Új Dunántúli Napló, 1992. március (3. évfolyam, 60-90. szám)

1992-03-27 / 86. szám

MAGAZIN 1992. március 30.- február 5. Albánia: kormányalakítás előtt Az albán választás győztese, a Demokrata Párt kizárta, hogy az Albán Szocialista (volt kommunista) Párttal közösen alakítson kormányt. Sáli Be- risha, a Demokrata Párt veze­tője a vatikáni rádiónak adott nyilatkozatában csütörtökön ki­jelentette, hogy a piacgazdaság és az emberi jogok alkotják a jövendő kormány alapvető elkö­telezettségét. Sáli Berisha ér­tésre adta: azt várja Olaszor­szágtól és a többi nyugat-euró­pai országtól, hogy megnyitják határaikat a kivándorolni akaró albánok előtt. A koszovói albá­nokról kijelentette, hogy jogot kell kapniuk az önrendelkezés­hez. Újabb harcok Boszniában Zágrábi vélemények sze­rint Bosznia-Hercegovinában ugyanaz a forgatókönyv valósul meg, mint Horvátországban: a helyi szerb párt nem hajlandó kompromisszumot kötni. Bo- sanski Brodon csütörtökön vi­szonylagos fegyvemyugvás volt. A szövetségi alakulatok és a szerb szabadcsapatok csütör­tök reggel lőni kezdték az egyetlen boszniai tengerparti várost, Neumot, ahol teljesen megbénult az élet. A zágrábi rá­dió értesülései szerint Hercego­vinában is több helyütt szórvá­nyos lövöldözések történtek. A horvátországi frontszakaszokon nem voltak nagyobb összecsa­pások. Eszéken tárgyalások kezdődtek a szövetségi hadse­reg és a horvát katonaság képvi­selői között a további harcok megggátlása érdekében. Egyébként április negyedikén érkeznek meg Jugoszláviába az ENSZ békefenntartó erőinek első francia katonái. A francia kéksisakosok kedden indulnak Toulon kikötőjéből. Újabb PB-gáz áremelés? (3. oldal) KÖZÉLETI NAPILAP U) Dunántúli napló III. évfolyam, 86. szám 1992. március 27., péntek Ára: 9,60 Ft Fontos, hogy a médiatörvény mielőbb megszülessen Kormányszóvivői tájékoztató A kormány csütörtöki ülésén második olvasatban is megtár­gyalta a médiatörvény terveze­tét. Miután a javaslatban to­vábbi módosításokat lát szüksé­gesnek, két hét múlva ismét na­pirendre tűzi a témát. Ugyanak­kor fontosnak tartja, hogy a ter­vezet mielőbb az Országyűlés elé kerüljön - jelentette be Ju­hász Judit szóvivő a kormányü­lés szünetében tartott tájékozta­tón. A tervezet szerint - amely­nek tárgyalásán az illetékes or­szággyűlési bizottság, valamint a koalíciós frakciók képviselői is részt vettek - a Magyar Rádió és a Magyar Televízió közala­pítványi formában működne. Ez a jogállási forma lehetőséget ad az intézmények önálló gazdál­kodására és bizonyos kereske­delmi tevékenységére is. Hazánk csatlakozik a Nem­zetközi Polgári Repülésügyi Szervezetnek a plasztikrobba­nóanyagok megjelölésére és felderítésére vonatkozó egyez­ményéhez, amelyet tavaly Montrealban 41 ország írt alá. A kormány módosította a nukleáris export engedélyezé­sének hazai szabályozásáról szóló 1986-os rendeletet. Dön­tött arról, hogy az atomsorompó egyezmény, valamint a nukleá­ris anyagok békés célú felhasz­nálásáról kötött megállapodá­sok után Magyarország most csatlakozik a nukleáris kettős használatú termékek exportel­lenőrzési rendszeréhez. Közgyűlés Pécsett Önkormányzati rendelet a piacokról és vásárokról, a közterülethasználatról és a belváros forgalmi rendjéről Régi, önmagával szemben is fennálló