Új Dunántúli Napló, 1992. április (3. évfolyam, 91-119. szám)
1992-04-11 / 101. szám
10 üj Dunántúlt napló 1992. április 11., szombat A legfejlettebb országok egyetemein a filozófia ismét az oktatás középpontjába került Egyetem és filozófia A jelek szerint napjainkban Magyarország arra is kísérletet tesz, hogy felsőoktatási programjainak szerkezetét és tartalmát a nyugat-európai és észak-amerikai egyetemekéhez igazítsa. Ezek az országok igen tág értelemben és több szempontból is sikeresnek mondhatók, ami a „történelmi versenyfutást”, vagy akár az emberek életszínvonalát és kiegyensúlyozott politikai biztonságát illeti. A fejlett társadalmak politikai, gazdasági, technikai és kulturális-civilizatorikus kialakításában nyilvánvaló annak volt és van legnagyobb szerepe, ami ezeket a komplex strukturáltságú társadalmi „entitásokat” létrehozta: az emberi tudatnak, észnek, érzelmeknek és az ezeket nem elnyomó tradíciónak. Nyilvánvaló az is, hogy az emberi ész, tudat fejlesztésének, kialakításának elsőrendű és legfontosabb helye az egyetem és az iskolák. Következésképp, ha valamilyen mértékben közelíteni akarunk a nyugati civilizációkhoz, akkor az egyetemek és általában az oktatás fejlesztésének kiemelt helyet kell biztosítani (társadalmi státusban, költségvetési tervekben, stb.). Az adófizető polgárok végre minőséget akarnak mindennapi életükben; ezzel összefüggésben minőséget kell követelniük egyetemeiktől és iskoláiktól is, melyet ők (és nem az állam) finanszíroznak. Hiszen nem túlzás ma, a kognitív és informatikai korszak küszöbén azt mondanunk: amilyen egy ország (felső)oktatása, olyan lesz jövője is. Bizalmatlanság Az egyetem az ész felvilágosításinak helye - azé az észé, amely egyedül képes országunkat és régiónkat a nyilvánvaló elmaradottságból kivezetni. A felvilágosodás Kant híres definíciója szerint az embernek abból a kiskorúságból való kilépése, amelyet maga okozott magának. A kiskorúság szerinte az arra való képtelenség, hogy valaki saját eszét úgy használja, hogy közben ne szoruljon rá másvalaki vezetésére. Az ember pedig magának okozta ezt a kiskorúságot, mivel oka nem az ész természetes hiányossága, hanem döntés és bátorság hiánya, hogy mások vezetése helyett saját magunk erejében bízzunk. A felvilágosodás felszólítása Kant szerint tehát így fogalmazható meg: „Sapere aude! Legyen bátorságod, saját eszedet használni!” Elfogadjuk a tételt, hogy régiónkat csupán egy dolog viheti Európába: ha lesz az embereknek bátorságuk saját eszüket használni, és embertársaikat ugyanerre felszólítani. A következőkben az egyetemmel kapcsolatban azon tantárgy oktatásának aspektusaira fordítjuk figyelmünké, amely egyrészt hagyományosan a fő helyet foglalta el a felsőfokú tanulmányok rendjében, másrészt, amely tisztán az emberi gondolkodással, az emberi gondolkodásnak a világhoz való viszonyával, az emberi ésszel foglalkozik -, „közvetlenül” azzal az „entitással” tehát, amelytől, amelynek képzettségétől hipertechnokratizált és ugyanakkor posztmodern kultúrájú korunk jövője függ. Ez a „tantárgy” a „filozófia”. Ha ugyanis a tudat (és az érzelmek) szféráját elhanyagoljuk, akkor nem törődünk azzal, ami egyedül képes arra, hogy átalakítsa világunkat. Európában és Eszak-Amerikában, éppen eme felismerések nyomán, valamennyi jelentős egyetemen komoly súlyt fektetnek a filozófiai képzésre. Az egyetem a tanítás, az elsajátítás, a gondolkodás és kutatás helye, és nem mondhat le arról, hogy komoly filozófiai programja legyen. A filozófia tradicionálisan minden tudomány és minden egyetemi oktatás alapja volt. A huszadik században úgy tűnt „egy pillanatra”, hogy a filozófia hagyományos státusa megrendült. A logikai pozitivizmus ismeretelméleti redukcionizmusa például a filozófiát a tudománymódszertan szintjére akarta szűkíteni, vagy a