Új Dunántúli Napló, 1992. március (3. évfolyam, 60-90. szám)
1992-03-06 / 65. szám
2 uj Dunántúli napló 1992. március 6., péntek Pécs idei költségvetése © ÓRA A NAGYVILÁGBAN Helsinki: Helmuth Kohl német kancellár március 5-én egynapos finnországi látogatása során megbeszélést folytatott Mauno Koivisto finn elnökkel. MTI Telefotó Tűzszünet Moldvában (Folytatás az L oldalról) délelőtt megtartott első ülésen. Ez az ülés azonban nem időbeli terjedelme miatt lesz megjósolhatóan sokáig felemlegetett a közgyűlés soraiban. Igazi vita valójában nem is a költségvetésről folyt, hanem arról a javaslatról, illetve elfogadott határozatról, amellyel a tárgyalásnak kívánt célszerű és időben szűk medret szabni az SZDSZ és a FIDESZ frakció közös indítványa. Ennek lényege: a közgyűlésben helyet foglaló hét párt egy-egy vezérszónoka kapott szót 10-10 percre, hogy kifejtse pártjának véleményét. Ezek után már csak olyan két percre szorított szóbeli indoklással, de írásban előre beterjesztett módosító javaslatokat lehetett tenni, amelyeknél mindjárt a költség forrását is megjelölte az indítványozó. Ez a javaslat határozattá lett, mivel az SZDSZ, a FIDESZ frakciója, valamint az MSZP és az MSZMP kettő, illetve egy képviselője megszavazta. Az MDF, a KDNP és az FKgP frakciója tiltakozott, sőt törvényeségi kifogást tett a tárgyalási metódus ellen. Tiltakozásuknak végül azzal adtak nyomatékot, hogy elhárították a vélemény- nyilvánítást, sőt módosító javaslatokat sem tettek. Dr. Toller László, az MSZP képviselője azt fejtegette, hogy a költségvetés feszített keretei között nincs különösebb mód más jellegű tervre. Papp Béla, az SZDSZ frakcióvezetője arra utalt, hogy a gazdaság gödörben van, a költségvetés a tavalyinál 20%-al nagyobb összegű, bár az állami támogatás mértéke csak 9%-al növekedett. A különbséget az ingatlanértékesítésből származó 960 millió forint fedezi, ez azonban a következő években messze nem lesz ilyen mértékű. Ugyanakkor a legoptimistábban becsült inflációs ráta is meghaladja a 20 százalékos költségvetési növekedést. Ezért a következő évre szükségesnek látja frakciójuk az intézményi és városüzemeltetési költségek szigorú felülvizsgálatát. A kommunális fejlesztési igények - útburkolat, víz- és csatornahálózat - feszítőek, a szociális helyzet súlyos, a munkanélküliség növekvő mértéke miatt a munkahelyteremtés elsőrendű fontosságú feladat. Az évközben esetleg bővülő pénzforrásokból az említett gondok enyhítését szorgalmazta. Dr. Bödő László (MSZMP) ugyancsak ezeket a témákat vetette fel, megtoldva a város sportegyesületei nehéz helyzetének ecsetelésével. Szóvá tette, hogy a város már a múlt század óta mostohán bánt a sporttal, messze az igények alatt nyújtott támogatást ennek a területnek. Szorgalmazta az eddigi rossz a gyakorlat megváltoztatását. Szabó Tamás a FIDESZ frakció részéről felszólalásának javarészét arra használta fel, hogy számon kéije a város MDF-es országgyűlési képviselőitől: miért nem támogatták a parlamentben azt a javaslatot, amely a normativ állami támogatások kérdésében indítványozott változtatást. Ez pedig azt jelentette volna, hogy a város kapja meg létszámarányosan azt a normatív állami támogatást, amely most teljes egészében a megyei közgyűlésnek jut, noha a város olyan intézményeket tart fenn, amelyek nemcsak saját polgárainak nyújtanak ellátást. Egyebekben az SZDSZ-frakcióval azonosan foglalt állást a többi említett kérdésben. A