Új Dunántúli Napló, 1992. április (3. évfolyam, 91-119. szám)
1992-04-08 / 98. szám
1992. április 8., szerda aj Dunántúli napló 9 Az Új Dunántúli Napló politikai vitafóruma Zsákutca?! Mit ünnepelt dr. Habsburg Ottó március 15-én? Nem volt idegen Életem eddigi legérdekesebb március 15-i ünnepségén lehettem ott az idén. A pécsi 48-as tér közönsége történelmi perceket élt át, amikor Habsburg Ottó beszélt. Ami engem illet, elsősorban arra voltán kíváncsi, mit mondhat dr. Habsburg Ottó, a Habsburg-ház feje 1992 március 15-én. ő itt Magyarországon, Pécsett mit ünnepelt ezen a napon? Mert beszédéből az ünneplés derűje áradt. Azt mondta, hogy jól ismeri azokat a dalokat, verseket, amelyek elhangzottak fölszólalása előtt. Például a Kossuth-toborzót és a Nemzeti dalt édesapjától tanulta. Mint rendszeres híradó- vagy Hét-néző ember, kíváncsi voltam az aznap eseményeire. Vasárnap este érdekes összefoglalót láttam a nemzeti ünnep legfontosabb dolgairól, Budapest, Debrecen, Dörgicse ... stb. Sőt megtudhattam, hogy London, Párizs, New York ... magyarjai mennyire ünnepelték meg március 15-ét. A pécsi nagytemetőben szervezett emlékezés is meghatott. Kimaradtak azonban a 48-as térről szóló hírek. De a hétfőiből is, amikor dr. Habsburg Ottó egy ünneplő pécsi gimnázium vendége volt. Ezen a napon vette át a Pánerópai Unió elnöke a honoris causa doktori oklevelet a POTE dísztermében. Ez az esemény sem szerepelt a hétfői híradóban. Titok, hogy ő itt volt, vagy talán (mint néhány gimnazista nyilatkozik) nem való ide Habsburg Ottó pont március 15-e körül? Ami biztos: dr. Habsburg Ottó beszélt Pécsett 1992 március 15-én. Petőfi szobra alatt. Gondolkodtam, hogy ez neki vagy nekünk igazán ünnep. És egyáltalán mit ünnepel az ember? A sikereit vagy a kudarcait? Kinek siker és kinek kudarc 1848 március 15-e? Kinek győzelem és kinek vereség Világos? No és 1867? Deák az igazi jövőbelátó, vagy a kossuthi Kasszandra-levél? Egyáltalán győztesekről és vesztesekről, bajokozókról vagy bajszenvedőkről kell nekünk itt ma gondolkodni a több mint egy és negyedszázad - számunkra zavarosan borzasztó évtizedeinek - elvonulása után? Ottlik Géza szavai jutottak eszembe ekkor: „A mohácsi csata négyszázadik évfordulója közeledett éppen. Fura dolognak látszik talán vereséget megünnepelni, de hát aki a győzelmét ünnepelhette volna itt most, a hatalmas ottomán világbirodalom, már nem volt meg. A tatároknak is nyomuk veszett, sőt időközben, szinte a szemünk láttára, a szívós Habsburg-császárságnak is. Megszoktuk hát, hogy egyedül ünnepelgessük vesztett nagy csatáinkat, melyeket túléltünk. Talán azt is megszoktuk, hogy a vereséget izgalmasabb, sűrűbb anyagból való és fontosabb dolognak tartsuk a győelemnél - mindenesetre igazibb tulajdonunknak.” Gondolkodtam: mit mondott volna Batu kán leszármazottja 1386-ban, száznegyvennégy évvel a tatár kivonulás után Mária királynő uralkodásának idején a tatároktól való felszabadulás képzeletbeli ünnepén? Hogy fogadták volna? És 1830-ban az éppen széteső török birodalom régi szultáncsaládjának egyik fia (esetleg IV. Mohamed - aki 1687-ben éppen Mohácsnál szenvedett vereséget - valamelyik utódja) miről beszélt volna a török iga megszűnésének ünnepén? Hogy fogadták