Új Dunántúli Napló, 1992. március (3. évfolyam, 60-90. szám)

1992-03-27 / 86. szám

2 új Dunántúli napló 1992. március 27., péntek Közgyűlés Pécsett (Folytatás az 1. oldalról) részben arra ment el, hogy a képviselők egymáshoz alig kö­Földet vesz a város Tanulmány készült a pé­csi Ipari Zóna elhelyezésére vonatkozóan, amely a Pécsi Állami Gazdaság üszög­pusztai központját övező te­rületet jelölte meg a leg­kedvezőbbnek. A tárgyalá­sok alapján mintegy 95 hek­táros területet vásárolna meg a város a gazdaságtól, az előzetes egyeztetések alapján fél millió forint/hek- tár vételáron. jogszabályi lehetőségét teremti meg. Egy bővülés van: félév kíméled idővel a védelmi öve­zetbe sorolja a Sallai utcát is. Végül a lakásértékesítésről szóló rendeletről, amelynek módosítására Horváth Ferenc képviselő tett javaslatot. Ennek leglényegesebb pontja: a rende­let megalkotása, július 12. után még meg nem kötött szerződé­sekre már az új rendeletet le­hetne alkalmazni, úgy, hogy a korábbi szabályozáson alapuló, július 12. után kötött szerződé­sek módosítását a felek kezde­ményeznék. Jogilag azonban ez a megoldás aggályosnak bizo­nyult, hiszen szeptember 1. előtt az önkormányzat még nem volt tulajdonosa a lakásoknak. Csak a magyar állam lehetne az adás­zelítő álláspontok kifejtésével a március 15-i ünnepséget érté­kelték - politikai ízléstelenség volt-e dr. Habsburg Ottó részvé­tele és felszólalása, vagy éppen kívánatos, örvendetes aktus? -, nagyobbrészt pedig a költségve­tés tárgyalása körül kialakult elmérgesedett vitát folytatták. Ennek részleteire kitérni csak újabb olaj lenne a tűzre. A rendeletekre térve: ezek teljes szövege a mellékletekkel együtt bőven meghaladja a 30 oldalt. Ismertetésére később bővebben kitérünk. Most csak néhány csomóponti kérdésről. A Piacok és vásárokról szóló rendeletnél ez az iparűzési adó 300 forint/nap átalányának ki­vetése volt a vásáron árusító, nem pécsi telephelyű vállalko­zók terhére. A közterület hasz­nálatról szóló rendelet a város­képi, városrendezési, környe­zetvédelmi, ellátási és közleke­désbiztonsági szempontokat próbálja ötvözni, s megkülön­bözetett figyelmet fordít a tör­ténelmi belvárosra. A közterü­Kesztyűgyár épül Pécsett Egy új kesztyűgyár fel­építésére tett ajánlatot a németországi Otto Kessler Gmbh. Az ajánlat indítéka, hogy Pécsett sok képzett kesztyűszabász és varró van munkanélkül, alkalmazá­sukkal a képzésre fordí­tandó pénzt megtakaríthat­nák. A cég idén év végéig megvalósítja a beruházás első szakaszát, ami 200 mil­lió forint, 150 főnek biztosí­tana munkahelyet. Az egy milliárd forintos beruházás 1996-ig folymatosan bő­vülne, mintegy 700 ember­nek biztosítana állást, csak exportra termelnének. vételben szerződő felek egyike. Emiatt sok tartózkodó szavazat volt, s a javaslat nem kapott elég támogatást. A probléma morális súlyát viszont minden Taxi helyfoglalás Az új közterületfoglalási rendelet eltér a taxiállomások szempontjából a régitől. Eddig a taxis egyesületek tartották fenn az állomásokat és fizettek a városnak. Ezután a város tartja fenn a taxiállomásokat és nem a drosztért kell fizetniük a taxisoknak, hanem a közterületfoglalási engedélyért. Az eddigi 130 droszt helyett 200-at alakítanak ki a jövőben, ehhez igazít­ják a későbbiekben a taxik számát is, amelyek a taxis társasá­gok közös vélemyénye alapján 500 kocsit tudnának befogadni. Mindenki továbbra is kiválthatja a droszt engedélyt, viszont ha valaki nem kívánja kiváltani, az attól még taxizhat, csak nem állhat be a drosztra, hívásra a garázsból indulhat. letfoglalási díjat néhány kategó­riánál tavalyi mértéket jóval meghaladóan szabja meg. A történelmi belváros kör­nyezetkímélő forgalmi rendjé­ről szóló rendelet a forgalmi vi­szonyokon nem változtat, csak a szabálysértők bírságolásának politikai irányzat átérezte és más megoldási módokat kere­sett. Dr. Mikes Éva alpolgár­mesterjavaslatára az a határozat született: megvizsgálják, mi­képpen lehetne az ebbe a hely­zetbe került polgárokat „kárta­lanítani”. D. I. - H. Zs. Pécs és a kábítószerek „Szó a drog ellen” szimpózium (Folytatás az I. oldalról) bűnözés Elleni Szolgálata (ORFK. NSZKBESZ.) 