Új Dunántúli Napló, 1992. március (3. évfolyam, 60-90. szám)

1992-03-14 / 73. szám

1992. március 14., szombat üj Dunántúli napló 11 Széchenyi és a nemzetiségi kérdés Gorbacsov-alapítvány (MTl-Panorána) - Oroszor­szágban barbár, rabló reformok zajlanak, amelyek a lakosság 80 százalékának elszegényedésé­hez vezetnek - jelentette ki az MTI-nek adott nyilatkozatában Alekszandr Cipko. A moszkvai Gorbacsov-alapítvány politoló­giai programjának igazgatója annak a véleménynek adott hangot, hogy a jelenlegi orosz kormány sokkterápiája nem ve­zethet eredményre.- Ez egy tipikus bolsevik megoldás, amely ráadásul nem is volt megfelelően előkészítve. Gondolják meg: azt a folyama­tot, amely Magyarországon az 1968-as reformokkal kezdődött, és közel 25 éve zajlik, azt ma itt két nap alatt akaiják megvalósí­tani - vélekedett a Bogomo- lov-intézet egykori igazgatóhe­lyettese, akinek egyik szakterü­lete éppen a kelet-európai ta­pasztalatok tanulmányozása. A Gorbacsov-alapítvány amerikai és svéd tudósok rész­vételével - Cipko elnökletével - megtartotta az első nemzetközi tanácskozást, amely a bolse- vizmus szociális és kulturális gyökereit, történelmi sorsát hi­vatott elemezni. Magának az Alapítványnak a felépítéséről a neves szakember elmondta: Gorbacsovot két al- elnök - Alekszandr Jakovlev, az egykori KB-titkár, a glasz- noszty atyja és a volt szovjet el­nök másik tanácsadója, Georgij Revenko - segíti. Jakovlev fel­adata a kutatások irányítása, míg Revenkoé a szervezési és gazdasági ügyvitel. A tudományos munka öt al­kotóműhelyben zajlik: a polito­lógiai, a szociológiai és gazda­sági programokban, a globális problémákkal foglalkozó köz­pontban, valamint az egyfajta iskolaként is működő társada­lompolitikai részlegben. Az egyes kutatási területeket fel­ügyelő szakemberek Gorbacsov korábbi munkatársai közül ke­rültek ki. A szociológiai kutatá­sokat Jurij Kraszin, az egykori SZKP KB Társadalomtudomá­nyi Akadémiájának volt rektora irányítja. A globális problémák tanulmányozása Georgij Sah- nazarov, az egykori külpolitikai főtanácsadó vezetésével zajlik. A politikai képzést Vjacseszlav Sosztakovszkij, a moszkvai pártfőiskola volt igazgatója irá­nyítja. Egyelőre nem sikerült veze­tőt találni a gazdasági progra­mok élére, mivel a Gorbacsov által felkért Grigorij Javlinszkij saját tudományos kutatócsopor­tot alakított és visszautasította az ajánlatot. Ezért jelenleg Nyi- kolaj Smeljovval tárgyalnak. A vezetők megválasztása némiképp az Alapítvány egé­szének szellemiségét is jelzi, amelynek lényegét Cipko a centrista, szélsőségektől men­tes, kompromisszumokra tö­rekvő felfogásban határozta meg.- Igen szoros együttműkö­désre számíthatunk az Eduard Sevardnadze vezette Külpoliti­kai Társulattal is, amely az Ala­pítvány egyik résztvevője is egyben - mondotta Cipko. - Nekem egyébként az a benyo­másom, és ezt az eddigi rövid tapasztalatok is alátámasztják, hogy eljárt az idő a korábbi nagy létszámú és nehézkesen működő akadémiai tudományos intézetek felett. A szakemberek többsége új, kötetlenebb kuta­tási formákat keres és ilyennek ígérkezik a Gorbacsovralapít- vány is. Az egykori Szovjetunió szét­esését és Oroszország jövőjét érintve Alekszandr Cipko úgy vélekedett, hogy a korábbi bi­rodalom egyelőre nem esett szét teljesen, e folyamat további alakulását pedig egyelőre nehéz lenne megjósolni.- Nagyon valószínűnek tar­tom, hogy Ukrajna ki fog lépni az Államközösségből, ez objek­tív törvényszerűség és erre ösz­tönzi az orosz politika is. A moszkvai vezetés jelenlegi for­májában ugyanis minden tőle telhetőt megtesz azért, hogy Ukrajna elszakadjon, de ez nem probléma, mert ez következik a történelem, a szétesés logikájá­ból is. Ettől eltekintve nem zár­ható ki, hogy egyes régiók együtt fognak maradni - fejtette ki Cipko.