Új Dunántúli Napló, 1992. március (3. évfolyam, 60-90. szám)
1992-03-25 / 84. szám
1992. március 25., szerda új Dunántúli napló 7 A vásárlókat tényleg kiszolgálják? Élelmiszer áruházlánc Az emberi hiszékenység vámszedői Munka Ausztráliában? Manapság egyre nehezebb bármit eladni hazánkban. S ennek nem csupán az az oka, hogy az embereknek kevesebb a pénzük, hanem az is, hogy mind több az áru és az üzlet. Nincs ez másképpen az élelmiszer-kiskereskedelemben sem, így a cégek kénytelenek váltani. A jövőt mindenki másképpen képzeli el, Baranya megye legnagyobb élelmiszer-kereskedője, az ÉLKER Részvénytársaság például egy teljesen új működési rendszert alakít ki.(Teszik ezt osztrák segítséggel, már csak azért is, mert a társaságban többségi tulajdont szerzett a Pankl-Hoffmann befektető csoport. Az Állami Vagyonügynökség 44, a kisrészvényesek pedig 5 százalékban érdekeltek a részvénytársaságban.) Furcsamód ennek az a lényege, hogy centralizációs törekvéseket tartalmaz - néhány éve még a decentralizálás számított „modemnek” -, azaz a cég központjának kulcsszerepet ad. Ez azt jelenti, hogy a központ határozza meg többek között a boltok áruválasztékát, az árakat, azt hogy az árucikkeket melyik szállítótól rendeljék, megszervezik az értékesítést. Számunkra azonban az a legfontosabb, hogy mint vevőknek milyen előnyünk származik az egészből. Nos, mint a részvény- társaság vezetői hangsúlyozták, elsősorban a vásárlókért történik minden, azaz tényleg kiszolgálni szeretnék a hozzájuk betérőket. Ennek része, hogy ezekben a boltokban nem lehet árhiba. Eddig előfordulhatott, hogy ha különböző szállítótól érkezett az ám, akkor egy bolton belül is más volt az ár. Ugyancsak árelőny, hogy mivel nagyobb tételben vásárolhatnak, ezért olcsóbban is, s ezt továbbítani tudják a vásárlók felé. A cég meg akarja őrizni a jó értelemben vett népbolt jelleget - persze, azért árusítanak luxus cikkeket is -, s folyamatos ár- engedményes akciókkal is felhívja magára a figyelmet. Ez azt jelenti, hogy két hétig állandóan, különböző árucikkeket kínálnak olcsóbban, s erről szórólapokon - postaládába dobják -tájékoztatják a lakosságot. Hogyan tudják ezt finanszírozni? Úgy, hogy az ÉLKER és a szállítók is lemondanak az árrés egy részéről. Igazi újdonság, hogy az idén megkezdik kiépíteni a Jó & Friss értékesítési formát, amelynek első üzletét a minap nyitották meg Pécsett, az új Centrum Áruház földszintjén. Ez a nyugati mintájú eladási mód egységes megjelenési arculatot jelent, amely a gondolák, pultok és az áruk elhelyezésében, a színekben is megnyilvánul. Egyebek között külön blokkokban találja a vásárló a reggelihez, az ebédhez, a vacsorához valókat, a zöldségféléket, a háztartási termékeket, de a polcok elhelyezése úgy van „kitalálva”, hogy vezesse a Vevőt, ugyanakkor áttekinthető is legyen. Ugyancsak része a rendszernek, hogy helybensütött kenyeret is árulnak. Ebben az esztendőben várhatóan még három Jó & Friss élelmiszer-áruház nyílik Pécsett - nagyobb ABC-ket alakítanak át -, de a tervek között szerepel, hogy a nem távoli jövőben Baranyában, sőt a megyén kívül is kialakítanak ilyen üzleteket. Roszprim Nándor J ó pár héttel ezelőtt többször egymás után jelent meg több lapban, igy az Új Dunántúli Naplóban is az az Ausztráliából feladott hirdetés, amely arra buzdította a magyar és romániai állampolgárokat, hogy Ausztrália szívesen vár bevándorlókat. Nem szükséges nyelvtudás - ígérte a hirdetés - mert magyar munkaadóknál lesz állás, biztosítanak lakást, iskolát, s ha kell, a munkanélküli segély rögtön jár. A kivádorlásra vállalkozót pedig az International Immigration Agency - vagyis a hirdetést feladó cég - munkatársai az érkezéskor várják és a kezdetekben segítik. Mindez persze akkor, ha a hirdetésben megjelölt címre elküld 67 ausztrál dollárt, mert ennek fejében pontos tájékoztatót is küldenek. A hirdetés megjelenését követő napokban szólt a szerkesztőségi telefonom, egy hölgy felháborodva közölte, hogy ez az egész szélhámosság. Ő és a férje nemrég települtek haza Ausztráliából, ahol 1956 óta éltek, igy igen jó ismerői az ottani viszonyoknak. Sőt, ebben a témában az átlagpolgárnál is bővebb ismeretekkel rendelkeznek, mert egy barátjuk bevándorlási ügyekkel