másik félreértés, a (vulgár)marxizmus, ez az önmaga filozófia-jellegét megtagadó kritikátlan ideológia, önnön ellentétébe fordulva milliók pusztulását és földrészek gazdasági, társadalmi, kulturális és civilizatorikus tönkretételét, devasztációját eredményezte. Ilyen súlyos történeti „kitérők” és tehrtétel után érthető a filozófiával kapcsolatos gyanakvás. Ne feledjük azonban, hogy ez a bizalmatlanság is egy filozófiai álláspont. Gondoljunk továbbá arra: ha a filozófia károkat okozott, azt csak a filozófia segítségével lehet megszüntetni. Az orvosi műhibát csak egy másik orvos tudja jóvátenni, de nem olyan kuruzsló, aki nem ért az orvosláshoz. A (félreértett) „filozófia” által okozott károkat teoretikus szinten kell megfogalmazni, és az okozott pusztulás regenerálására ismét filozófiai stratégiákat (többet és nem egy egyedül uralkodót) kell kidolgozni. Hangsúlyoznunk kell, hogy a filozófia félreértéséről volt itt szó. Ugyanis nem a filozófusok okozták a hatalmas pusztulásokat, hanem azok, akik nem voltak filozófiailag iskolázottak, és így néhány összefüggéseiből kiragadott és leegyszerűsített-vulgarizált mondatot tettek „világképük” és világpusztításuk alapjává. Talán a marxizmus rombolása is elkerülhető lett volna egy filozófiailag iskolázottabb közegben - mint ahogy Nyugat-Európában és Észak-Amerikában, ahol az iskolai filozófiai műveltség jóval magasabb szintű volt a kelet-európainál, nem is alakulhatott ki a primitivizált „filozófiára” épített egypárti terror és diktatúra. A legfejlettebb nyugati országok egyetemein a filozófia (ismét) az oktatás középpontjába került. Hiszen olyan eltérő területeken van szerepe és kézzelfogható társadalmi-gazdasági, sőt „történeti” hasznossága, mint a politikai demokrácia valódi működését egyedül biztosítani képes kritikus és autonóm gondolkodás kialakítása; az ideológia- és történetkritika művelése, mely megakadályozhatja azt, hogy vulgarizált-popularizált ál-filozófiák és ideológiák a társadalom fölötti totális uralomra törjenek; vagy a jövő évezred csúcstechnológiai alaptényezőjének, a mesterséges intelligenciának (és szakértői rendszereknek) kialakítása. A mesterséges intelligencia problémáinak kutatásában egyébként, mint ezt az Egyesült Államokban és Japánban már korábban felismerték, jelentős szerepe van a filozófiának. A mesterséges intelligencia az előjelek szerint a következő évezred paradigmatikus termelőereje lesz. A filozófia - a magasan fejlett technológiák korában - ismét közvetlenül a technika kutató ágazata lesz. Figyelmet érdemel az is, hogy a nyugat-európai és észak-amerikai egyetemek mellett Japánban és az ún. ázsiai „kis” tigriseknél is a legutóbbi idők óta különös hangsúlyt fektetnek a minden egyetemi hallgató számára kötelező egyetemi filozófiai oktatásra, a filozófiai időszakos képzésekre, sőt az ún. filozófiai (logikai, ismeretelméleti, etikai) „tréningekre”. Nyilvánvaló, hogy a fölsorolt tényezők figyelembe vétele nélkül lehetetlen lesz, humán és természettudományos értelmiséget nevelni egy olyan ország számára, amely nem vesztes akar lenni a történelmi-gazdasági-technológiai versenyfutásban, hanem igenis föl akar zárkózni a legjobbakhoz. Ezen szempontok elhanyagolása középtávon ismét veszélybe sodorhatja politikai demokráciánkat, és technológiai-gazdasági fejlődésünket is megrekesztené egy >nem túl magas szinten. A fenti (gyakorlati) okok miatt (is) szükségszerűnek tűnik, hogy az egyetemeken olyan jellegű transzkontextuális tudást közvetítsünk, amely a gondolkodás és megismerés történetéről, struktúrájáról és fejlődési törvényszerűségeiről szól. Filozófiatörténetre, etikára, esztétikára, ismeretelméletre és tudományelméletre a legkülönfélébb diszciplínák művelőinek is szükségük van - és mindinkább szükségük lesz. Kulturális paradigmaváltás A