- Más kérdés, hogy ebben az orosz demokraták közvetlenül is közreműködtek. Eleinte min­dent megtettek, hogy Ukrajna kilépjen, most pedig nem tet­szik nekik saját ténykedésük eredménye. Az orosz-ukrán viszony jö­vőjének ideális megoldása Cipko szerint az Egyesült Ál­lamok és Kanada között kiala­kult modell lehet. Annál is in­kább, mert ezt diktálja a föld­rajzi és a nyelvi közelség is. Oroszország egysége, az önállóság felé mozgó autonó­miák sorsa, ahogy Cipko látja, nagyrészt annak függvénye, hogy végbemegy-e a szovjet szövetség teljes lebomlása. Ha igen, akkor számos térség, így a Kaukázus északi lábánál fekvő területek is el fognak szakadni. Dorogi Sándor Lesz-e béke délen? Az ENSZ-csapatok jelenléte elősegítheti a háború befejezését Dr. Páva István előadása a Páneurópai Únió ülésén. Kétszáz esztendeje, hogy a bécsi Herrengasse Széchenyi palotájában megszületett a leg­nagyobb magyar. Maga az idő­pont, az 1791-es év ellentmon­dásokkal terhes, színre lépnek azok az elképzelések, ideák, melyek Széchenyi életét végze­tesen formálni és befolyásolni fogják. A magyar érzés A nemesi-rendi ország most vívta meg győzelmesen élet-ha- lálharcát II. József, felvilágosult abszolutizmusával, az országot a magyar érzés hullámai járják át soha nem tapasztalt heves­séggel; „lobogott -a Zrínyi kucsmája minden fejen - emlé­kezik vissza Kazinczy - pipa­szín posztóból, fekete magyar bárány prémjével”. A rendek korábban alig észlelt egyetér­téssel igyekeznek körülbás­tyázni kivételes állásukat, köz­tük az adómentességet. Erezték, hogy a társadalmi vihar elmúlt fejük felől, most mindenképpen állandósítani akarták az addigi állapotokat. A barokk hősiesség virágbenedeki képei, cicerói hazafias szólamok, rendi kivált­ságok és mégis erős nemzeti ér­zés, mely a latin hazafiság for­máit tipikusan ősmagyamak, verbőcziesnek hitte; mindezek­ből olvadt össze és szilárdult kőkeményre az amalgám, me­lyet Széchenyi alig tudott szét- . bonthatni - írja Szekfü Gyula. A rendek választó királyságá­ról álmodnak, melyben éven­ként összegyűl az országgyűlés s törvényjavaslataiktól a király csak egyszer tagadhatja meg a szentesítést, szenátusról, mely a törvénytelen rendeletek végre­hajtását felfüggesztheti, ellenál­lási jogról, a bécsi haditanácstól független nemzeti hadseregről, melynek magyar szolgálati nyelvét feliratban követelik a huszárezredek, magyar diplo­máciáról. Az 1791. évi 10. arti- kulus kimondja, hogy Magyar- ország regnum liberum, szabad ország, semmi más országnak vagy népnek nincs alávetve, „saját törvényei és szokásai sze­rint, nem pedig más tartomá­nyok normája szerint kormány­zandó.” Sándor Lipót főherceg-nádor - első a dinasztia tagjai közül, aki Budán székel - főrendi bará­tainak hatására nagy lelkesedés­sel vezeti a reformok ügyével foglalkozó rendszeres bizottsá­got, Kelemen László direktor az első magyarnyelvű színelődá- sokat tartja a budai várszínház­ban és a pesti Rondellában. Egy nyugállományú tábornok, az olaszból tüzes magyarrá asszi­milálódott Gvadányi híressé vált művében a Peleskei nótári­usban goromba, de hatásos sza­vakkal inti a pestieket, mert el­vesztették nemzeti bélyegüket s restaurálni akarja a „régi szép időket”. A nyelvi magyarosítás mellett felvetődött az ország- gyűlésben a magyar ruha álta­lánosan kötelezővé tételének hóbortos gondolata is. Komor árnyékok Az extra Hungáriám elvének görögtüzes lobogása mögött azonban komor árnyékok gyü­lekeztek. Franciaországból a forradalom eseményei