Új Dunántúli Napló, 1992. április (3. évfolyam, 91-119. szám)
1992-04-08 / 98. szám
10 új Dunántúli napló 1992. április 8., szerda A cigányság Magyarországon száz évvel ezelőtt Pécsi utcák - híres emberek Tömörkény István Igényes kivitelben újrakiadásra került „A Magyarországban 1893. január 31-én végrehajtott czigányösszeírás eredményei” című munka. A kötet összeállítása, a három nyelven készült zárótanulmány, a közölt források, a térképek és a táblázatok a Janus Pannonius Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Karának Statisztikai és Demográfiai Tanszékét és a Szekszárdi Nyomda Kft.-t dicséri. A tanszék és a környezetében kialakult szellemi műhely statisztikai és demográfiai kutató tevékenysége többek között a megyében élő nemzeti kisebbségek múltja és jelene köré csoportosítható. Kiemelhetők „A baranyai nemzetiségekről” 1977-ben, „A Baranya megyében élő nemzetiségek demográfiai helyzete 1980-ban” című 1985-ben, „A cigányok számának és demográfiai helyzetének alakulása Baranya megyében” 1989-ben megjelent tanulmánykötetek. Az 1893. évi cigányösszeírás kiadását számos ok indokolta. Eleink adatgyűjtő munkája kiterjedt a történeti Magyarországon élt valamennyi cigányra. Úgy gondolták, hogy a letelepedés szempontjából a különböző csoportokba tartozók viszonyainak összehasonlítása nyújthatja a legfontosabb tapasztalatokat. Tudatában voltak annak, hogy demográfiai szempontból nagy fontosságú és tudományos értékű munkát végeznek. Dr. Hoóz István tanszékvezető egyetemi tanár, a kétnyelvű kötet újra megjelenésének szervezője és gondozója így ír: „ ... Mindazokban az országokban, amelyekben cigányok élnek, múltjukra, jelenükre és jövőjükre vonatkozó sokirányú kutatómunka folyik. Ennek a szakirodalomnak tanulmányozása arra hívta fel a figyelmet, hogy számos kutatónak nem állnak rendelkezésére olyan adatok, amelyekkel érzékeltethetné a nem cigány és a cigány népesség közötti különbségek történeti változását. Európában ez a legrégebbi, számos összehasonlításra is alkalmat adó adatgyűjtemény, amely bemutatja a 100 évvel ezelőtt élt 275 000 magyarországi cigány demográfiai struktúráját, társadalmi-gazdasági helyzetét, iskolázottságát, lakáskörülményeit stb. részletes területi bontásban ...” A kötettel a cigány lakosság helyzetének történeti alakulását tanulmányozhatjuk. Látható, hogy akkor is és ma is Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg. Hajdú-Bihar és Baranya megyékben éltek és élnek legtöbben cigányok. A legkevesebben pedig Győr-Sopron, Komárom-Esztergom, Fejér megyék egyes körzeteiben. Baranya megye összlakosságának 1893-ban 1,35%-a (ma 5,3%-a), a megyeszékhelyé 0,04%-a (ma kb. 3%-a) volt cigány. A községek közül legtöbben Siklóson, Mohácson, Bolmányon, Versenden, Drávaszentmártonon (ma Alsószentmárton), Gödrén, Torjácon, Páprádon, Monoskoron és Kákicson éltek cigányok. Ma már ebben az értelemben Alsószentmárton, Piskó, Gyöngyfa, Gilvánfa, Gyöngyösmellék, Csonkamindszent, Pettend, Sósvertike, Versend, Drávapiski és Kistamási sorolható. Az összeírók megkülönböztettek állandóan letelepedett cigányokat, huzamosabban egy helyben tartózkodókat és vándorlókat. E kategóriák alapvetően befolyásolták „lakásviszonyaikat”. Az első csoport tagjai házakban és putrikban, a másodiké inkább putrikban, a vándorlók pedig sátrakban, télen kunyhókban laktak. Kormegoszlásukra vonatkozóan egy feltűnő tény emelhető ki. az 1983. évi összeírás alapján 20 év alatti korosztályba tartozott 47,7%-uk (Baranya megyében 50,5%-uk), napjainkra alig változott. E vonatkozásban mai országos adattal ugyan nem rendelkezünk, de a megyei adat megközelíti az 50%-ot. A nem cigány népesség esetében a múlt század végi 45%-os arány 1980-ra 28,9%-ra csökkent. A történeti Magyarországon a legtöbb cigány római katolikus, görögkeleti és