüntetésre ítélték hétfőn Stuttgartban a 80 éves Josef Schwammberger egykori SS- főszakaszvezetőt. Schwamm- berger - akit Argentína adott ki 1990-ben - 1942 és 1944 között a lengyelországi Rozwadow és Przemysl kényszermunkatábo­raiban megölt hét zsidót, további 32 esetben pedig segédkezett a gyilkosságok­nál. Svájc is csatlakozik az EK-hoz A svájci kormány hétfőn úgy döntött, hogy azonnal benyújtja csatlakozási kérelmét az Euró­pai Közösséghez - közölte az AFP a svájci rádió és televízió bejelentésére hivatkozva. Mi­után vasárnap a svájci állam­polgárok a Nemzetközi Valuta­alaphoz és a Világbankhoz való csatlakozás mellett szavaztak, a Szövetségi Tanács hétfőn reg­gel rendkívüli ülésre ült össze, hogy jóváhagyja a Közösséghez való csatlakozás tervezetét. Hi­vatalosan meg nem erősített in­formációk szerint, az államszö­vetség kész rögtön megbeszélé­seket kezdeni az EK-val, hogy együttesen döntsenek Svájc és a belépni szándékozó semleges országok (Ausztria, Finnország és Svédország) jövőbeli státusá­ról a szervezetben. A svájci vá­lasztók egyébként december 6- án, népszavazáson döntenek ar­ról, akarnak-e csatlakozni az Európai Gazdasági Térséghez. Magyarországra érkezett Teodor Melescanu Hétfőn Magyarországra ér­kezett Teodor Melescanu román külügyminisztériumi államtit­kár. A magas rangú román dip­lomata Katona Tamás külügyi államtitkár meghívásának tett eleget. Röviddel megérkezése után Teodor Melescanu vendéglátó­jával, Katona Tamással ült tár­gyalóasztalhoz. Az államtitká­rok konzultációja kedden is folytatódik. Ugyancsak kedden fogadja a román külügyi állam­titkárt Jeszenszky Géza kül­ügyminiszter. Mint ismeretes, a magyar­román külügyi konzultáció hírét bejelentve a magyar Külügymi­nisztérium szóvivője a napok­ban jelezte: „a magyar fél kész megbeszéléseket folytatni a ro­mán vendéggel a kétoldalú kap­csolatok minden lényegi, vagy nyitott kérdéséről”. A Három „S”Kft. A Tisza Cipő Rt. -bébi -lányka -fiú-gyermek és -sport cipő modelljeit Május 19-22 között 20-30% árengedménnyel értékesíti viszonteladók részére GYERMEKNAPI AKCIÓ! mohács Várjuk raktárunkban harkány Pécs, Tüskésréti u. 2. DÉU IPARI ÚT BUDAPEST ¥ (Tüskésréti út) (3643) Építési vállalkozók ügyelem! Pályázati felhívás! Építőközösség pályázatot hirdet pécsi, 9 üzletből álló kereskedelmi egység kulcsrakész építésére. Beépítendő alaptér: 380mz Hasznos alaptór: 900m!. Beérkezési határidő. 1992. május 31. Pályázati dokumentáció 5000 Ft vissza nem igényelhető összegért átvehető. Pécs, Ybl M. u. 9. VIII/1. Információ: 20-583 PANN-ALB KFT. (56174) ISZTAMBUL 5790 Ft minden szombaton TRIESZT 1580 Ft minden hétfő, csütörtök és péntek SZABADKA 450 Ft május 21, 27. SPANYOLORSZÁG-COSTA brava ~’-os szálloda, tejes ellátás 6 nap 13.450 Ft június 7-12. Szuperkedvezményi Kedvező üdülési ajánlatok között válogathat irodáinkban! Próbája ki ón is luxusbuszaink kényelmét! Pécs Telefon: 19-637 Telefon: 41-213 Mohács Telefon: 711/25-50 Szigetvár Telefon: 70/12-264. isei NYÁRI TÁBOR AZ EREDMÉNYESEBB I TANULÁSÉRT I- Egyhetes tréning nem iskolaízű, de hatékony csoportfoglalkozásokon -Általános iskolai (alsó és felső tagozat) és I középiskolás csoportok I Érdeklődni:kedd-szerda-csütörtök 10.00-16.00-óráig. I MEMÓRIAIRODA 27-166/20 Szép környezetben - minőségi oktatás (3557)

Next

/
Thumbnails
Contents