fenye­getnek, II. Lipót király össze­hívta az illír kongresszust, mely királyi biztos vezetésével már ellenségesen állott szemben a magyarokkal, hálátlannak mondván őket az uralkodóval szemben s területi különállást kívánt. A diéta vallásügyi vitái alatt felvetődik a horvátok el­szakadásának gondolata s a ko­lozsvári országgyűlésen a ro­mánok benyújtják a Supplex li­bellus valachorumot, a kér­vényt, amelyben önálló renddé való elismertetésüket kívánják. Ez a nagy port felvert irat, melyben már megtalálható a dákoromán kontinuitás elmé­lete, az ország nemzetiségi vi­szonyaira kell irányítsa figyel­münket. Közhely, hogy a török ura­lom másfél évszázada s az utána következő betelepítések és belső migráció, teljesen meg­változtatta a magyarság hátrá­nyára a korábbi népi képet. Az eredetileg is őslakos - akkor még tótnak nevezett - szlová­kok és horvátok mellett előtérbe került a nagyarányú moldvai és havasalföldi bevándorlás kö­vetkeztében megerősödött ro­mánság s a török elől zárt töme­gekben az ország déli részeire beözönlő szerbség, mely a ma­gyar kormányhatóságoktól és vármegyéktől független nemze­tiségi területekhez jutott s a ka­tonai határőrvidék szervezeté­ben bármikor és bárki - így a magyarság ellen is - mozgósít­ható volt. A Kárpátaljára Uk­rajnából beszivárgó rutének mellett meg meg kell említsük a németeket, akik a hagyományos telepítéseken - Szepesség, erdé­lyi Királyföld - kívül a Bánság­ban, Bácskában és Tolna-Bara- nyában alkottak összefüggő nyelvterületet, de megtalálhatók voltak az akkori városok zömé­ben is. Az ország lakossága a II. József féle népszámlálás szerint 8,1-8,2 millió volt. Ez a népösz- szeírás nem foglalkozik a nem­zetiségi megoszlással, utólagos közvetett számítások szerint a századfordulón 3-3,5 millióra tehető a magyarság lélekszáma, azaz mintegy 36-39%-ra. Jab- csó Benedek adatai szerint az erdélyi nagyfejedelmeségben 1794-ben 350 ezer magyar és 150 ezer szász mellett 800 ezer román élt. így a XIX. század elején, aki tiszta szemmel nézett körül az országban, nem szabadulhatott a komor sejtelemtől; az ország­nak csak kisebb részét lakják a magyarok s félő, hogy nyelvük elenyészik. Ismeretes Herder- nek a magyarok közelgő eltűné­séről szóló jóslata, mely nagy hatással volt hazánk gondolko­dóira, Vörösmartyt még 50 év­vel később is a nemzethalál ret­tentő látomása gyötörte. A szo­rongó költőt igazolta a tudo­mány. A Harmadik Birodalom csatatéren elesett történésze Mária Terézia népesedési poli­tikáját vizsgálva arra az ered­ményre jutott, hogy akkor meg­nyílott a lehetőség, hogy kelet­nek szlávokkal, magyarokkal és románokkal ~ szórványosan la­kott térségeit német emberekkel töltse ki s a Monarchiából né­met államot alkosson. Nacionalizmus A nacionalizmus már ezek­ben az években előrevetette ár­nyékát s bár Magyarországon e mozgalom a tót, rutén és német népet még nem, vagy csak alig érintette, de a horvát, a szerb és románok életében megindult az erjedés. A rendi nacionalizmus, kultumacionalizmus együtt ha­ladó fogalmak, eleinte nem ve­szélyeztetik az állami kereteket, a barokk Magyarországot. Azon senki sem ütközött meg, hogy egy századdal korábban Zrínyi „török; horvát, deák szókat ke­vert verseire”, mert szebbnek gondolta így s természetesnek tartották, hogy a magyar Zrínyi Miklós öccse, Péter, horvátul gondolkodik s bátyjának poé­máját népe nyelvére fordítja. A folyamat akkor vált veszé­lyessé, amikor a szellem embe­rei megszakították az érzelmi közösséget a rendi nacionaliz­mussal s a felvilágosodás he­lyett a romantika formaellenes eszméit tették magukévá. Palacky a szláv ébredés híve és fő ideológusa, már a legna­gyobb