1. számú pécsi kirendeltsége, a Baranya Megyei Művelődési Központ és a PAB. A szimpóziumon, melyet dr. Bőgner Miklós köztársasági megbízott nyitott meg, és a há­zigazdák egyike nevében Cukor János rendőrőmagy, az ORFK. NSZKBESZ. l.sz. kirendeltsé­gének a vezetője köszöntötte a meghívottakat, dr. Bruhács Já­nos, a JPTE Állam-és Jogtudo­mányi Karának dékánja tartotta az első előadást az ENSZ kábí­tószer ellenes küzdelméről. Az ENSZ a 2000-ig terjedő idősza­kot „Kábítószerellenes évtized­nek” hirdette meg, és összeállí­tottak egy programot a nemzet­közi jog szabályainak betartá­sával. Az ENSZ a küzdelemben koordináló szerepet tölt be. Tö­rekvései közé tartozik például, hogy hozzásegítse az egyes or­szágokat ahhoz, hogy a kábító­szerelőállításban használatos növényeket másfajta növényi rendszerekkel cseréljék föl. Mindez azonban nem teszi szükségtelenné az egyes orszá­gok saját intézkedéseit. Jó lenne, ha a kábítószeregyezmé­nyekhez minél több ország csat­lakozna. Magyarország az 1961-es és az 1971-es egyez­ményhez csatlakozott, az 1988-ashoz még nem. A kábítószer kereskedelem balkáni útvonalának és Ma­gyarországnak a kapcsolatáról Tonhauser László rendőralezre­des, az ORFK. NSZKBESZ he­lyettes vezetője tartott nagy ér­deklődéssel kísért előadást. Ki­jelentette, hogy Magyarorszá­gon létezik szervezett bűnözés, és azt is megállapította, hogy hazánkban Budapest után Pécs kezd a legnépszerűbb kábító­szer központtá válni. A kemény drogoknak még nincsen piacuk nálunk, de a más típúsú kábító­szereknek, pótszereknek igen. Miután kábítószerhez forintért is hozzá lehet jutni, várható, hogy elszaporodnak azok a bűncselekmények, amelyek a kábítószer megvételéhez szük­séges pénz megszerzésére irá­nyulnak. Tonhauser László többször hangsúlyozta a meg­előzés fontosságát. A nyugati televíziókban például rendsze­resen tartanak felvilágosító mű­sorokat, ismeretterjesztő rajz­filmeket a gyerekeknek, hogy idejében el tudják kerülni az egészségre és a társadalomra egyaránt veszélyes drogok ki­próbálását, használatát. Ä szim­póziumon több felkért hozzá­szólás, ismertető hangzott el, például a Baranya Megyei Drog Központ működéséről, a be­avatkozás lehetséges válfajai­ról, a zsibriki rehabilitációs ott­hon tevékenységéről. B. A. 0 ÓRA A NAGYVILÁGBAN Budapest: Tegnap megnyílt az Ukrán Köztársaság budapesti nagy követsége. Az ünnepélyes meg­nyitás alkalmából Budapestre látogatott Borisz Taraszjuk külügyminiszter-helyettes. Képünkön Ikacs Dimitrij Ivanovics átadja a követség pecsétjét az ideiglenes ügyvivőnek. MTI Telefotó O London: Salman Rushdie regénye, a Sátáni versek új kia­dásban, papírkötésű változatban ismét kapható lesz Nagy-Bri- tanniában. Az Angliában élő írót a néhai Khomeini ajatollah három éve halálra ítélte istenká- romlónak minősített könyvéért, azóta a brit kormány által vé­delmére rendelt testőrök oltal­mában bujkál. A bujkálás miatt felbomlott a házassága, és most új frigyre készül. Miután nem sikerült kiengesztelnie a szélső­séges iszlám erőket, úgy dön­tött, hogy sorsa jobbra fordul­táig is keres még néhány milliót a Sátáni verseken. Különleges archívum Bécsben Az év végén megnyílik Ausztriában az a különleges ar­chívum, amelyben minden