Új Dunántúli Napló, 1992. március (3. évfolyam, 60-90. szám)

1992-03-18 / 77. szám

Alkotmánybíróság: elutasított indítványok A nyugdíj nem adómentességet, hanem adókedvezményt élvez(2. oldal) Orosz-német legénység együtt az űrben A kazahsztáni Bajkonur űr- repülőtérről kedden közép-eu­rópai idő szerint 11.54-kor út­nak indult a Szojuz TM-14 űr­hajó, fedélzetén háromtagú orosz-német legénységgel. Az expedíció parancsnoka a 44 éves Alekszandr Viktorenko, aki már kétszer járt a világűrben, fedélzeti mérnöke a 35 éves Alekszandr Kaleri, a kutatóűr­hajós pedig a német Klaus-Die- ter Fiadé. A 39 éves német be­repülő pilóta 14 orvosbiológiai kísérletsorozatot hajt végre az űrállomás fedélzetén. A Szojuz TM-14 csütörtökön kapcsoló­dik össze az immár több mint hat éve a Föld körül keringő Mir űrállomással. Az expedíció március 25-én fejeződik be, de Fiadé társaságában az űrkomp­lexum két jelenlegi lakója, Szergej Krikaljov és Alekszandr Volkov tér vissza, akik tavaly május, illetve október óta dol­goznak a világűrben. Visszaesett a lakásépítés A KSH most közzétett adatai szerint az elmúlt évben 33 ezer 164 lakás épült az országban, ami a hat évvel korábbi adatok­hoz képest kétszeres visszaesést jelent. A megelőző évhez vi­szonyítva egyébként már tavaly is erőteljesen, mintegy egyne­gyedével csökkent a lakásépíté­sek száma. A mai tendenciák kezdete a 80-as évek közepére tehető, amikoris megkezdődött az állam teljes kivonulása a la­kásépítésből. Az évtized máso­dik felére állami forrású lakásé­pítés csaknem egyharmadára esett vissza. Nemzetközi információs bank Pécsett A kis- és középvállalkozások fejlesztésére a hexagonale tag­országai Nemzetközi Informá­ciós rendszert építenek ki. Az adatbázist Pécsett, a Pécsi Ipar­testületnél helyezik el, amely­ben jelenleg Síi 6 vállalkozó neve és tevékenysége szerepel. A magyarországi rendszergazda az Országos Kisvállalkozásfej­lesztési Iroda, amelynek a mun­katársai a napokban Pécsett jár­tak és felmérték az ipartestület gépparkját, ellenőrizték a tele­fonvonalakat, hogy alkalma­sak-e a nemzetközi rendszerhez való csatlakozásra. A tervek szerint másfél-két hónap múlva már működni fog a rendszer. KÖZÉLETI NAPILAP 01 Dunántúli napló III. évfolyam, 77. szám 1992. március 18., szerda Ára: 9,60 Ft Konzervatív népgyűlés Moszkvában Aláírásgyűjtés, Jelcin-ellenes éllel Moszkva központjában becs­lések szerint 70-100 ezer ember vett részt a konzervatív erők kedd esti népgyűlésén, amely a felemásra sikeredett szovjet népképviselő kongresszust lett volna hivatott támogatni. A korábban zajos, helyenként fenyegető hangvételű kampány kíséretében meghirdetett kom­munista-sztálinista akciónap egyetlen számottevő eredménye az az aláírásgyűjtő kampány, amely az esti megmozduláson indult útjára és amely nyíltan Jelcin-ellenes éllel új elnökvá­lasztások kiírását hivatott elérni Oroszországban. A tervek sze­rint ebből a célból legalább egymillió aláírást gyűjtenek. Az egykori szovjet népképvi­selők a Manyezs-téren össze­gyűlt, jobbára idős emberek al­kotta tömeg előtt a korábbi szó­lamokat hangoztatva erőtelje­sen ostorozták a mai orosz veze­tést és egyebek között a meg­mozdulást engedélyező Gavriil Popov főpolgármester bíróság elé állítását követelték. Albert Makasov például a re­formerek és a Szovjetuniót