gyűlölettel tekint a ma­gyarokra. Tanításainak nyomai a nyugati demokráciák sajtójá­ban még ma is fellelhetők. Sze­rinte a magyar honfoglalás állt útjába egy hatalmas, demokra­tikus szláv birodalom kialakítá­sának, a szláv kultúra fejlődé­sének. Márpedig Herder is rá­mutatott, hogy a szlávok szelid- lelkű, békés földművelő embe­rek, akik faji és kultúrális egy­séget alkotnak. A magyarok gá­tolták meg Nagy Moravia, majd II. Ottokár nagy szláv birodal­mának kialakítását, a magyarok bűne, hogy a nyugati szlávok germanizálódtak. A magyarok az okai, hogy e területen nem virult tovább a békés szláv kul­túra s demokrácia, a magyarok mindkettőnek ellenségei. A kultúrpánszlávizmus sze­rint a nyelv és nép az igazi haza nem pedig a politikai határok, amelyekbe a szlávokat végzetük s németek és magyarok gonosz­sága belekényszerítette. Ez a nép hatalmas területtel bír, uralma alatt nem megy le a nap, hiszen az Oderától az Uraiig, a Belttől és Tátrától a Balkánig nyúlnak a szlávság határai. A horvát fejlődést Gaj indí­totta el az illirizmus útján. A cseh tudósok filológiájának ha­tása alatt a délszlávokat külön­böző törzsekre szakadt egysé­ges szláv népnek látja. Ügyes­sége, politikai érzéke és a kü­lönleges horvát viszonyok foly­tán vezetője lesz az irodalmi új­jászületésnek, harcol ábránd­képe a Nagy Illiria megvalósítá­sáért, mely a tulajdonképpeni Horvátországon kívül Stájeror­szág déli részét, Dél-Magyaror- szágot, Karintiát, Krajnát, Bosznia-Hercegovinát, Monte­negrót és még Bulgáriát is ma­gába foglalná. Érdekes módon nem e terület legnagyobb részét megszálló törökökben, hanem a magyarokban látta ő is a legna­gyobb ellenfelet s hősi magas­ságokba emelte a horvát-ma- gyar közjogi ellentétek addigi megnyilvánulásait. Hangoz­tatta, hogy a császári udvar ér­dekeit védi a magyarizmussal szemben és sikerült is e felfo­gásnak híveket toborozni a rö­vidlátó bürokrácia köreiben. A konzervtiv horvát rendiséget ugyanakkor a magyar reform­gondolatokkal riogatta. A szerbek aránylag lassú mű­velődésének a görögkeleti egy­ház orosz liturgikus nyelve volt a kerékkötője, a karlócai pátri­árka és papjai az orosz orientá­ciót képviselték és az oroszok­tól várták Szerbia felszabadítá­sát és megnagyobbodását a Sze- rémséggel és a tengermellékkel. A római vér, a római nyelv és római szellem birtokosának tar­totta a dák kontinuitás elmélete a románnak született egyéneket s Bamutiunak balázsfalvi isko­lájában kialakult elmélete sze­rint az egész román lény fel kell lázadjon a hallatlan igazságta­lanságok miatt, melyeket a ró­maiak utódai századokon át tűrni voltak kénytelenek. Az egész irodalmi tevékenység arra szolgál, hogy ennek a magatar­tásnak erélyes kifejezést adjon. Aki ezt tagadja, az áruló, aki olyan igazságot mond, mellyel az ellenkezik, szintén áruló, s aki olyan dologgal foglalkozik, melyeknek ehhez semmi köze, az eltévelyedett. Kossuth eszméi Hogyan reagált mindezen ki­hívásokra a magyarság? Nagy nyugati példaképeiket követve Kossuth és vele az egész liberális közvélemény jó­hiszeműen úgy vélekedett, mintha a Szabadság és Ész az emberi dolgok rendszerében mindenható szabályozók vol­nának. Úgy látták, hogy a Sza­badság és Ész uralma egyedül a fejlettebb magyar nemzetiség alatt fejlődhetik ki és, hogy a Szabadság és Ész uralkodása alatt az idegen nemzetiségűek maguktól, erőszak nélkül fog­nak hasonulni a liberális ideák képviselőjéhez, a magyarhoz. A liberális közvélemény túlbe­csülte eszméinek a vonzóerejét. Hitte, hogy az ország nemzeti­ségei majd Hunniának üdvére szolgáló magatartással hálálják meg a magyarok nagylelkűsé­gét, amikor azok a számukra is