adósságának teljesíté­sét célozta meg Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése tegnapi ülésén, amikor egyébként is 25 témára duzzadt napirendjében három, hosszabb idő óta tervezett ren­delet megalkotását is szerepel­tette. Sőt, ezeken túl egy másik rendeletét is, de a víz- és csa­torna közműfejlesztési hozzájá­rulásról szóló rendelet-terveze­tet az önkormányzat illetékte- lensésége miatt kivették a tárgysorozatból. Dr. Páva Zsolt alpolgármes­ter elnökletével a Pécsi Közgyű­lés túlnyomórészt rendezte is a „tartozását”: megalkotta a pia­cokról és vásárokról, a közterü­lethasználatról és a történelmi belváros környezetkímélő for­galmi rendjéről szóló önkor­mányzati rendeletét. A „túl­nyomórészt” minősítés azért he­lyénvaló, mert az elfogadott napirendben még a lakás- értékesítésről szóló, tavaly jú­liusi rendelet módosításának in­dítványa is szerepelt. Ezt meg­vitatta, de elvetette a testület, viszont más, kompromisszumos megoldás keresését határozta el a jogi és morális szempontok ütközése miatt. Ez az ügy - amelyre később még kitérünk - végül is függőben maradt, s nem sikerült a napirendi javas­latok felét sem megtárgyalnia a testületnek. Igaz, a jövő hétre átcsúszóak egyszerűbb, kisebb súlyú té­mák. Talán a napirend előtti fel­szólalásokra fordított 80 perc alatt valamennyi döntésig jutha­tott volna. Ez az idő azonban (Folytatás a 2. oldalon) Helsinkiben befejeződött - az EBEÉ- értekezlet Befejeződött csütörtökön Helsinkiben az Európai Biz­tonsági és Együttműködési Értekezlet negyedik utótalál­kozójának első, külügyminisz­teri szakasza. A zárónap első felében még folytatódtak a felszólalások. Zdenko Srabalo külügyminiszter-helyettes, a horvát delegáció vezetője drámai szavakkal ecsetelte a délszláv konfliktus borzal­mait. Mint rámutatott, Hor­vátországnak eddig mintegy 20 milliárd dollárnyi kárt oko­zott a háború. Kérte az EBEÉ-t, hogy igyekezzék hatékony segítsé­get nyújtani a válság rendezé­séhez. Bajnok lett a PVSK-Co-Order 76-68-ra nyert a PVSK női kosárlabda csapata a Diósgyőr ellen, és ezzel bajnoki címet szerzett. (Tudósítás a 16. oldalon). „Szó a drog ellen” szimpózium Pécs és a kábítószerek A kábítószer használata Ma­gyarországon sem ismereteién fogalom, hiába nem foglalkoz­tak ezzel a jelenséggel már fel­tűnésének első pillanatától. Nem csak filmekből látott pél­dákon lehet szörnyűlködni. A fiatalok között megjelent, és félő, hogy használata még in­kább elterjed, ha mielőbb nem sikerül hatásos megelőzést és egyéb módszereket alkalmazni. A megelőzéshez hozzájárulhat­nak a család mellett az iskola és a különböző közművelődési in­tézmények, de ehhez alapvető, hogy az ott dolgozók tisztában legyenek ezzel a veszéllyel, és tudják, miről ismerhetik fel, ki fogyaszt esetleg valamilyen drogot a környezetükben meg­forduló fiatalok közül. Ehhez azonban ismeretterjesztésre, felvilágosításra van szükség. Ezt felismerve tartottak teg­nap a Pécsi Akadémiai Bizott­ság székházában egésznapos szimpóziumot „Szó a drog el­len” címmel, melyre a megyé­ből többek között nyolcvan is­kola és 27 művelődési intéz­mény képviselőit hívták meg a rendezők: az Országos Rendőr- főkapitányság Nemzetközi-, Szervezett- és Kábítószer- (Foly tatás a 2. oldalon) Sir Patrick Sheehy Pécsett Elkelt a Pécsi Dohánygyár Tegnap Pécsre látogatott Sir Patrick Sheehy, a BAT Indust­ries elnöke, aki bejelentette, hogy a társaság első közép-eu­rópai kezdeményezése sikerrel járt: a Pécsi Dohánygyár - mos­tantól BAT Pécsi Dohánygyár - a BAT tulajdonába került. Teg­napi útjának célja: üdvözölni a PD dolgozóit, tájékozódni prob­lémáikról. Sir Patrick Sheehy - aki a hí­rek szerint a leggazdagabb an­golok listájának egyik vezetője - válaszolt lapunk kérdéseire.