vezérszónokok a költség- vetést a lehetőségekhez képest jónak minősítették. A szavazáskor 31 igen, 9 tartózkodó és 5 nem szavazatot számoltak ösz- sze. A tartózkodók és a nem-mel szavazók - Térjék Tibor kivételével - valamennyien A sport reményei A költségvetési vitában egyetlen lényeges módosító javaslat hangzott el, amelyet egymáshoz csatlakozva dr. Bödő László és dr. Toller László terjesztett elő: a tervmódosításkor az időközbeni forrásbővülésből a sportcélok támogatását 30-40 millió forinttal növelni kell. Ennek feltétele a pénzforrásokon túl, hogy addigra megszülessen az önkormányzat sportkoncepciója. A javaslatot szinte egyhangúlag fogadták el. a kormánykoaliciós frakciók soraiból kerültek ki. Fél órával a költségvetést tárgyaló után újabb ülést tartott a Pécsi Közgyűlés. Témáira, akárcsak a költségvetésre, később bővebben visszatérünk. Most csak vázlatosan a döntésekről. Rendeletet, illetve ahhoz csatlakozó határozatot hozott a testület a Pécsi Repülős Emlékmű felállításáról, illetve megvalósításának önkormányzati támogatásáról. A FIDESZ frakció javaslatára határozat született arról, hogy megvizsgálják munkahelyteremtő beruházások számára ingyenes ipari földterületek juttatásának lehetőségeit, kimunkálják egy ilyen célú pályázat feltételeit. Egyetértett a közgyűlés a Melinda utcai lakótelep és a Lahti út közti terület környezetre káros hatást nem okozó ipari felhasználásával. Ezen a területen a tervek szerint kesztyűgyár és munkaruházati üzem létesülne külföldi beruházók révén. D. I. O Zágráb: Eszék és Valpovo kelet-szlavóniai városok lakosai a csütörtökre virradó éjszakát óvóhelyeken töltötték a jugoszláv hadsereg könnyűtüzérségi támadása miatt, amelynek következtében egy ember meghalt. A zágrábi rádió szerint Eszékre mintegy 150 lövedék hullott. Valpovot és környékét nemcsak a központi hadsereg, hanem a szerb félkatonai fegyveresek is támadták.Provoká- ciók történtek Sziszeken, Gos- picban és Zárában is. Újfajta szakma emberei bontogatják szárnyaikat Moszkvában. E mesterség nevét azonban fölösleges keresni a szaknévsorban. Pontos meghatározás nem is igen illik képviselőire, inkább afféle ószeresek ők, akik adnak-vesznek. Hogy mit? Természetesen a mostanság legkelendőbbet, a puccsisták peranyagát. Amióta lakat alá kerültek az összeesküvők, három-négy hetes hullámokban, néha gyakrabban is, ügyvédeikkel, az ügyészséggel, a befeketített majd kimúlt SZKP-vel, a besározott hadsereggel, a leleplezett KGB-vel van tele a moszkvai sajtó. Ám a külvilág, így a minden rezzenésre figyelő hírlapírók nem rájuk, hanem az új szereplőkre, a puccsisták védőire lettek figyelmesek. S a dolog ettől kezdve felettébb gyanússá vált. A peranyagok ugyanis egyre-másra jelentek meg a hasábokon, nem nehéz kitalálni, kiknek a közreműködésével. A védenceik érdekeit foggal körömmel érvényesíteni akaró ügyvédek révén. Ki emlékszik már a Spiegel-botrányra, amikor az első kihallgatási jegyzőkönyvek és a videoanyag hogy- hogynem a német hetilap birtokába kerültek? Ma már nem ez a szenzáció. Megjegyzendő, hogy az ügynek még most sem Tűzszünet lépett életbe szerda éjféltől Moldvában, ahol az elmúlt napokban véres összetűzések voltak a moldvai belbiztonsági egységek és az úgynevezett Dnyeszter menti Köztársaság önvédelmi alakulatai között. A moldvai kormány közlése szerint a felek megegyeztek, hogy a tűzszüneti megállapodást követően, csütörtökön folyjártak a végére, vagy ha megtörtént, gondosan eltitkolják a vétkesek nevét, ügyészségi kapcsolataikat. Jevgenyij Liszov, az általános vizsgálat vezetője a minap azon kesergett az Izvesztyijában megjelent interjúban, hogy az ügyvédek nem tartják be a játékszabályokat és visszaélnek azzal a jogukkal, hogy betekinthetnek az iratokba. Márpedig egy jelenleg is érvényben lévő rendelkezés szerint főügyészi engedély nélkül az előzetes vizsgálati adatokat nem lehet nyilvánosságra hozni. Aki mégis megteszi, azt javító-nevelő munkára vagy pénzbüntetésre ítélhetik. Liszov szerint az ügyvédek és embereik kettős célt követnek: politikai síkra akarják terelni a szigorúan büntetőtörvénykönyvbe ütköző cselekedet megítélését, másrészt csinos összegeket akartak zsebre tenni (többnyire valutában) a kiszolgáltatott információkért. Ez utóbbi már meg is történt. A legtöbb ügyészségi munkatárs Liszovval együtt mielőbbi, nyílt tárgyalást követel, illetve azt is, hogy ha kell, fizikailag is akadályozzák meg az okmányok további kiárusítását. Jelenleg az ószereseknek még áll a zászló. Mester Nándor tátják a helyzet rendezését célzó tárgyalásokat a főleg oroszok lakta Dubosszáriban. Létrehoznak „forró drótot” is a két fél vezetői között, hogy a későbbiekben is közvetlen kapcsolatban állhassanak egymással. A foglyokat rövidesen elengedik, a fegyveres alkulatokat pedig visszavonják a tűzvonal- ból. (Folytatás az 1. oldalról) Baranyában valamennyi érdekképviselet kiállt az EDDSZ által megfogalmazott követelések, nevezetesen az orvosoknál a 100, míg a többi egészségügyi dolgozó esetében az 50 százalékos béremelés mellett. Az Egyesített Egészségügyi Intézmények szakszervezeti bizottságán kérdésünkre elmondták: a hozzájuk tartozó húsz megyei intézményben mintegy két és félezren csatlakoztak a felhíváshoz, s a megye több helységéből is buszok és autókonvojok indulnak szombaton reggel Budapestre. A legaktívabbaknak a siklósi és a harkányi kórház munkatársai tűnnek, de információink szerint mohácsi és komlói orvosok is ott O Kozlu: A legújabb jelentések szerint legalább 121 ember vesztette életét a keddi törökországi bányaszerencsétlenség következtében. Az ankarai kormány szóvivője szerint félő, hogy a sújtólégrobbanás áldozatainak száma megközelítheti a háromszázat, mert nagyon kevés a remény arra, hogy a föld alatt rekedt további 150 bányászt sikerül élve a felszínre hozni. O Nicosia: Legkevesebb hat halottja és ötven sebesültje van két városban és több hegyvidéki faluban a szerdai iráni földrengésnek. Félő, hogy az áldozatok száma tovább növekszik, mert néhány falut földcsuszamlások zártak el a külvilágtól. O Peking: „Légymentes Pe- kingért” mozgalmat indított szerdán a kínai főváros elöljárósága, hogy a város higiéniku- sabbá tételével is növelje Peking esélyeit a 2000. évi olimpia rendezési jogának elnyerésére. A magisztrátus tervei szerint két éven belül kell célt érni. Mint Csang Paj-fa polgármester-helyettes kifejtette a városatyák szerdai ülésén, a fogalmat nem kell teljesen szó szerint érteni. A légymentesség csupán annyit jelent, hogy kórházakban, szállodákban, éttermekben és repülőtereken nem zümmöghetnek legyek, „háztartási előfordulásuk,, az államilag megszabott kereteken belül megengedett. O Párizs: Az Európai Közösségek Bizottságának közbenjárását kérte a francia Filmrendezők Szövetsége annak megakadályozására, hogy az Egyesült Államokban hivatalosan engedélyezzék műveik videofelvételeinek