biztosították az egyéniségnek a szabadelvűségből fakadó új jo­gait. Ezen elképzelés szerint elegendő lesz az országban győzelemre vinni a magyar li­beralizmust s annak kétségtelen áldásait a magyar közigazgatás és közoktatás eszközeivel elter­jeszteni, s máris boldog lesz nemcsak a magyar, hanem az idegen nemzetiség is. Ez az egyszerűsítő, raciona­lista álláspont csakúgy hitte, hogy a nemzetiségi és kultur- probléma egyszerű eszközök­kel, pár órás nyelvtanítással, is­kolamesterek premizálásával megoldható. Mit sem tartott természetesebbnek, minthogy a polgári jogokkal úri bőkezűség­gel megajándékozott népfajok sietni fognak e büszkeségből és becsületből részt kérni s ma­gyarra átalakulni. Feltűnő, hogy Kossuth, ki az orosz veszélyt felismerte „mely vakondként turkálja ültetvénye­inket, mely mellett önállás lehe­tetlen, mely elnyeléssel fenye­geti nemzetiségünket,, melynek előcsapatja barbárság és ha­gyományos járom és szolga­ság”, egy percre sem tartott a nemzetiségek erejétől. Még 1848 tavaszán is magabiztosan hivatkozott Stratimiroviccsal folytatott tárgyalásain a kard erejére, úgy gondolta, hogy „nekünk a horvátok csak egy Frühstückre valók” s a szerb felkelés kaszával felfegyverzett 600 pesti henteslegénnyel vélte leverhetni. Vukovics Sebő meghökkenve tapasztalta még 1849 elején is, hogy Kossuth a „rácokkal” semmi egyezkedés­ről tudni nem akar. Ez az állás­pont végzetes hatással volt a szabadságharc menetére is. A horvát-szerb-román-szász moz­galom kezdettől fogva többfron­tos háborút kényszerített a ma­gyarságra, s így sohasem sike­rült a. honvédségnek 30-40%-nál nagyobb erőt kon­centrálni a főhadszintéren. A Szemere-kormány által hozott - a végső bukást közvetlenül megelőző nemzétiségi törvény már nem befolyásolta az ese­ményeket. Széchenyi „maga­sabb emberi” szempontból lá­tott, Álláspontja a nemzetiségi kérdésben fokozatosan alakult ki, párhuzamosan a liberális eszmék térhódításával. Széchenyi nézeteit jövő szom­bati számunkban közöljük. A kijelölt alakulatok készen­létben állnak, Franciaországban éppúgy, mint a távoli Kanadá­ban. Á szállító járművek rend­számtáblái mellé már felfestet­ték a hatalmas UN betűket, ez jelöli, hogy a világszervezet kéksisakosait szállítják, akik a Jugoszláviába küldendő béke- fenntartó erők kötelékébe tar­toznak. A helyszínre érkező ENSZ-csapatok remélhetőleg megkönnyítik a véres testvér­háború befejezését déli szom­szédunknál. Lezárul-e a tagköz­társaságok nyílt konfrontációja az" ENSZ-alakulatok megjele­nésével? Vagy csupán áttevődik a harcuk súlypontja a „belső-frontokra” Sajnos en­nek is megannyi jele látható, hiszen egyre kiélezettebb a Szerbián, Bosznián vagy Mon­tenegrón belüli politikai szem­benállás is. Igaz, a törvényho­zási és pártok közötti heves csa­tározások, béketüntetések és népszavazások feszültsége még mindig jobb, mint a reguláris és szabadcsapatok állandósult har­cai. Szerepet játszhat-e hazánk is a jugoszláv válságmegoldásá­ban? - merült fel újra a kérdés a kéksisakosok kiküldése- kap­csán. A magyar diplomácia szándékait mutatja, hogy a kormány sürgősségi kérelem­mel terjesztette a Parlament elé a határozati javaslatot az ENSZ-erők magyarországi át­vonulásának elfogadásáról. Em­lékezhetünk a néhány hónappal ezelőtti helyzetre, amikor a Horvátországból kivonandó ju­goszláv néphadsereg átvonulási kérelme váltott ki vitát. Hiába a hasonlóságok, ez az átvonulás egész más, mint az az átvonulás (lett volna)! Parlamentünk igenje most az ENSZ béke-erő­feszítéseit hivatott elősegíteni. Azt, hogy déli határainknál el­hallgassanak a fegyverek.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents