Új Dunántúli Napló, 1992. március (3. évfolyam, 60-90. szám)
1992-03-03 / 62. szám
6 aj Dunántúli napló 1992. március 3., kedd Flkpcprífn hp!v7Pf UillVUVi At'Vf llV/lJ ciV 1/ a Sopiana Gépgyárban Amerikai megrendelésre készülnek a csomagoló gépek Új világbanki programok A 25. A Magyar Nemzeti Bank szakemberei jelenleg három világbanki program előkészítésével foglalkoznak. Ezek közül a legjelentősebb az a 200 millió dolláros kölcsön, amely a magyarországi privatizáció elősegítését hivatott szolgálni. Ennek a hitelnek az az előnye, hogy szabad felhasználású, átfogó szerkezet-kialakítási típusú kölcsön lesz, azaz nem kapcsolódik meghatározott beruházásokhoz. Várhatóan két hónap múlva megszületik a megállapodás. A hitelt a Világbank két részletben folyósítja. A megállapodást követően az első részlet - 100 millió dollár - még az | első félévben lehívhatóvá | válik. A második részlethez ! az MNB az év végén vagy a J jövő év elején juthat hozzá, j A második részlet folyósításának azonban feltételei is I vannak. Ezek a privatizáció I magyarországi eredményei- 1 hez kapcsolódnak, ám nincs szó számszerűleg meghatá- jj rozott értékekről. Az a fon- f tos, hogy a privatizáció üte- ] mében kedvezőtlen változá- jj sok ne következzenek be, f azok lehetőleg rendben to- I vább folyjanak. Március elején tartják az \ előzetes hitelvizsgálatot a f pénzügyi rendszer továbbfej- I lesztését szolgáló világbanki I kölcsönnél. Ez folytatása i lenne a hasonló célból már jj folyósított 66 millió dolláros ; keretnek, melyhez 1991-ben jutott hozzá hazánk. Ebből « kezdődött meg a bankrend- i: szer infrastruktúrájának kor- | szerűsítése, a girórendszer kiépítése. Várhatóan a hitel- | vizsgálat során dől el, mek- ; kora összeget fog tartal- I mazni ez a hitelkeret. Az el- ; képzelések szerint valamivel , meghaladja a pénz az első I programban nyújtott kölcsön I összegét. A Világbank egy másik ! program keretében 100 mil- ? lió dollárt nyújt a hazai ke- ; reskedelem korszerűsítésére. | Erről április végén fejeződ- ; nek be a hiteltárgyalások. A I pénz folyósítása a megálla- I podás aláírását követően az | elképzelések szerint szep- | temberben kezdődhet meg. ] A kölcsön egyaránt segítsé- ; get nyújthat a nagy- és a kis- s kereskedelemben érdekelt é állami és magáncégeknek. Magyarország 1982 óta a 1 Világbanknak, azóta 24 | program született, és ezek j mintegy 2 milliárd doláros * hitelmegállapodást tartal- j maznak. Ezek révén Magyarország eddig 1,6 milli- S árd dollárnyi kölcsönt hívott f le a nemzetközi pénzintézetI tői. Óbudai álom Az óbudai hajógyári sziget fejlesztésével foglalkozó brit tanácsadók úgy vélik, hogy öt-tizenöt év alatt 300-600 millió dollárba kerülhet annak az idegenforgalmi, sport és vigalmi negyednek a kiépítése, amelyet a tulajdonos Óbuda hajógyári szigeti Holding Kft kigondolt. A fejlesztés nagysága és a végösszeg persze attól függ, mennyire kecsegtető a sziget és általában Magyarország a finanszírozó magyar és főleg külföldi befektetők szemében. A keleti piac összeomlásával elkeseredett helyzetbe került a több mint évszázados múlttal rendelkező pécsi Sopiana Gépgyár kollektívája. Nincs elegendő munkájuk ma sem, az elmúlt évet is veszteséggel zárták, az alig egy éve megválasztott igazgató a likviditási gondok miatt január elején öncső- dött jelentett, s mivel úgy érzi nem állnak mellette, február elején benyújtotta lemondását. A kilátástalanság, a bizonytalanság, az egyre elviselhetetlenebb nyílt és burkolt vádaskodás kikezd mindent és mindenkit. Pattanásig feszülnek az idegek, egyre nőnek az indulatok, s a kenyérféltésből adódó ellenségeskedések, amit csak fokoz, hogy a munkaügyi központnak bejelentették százhúsz dolgozójuk leépítését. A négyszázhetvenből ... A szebb napokat megért, még mindig jól csengő nevű Sopiana dolgozói és vezetői sorra szedik a külső körülmények és a belső ellentétek által egymásnak beadott keserű pirulákat. íme a vé- ldfnényük: Az igazgató Gépészmérnökként 1978-ban került a Sopianába, az első munkahelyére, végigjárta a szakmai ranglétrát, tavaly márciusban pályázat útján lett a gyár igazgatója Fischer János.