fel­daraboló erők elleni „szent há­borúra” szólított fel. Viktor Alksnis pedig kifejtette: ismét az 1941-es helyzet állt elő, ami­kor is Moszkván túlra már nem lehet hátrálni. A kongresszusi határozatokat jóváhagyva a „népgyűlés” egyebek között kimondta: az egy évvel ezelőtti népszavazás eredménye meg­másíthatatlan, a szovjet területi egység megváltoztatása (Folytatás a 2. oldalon) Bős-Nagymaros, Posta, személyi jövedelemadó, önkormányzatok Vita nagy fontosságú törvényj avaslatokról Jánosi György szocialista párti képviselőnek a közszolgá­lati rádió és televízió körül kia­lakult helyzetet elemző napi­rend előtti felszólalásával kez­dődött az Országgyűlés keddi plenáris ülése. Az érdemi munka a Postáról szóló törvény- javaslat általános vitájával vette kezdetét. Az előteijesztő Siklós Csaba, közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszter hangsú­lyozta, hogy az új szabályozás­sal pontosan körülhatárolják a Sztrájk a görög határon Kedd délelőtt óta sztrájkol­nak a görög vámosok és emi­att egyre nagyobb autósorok keletkeznek a határátkelő he­lyeken - erősítette meg hírt Németh Béla, a Magyar Köz­társaság athéni nagykövetsé­gének ügyeletese az MTI munkatársával folytatott tele­fon beszélgetés során. Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy a görög-bolgár, a gö- rög-jugoszláv, a görög-török határnál dolgozó vámosok mennyi ideig sztrájkolnak. Közel húsz magyar kamion tartózkodik jelenleg Görögor­szágban - mondotta Kapcsos Károly a Hungarocamion marketing vezérigazgatója. Igyekeznek valamennyi ka- mionost értesíteni, hogy kerül­jék el Görögországot. Az OMFB tájékoztatója Az OMFB tavaly kiírt pályázatának segítségével a pécsi Tejgaz­dasági Kísérleti Intézet új állományvizsgáló berendezéshez jutott, melyet a napokban állítanak üzembe Fotó: Szundi Műszaki fejlesztésben Baranya az utolsók között (Munkatársunk telefonjelentése) A Központi Műszaki Fejlesz­tési Alap 1991. évi felhasználá­sáról tartott tegnap sajtótájékoz­tatót az Országos Műszaki Fej­lesztési Bizottság budapesti székházában Pungor Ernő tár­canélküli miniszter, a bizottság elnöke. Értékelése szerint az első év (először lehetett pályá­zat útján elnyerni a támogatási összegeket) máris hasznos ta­pasztalatokat hozott. Az elbírá­lásnál döntő szempont volt a te­hetségek felkutatása, valamint az infrastruktúra javítása. A 12 tagú Műszaki Szakértői Testület összesen 8 ezer oppenensi sza­kértői és tárcavéleményt hallga­tott meg, s végül is csak minden negyedik pályázatot fogadott el a beérkezett 2800-ból. 6 milliárd forint. Ennyi pénz jutott tavaly hazánkban műszaki fejlesztésre, az igényelt pedig ennek a hatszorosa volt. Döb­benetesen kevés - 30 millió fo­rint, ami mindebből Baranyá­nak jutott. A hétszáz elfogadott pályamunka közül mindössze négy kapcsolódik megyénkhez. Ugyanakkor Budapestről 327, de Csongrád megyéből is száz­nál több sikeres pályázat érke­zett. Az elutasítások viszont több­nyire azért születtek, mert olyan fejlesztéseket taglaltak a bead­ványok, melyek megvalósulása után nem lehetett hasznosítót ta­lálni. Ugyanakkor a gazdasági társaságok szerepe az innováci­óban is megnövekedett, á költ­ségvetési üzemekkel együtt az elfogadott anyagok csaknem felét ők nyújtották be. Tevé­kenységi terület szerint pedig a számítástechnika, az élelmi­szer- és