politikai rendszerváltást tehát további változásoknak kell követnie ahhoz, hogy a kialakult és tételezett politikai demokrácia valóban tartós politikai formációvá válhassék az országban és a régióban. A politikai változás első megközelítésben pusztán formális struktúraváltás. Ahhoz, hogy ez tartós legyen, a gazdaságnak, a gondolkodásnak, a mindennapi civilizációnak is át kell alakulnia. Úgy tűnik, gyakran elfelejtődik az, hogy a demokráciának a gazdasági feltételek mellett további nagyon lényeges, mondhatni lényegi eleme van: a politikailag és kulturálisan iskolázott civil társadalom. Ez a civil társadalom a politikai demokráciának azonban nemcsak eleme, hanem célja is, azaz a demokrácia van a civil társadalomért és nem fordítva. A társadalom mint autonóm és szabad-öntételező „cél” kulturális és civilizatorikus iskolázásának pedig feltétele a magas színvonalú bölcsészképzés, amely kihat a középiskolák és az általános iskolák színvonalára is. A nyugati típusú demokrácia megszilárdítása és tartóssá válása érdekében minél szélesebb társadalmi körökkel kell megismertetni a nyugati típusú politikai gondolkozást, mentalitást és kultúrát. Ebben a demokratikus-kulturalizációs programban valamennyi bölcsésztudománynak részt kell vennie. A filozófia - hagyományos értelemben véve minden tudomány szisztematikus alapja - mint etika a társadalmi viselkedés normáit ismerteti meg a diákokkal, üzleti etikát (business ethics) ad a jövendő közgazdászoknak, orvosi etikát tanít az orvosnak készülőknek, ökológiai etikát pedig fogyasztóivá alakuló társadalmunk jövendő tervezőinek; mint filozófiatörténet segít tájékozódni az eszmék sokféleségében és a kritikus gondolkodásmód kialakításával lehetetlenné teszi, hogy az értelmiség különböző - európai kontextusban is - veszélyes egyoldalú-kritikátlan ideológiáknak dőljön be (pl. nácizmus, bolsevizmus, rasszizmus, stb.); mint ismeretelmélet és tudományelmélet új értelmezési és megértési aspektusokat szolgáltat a legkülönfélébb tudományok önértelmezéséhez és gyakorlatához; mint politikafilozófia a demokrácia és a civil társadalom felnőtt és kreatív-kritikus tagjává igyekszik tenni minden állampolgárt, akik a politikai szférának nem alattvalói, hanem működtetői és a politikai hatalom egyedüli legitim felülbírálói; mint hermeneutika és kultúrfilozófia pedig a saját és más kultúrák és gondolkodásmódok megértésének és megközelítésének technikáit közvetíti, amely különösen is fontos egy olyan régióban, mint Közép-Európa soknemzetiségű közege, ahol Magyarország történeti és geográfiai helye van. A látszat mindenesetre arra enged következtetni, hogy országunk politikai vezetői és a parlamenti képviselők talán még azon felismerés előtt állnak, hogy ha valóban stabilizálni akarjuk Magyarország Európához kapcsolódó demokratikus politikai rendjét, ahhoz az országot kulturálisan és civilizatorikusan (beleértve a mindennapi élet civilizációját) kell sürgősen iskolázni és fejleszteni. Ehhez pedig a gondolkodás, a nyelv, a vislekedésmódok kiművelésére van szükség - és mindezek nem választhatók el a gazdasági felemelkedéstől. Komolyan kellene mérlegelni, hogy mik az Európához való kapcsolódás kognitív és gondolkodástechnikai feltételei. A kultúra-átalakítási folyamatban a filozófia valamennyi tudomány számára értelmező és támogató keretet nyújthat, azaz társadalom-, civilizáció- és Európa-orientált filozófiát és gondolkodást közvetíthet. Csak a kiművelt gondolkodás és civilizáció segíthet bennünket egy olyan mentalitás-közeg kialakításában, amelyben még véletlenül sem merül fel empirikus tapasztalataink alapján a kérdés, „Európába megyünk, de vajon nem körbe?” Boros János Csizmadia Sándor JPTE Bölcsészettudományi Kar A filozófia tanszék könyvtára Fotó: Läufer László Iskola a hegy lábánál Megkoptak a patronáló