görög katolikus volt. Ez azonban valószínű nem jelentett mély hitet, inkább követték annak a településnek a vallását, ahol éltek. Északon és nyugaton, valamint a Duna bal partján a római katolikus felekezet feltétlenül dominált. Ez jellemezte a Duna jobb partját is, de Baranya vármegyében találtak 1000 görögkeleti letelepedett szerb cigányt. A cigányok nyelvére vonatkozóan az összeírást értékelők egyik fontos megállapítása, hogy túlnyomó többségük anyanyelvéül vallotta és használta az országban beszélt nyelvek valamelyikét és több mint 50%-uk nem tudja már eredeti nyelvét. Jelentős részük jól beszélte az „oláh nyelvet”, a magyart és a szerbet. Kisebb számban tudtak „tótul”, ruténul, horvátul, elenyésző volt a német nyelvet bírók száma. Foglalkozásukat nézve alig-alig fordult elő közöttük értelmiségi, a földművelést sem űzték nagyobb számban. így sok kovácsot, szegkovácsot, üstkészítőt, üstfoltozót, fúrókészítőt, lakatost, rézművest, bádogost, köszörűst, teknőcsinálót, favágót, seprűkészítőt, kosárfonót, vályogvetőt és kőművest számláltak, hogy csak a legfontosabbakat emeljük ki. Fő célnak a cigányok földművelésre tanítását jelölték meg. A felsorolásból is látható, hogy a 19. század végén erősödő magyarországi gyáripar az e mesterséget űzők lába alól is végleg kihúzta a talajt. Az újra kiadott cigány összeírás alkalmas a cigányokra vonatkozó kutatómunka segítésére hazánkban és más országokban is. A megjelentetést támogatta a Soros Alapítvány, valamint a Magyarországi Nemzeti és Etnikai Kisebbségekért alapítvány. Dr. Erdődi Gyula Gilvánfa, Baranya megye cigánytelepülésének óvodája Fotó: Läufer László Az idén halálának 75., tavaly születésének 125. évfordulójára emlékezett az irodalmi világ. Főleg Szeged gondolt nagy írójára, a kiváló régészre és etnográfusra, akinek apja, a vasúti vendéglős még a Steingassner nevet viselte. A fiú alig kétéves, midőn a család Ceglédről Szegedre költözött, ahol Istvánka megkezdte iskolai tanulmányait, amelyeket majd Makón fejez be. 1882-ben patikusgyakomok lett, gyógyszerészként pedig Szegeden működött, ahol \ Tömörkény István néven gyak«*/ ran jelentek meg a Szegedi Híradóban apróbb írásai. A városban lassan kezdtek felfigyelni a török koponyájú, kajla tatár bajuszú, apró, szúrós szemű, kevés beszédű, pipaszó mellett emélázó fiatalemberre, akinek színes, magyar beszédében a csuvas-tatár maradéknyelv ízét, zamatát vélték felfedezni. Eleinte kizárólag rajzszerű tárcanovellái és karcolatai jelentek me: húsz éven át 12 kötetben. Még halála utánra is maradt három. írói munkásságára ösztönző hatással volt az amerikai Bret Harte és az orosz Csehov, míg a hazaiak közül Mikszáth Kálmán és Petelei István. Formaművészetének alapjait Csehov novelláiban találta meg a legtökéletesebben: ő is a kisemberek életkörülményeit boncolgatta - egyedülálló művészi megszállottsággal. Tökéletesen ismerte a paraszti élet apró rezdüléseit, a könnyeket kikényszerítő könyörtelen körülményeket, a nyelv szimbolikus kifejezésmódját. „Önkéntelen feljegyzője volt a nagy pillanatoknak, amelyek megrendítően hatnak.” (Móricz Zsigmond) Tömörkény István nemcsak együtt élt hőseivel, de velük is érzett. Szemére vetik, hogy novelláinak szerkezeti megoldásában elnagyoltság, aránytalanság figyelhető meg, s a befejezésekben csattanóra törekszik. Ugyanakkor megkapó nyelvének drámai ereje, dialógusokat teremtő képessége. A szegedvidéki magyar paraszt lelkivilágát előtte senki sem ábrázolta mélyebben: egyszerű eseményeket mesél el, oly sajátosan kisemberi történéseket, amelyek a születéstől a temetésig terjednek. Hősei öreg regruták, vízenjárók, kétkezi szegény munkások, barlanglakok, akik még a lehulló kenyérmorzsákat is tarisznájukba takarítják be. Nem felülről nézte alakjait, hanem szinte résztvevőként, meséi egyik