Új Dunántúli Napló, 1992. március (3. évfolyam, 60-90. szám)

1992-03-17 / 76. szám

A pálya széléről Bajnoki döntő - tornateremben Sztojkovics (balról) és Pronyina párharca Fotó: Kiss L. A diósgyőri csapatnak ott­hont adó századelőn épült mis­kolci, Nagyváthy úti iskolaépü­let biztosan sok mindent megélt már a történelem folyamán, de, hogy női kosárlabda-mérkőzé­sen ennyien nem szorongtak még tornatermének lelátóján, a bordásfalakon, a parkettán, a zsüriasztal és a kispadok körül is, minden négyzetcentimétert kihasználva, amit csak lehetett, az biztos. Sőt jónéhányan kint is rekedtek, mert egyszerűen már nem volt több hely. Azt senki ne kérdezze, hogy akkor miért nem a miskolci vá­rosi sportcsarnokban játszották a mérkőzést. Erre ugyanis aligha találunk logikus magya­rázatot. Annyit mindenesetre sikerült a helyszínen megtudni, hogy a helyi önkormányzat és az együttes közötti huzavona van a háttérben. A csapat ko­rábban nem edzhetett a csar­nokban, így most a mérkőzése­ket sem vállalják ott. Bárhogy is van azonban, a magyar női ko­sárlabdasport első vidéki döntő­jének méltóbb helyszínt is talál­hattak volna azok, akik erre ille­tékesek. A helyszínnél azonban a PVSK szempontjából sokkal fontosabb, hogy a hárommene­tes döntő első összecsapása a Vasutasok sikerével zárult. Hi­ába próbált meg mindent a di­ósgyőriek idegenlégiósa, Pro­nyina, és hiába vállalt a végén mindent magára az irányító Madaras, mindez kevésnek bi­zonyult az első percekben talán a környezettől, talán a fergete­ges hazai rohamoktól kissé megszeppent vendégekkel szemben. Aztán ahogy magukra találtak a pécsi lányok, és meg­fordítottak az állást, egyre gya­koribbá váltak a nézők soraiból kiszűrődő ilyen félmondatok, mint például: - Csak azt a 10-est tudnánk kipontozni, mert még gondok lesznek. Azt a bizonyos 10-est (Sztoj- kovicsot) azonban nemhogy ki­pontozni nem sikerült, épp el­lenkezőleg: fordulás után iga­zán formába lendülve nem is­mert elveszett labdát vagy hely­zetet, olyan helyekről is beta­lált, hogy még az ellendrukke­rek is szájtátva bámulták. Mel­lette Vilutyte volt a másik gól­zsák, aki kevésbé látványosan, de ugyanolyan eredményesen rombolt, vagy be-befutva az el­lenfél palánkja alá biztos kézzel élt a kínálkozó lehetőséggel. A kezdeti lépést tehát sikerrel tették meg a lányok a labdajá­tékban soha nem volt pécsi baj­noki cím felé vezető úton, ám aki látta a találkozó lefújása után a diósgyőriek edzőjének, Király Sándornak teljesen nyu­godt, magabiztos arcát, arról rögtön leolvashatta: ez a meccs még nincs lefutva. A szerdai második találkozón - amelyre remélhetőleg minden eddiginél többen kilátogatnak majd, bizta­tásukkal segítve a csapatot - te­hát ismét kemény akadályra számíthat a PVSK. Sz. Zs. A szerda esti, 18 órakor kez­dődő PVSK-Co-Order - Diós­győr női bajnoki kosárlabda döntőre elővételben jegyek vá­sárolhatók a PVSK Verseny u. 2. sz. alatti sportirodájában. Lewis külön szólt a távolug­rásról. Ez bizonyos fokig érzé­keny téma számára azóta, ami­óta honfitársa, Mike Powell vi­lágcsúccsal elhódította tőle a vi­lágbajnoki aranyérmet a tavalyi tokiói eseményen.-Pozitív kihívás'ez - véle­kedett Lewis. - Powell 8.95 mé­teres ugrása akkoriban letört, de mára már újra ég bennem a harci tűz a visszavágásra. Kö­rülbelül olyan formában leszek júniusban, hogy a 8.50 és 9.15 méteres határok között „bármit” elérhetek. A tokiói vereség ténye azért persze emlékezetes a színes bőrű atléta számára, hiszen a tá­volugrásban tízéves veretlen­ségi sorozata szakadt meg a Powell-féle kozmikus ugrással. Carl Lewis, a hatszoros olimpiai bajnok amerikai atléta minden eddiginél korábban kezdte meg felkészülését az idény nagy erőpróbáira. Nem kisebb célkitűzéssel maga előtt, mint három arany elnyerése Barcelonában.