mezőgazdaság viszi a prímet. Időközben sor került az or­szág gazdaságának részletes elemzésére is, mely várhatóan egy új típusú célpályázati rend­szer bevezetését eredményezi majd. Feladata az lesz, hogy bi­zonyos területeken felgyorsítsa a fejlesztési folyamatot. A mi­nisztériumi előzetes egyezteté­sek alapján 18 ilyen területről van szó, közülük is kiemelt a közúti járműgyártás alkat­rész-ellátása, a rádióaktív hul­ladékok elhelyezése és az élel­miszeripar fejlesztése. M. E. B. A SAMAX cég kitálalt.. . (5.oldal) Az Ércbányász Fúvószenekar koncertezett tegnap este Pécsett, a Ságvári Művelődési Házban Újjáéledt, mint a főnix a * Újra a színpadon a MEV Fúvószenekara Idén ünnepük 35. jubileumu­kat, de még nem teljesen biztos, megérik:e töretlen hittel. A Me­cseki Ércbányászati Vállalat Koncertfúvószenekara 1990-ig a vállalat fenntartásában műkö­dött külön költségvetéssel, ezt a Ságvári Művelődési Házon ke­resztül utalták ki nekik. 1990. december 31-én cégük minden anyagi támogatást és munka­időkedvezményt megszüntetett, státuszokat mondtak fel. A fenntartó nélkül maradt zenekar tavaly tavasszal játszott utoljára hangversenyen. Ezért is öröm­hír, hogy tegnap este végre is­mét színpadra léphettek a Ság- váriban, ahol Szabó Ferenc ve­zényletével klasszikusok és modemek voltak műsoron. A vidámságban keserűség, hogy a a zenekar anyagi támogatásért kellett forduljon közönségéhez, a belépés ingyenes volt ugyan, de ki-ki a szíve diktálta hozzájá­rulást a bejáratnál elhelyezett urnába tehette. Nem szívesen panaszkodnak a zenészek, hiszen a jelenleg 55 tagú csapatban a nehézségek el­lenére kialakult egy derékhad, ők lelkesen járnak a heti pró­bákra, abban bízva, hogy csak átmeneti állapotról van szó ... A próbaterem egy ideig a MÉV által alapított kft. tulajdonában volt, azóta is ott van helyük a muzsikusoknak, de bevételük, pénzük nincs. Csak eredmé­nyeik, sikereik vannak. Aranylant diploma, kiváló, majd örökös kiváló együttes cím, négy első helyezés a sik­lósi várfesztiválon, sikerek kül­földön, Németországban, Nor­végiában. Felvállalták fiatal magyar zeneszerzők kompozí­cióinak bemutatását is, és or­szágos jelentőségű a kottatáruk. Hangszerállományuk is első­rangú, de pénz híján nincs meg­oldva a karbantartás. Nem ün­neprontásként, de megkérdez­tem, milyen jövőt lát az „Urán” zenekar előtt a vezető, Szabó Ferenc.-Az anyagi helyzetünk most biztatóbb - mondta - Most már inkább tervezgetünk, szeretnénk fellépni a várfesztiválon, a pécsi napokon, szeretnénk úgy meg­ünnepelni a jubileumot, hogy megmutassuk: a zenekar túlélte ezt a válságos időszakot. Hodnik I. kötelező jellegű postai szolgál­tatások, valamint a vállalko­zásba adható tevékenységek kö­rét. A miniszter egyúttal kilá­tásba helyezte az infrastruktúra modernizálását és a szolgáltatá­sok színvonalának javítását. A képviselőcsoportok vezérszó­nokai többnyire támogatták a törvényjavaslatot, jóllehet a fia­tal demokraták felületesnek és ellentmondásosnak ítéltek több paragrafust, és a szocialisták is hiányosságokat találtak a terve­zetben, elsősorban a hírlapter­jesztés szabályozásával kapcso­latban. A Postáról szóló tör­vényjavaslat általános vitáját elnapolta a Ház. Ezt követően a képviselők folytatták a Bős-nagymarosi (Folytatás a 2. oldalon)

Next

/
Thumbnails
Contents