forgalmazását, szerzői jogdíj fizetése nélkül. Az amerikai szabadalmi szabályok szerint csupán azok a filmek kapnak védettséget az Egyesült Államokban, amelyeket szabadalmaztatnak, más filmek viszont végső soron szabad prédának számítanak - annak ellenére, hogy az Egyesült Államok is csatlakozott a szerzői jogok védelméről kötött berni egyezményhez. lesznek a demonstráción. A kezdeményezéshez a Pécsi Orvostudományi Egyetem is csatlakozott. Illés József mb. szak- szervezeti titkár információi szerint az egyetem alkalmazásában lévő, húsz éves munkaviszonnyal rendelkező adjunktusok átlagkeresete például 26 ezer forint körül mozog - ami ugye körülbelül annyi, mint amennyit egy átlagos vállalkozásnál a titkárnők keresnek meg. Mi több, egy kezdő orvosi fizetés tizennégyezer forint... - míg az egyetemi takarítónők átlagkeresete 11 ezer, ami, tegyük hozzá, szintén nagyon kevés. A demonstráción tehát a POTÉ-t is hivatalos küldöttség képviseli. Pauska Zs. Mi lesz itt? Pécs Város közgyűlése 1992. március 5-én tárgyalta volna a város költségvetését, de a fiataldemokraták által előterjesztett javaslat ezt lehetetlenné tette. Ez a szóban előadott liberális paktum, amit a balolali blokk is támogatott, minden KDNP képviselőtársamat meglepte és szóhoz sem engedte jutni. A magam közel negyvenhárom évével visszagondolva: az elmúlt évtizedek állampártja sem engedett meg magának ilyen nyílt diktatúrát, amit a városunkat kormányzó pártok megtettek. Megtették, mert megtehették a többségi elv alapján. Csak egy kis porszem került a „gépezetbe”. Miről is van szó? Korlátozták a képviselők szabadságát azzal, hogy úgy időben mind létszámban meghatározták a hozzászólásokat; megsértették a Szervezeti és Működési Szabályzat előírásait, mivel csak írásban lehetett a módosító javaslatokat benyújtani; minden észérvet nélkülöző rangsort állítottak fel a pártfrakciók számára; figyelmen kívül hagyták cseperedő demokráciánk játék- szabályait a magukat liberálisnak nevező pártok képviselői. A nevezett porszem most hamisgyöngyöt nevelt. Elnézést az illetékes párttól, hogy kölcsönvettem a választási szlogenjét. Perényi József önkormányzati képviselő Svájci kilósruhák nagyszabású vására ma, március 6-án, pénteken 9-17 óráig az Ifjúsági Házban Pécs, Szalai András u. 13. . (623573/v.) Háromszáz éves rajz New Yorkról Amerika-kiállítás nyílik meg május 15-én Bécsben az Osztrák Nemzeti Könyvtár dísztermében. A kiállítás előkészületei során váratlan leletre bukkantak - előkerült egy New Yorkot ábrázoló r^jz, amely minden kétséget kizáróan az eddig ismert legrégibb autentikus ábrázolása a városnak és 1650-1654 közt keletkezhetett A rajzot szerdán mutatták be a sajtó képviselőinek. A 31,5x53 centiméter nagyságú tollrajz faházakból álló települést ábrázol, erődítménnyel, szélmalommal, ár- bóeruddal és még kellően meg nem erősített mólóval kisebb hajók kikötéséhez. A rajzon olvasható írás, valamint az attól függetlenül fennmaradt írásos dokumentumok megerősíteni látszanak, hogy eredeti, a helyszínen készült rajzról van szó. így például a szélmalom romos állapotát egy 1649-ből származó írás megerősíti, jóllehet az épületet minden más ismert ábrázolás „idealizálja”. Az egyedülálló történelmi emléket a május 15. és október 26. közt nyitva tartó „Az Újvilág. Ausztria és Amerika kutatása.” című kiállításon mutatják be első ízben a nagyközönségnek. Moszkva: periratot tessék! Egészségügy: demonstráció