volna? Na és 2100 október 23-án, az utolsó (nagyon remélem, hogy az utolsó) magyar fegyveres forradalom száznegyvennegyedik évfordulóján még mindig csalfán nézünk Moszkvára, ha egy onnan jövő tisztelőnk - mondjuk az ötvenhatot eltiprók valamelyik családjának leszármazottja, aki mellesleg 2019-es születésű - megjelenik, hogy köszöntsön bennünket; akkor feszengünk majd? Összesúgunk mögötte, hogy mit keres itt? Dr. Habsburg Ottó itt volt, tisztelgett és jót kívánt nekünk a pécsi 48-as téren a forradalom száznegyvennegyedik évfordulóján. Én őszintének éreztem beszédét, amelyet a Himnuszunk kezdősorával zárt. Valamiért nem láthatták a televízió első kiadású Híradójának nézői ezt az eseményt. Pedig, úgy gondolom, ez a „királyian raccsoló” ember hozzánk is tartozik, magyarokhoz. Nekem és a téren tapsolóknak nem volt idegen az ünnep szellemétől. Talán csak mi: „különcök” voltunk ott. Azt hiszem, Habsburg Ottó - az ő helyzetében - sokat tett és tesz ezután is értünk. Látványként azonban csak az ottlévők emlékeiben maradhat meg. Mert videokamerát, ami mostanában oly gyakran előkerül családi eseményeken, nyolcadikosok ballagásán vagy a vidámparkban, állatkertben, ahol gyermekeink félénken pónilovakat simogatnak, vagy pajkosan kavicsokkal dobálják a lustán ketrecnek dőlő oroszlánt; videokamerát nem lehetett látni 1992 március 15-én a 48-as téren. A Magyar Televízióét sem. Egy kérdés jutott eszembe. (Leírni is alig merem a belém nevelt bátortalanságom miatt.) Dr. Habsburg Ottó csak nem felelős vagy bűnös valakik nézetei szerint? Világosért? Október hatodikáért? Azért az október 6-áért, ami születése előtt 63 évvel történt? Csak nem? (Ehhez aztán rendesen meg kéne hosszabbítani az elévülést!) Talán jó lenne úgy formálni a jelenünket, hogy ne legyen minek elévülnie a jövőben. „Igazságos bosszú”-t se kéne állnunk! Már csak azért sem, hogy többet sose kelljen „igazságos bosszú”-t állni senkinek senkin semmi miatt. Most alkalmunk van arra, hogy okosak legyünk. Jó lenne nem elszalasztani. Szép lenne, ha jövőbeni ünnepeinken mindenki ott tiszteleghetne, aki akar úgy, hogy senki számára se legyen az ünneptől - de saját maga és a többi ünneplő lelkiismeretétől sem - idegen. Jó lenne ezt megérni. (A legöregebbjeinknek is.) Hiszen személyes életünk nemcsak a miénk, hanem a kortársainké is, sőt ne felejtsük el, hogy gyermekeink életében fontosak lesznek azok a nyomok, amiket mai lépteink hagynak ittjártunkkor az ő „történelmi múltjuk”-ban. Azt kívánom, hogy utódaink minél előbb megünnepelhessék a „magyar türelem megszületésének napja” első évfordulóját. Mert ezt egyszer meg kell, hogy ünnepeljék. Velünk ünnepük, vagy csak próbálkozásainkra emlékezve nélkülünk? Rajtunk múlik. Dénes Gábor Az előző hetek közgyűlésén résztvevő állampolgárok felfokozott érdeklődéssel várták az április 2-i önkormányzati közgyűlést. A sajtóban megjelent közlemény szerint a közgyűlés tárgyalni fogja az egyesületünk által „népi kezdeményezéseként beterjesztett 2047 aláírással megtámogatott „Beadvány”-!. A közgyűlés légköre, a képviselők kivonulása a közgyűlésről és a tömegesen beterjesztett sürgősségi javaslat arról győzte meg a résztvevőket, hogy a testület semmibe veszi a helyi önkormányzatokról szóló