-Júliusban leszek 31 éves - nyilatkozta Lewis. - Ebben az időben egy emberi szervezetnek a lehető legtöbbet kell „bizonyí­tania”, én legalábbis így érzem. Nagyon jól bírtam a terhelést. Az év elején azt fontolgattam, hogy a júniusi amerikai olim­piai válogató-versenyeken négy számban indulok. A 100 és 200 méteren, a távolugrásban, de a váltót is „tűzben tartom”. Ké­sőbb úgy döntöttem, legfeljebb 3 számban versengek majd. T otónyeremény ek A Szerencsejáték Rt. tájékoz­tatása szerint a Totó 11. foga­dási hetének nyereményei a kö­vetkezők. 13 plusz egy találatos szel­vény nem volt, 13 találatos szelvény nem volt, 12 találatos szelvény 62 da­rab, nyereményük egyenként 168 740 forint, 11 találatos szelvény 1828 darab, nyereményük egyenként 2289 forint, 10 találatos szelvény 20 034 darab, nyereményük egyenként 313 forint. Ez ám a balszerencse! Egy ponttal kapott ki Ba­ján a PVSK férfi kosárlabda csapata. De hogyan . . . A 25. másodpercben Füzy térde megsérült, vég­leg kiállt. Egy perc 27 má­sodpercnél Cziglemek már a negyedik (!) személyi hi­bát fújták be a játékvezetők (nem rokonszenveztek vas­utasokkal). Rögtön a szünet után Klimov szemébe bele­kaptak, emiatt tovább már nem játszhatott. És hogy még ne legyen vége, az en­nek ellenére végig vezető pécsiek a vége előtt 5 má­sodperccel, egy pontos ha­zai vezetésnél holtbiztos ziccert hagytak ki, Tyagu- szov hibázott. Mi ez, ha nem balszeren­cse! Tizenöt keresztneve van Egy bizonyos futballked­velő angol férfi, Cross úr (ke­resztnevét nem közlik a hí­rügynökségek - a szerk.) megrögzött Manchester Uni- ted-rajongó. Ezt jelzi, hogy 1976-ban, amikor a MU beju­tott az Angol Kupa döntőjébe, féktelen örömében a fiának ti­zenöt keresztnevet adomá­nyozott. Annak a 15 futballis­tának a keresztnevét, akik a siker részesei voltak. így örökítették meg az anyakönyvben, hogy a Cross-fiú Graham, Alex, Jimmy, Stewart, Gerry, Brian, Martin, Steve, Sammy, Stuart, Lou, Gordon, David, Tommy és Matt keresztnevekre hall­gat. Ráadásul igen tehetséges játékossá nőtte ki magát a most 15 éves, wallsalli fiatal­ember, aki az iskolaváloga­tottjának erőssége. Faludi: „Fel kellett áll nőm az öltözőbeli konfrontáció után” Komlón az elmúlt három év­ben nem volt olyan edző, aki végig dolgozott, végig dolgoz­hatott volna egy teljes bajnok­ságot. 1989 őszén, még az NB I/B-ben Czimmer Tamás ült a kispadon. Néhány meccs után Szűcs Ferenc folytatta játékose­dzőként, majd az NB I-be már Fenyvesi Károly vezette a csa­patot. Élvonalbeli edző csak egy szezonon át maradt, a kie­sésre álló gárda Kiss Szilárddal harcolta ki a bentmaradást ’91 tavaszán. Ünnepelték is, mégis mennie kellett. Szenzációnak számított: „leigazolták” az egyik legismertebb hazai szak- tekintélyt, Faludi Mihályt, ta­valy nyáron. Amikor szomba­ton este a 20. komlói meccse után Faludi felállt a kispadról, még nem gondolta, hogy soha többé nem ül le oda.