foglalkozó hivatalban dolgozott. Elmondta, rendkívül nehéz Ausztráliában letelepülni. Csak a követségen keresztül jelentkezőknek van esélyük, de akkor is nagyon nehezen és nagyon kevés kérelmezőnek adják meg az engedélyt. Legtöbbször csak úgy, ha valaki ott nyilatkozatot tesz arról, hogy teljes felelősséget illetve kezességet vállal. Nem igaz az, hogy nem szükséges a nyelvtudás. Csak az angolul tudóknak van esélyük és olyanoknak, akik valamilyen komoly szakképzettséggel rendelkeznek. Elmondta a hölgy azt is, hogy amikor még kinn élt, az utóbbi években is számos olyan példáról tud, hogy turista vízummal kiutaztak azzal a szándékkal, hogy végül ott maradnak. Ehhez azonban a hatóság nem adja meg az engedélyt, sőt nagyon szigorúan veszik, hogy mindenképp el kell hagyni az országot. Pedig voltak közöttük olyanok, akik itthon mindenüket feladták. Ez az egész hirdetés nem más mint szélhámosság, ami a hirdetőnek hoz szép hasznot, ha sok hiszékeny ember elküldi a 67 dollárt. E zek után elkezdtem nyomozni, kik is azok, akik ezt a hirdetést feladták? Mivel a hirdetésen csak egy városnév - Pymble - és postafiókszám volt megadva, nem volt egészen könnyű feladat. A telefonáló hölgy segítségével megtudtam, hogy Pymble Sydney egyik szép kertvárosa. Végül sikerült megtudni a telefonszámot, amit az időeltolódást is figyelembe véve, többször is hívtam, de mindig csak üzenetrögzítővel tudtam „beszélni”, igaz tudomásomra hozta, hogy magyarul is hagyhatok üzenetet. Többszöri kísérletezés kudarca után letettem arról, hogy sikerül valakivel beszélnem. Közben próbáltam az ausztráliai nagykövetségnél is érdeklődni. Ok azt mondták részükről lezártnak tekintik az ügyet azzal, hogy megjelentettek egy közleményt, amelyben felhívták a figyelmet, hogy kivándorlással kapcsolatos tanácsot a követségtől kérjenek. Amikor már majdnem feladtam, hogy sikerül valamilyen információt szereznem a hirdető kilétéről, egyszer csak szólt a telefonközpontosunk, hogy Auszráliából keresnek. (A üzenetrögzítőn megadtam a szerkesztőség számát) Az úrnak, aki bejelentkezett, elmondtam, hogy miért keresem. Közölte velem, hogy a telefonáló hölgy biztosan már régóta eljött onnan és nem ismeri a mostani helyzetet. Ők különben sem csinálnak semmi törvénybe ütközőt, hiszen Ausztráliában nagyon sok magán bevándorlási iroda működik. Azt is elmondta, hogy eddig nekik még csak kiadásaik vannak, egyrészt a hirdetések költsége, másrészt pedig az a tájékoztató nyomtatvány, amit elküldenek azoknak, akik befizetik ezt a pénzt. Egyébként amit a hirdetésben írtak, minden igaz, sőt, amit a tájékoztatóban is leírnak. Megígérte, küld a részemre egy ilyen csomagot. Nos a csomag pár hét múlva megérkezett. Mit mondjak, csábító ajánlatok tömkelegét tartalmazta. Biztosítanak arról, hogy vagy a repülőtéren, vagy a telefon mellett várnak a megérkezésemkor, s ettől kezdve nekem szinte semmire nincs gondom, mert mindenben segítenek. Részletesen felsorolják, milyen munkáért mennyi pénzt fizetnek, hogy juthatok lakáshoz, stb stb. Tiszta Amerika! - mondtam volna, ha nem Ausztráliáról lenne szó. Na, most kinek higgyek? A telefonáló hölgynek, vagy a tájékoztatónak? M íg ezen törtem a fejem, eljuttattak hozzám egy levelet, amely Ausztráliából érkezett. Egy történetről szól. Elmeséli, hogy a hirdetést olvasván egy család itthon eladott és feladott mindent és két kicsi gyerekkel - két és fél és hat évesek - nekivágtak az útnak. A háromhetes vízum lejárta után kérelmezték a kinnmaradásu- kat. Angolul nem tudnak, a férfinek nincs szakképzettsége. Béreltek egy lakást, amit rövidesen nem tudtak fizetni s amikor a háziúr megelégelte és ki akarta tenni őket, a sydneyi magyar egyesület adott össze nekik pénzt, egy karitász szervezet pedig a megélhetésre adott nekik va- lamenynyit. Az asszony közben megbetegedett, az orvos költségeit is magyarok adták össze, de mint a történet írója megemlíti, most ott se túl jó a gazdasági helyzet, nem tudnak vég nélkül adakozni az emberek. A család helyzete teljesen kétségbeejtő, a tönk szélére vitte őket a hirdetés ígérete és az ő hiszékenységük. Azt is hozzáfűzi a sorok írója, hogy legyen átkozott az, aki az emberi nyomorúsággal és hiszékenységgel üzérkedik. A telefonáló hölgynek volt