kapcsolatok Ebédelnek a gyerekek Máriagyűdön a templom melletti iskolában Fotó: Läufer László Ezeken a fényképeken kukoricát törnek, cukorrépát szednek a gyerekek. Nem éppen könnyű munka, de Becze Lászlóné igazgató nem titkolt büszkeséggel mondja, hogy kitartó munkájuk a sokat próbált felnőtteket is elismerésre késztette. Régen készültek ezek a képek, s nem tudni, hogy vajon számonkérhetné-e valaki a máriagyűdi gyógypedagógusoktól, ha nem próbálnának rendszeres foglalkoztatási lehetőséget teremteni az itt íakó gyermekeknek. Különösen most, amikor a Cégek jelentős részének amiatt fáj a fejük, hogy a saját dolgozóiknak mi lesz holnap a munkájuk. Ki vethetné a szemükre, hogy nem adnak hulladék anyagot, nem hívják segíteni a foglalkoztató iskola tanulóit. A különösebb hozzáértést és munkaeszközt nem igénylő foglalatosságra azonban nagy szükségük van az értelmi fogyatékos gyermekeknek. Nem csak azért, hogy pénzt keressenek, hanem hogy megismerjék és gyakorolják az egyszerűbb műveleteket. Itt, a Tenkes hegy lábánál lévő máriagyűdi iskolában 33 fiatalt nevelnek. Csak fiúkat. Az intézet hivatalos neve:Baranya Megyei Közgyűlési Hivatal Tenkes utcai Általános Iskolája és Diákotthona. Az elnevezés megtéveszti a világot. Olyannyira, hogy időnként intenzív nyelv- és számítástechnikai tanfolyamokra hívó prospektusokat hoz nekik a postás. Pedig ebben az iskolában a nevelés az elsődleges cél. Az oktatás csak annyiban, hogy lehetőleg tanuljanak meg írni, olvasni és számolni. Erre sem képes mindegyikük. A máriagyűdi intézményben ugyanis középsúlyos értelmi fogyatékos fiatalok laknak. Intézeti neveltek és családból jöttek egyaránt. Huszonnégy évvel ezelőtt jöttek ide az első gyerekek. Az iskola reményt adott azoknak a szülőknek, akik féltek belegondolni gyermekük jövőjébe. A középsúlyos szellemi károsodottsággal születettek többsége ugyanis egész életen át gondoskodást igényel. De az távolról sem mindegy, hogy milyen mértékűt. Rendkívül sokat jelent ugyanis ha alapvető viselkedési normákat, mindennapi tennivalókat biztonsággal gyakorolnak, ha képessé válnak egyszerűbb munka végzésére. Mindezt viszont nem csak tanítással, hanem rendszeres gyakorlással és ismétléssel fokozatosan tudják náluk elérni. Talán érzékelteti a gyógypedagógusok munkáját az a példa, hogy miként engedték el először a nagyobb gyerekeket moziba. Megfigyelőláncot alakítottak az iskola kapujától a moziig, de úgy ellenőrizték a gyerekeket, hogy azok ne vehessék észre őket. A házi és a ház körüli munkákra is fokozatosan szoktatják őket, de úgy, hogy ők is velük dolgoznak. Minden évben együtt ássák föl a kertet, együtt vetegetnek. A megtermelt zöldségféléket részben frissen felhasználják, részben tartósítják. Igaz, nem olyan régóta, de már állatokat is tartanak. Egy krédlipárt és nyulakat. Elsősorban azért, hogy a gyerekek szokják és érezzék, mi az a mindennapos kötelezettség, gondoskodás. Meg azért is, hogy egy kis aprópénzhez jussanak, amit saját kedvük szerint költhetnek. Néhány évvel ezelőtt még számos patronálójuk volt. Különösen a kesztyűgyár siklósi részlege, a siklósi termelőszövetkezet és a bólyi Áfész segítette őket. Alkalmi munkalehetőséget teremtettek nekik, látogatták őket, sokmindent megjavítottak az intézetben. Arra is volt példa, hogy intézeti gyerekeket nyaralni vittek, vagy vendégül láttak otthonukban hétvégeken. Ezek a kapcsolatok megkoptak, mindenki a saját gondjával van elfoglalva, az iskola pedig nem akarja feladni, amit elkezdett. Amíg nincs más, a nyúltartás is jelent valamit, de bíznak abban, hogy előbb - utóbb megint csak lesznek cégek, emberek, akik rájuk is figyelnek. Jobban mondva azokra* a gyerekekre, akik itt élnek, s akik felszaladva a hegyoldalnak futó játszótéren ugyanolyan gyerekeknek érzik magukat, mint az egészségesek. T. E.