szereplőjeként. Megerősítette ebbéli adottságait népi nyelve, amely tele van tájszavakkal, amelyekből kicsap a szögedi ő-ző nyelvjárás szépsége. Ebbe a csodálatos nyelvi világba öltöztette hőseit, a szegedvidéki parasztot, a halászt, a kubikust, a juhászt, a csikóst. Ezekhez lelkűidének magyarsága, szívének ragszkodó melegsége és szeretete tapadt. Déry Tibor értékelő soraival együtt valljuk: „Tömörkény megméretése és új elhelyezése az irodalomtörténetben, nagy erejének és kisebb gyöngéinek vizsgálata, az enyémnél szakavatottabb kezeket illet meg, nem is kívántam mást, mint megadni neki a tiszteletet, amely a gyönge utódtól kijár.” Dr. Tóth István Terrorista táborok Líbia legalább öt terrorista kiképzőtábort tart fenn, és csupán látszatintézkedésekkel válaszol a Nyugatnak a táborok megszüntetését követelő felszólításaira. A Bush-kormányzat már „lobbizni” kezdett annak érdekében, hogy az ENSZ ennek kapcsán sújtsa büntetőszankciókkal Líbiát. Washington ezt még akkor is szeretné elérni, ha Tripoli végül is hajlandó lenne kiadni a Lockerbieügyben vádolt két líbiai titkosügynököt. Ebbéli igyekezetében az amerikai kormányzat bizton számíthat Nagy-Britannia és Franciaország támogatására, amelyek egyrészt az 1988 decemberében mintegy 270 áldozatot követelő repülőgéprobbantás kapcsán, másrészt egyéb terrorakciók ügyében már régóta szeretné „megfenyíteni” Líbiát. Amerikai tisztségviselők szerint ugyanis Moamer el-Kadhafi líbiai vezető továbbra is pénzel és kiképez olyan terrorcsoportokat, mint például az ír Köztársasági Hadsereg (IRA), vagy a Fülöp-szigeteki lázadók. „Pécs az ön városa?” Ha valóban az, vegyen részt a pécsi városszépítők 50 000 forintos, tíz fordulós vetélkedőjén! Szeretjük városunkat annak ellenére, hogy sok mindent nem tudunk róla. Azt hiszem, nekünk városszépítőknek egyik fontos feladatunk, hoy kitárjuk a megismerhetés kapuit, s ha nem is teljes mértékben, de némileg mégis közelebb vigyük városunk történetét, művészetét, földrajzát és egyéb vonatkozásait az Új Dunántúli Napló olvasó táborához azzal, hoy tíz fordulós vetélkedőt hirdetünk. 50 000 (ötvenezer) forint pályadíjat tűz ki akként, hogy az első díj: 10 000 Ft nettó, a második díj: 6 000 Ft nettó, a harmadik díj: 4 000 Ft nettó, a IX-X. díj: 1 500 Ft nettó. A vetélkedés során tíz alkalommal öt, összesen ötven kérdést teszünk fel. Minden kérdés Pécscsel kapcsolat. Egy-egy kérdés megoldása - függetlenül annak könnyű vagy nehéz voltától - egy (1) pontot ér. Az elérhető legtöbb pontszám ötven. Az ezt a pontszámot elérők vagy megközelítők közül pontegyenlőség esetén a zsűri sorshúzással dönt. A vetélkedőn részt vehet mindenki, aki az Új Dunántúli Naplóban közzétett heti rejtvényszöveget megfejti és a Pécsi Városszépítő és Városvédő Egyesület emblémájával együtt kivágva összegyűjti és a tizedik azaz az utolsó közlés után legkésőbb egy héten belül valamennyit együtt az alábbi címre zárt borítékban beküldi: Pécsi Városszépítő és Városvédő Egyesület, 7621 Pécs, Széchenyi tér 1. A borítékra kérjük ráírni: „Pécs az én városom vetélkedő. ” A díjmegállapítás és az esetleges sorsolás közjegyző jelenlétében történik. Az ünnepélyes díjkiosztás időpontjáról az Új Dunántúli Naplóban tájékoztatjuk olvasóinkat. A kérdések megfejtését és a díjazottak névsorát közölni fogjuk. Jó vetélkedést kíván: Dr. Marton István a Városszépítő Egyesület elnöke 9JPÉCS AZ ÉN A Pécsi Városszépítő és Városvédő Egyesület vetélkedője VII. forduló 50 000 forintos Kérdések: Válaszok: 1. Mikor kapcsolták be a Tettye vizét a városi vízműbe? Neve: A megfejtő: 2. A Tettye forrása hány méternyire fakad a tengerszint felett? Foglalkozása: Lakcíme:...... 3. Mikor nyílt meg a Pécsi Galéria? 4. Mikor működött Pécsett először szervezett színtársulat? 5. Hány egyetemi kar működik Pécsett? (Név szerint.)