igaza! Sarok Zsuzsa Az első pécsi Jó és Friss élelmiszer-áruház minden eddiginél gazdagabb mirelit választéka Fotó: Szundi György A leveleket, újságokat naponta ki kell hordani A postásautó Még csípősek a hajnalok, az emberek fázósan húzzák össze magukon a kabátot. Szombaton hajnali fél 6-kor még sötét van, alig néhányan állnak a buszmegállókban, nem jellemző erre a napra, hogy korán kelnének az emberek. Á pécsi főpályaudvar épületében, a gyalogos felüljáró felőli oldalon nagy a sürgés-forgás. Már órák óta dolgoznak a postások, rendszerezik a reggeli újságokat, pakolják a csomagokat, leveleket, küldeményeket. Egymás mellett sorakoznak a zöld postásautók, Roburok, Barkasok és egy Mercedes furgon. Ezt keresem.- Jó reggelt, Roszprim Attilát keresem.- Én vagyok. Korán ideértél. A zsákokat már bepakoltam, felveszem a menetlevelet és indulhatunk. Szinte semmi különös nincs ebben az autóban, mégis más mint a többi. Nemcsak azért, mert pénzszállításra is használják, hanem talán azért is, mert még nem ez a típus a jellemző a Postára. Ha éppen pénzt szállítanának, akkor nem lehetne itt a riporter, mert nagyon szigorúak a követelmények és az előírások, amelyeket minden körülmények között be kell tartani, hisz gyakorlatilag fegyveres szolgálatot jelent. Még alig van forgalom a 6-os úton Pécsvárad felé, egyenletes tempóban megy az autó. Első állomásunk a posta- hivatal. Leadjuk a zsákokat, aláírják az elismervényt és máris megyünk tovább. Mintha lementünk volna a térképről, szinte úttalan utakon vezet Roszprim Attila.- Több, mint hat éve járok ezen az útvonalon, szinte csukott szemmel is el tudnám vezetni az autót. Ismerek minden kátyút, kanyart, emelkedőt, csúszós részt. Szavainak, mitha nyomaté- kot adna, éppen egy éles kanyar előtt lassít. Áz útszéli betonkorlátok kidöntve, eltörve ösz- sze-vissza állnak. Nem egy autó csúszott már ki ebben a kanyarban.- Most szuper ez az út. Nincs dér, nem esett az eső. Viszont télen, amikor a hókotrók alig győzik az országos főutak tisztítását, akkor cudar a helyzet. Volt olyan reggel, amikor a frissen esett havon még nem voltak kocsinyomok, mi jártunk erre elsőnek. Ilyenkor jól jön a helyismeret, a rutin, másfelől viszont elég unalmas mindig csak ezen a szakaszon járni. ■Sk Utunk legközelebbi ismerős szakasza a mohácsi elágazás környéke, azonban innen ismét ismeretlen részre megyünk.-Az iskola után autószerelőnek vettek fel a céghez, aztán nem sokkal később meghirdettek gépkocsivezetői állásokat is. Én is jelentkeztem, megfeleltem, felvettek. Azóta csinálom ezt a munkát. Nem sok változatosság van benne, ha csak nem az, hogy felváltva két hetet a városban és két hetet ezen a 150 kilométeres körúton dolgozunk. A város jobb, mert forgalmasabb és megnézik az emberek ezt az autót, nem akarják elhinni, hogy jól látták-e rajta az emblémát. Rosszabb is a városi fuvar, mert jószerivel akkor kelek, amikor más lefekszik, hajnali fél háromkor. Egy kocsi összegyűjt bennünket és behoz a garázsba. Három óra után már az államáson vagyunk, várjuk a postavonatot, amely fél ötkor ér be Budapestről. Minden postai küldeményt, levelet, csomagot fel kell vinnünk az I. postahivatalba - a nagypostára -, mert csak ott adottak a feldolgozás körülményei. Volt példa rá, hogy délelőtt ismét visszahoztuk a fele szállítmányt, mert az állomásról ment tovább. Pénzt is szállítanak, azonban nem ez a fő feladatuk. Több vállalkozás is foglalkozik pénz- szállítással, de azok már páncélautókkal dolgoznak.- Ha pénzt is hozunk magunkkal, az már fegyveres szolgálat. Kellett vizsgáznunk fegyverismeretből, járunk lő- gyakorlatokra. Mi csak a posta- hivataloknak viszünk pénzt, megrendelésre. Van amikor a fizetést is visszük, illetve a nyugdíjat, a munkanélküli segélyt. Az általunk leírt hurok lassan bezárul, mert ismét a pécsvá- radi kettős elágazásnál vagyunk, csak most a másik oldaláról közeledünk felé.- Alegtávolabbi faluban van egy pihenőszobánk, ahol napközben eltöltünk néhány órát, majd indulunk vissza ugyanazon az útvonalon. Visszafelé összeszedjük a leveleket, csomagokat, azokat behozzuk Pécsre. Mire leadjuk az utót a garázsba, már késő délután, szinte este van. Másnap pihenőnap, viszont azután ismét egész nap munka. Hajdú Zsolt