- Mekkora befeketetési szán­dékkal jött a BAT Pécsre?- A társaság 20 millió fontot fektet be a pécsi gyárba az el­következő három évben. Már ma beindult egy olyan gép, amelyik az amerikai típusú ci­garetta gyártását teszi lehetővé. Azzal, hogy a PD a BAT tulaj­donos lett, a magyarországi termékek lehetőséget kaptak arra, hogy a BAT hálózatán ke­resztül értékesíthessék terméke­iket. A pécsi egyébként ezzel (Folytatás a 13. oldalon) Új csatorna a kábelen 03. »Man Kisvállalkozók bemutatkozása A Privát Profit Üzletközpont ünnepélyes megnyitására kerül sor ma délelőtt 10 órakor a pé­csi Palatinusz Szálló Bartók termében. Az üzletközpont egyik célja kisvállalkozók be­mutatása, egy üzleti klub kere­tein belül. Forró Tamás megnyitója jtán két vállalkozás termékei­vel, illetve szolgáltatásaival is- nerkedhetnek meg a jelenlé­vők: Andrelli József bőrdíszmű, ipróárú, ajándék és reklámtár­gyaival, valamint az Omega iyurvéda Jandzsó betéti társa- ággal, amely - az első hallásra nisztikusnak tűnő - ősi élet-re- ormáló, testmegújító, elörege- ést késleltető, lélek-kiegyensú- yózó, betegségmegelőző gya- orlatokkal vesz részt a rendez- ényen, bemutatva különféle yógyteaféleségeket is. A hangulatosan felújított magánkönyvesbolt a Rákóczi úton. Fotó: Proksza László Privát könyvesbolt Pécsett A kereskedelmi vállalkozá­sokat a vásárló két alapvető szempont szerint rangsorolja; a bőséges választék és a kedve­zőbb ár. E kívánalmaknak igyekszik megfelelni az ifjú Matyi házaspár, akik tegnap nyitották meg könyvesboltjukat Pécsett, a Rákóczi úton. Az ország nagy könyvterjesz­tőinek egyike, a TÉKA veszte­ségessége miatt kénytelen sorra megválni boltjaitól - így került licitre a Rákóczi úti is. Matyi Dezső, a Direkt Bt. vezetője szerint van mit újítani a könyv­terjesztés bevett gyakorlatán. Előnye a könyvterjesztőkkel ki­épített megbízható, eleven kap­csolat, ő maga 15 utcai könyvá­rust vezet. A korábbi eladók nem voltak érdekeltek a dina­mikus beszerzésben, nem csoda, hogy a friss kiadványok késéssel, a dömpingről lema­radva kerültek a boltokba. A Seneca-ban a mennyiség helyett a naprakész, széles választékra törekednek. Többek között az orvosi könyvek, szakmai kiad­ványok körének bővítésével szeretnének kirukkolni - e téren elég sekélyes a kínálat Pécsett - az egyetemekkel karöltve. A hi­ányzó könyvekre megrendelé­seket vesznek fel. Az utcai bó­dékban kapható kommersz, ám könnyű „irodalmakból” alig pár darab került a bolt polcaira. A profilhoz tartozik ugyan­akkor az áttekinthetően sora­kozó, sokféle komoly- és könnyűzenei CD-lemez, kazetta és hanglemez. S még egy érde­kesség: a tulajdonos eddig meg nem jelent filozófiai írások kia­dását tervezi. Innen a bolt neve; Seneca, a bölcselet atyja. Tröszt É. Minden pénteken

Next

/
Thumbnails
Contents