- Nagyon különös a jogállásom, hiszen két főnököm is van: a közgyűlés és a vállalati vezetőség. Igazgatóként én vagyok az egyszemélyi korlátlan felelős mindenért anyagilag és büntetőjogilag, a jogaimban viszont korlátozott vagyok, hiszen a főnökeimtől függök. Ugyanakkor egy sor olyan döntést is meg kell hoznom, ami a pillanatnyi dolgozói érdek(ek) ellen hat. Átalakulás alatti vállalat vagyunk. Ez a közösség az új gyárunk beruházási költségeinek mintegy 70%-át már kifizette, és kb. ugyanilyen arányú beruházást is végrehajtottunk az elmúlt évtizedben. Sikerült elérnem az ÁVÜ-nél, hogy a vállalat működéséhez nem szükséges állami vagyonúnkat eladhassuk és az így befolyt pénzt visszaforgathassuk a vállalatba, hogy javíthassuk a kritikussá vált likviditási helyzetünket, ami miatt január elején öncsődöt kellett bejelentenem. Az ingatlanértékesítés ellen viszont a dolgozóink egy részét tömörítő munkás- tanács tiltakozik. Ez patthelyzet. Ha alattam fűrészelik a fát, még megértem, de maguk alatt is vágják .. . A megválasztásomkor a következő feladatsort tűztem magam elé: munkaszerzés,a munka gazdaságos megszervezése, a gyártásfolymatok és a szervezetek kialakításával a hatékonyság növelése és az ezekhez szükséges személyi feltételek megteremtése. A munka közvetlen megszervezése nem az én hatásköröm, arra ott vannak a felelős beosztású munkatársaim. Megválasztásomkor ultimátumot kaptam : melyik vezetőmtől hogyan váljak meg. Én ezt se akkor, se azóta nem fogadtam el. Ezzel is sok kellemetlenséget kellett vállalnom. Többször napirenden volt a leváltásom. A legutóbbi küldött- gyűlésen belekényszentettek abba, hogy lemondjak. Hiába volt a bizalmi szavazás, melyen a résztvevők négyötöde bizalmat szavazott nekem, mert a jelen helyzetben bennem látták azt, aki kivezeti a vállalatot ebből kátyúból. Azóta sem tudom, hogy ez bizalom, avagy kényszer volt részükről. Szóbeli lemondásomat írásban is megerősítettem, s közöltem: közös beleegyezéssel tá- voztamkor se veszem fel a felmondási időre járó béremet, de mindenképp átadok mindent az utódomnak. Közöltem: ha nem engednek el, akkor kilépek. Azt is a szememre vetették, miért jelentettem be január elején öncsődöt? Mert a március végéig lejáró hosszú- és rövidlejáratú hiteleink visszafizetésére nem látok lehetőséget. Hiába is volt december végén több a kintlévőségünk, mint a szállítói tartozásunk! Tavaly júniustól úgy dolgoztunk, hogy csak tízmilliós hitelt kellett felvennünk és közben ötvenmillió forinttal csökkentettük a hitelállományunkat, ugyanakkor egyetlen dolgozót sem kellett eddig el- küldenünk. Támadások támadásokat értek ellenem és a két közvetlen helyettesem ellen, közülük már egy sincs a cégnél. Nem futa- modok meg. Válsághelyzetben van a gyár, ezt csak válságmenedzseléssel lehet túlélni. De ehhez jogok is kellenek, hogy ne legyen gúzsbakötve a kezem! Vannak információk, melyek vállalati titkot képeznek és azokat nem lehet kidobolni még a gyárban sem. Ha megkapom a szükséges jogosítványokat, ha támogatnak a kellemetlen lépések meghozatalában is, akkor maradok. Vannak ígéretes megrendeléseink, új piacaink, terveim a nem működő vállalati vagyonrész működőképessé tételére, vannak stratégiai terveim a fennmaradásra és az átalakulásunkra. Az AVÜ írásos ígéretét is megkaptam: ha kedvezően kerülünk ki az öncsődből, akkor átalakítja zártkörű részvénytársasággá a vállalatot. Azzal az gyakorolhatná a tulajdonosi jogokat, aki a tulajdonos. Ez lehetővé tenné a mai ellentmondás (állami tulajdon és dolgozói vezetés) feloldását. Én nem ragaszkodom mindenáron az igazgatói székhez Vállalnom kell a megmérettetést, az ütközéseket, a kritikát, de nem kell kiállnom minden határon túl minden övön aluli ütést. Most már számomra az a kérdés, hogy én akarok e velük dolgozni. Az szb-titkár Tíz éve a gyár dolgozója, még három éve sincs, hogy szakszervezeti titkár Hegedűs Ferenc. A Sopianában 80%-os a szervezettség, ami 401 szak- szervezeti tagot jelent. Az ő véleménye:- Alapvetően zavar, hogy a gyárban három érdekképviselet működik: a huszonvalahány- tagú munkástanács, a talán tízfős mérnök munkástanács (róluk nem tudom léteznek-e még, most mentek el közülük hárman), és mi négyszázan, mégis a taglétszámtól függetlenül minden érdekképviseleti szervnek ugyanakkora a jogosultsága. Az is elviselhetetlen, hogy a munkástanács csak kritizálni tud, ráadásúl kritikán aluli módon és sehol a jobbító javaslatuk. Pedig többféle célért küzdünk velük. A gyári helyzetet és viszályokat egyetlen egy valami okozza: nincs munka! Vagy ha van is, az nagyon kevés. Ha nincs kitöltve a munkaidőikkor meg teng-leng, fecseg, fusizik a dolgozó. Munka legyen! Anélkül hiábavaló mindenféle belső szervezeti változás, szervezni csakis a munkára lehet. Rendkívül nehéz a helyzet, öncsődben is van a gyár. Mégis joggal kifogásoljuk, hogy nincs megfelelő mélységű információ, nincs elfogadható program. Amit mi követelünk, az alapvetően ránk nézve hátrányos: a munkát úgy kell megszervezni, hogy konkrét feladatmegszabás és konkrét felelős is legyen. A karmesteri pálcát hiányoljuk a vezetőnknél. Nem képes maga köré vonzani, nem tudja, vagy nem akarja munkára kényszeríteni a vezetőtársait. Mindent egymaga akar csinálni. Az meg fizikai képtelenség, hogy ő maga tudjon mindenről és intézkedjék minden ügyben. A munkástanáccsal nem tudunk, nem is vagyunk hajlandók együtt dolgozni. Mindent megígértek, de hogy abból mit valósítottak meg, azt a kutya se kéri, kérheti tőlük számon. Az a véleményünk, hogy egy igazgató nem hagyhat ott csak úgy egy vállalatot. Az lenne a legjobb, ha az igazgató jobb belátásra jutna. Mi hiába is javaslunk akármit gazdasági téren, az csak a ’’társadalmi szervezettől jön”. A legrosszabb ez a bizonytalanság, hogy ki meddig ma- rad(hat)? Először a dolgozók kerülnek lapátra, csak azután azok, akik miatt idejutottunk. A válságstábban is ők vannak! Hiába az igazgatónk jó elméletei, ha azokat nem tudja végrehajtatni. A munkástanács elnöke Több mint másfél évtizede esztergályos a gyárban - az első munkahelyén - a harminchéttagú munkástanács elnöke Berta József. Az eddigiek szerint ők támadják legtöbbet az igazgatót, és emiatt is őket támadják leginkább. íme a mondandója:- Minek annyi ember a bérszámfejtésben, és az igazgató által leglényegesebbnek tartott marketing osztályon? A marketingesek még mindig nincsenek érdekeltté téve abban, hogy munkát hozzanak, sőt olyan esetről is tudok, hogy külső munkára még árajánlatot sem adtak. Túl sok a gyáron belüli összefonódás. Senkit sem küldtek el, pedig ez a kevés munka nem tűr meg ennyi embert, főleg irodistát. Miért nem végzi úgy a szakszervezeti munkáját az szb-titkár, mint én - munka mellett? Állóvíz, abszolút döntésképtelen igazgató, nagy ígéretek és mögötte semmi. Maximális a létbizonytalanság az emberekben. Itt van például a munkaszervezés: a kanadai megrendelésre három brigád túlórában is dolgozik, a többieknek meg nincs munkája. Én tettem az igazgatóval szemben bizalmatlansági indítványt, de nem jött be. Mindenkinek érdeke, hogy maradjon. A Sopianának hiába is van még mindig jó híre keleten, mi oda nem is megyünk munkáért. Miért? így meg csak a sírás van. Pedig annyira sokrétű a gyárunk! A nyaralóink eladását mindenképp ellenzem, a harkányit mi magunk építettük, az eladható épületekért meg olyan magas árat kérnek, ami megfizethetetlen. Igazi vérátömlesztés kellene, és meg kellene válnunk munkatársaktól. Mi az élet gyakorlati oldalát nézzük, dolgozni kell. Az az igazgatói ígéret, hogy a vállalatnál mindenkinek személyre szóló feladata lesz és azt számon is kérik - nem jött be. Az az ellentét valós, hogy mi nem írogatunk annyit, mint a szakszervezet, tagjaink zöme fizikai dolgozó. A véleményünket mindig megfogalmazzuk, de nem tudok leülni velük mint korrekt partnerrel. A presztízs- veszteség is piszkálja a szakszervezetet, mert aki tőlük kilép, az többnyire hozzánk jön. Mi is csak egyet szeretnénk: dolgozni! Ezt pedig csak keménykezű, menedzser típusú igazgatóval lehet. így magára- hagyatott a gyár. Míg nincs elegendő munka, addig mindegy, hogy milyen a belső rendszer, átszervezést csak munkákra lehet alapozni. Az igazgató senkivel sem tud már együtt dolgozni. Terjednek a folyosói pletykák, mind kevesebb a konkrétum. A helyzet egyre elviselhetetlenebb. A vezetőség tagja Hauber István lakatos első munkahelye a Sopiana,ahol már harminc éve dolgozik. Küldöttként és a kilenctagú vállalati vezetőség tagjaként is elmondja a véleményét:- Meglátásom szerint az igazgató szép jövőt és elképzelést próbált felvázolni az embereknek, amikor beiktatták, de már akkor lehetett érezni, hogy a meglévő munkákhoz nagy a létszámunk. Egyszerűsíteni, ésszerűsíteni kell a struktúrát, a kiszolgáló személyzetet. A küldöttgyűlés hiába is kért konkrétabb terveket, az igazgató legutóbb is olyan anyagot terjesztett elénk, ami nem mond semmit, úgy meg érdemben a hiányos információk alapján nem volt miről döntenünk. Áz őt kritizáló hozzászólásokra meg megsértődött és felmondott. Az őt megerősítő bizalmi szavazással feladatot is kapott, tegyen le írásos anyagot a megoldásra a február végi küldött- gyűlés elé. Annak nem sok esélyét látom, hogy visszavonja a felmondását. Vállalaton belül nem látunk olyan személyt, akit elfogadnánk igazgatónak. Megfelelő külső személy lenne a legideálisabb, ha lenne valaki, aki kivezetne minket ebből a helyzetből. De ki vállalná ezt az öncsőd bejelentése miatt is? így aztán patthelyzetben vagyunk. November óta a vezetőség nem ülésezett, januárban én is felajánlottam a lemondásomat, de nem fogadták el. Az igazgató azt mondja, hogy mi nem támogatjuk őt, ő viszont nem avat be minket a részletekbe, hogy segíteni tudjunk. Megfelelő erős kezű vezető kellene. Jobb, ha kívülről jönne ilyen. Tanulság? Vajon kinek van igaza? És vajon miben van egyáltalán igaza bárkinek is? Abban szinte minden beszélgető partnerem egyetért, hogy már lépni kellett volna részleges, vagy csökkentett munkaidő bevezetésével, akár állásidőre küldéssel. Azt - sokak szerint - a szakszervezeti érdekvédelemmel szemben is el kellett volna érnie az igazgatónak, hogy az állásidőre ne fizessenek 100%-os bért, mert ezzel azokat a társukat járatják le, akik dolgoznak. Kerengenék a pletykák, mindenki mást és másról tud, feszülnek az indulatok, mind ki- tapinthatóbb a bizonytalanság, az elkeseredettség. Öncsőd van a Sopianában. És csak munka nincs elég. A Sopiana Gépgyárban a múlt kedden tartott küldöttgyűlés elfogadta Fischer János igazgató lemondását. Az igazgató közös megegyezéssel válik meg a gyártól, de március 31-ig átadja munkakörét a vezetőség eddigi elnökének, Molnár Jánosnak, aki az új igazgató megválasztásáig általános igazgató- helyettesként irányítja a gyárat. Murányi László Szundi György felvételei.