érin­tett betekinthet a szovjet hadi- fogolytáborokba került 150 ezer osztrákról készült aktákba. Az adatokat Stefan Kamer grazi történész szerezte meg az egy­kori szovjét minisztertanács kü­lönleges archívumából, ahol a Szovjetunióba hurcoltak millió­inak aktáit őrzik. A bécsi Kurier csütörtökön beszámol arról, hogy ez az ar­chívum nem sorolta az osztrá­kokat a németek közé, a dosszi­ékat külön kezelték. A lap tájé­koztatja olvasóit, hogy összesen 340 fő-tábor volt a Szovjetuni­óban, az altáborokkal együtt azonban a teljes szám a négyez­ret is elérte. A szovjet hadifogságba esett osztrákok száma összesen 250 ezerre tehető, mintegy 100 ezer osztrák nem élte túl a táborba szállítás keserveit, magukban a táborokban pedig - a KGB ada­tai szerint - 10 ezer osztrák pusztult el. JÓK KÖZÖTT A LEGJOBB A PÁRIZS - FOKVÁROS RALLYE ELSŐ HÁROM HELYÉN: ÉRTÉKESÍTÉS, MÁRKASZERVIZ, LÍZING MITSUBISHI DUNA INTERSERVICE Azonnali szállítással, raktárról kínáljuk a Mitsubishi haszongépjárművek 6 alaptípusának 27 változatát 3 év vagy 100 000 km teljes műszaki és 6 év korrózió elleni garanciával. Címünk: 1037 Budapest, Zay u 24. Tel.:188-9175 Tel./Fax: 188-9176 Megrendelhető még: Pécsi Autójavító Kisszövetkezet 7607 Pécs, Diósi u. 49. Tel.: (72) 27-575, 32^22 Húsvéti TflPÉTflVflSflR 40-50 %-os árengedménnyel Holland, német, cseh és belföldi tapéták. Most érkeztek: habosított és Duplex kivitelben 180Ft-tól480Ft-ig 120 féle szín és mintaválasztékból válogathat kedvére. Nyitva: március 26. (csütörtöktől) 28-ig (szombatig) 8.00-18.00 óráig Cím: Ifjúsági Ház Pécs, Szalai A. u. 13. Közületeketés viszonteladókat is kiszolgálunk. O Tokió: Természettudósok százai özönlötték el szerdán a japán Tokushima tartomány egyik tengerparti strandfürdő­jének helyét, miután a négyezer négyzetméter nagyságú terület egyetlen éjszaka alatt egyelőre megmagyarázhatatlan módon összeomlott, hosszú szakadékot hagyva a tenger szélénél. ) Újdelhi: Hóeséssel köszön­tött be a tavasz az indiai Dzsammu'és Kasmír állam fő­városában és környékén. Sok körzetben gyakorlatilag meg­bénult az élet, a Szrinagar és Dzsammu közötti hegyi utat hóakadályok és lavinák zárták el. Ebben az államban március végén már ritkaságnak számít a havazás, legalábbis az utóbbi tíz évben nem volt példa ilyesmire. O Peking: Kínában több, mint harmincmillió hat és tizennégy év közötti gyerek, az iskolakö­teles korúak 19 százaléka nem jár iskolába - olvasható a kínai Statisztikai Közlöny márciusi számában. Zömmel (84 száza­lékban) falusi gyerekekről van szó, akiket szüleik azért tarta­nak otthon, hogy hasznosítsák munkájukat a családi gazdaság­ban. O Moszkva: A moszkvai egye­tem kutatói olyan anyagot kísér­leteztek ki, amelynek révén fel­tehetőleg nem csupán kezel­hető, hanem gyógyítható is lest a cukorbaj. Az orosz tudósol kimutatták, hogy a betegek vé rében egy mérgező anyag vat jelen, amely megakadályozza hogy a betegség az inzuíin ré vén gyógyítható legyen. Egyelőre: nem bűnös Különös kegyetlenséggel, al jas indokból elkövetett embere léssel vádolták Szentes Feren cet, akit a Megyei Bíróság di Oltai László vezette tanács tegnap felmentett. Az emléke zetes bűntény Vasason törtér 1989 októberében, amikor a 6 éves D. J.-nét meggyilkolták. A vádlott egyébként vissz; vonta beismerő vallomását a B róság ellentmondásosnak, hi; nyosnak találta, és közvetle bizonyítékot sem talált Szent; bűnösségére. Ezért felmentette Az ügyész megfellebbezte döntést, ezért az ítélet nem jo; erős. Mindenesetre a tárgyal; után szabadlábra helyezett féi a több mint két év előzetes leta tóztatás után nem börtönfalakt körülvéve készülhet a feljebb; teli tárgyalásra. R.

Next

/
Thumbnails
Contents