törvény népfelség-eÍvének helyi megvalósítását, és remény sincs arra, hogy belátható időn belül a lakáseladásoknál jelentkező méltánytalanságok megoldást nyerjenek. Csak reménykedni lehet abban, hogy a képviselők felismerik: tevékenységük eredményességéhez nélkülözhetetlen a társadalmi szervekkel, a lakossággal való együttműködés, és hogy a választópolgárok bizalmával nem szabad visszaélni. Lakásbérlők és Lakástulajdonosok Egyesülete Szobrok Az önkormányzat döntött, hogy a Doktor Sándor utca nevég Hungáriára változtassák. A döntés és a tett időbelileg elhatárolt. De amíg ez a döntés tetté válik, minden külön elhatározás nélkül el lehetne távolítani arról a térről a Doktor Sándor szobrot és valahová Leniné mellé elhelyezni. A művész személyisége evvel remélhetőleg nem lenne megsértve - bár ő nagyon sokunknak érzületét és jóizlését sértette meg e nyilvánvalóan hazaáruló emlékének megörökítésével. Talán nem mindenki tudja, hogy 1920-ban, a szerb megszállás alatt azon szorgoskodott, hogy Pécs végleg a megszállók birtokába kerüljön. Más: Zsolnay Vilmosnak még az emlékét is oly sokáig igyekeztek feledésbe vinni, hogy ezidáig egyetlen képeslap sincs szobráról forgalomban. A Zsolnay alapítvány - egyesület és idegenforgalmi szempontjából is szükséges lenne ezt a mulasztást pótolni (s esetleg letisztogatni.) Somody Ferenc Nem „ellenzéket” választanak Az elmúlt időszakban nagy érdeklődéssel olvastam a „politikai vitafórum ” keretében megjelent véleményeket. Az 1992. évi költségvetéshez kapcsolódó vélemények alapján azonban úgy érzem, hogy a városunk, a választópolgárok érdeke háttérbe szorul. Felvetődik a kérdés bennem, hogy a választópolgárok helyi közössége által választott képviselőknek van-e jogosítványuk arra, hogy pártállástól függően, segítés helyett akadályozzák egymás, a közgyűlés munkáját, a választópolgárok választással biztosított bizalmával visszaéljenek. Nagyon visszatetsző számomra az is, hogy a közgyűlés keretén belül az „ellenzék” megjelölése egyáltalán elhangzik. A választópolgárok azonos jogokkal es kötelességekkel is rendelkező képviselőket, és nem „ellenzéket” választottak. Arról viszont célszerű lenne véleményt kialakítani, hogy a választópolgárokat közvetlenül érintő vitákban az egyéni választókerületekben közvetlenül választott képviselőknek nagyobb súllyal bíró döntési jogosultságuk legyen. A város egészét, területrészeit érintő kérdésekben a választópolgárokat is meg kellene hallgatni a tervezés időszakában, javaslataikat, észrevételüket közkinccsé tenni a város, a választópolgárok érdekében. A közgyűlésnek felül kellene emelkednie a választópolgárok által esetenként kifogásolt parlamenti magatartásformán, az ott megjelenő politikai kultúrán. Ne az legyen a példa, ami rossz. A közgyűlés ne legyen a revans színtere. Csepregi István Pécs, Légszeszgyár u. 7. Félő, hogy nem marad elég föld A Magyarországi Németek Szövetségének elnöksége az elmúlt hét végén dr. Sepsey Tamás államtitkár, az Országos Kárrendezési és Kárpótlási Hivatal elnöke, dr. Szabady Attila, az Igazságügyi Minisztérium főtanácsosa valamint Szauter Rudolf országgyűlési képviselő jelenlétében a vagyoni kárpótlásról tárgyalt és az alábbi állásfoglalást alakította ki: A Szövetség