- Egy hónappal ezelőttig nagyon jól éreztem magam Komlón - mondta Faludi még felzakla­tott állapotban, alig egy órával azután, hogy szombaton este bejelentette, nem kí­ván tovább edző lenni Komlón. A miértre így adott vá­laszt. - A Várpalota elleni idegenbeli bajnoki után Nagy­kanizsára utaztunk egy teremtornára, ahol két nap alatt öt meccset kellett játszanunk. Mondtam a játékosoknak, ez nem mindennapi igénybevétel, este 9-kor feküdjenek le. Erre fél 12-kor hátukat ott találtam szobájukban, üres alkoholos üveg társaságában. Nem állí­tom, hogy ők itták meg, de úgy gondoltam, fegyelminek kell kö­vetkeznie. A szakosztályvezető­ség húzta-halasztotta a dolgot. Szombaton a hazai bajnoki után az öltözőben szóba került a prémium, amire én úgy reagál­tam, hogy majd a fegyelmi lezá­rása után beszéljünk erről. Hoffmann György szakosz­tály-igazgató erre olyan ér­telmű választ adott, hogy nem lesz már fegyelmi. Ha nem, ne­kem fel kell állnom, főként a já­tékosok előtti nyílt összeütközés után. Hazamentem, átgondol­tam és telefonon bejelentettem a lemondásomat. Hirtelen döntött, de amikor egy nappal később újra beszél­gettünk, elhatározása szilárd.- Ma is csak azt tudom mon­dani, ha az edzői utasítást be nem tartó, súlyos vétséget elkö­vető játékosok ellen nem kell fe­gyelmit lefolytatni, s őket nyíl­tan megvédik az edzővel szem­ben, nem tudok tovább azon a szinten munkát, teljesítményt követelni, mint előtte.-Nem az a keserűség mon­datta ki a „lemondok” szót, hogy nem sikerült megvalósí­tani a nagy álmot, a legjobb négy közé jutást?- Ott, Nagykanizsán éreztem meg, ezek a játékosok nem úgy akarják ennek az álomnak a be­teljesülését, mint én. De nehogy valaki is azt képzelje, ez szá­momra szakmai vagy emberi kudarc. Úgy megyek el Komló­ról, hogy a csapatnak a továb­biakban csak a hazai meccseit kell megnyerni és az ötödik he­lyen végez. Mi ez, ha nem siker, amikor egy éve épp hogy bent­maradtak. Szeretem ezt a csapa­tot. De nem mindegy, hogy egy gyereket egyedül nevel valaki, vagy heten teszik ugyanezt. Hogy ráncigáljam meg a fülét, ha mások ellenemben babusgat­ják, s neki adnak igazat. Egy csapat olyan, mint egy érzékeny szeizmográf, megérez minden rezdülést. Hézagok, repedések alakultak ki, s nem vagyok rá­szorulva, hogy bárkivel elkezd­jek alkudozni.- És a közönség?- Egyszerűen meghatottak. Fájt amikor azt láttam, nem tud­juk őket maximálisan kiszol­gálni. Az a légkör, amit terem­tenek, minden elismerést meg­érdemel és csak köszönhetem nekik a támogatást, a szeretetet. Hoffmann György egy pilla­natig sem mondott ellent az öl­tözőben történtekkel kapcsolat­ban a Faludi által elmondottak­kal.- Tőlem az hangzott el, hogy én nem javaslom a fegyelmit - pontosított. - A szakosztályveze­tés azzal, hogy a Nagykanizsán a csapat által nyert 100 ezer forintos pénzdíjat nem osz­totta fel, lezártnak tekintette az ügyet. Mi messzemenőkig elismerjük, hogy a csapat nem lenne ezen a helyen, ha nem ő az edző. Elé­gedettek vagyunk a csapat teljesítmé­nyével, amiben, újra hangsúlyozom, na­gyon nagy része van Faludinak. Apró dolgokon múlott, hogy nem végezhe­tünk még előrébb. Nehéz helyzetben hagy itt bennünket. Néhány órával később, miután lezajlott már egy beszélgetés Faludi és Hoffmann között, ennyit fűzött hozzá nyilatkozatához a szak­osztály-igazgató:- Két hibát elkövettem, amit Faludi Mihállyal szemben nem lett volna szabad. Ezekből levo­nom a szükséges következtetést. A hibából nem bvánt szólni Hoffmann György. Arról azon­ban tájékoztatott, hogyan lesz a későbbiekben. - Keddtől az edzéseket a csapatkapitány Né­meth Zoltán vezényli, egy-egy szakosztályvezetőségi tag fel­ügyelete alatt. Igyekszünk mie­lőbb edzőt találni, mert a baj­nokság pénteken folytatódik. Grünwald Géza Fotó: Péter Szabó Zoltán Már Baráti Körük is van A Pécsi Kinizsi ősszel megcélozza az NB III-at A Pécsi Kinizsi sportköre az idén lesz 47 éves, de a Baráti Kör csak ebben az esztendőben alakult. Ennek most már kere­ken 100 tagja van, jelenlegi és régi sörgyári dolgozók. Akik azért fogtak össze, hogy a sportkörnek ne legyenek pénz­ügyi gondjai. A Baráti Kör az egyre nehezedő gazdasági hely­zetben támogatja az SE-t, de nem úgy, hogy a labdarúgókat ösztönzi. Két szakosztálya van egyéb­ként a Pécsi Kinizsinek, labda­rúgó- és férfi asztalitenisz. (A sportkör éves költségvetése mindössze 400 ezer forint.)- A futballistáktól azt várjuk, hogy a bajnokság végén dobo­góközeibe kerüljenek, és mivel a csapatban benne van az NB III., az ősszel kezdődő új idényben QJ iir.'i'TTMM ■ Új Dunántúli Napló, az Axel Springer-Magyarország Kiadó Kft. pártoktól független lapja Felelős vezető az ügyvezető igazgató Főszerkesztő: LOMBOSI JENŐ Főszerkesztő-helyettesek: BÁLING JÓZSEF, GÁRDONYI TAMÁS és MIKLÓSVÁRI ZOLTÁN Kiadja az AS-M Kft. Baranya Megyei Irodája, MOLNÁR GYÖRGY irodavezető Szerkesztőség és kiadóhivatal: 7623 Pécs, Rákóczi út. 34. 7601 Pf.: 134 Telefon: 15-000. Szerkesztőségi telex: 12-421. Telefax: 36-345. Kiadói telex: 12-320. Telefax: 22-301. Készült a Pécsi Szikra Nyomdában. Pécs Engel János út 8. 7630 Telefon: 32-177. Telex: 12-211. Felelős vezető DR. FARKAS GÁBOR Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármelyik hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapel­látási Irodánál (HELIR), Budapest XIII., Lehel u. 10/A 1900, közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással Postabank Rt. 219-98636 021-02799 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra 245 forint, negyedévre 735 forint, félévre 1470 forint, egy évre 2940 forint. ISSN 0865-9133 Dunántúli napló megcélozzuk azt. Sok a saját nevelésű játékosunk, ami az utánpótlás-nevelésünket di­cséri. Olyan szakemberek se­gédkeznek a szakosztálynál, mint Kamondi Imre vezető edző, Bódi Zoltán ifi-, Csatári Csaba serdülő edző, a kapusokkal Rapp Imre foglalkozik, a gyúró pedig Udvaros Pál. Kovácste­lep a focisták főhadiszállása, az ottani salakos pályán edzünk és ott játsszuk a bajnokijainkat is. Nincs pénzünk füvesítésre, de rendben tartjuk a pályát, azt azt övező létesítményeket pedig fo­lyamatosan felújítjuk - mondja Göttlinger Lajos sportköri el­nök. Ami pedig az asztalitenisze­zőket illeti, tőlük kiegyensúlyo­zott NB Il-es szereplést remél­nek. H. L. Eltiltották a sízőt A Magyar Sí Szövetség hét­fői fegyelmii tárgyalásán egy évre eltiltották Mayer Gábor sí­zőt, aki az albertville-i téli olimpián az edzőkkel és a veze­tőkkel szemben sportemberhez méltatlan magatartást tanúsított. Röviden Birkózás. Somogyhatvanban rendezték meg a szabadfogású „A”-kategóriás diákversenyt. Súlycsoportgyőztesek: Nömös, Végh, Szóródi, Bagoly (mind Szigetvári Lepke), Lőrincz (TASI), Bálint (Somogyhat- van), Modok (Szigetvár), Járá- nyi (Pécsi Húsos), Orsós (Mozsgó). Diáksport. Jakabhegyaljai Vándorkupa (alsó tagozatos ta­nulók ügyességi versenye), 2. forduló: 1. Hetvehely, 2. Abeli- get, 3. Kővágószőlős. Asztalitenisz. PEAC-Zöldért - Budaörs 10-8. NB I. férfiak, Budapest. Pécsi győztesek: dr. Szita, Gyén 4-4, Diófási 2. Az idegenbeli siker értékét növeli, hogy az elvesztett két páros mérkőzés után tudott fordítani a pécsi csapat a bajnokság máso­dik helyén álló budaörsiekkel szemben. Labdarúgás. PMSC - Diós­győr 1-0 (1-0). NB I. tartalékok, Diósgyőr. PMSC: Bogyay (Ku- rucsai) - Farkas, Tallósi, Ró­zsavölgyi, Schneider - Knézics, Nagy B„ Dienes, Hang (Ami- gya) - Nagy Cs„ Benkovics. Edző: Guzsvány János. G: Ben­kovics. Jók: Dienes, Benkovics, Rózsavölgyi. Kerékpár A Budapesten megrendezett országos évadnyitó versenyen az ifjúságiak mezőnyében Gyarmati, a PSC-Herkules ver­senyzője 3. lett. Lewis triplázni akar

Next

/
Thumbnails
Contents