továbbra is azt az álláspontot képviseli, hogy a magyarországi németeket azonos módon, időben és mértékben kell kárpótolni, mint más érintetteket. Kifejezte aggodalmát a vagyoni kárpótlásra vonatkozó második törvény késedelmes megalkotása miatt. A jog- és esélyegyenlőség érdekében a Szövetség azzal a kéréssel fordul az Országgyűléshez, a Kormányhoz és a Kárpótlási Hivatalhoz, hogy hozzon olyan döntést, amelynek értelmében az első és második törvény végrehajtása egy időben, párhuzamosan történjék. Sok magyarországi német fél attól, hogy mire a második törvény megjelenik, településük határában már nem marad elég, illetve azonos értékű föld jogos igényük kielégítésére. Ez ellentétes lenne az első törvény szellemével. Nem mindenütt jelent megoldást az állami tartalékföldek esetleges felajánlása. Nem mindenütt áll rendelkezésre azonos értékű, kárpótlásra alkalmas állami tartalékföld. így előfordulhat, hogy számos magyarországi német a kárpótlás révén egyáltalán nem juthat földhöz. Hambuch Géza ügyvezető elnök Tudatos politikai bomlasztás Kinek az érdeke? Egy Független Kisgazdapárt van címmel 1992. április 1-jén jelent meg Kiss József ny. tanár cikke Sellyéről, mellyel kapcsolatban mint érintett az alábbiakat tartom szükségesnek megválaszolni. Igen, ma súlyos válság van a Független Kisgazdapártban csak a nagy múltú Szociáldemokrata Párt van „verseny helyzetben” vele. Nem véletlen, hogy a komoly történelmi múlttal rendelkező pártokat próbálja, szaggatja a 40 év állampárt diktatúrája után szabadságot, demokráciát, elégtételt, igazságot, sérelmeket orvosló, útkereső társadalmunkban meglévő, de sokszor láthatatlan tudatos politikai bomlasztó irányzat, politikai erő. Azért, mert e két pártban lát - múltjuk alapján - komoly nyugodt tömegbázist az az ideológiailag másként gondolkodók tábora, kik még emlékeznek erre a koalíciós és a megelőző időkből. Tudják, hogy e pártok a demokrácia, a magántulajdon őrei voltak és tartózkodtak minden szélsőségtől, s számolnak azzal, hogy a jövőben is így viselkednek, ami ellentétes érdekeikkel, és ha kívülről nem - akkor belülről kell felszámolni a pártot. Nos, gyenge 12%-os választási eredményünk után négy miniszteri, négy államtitkári helyet kaptunk és a megállapodás tárgya volt a 47-es tulajdonviszonyok rendezése. Tehát volt megállapodás ellentétben tanár úrral, és Gerbovits Jenő sem két, hanem 8 hónap múlva vált meg miniszteri posztjától és sajnos ez idő alatt - nem volt más feladata - nem szervezte meg a Magyar Parasztszövetséget, és jelenleg ott is ez a helyzet, mint a Független Kisgazdapártban. Tanár úrnak tudni kellene, hogy a tömeges munkanélküliséget nem az Antall kormány idézte elő, (sajnos őnála jelentkezik), hanem a nomenklatura elhibázott gazdaságpolitikája, versenyképtelensége az összeomlott KGST, keleti piacok után. A viszonylagos jólétért, „gulyás-kommunizmusért” egyszer fizetni kell. Kritikát lehet tenni, ehhez nem kell koncepció, de Tanár úr mit tett volna helyünkben, amikor a keleti piac megszűnt (fizetésképtelenné vált), nyugaton - ahova fel akarunk zárkózni - túltermelés van? Sertés-, szarvasmarha-felvásárlási többlet, majd hiány: gondok voltak, gondolom lesznek a közeljövőben is. A tröszti, monopólium szemlélet, mint annyi sok régi reflex, beidegződés él, sokszor akadályozva a kibontakozást akarva-akaratlanul is. Azért általánosítani nem lehet, mert jó példának fel kellett volna hozni a Zalaegerszegi Húsipari Vállalatot is, ahol úgy mennek a dolgok, ahogy szeretnénk az egész országban. Sajnos a tavaly beindított jó szándékú húsakció is fordítva sült el. Nem azok jutottak hozzá, akiknek szánták, hanem az ügyeskedők, gátlástalan „vállalkozók.” De téijünk a tárgyra: Torgyán elnök múltjára, becsületes megállapodására a miniszterelnökkel. Sajnos, az elnök múltja kétségeket támaszt, nem vette át a borítékot, helyette könyvet szerkesztett „Beszervezhetetlen” címmel. Ez egyszerűbb? Világosabb? Mellébeszélni, rágalomhadjáratnak nevezni az őt ért kritikát - mint sem átvenni, kiteríteni a levelet. Parasztosan: ennek szaga van, s mennél inkább tagadja, annál inkább ragadja! Szabad bizonytalanságban hagyni a legnagyobb párt tagjait? Vagy ebben a kritikus, bonyolult helyzetben nem számít a tiszta múlt, a feddhetetlenjellem? Egy ilyen fontos tisztségnél? No, az igazság előbb-utóbb kiderül, de addig nagyon sok nehézséget, bajt okozhat a párt vezetése: mert megzavarja az egyszerű emberek tudatát és ezzel következetesen készíti elő a '94-es választás FKgP megosztását, likvidálását. Ez a cél! S kinek érdeke ez? A nagy antibolsevista vezérnek, aki végre levetette álárcát és megfelelő helyre ült: az ellenzékhez. Ezért van a pártunkban a kialakult kettősség: párt és képviselőcsoport szembenállása. A párt politikai szervezet, de közjogi funkciójuk a képviselőknek van, s ők nemcsak a párttagok, hanem a választóik érdekeit (1:10-hez) is képviselik lelkiismereti felelősséggel az országgyűlési szavazásokon. Dr. Torgyán feltétlen hűbériséget követelt meg az FKgP kormányzati embereitől, képviselőitől. A feudalizmusnak vége: nem vagyunk dróton rángatott bábok, mert Torgyán dr. szerint most az ellenzék mellett lenne a helyünk, kikkel - tiszteletben tartva másságukat - nincs ideológiai, világnézeti azonosságunk. Itt van a különbség dr. Torgyán és a frakció között. Természetesen egy párt van és nem rajtunk (35-ök) múlott, hogy ez a skrizofén helyzet előállt. Aki másként gondolkodik, azt kizárni a pártból indok, meghallgatás, védekezés nélkül. Nem Tanár úr, ebből nem kérünk. Nincs olyan erkölcsi és morális döntés, mely dr. Torgyán vezetését, döntéseit hosszútávon igazolná. Amilyen gátlástalan, fondorlatos, hazug módszerekkel jutott e nagy múltú párt élére: ugyanolyan dicstelenül is fogja azt elhagyni. Nem vagyunk lakájok, tanár úr, és amit megszavazunk (tudjuk sokszor kevés), azért vállaljuk a felelősséget. De, mit szavazott meg dr. Torgyán? Milyen eredményeket ért el? Mindenáron szerepelni, ha kell botrány, tömegtüntetés, utcai politizálás révén is. Ez lenne az Alkotmányozó Nemzetgyűlés előkészítése? A demokratikus többségi döntés megvalósítása? Olyan politikát kell kialakítani, mely nem 12 hanem 57%-ot eredményez mint 1945-ben! Ezt nem látjuk Torgyán dr. által elérhetőnek, másként gondolkodunk és pártunkat sose hagyjuk el! Azok menjenek el a „legálisan” szerzett posztokról, akik - most már világos - mást akarnak. Nagy Ferenc József országgyűlési képviselő tárca nélküli miniszter
