Új Dunántúli Napló, 1992. március (3. évfolyam, 60-90. szám)
1992-03-11 / 70. szám
2 uj Dunántúli napló 1992. március 11., szerda Újabb viharok az elévülési törvény körül Az állami gazdaságok privatizációja (Folytatás az 1. oldalról) büntetőjogi feleősségrevonást, a vétkesek megbüntetését. Az érdemi munka a Munkavállalói Résztulajdonosi Programról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatásával vette kezdetét. Az előterjesztésről öt frakció vezérszónoka fejtette ki álláspontját. A KDNP egyértelműen támogatta a tervezetet, az MSZP, a 10 tagú kisgazda frakció, valamint a függetlenek némely ponton fenntartásaikat jelezték, míg a Fidesz a tervezethez kapcsolódó szabályozók meglétét hiányolta. A törvényjavaslat általános vitáját elnapolták, folytatására várhatóan a jövő héten kerül sor. A keddi ülésnap szokásos délutáni „menetrendjének” megfelelően ezúttal is interpellációk és kérdések hangzottak el. Ezt követően több döntést hozott a Ház: elfogadták az üzemenyagok környezetvédelmi termékdíjáról szóló törvényjavaslatot, majd azt a határozatot, Az Országgyűlés kedden törvényt alkotott az üzemanyagok környezetvédelmi termékdíjáról. A jogszabály a motorizáció által okozott környezeti károk és egészségügyi ártalmak csökkentéséhez, illetve megelőzéséhez teremt forrásokat. A május 1-jétől életbe lépő jogszabály értelmében a motorbenzin és a gázolaj értékesítése után a termelők, illetve az importálók termékdíjat kötelesek fizetni árbevételükből. A motorbenzinek után - beleértve az ólommentes üzemanyagot is - tonnánként egységesen 667 forint, a gázolaj esetében pedig tonnánként 595 forint lesz arfizetendő termékdíj mértéke. (Ez várhatóan literenként mintegy 50 fillérrel drágítja meg az üzemanyagok árát. A környezetvédelmi tárca előrejelzései szerint egy átlagos autósnak évente csupán 400 forintos többletkiadást okoz az új jogszabály.) A termékdíjból befolyó pénzeket a Központi Kömyezetvéamely kötelezi a kormányt, hogy belátható időn belül nyújtsa be a fegyverkereskedelmet átfogóan szabályozó törvénytervezetet. Az ülésnap végén a képviselők módosították - a gazdasági bűncselekmények vonatkozásában - a büntető jogszabályokat. Az elfogadott módosítás összhangba hozza a büntető jogszabályokat az év első napjával hatályba lépett számviteli törvénnyel, és a végelszámolásról szóló törvény rendelkezéseivel, s megpróbál garanciát nyújtani a hitelezőknek. Ezt követően elfogadták Tar- nóczky Attila MDF-es képviselő önálló indítványként beterjesztett törvényjavaslatát, amely módosítja a munkanélküliek ellátásával kapcsolatban tavaly alkotott törvényt annak érdekében, hogy senki ne kerüljön hátrányos helyzetbe a végkielégítés és a munkanélküli-járadék tavaly év végén átalakított szabályozása miatt. delmi Alap elkülönítve kezeli, és a törvényben jól körülhatárolt célokra fordítja. Ezek sorába tartozik az autók környezetszennyezését csökkentő műszaki intézkedések ösztönzése, a közlekedési infrastruktúra környezetvédelmi célú fejlesztése, az autózással kapcsolatos hulladékgazdálkodás támogatása, illetve a társadalom környezetvédelmi szemléletének javítása. A pénz 25 százaléka felett a környezetvédelmi miniszter gyakorolhat ellenőrzést, és a summát a törvény általános céljaival összefüggő feladatokra fordíthatja. • Az Országgyűlés ezután határozatot fogadott el a fegyverkereskedelmi törvény megalkotásáról. Ennek értelmében a magyar Országgyűlés felkéri a kormányt, hogy alkossa meg és nyújtsa be a Parlamentnek a fegyverkereskedelmet szabályozó törvény tervezetét. Az állami gazdaságok privatizációja során az elsődleges feladat annak meghatározása, hogy mi marad állami tulajdonban mondta az MTI kérdésére válaszolva Mikus Dezső, a Földművelésügyi Minisztérium privatizációs főosztályának vezetője. Jelenleg a tartósan többségi és a kisebbségi állami tulajdonban maradó gazdaságoknál folyik a vagyontárgyak és a földterületek felmérése. Ez 121 állami gazdaságból 28-at érint közvetlenül. A kormány határozata értelmében 14 állami gazSevardnadze kinevezése A Grúziába visszatért Eduard Sevardnadzét, volt szovjet külügyminisztert kedden az új grúz legfelsőbb államhatalmi szerv, az Államtanács elnökének nevezték ki. Az erről szóló határozatot a grúz rádióban olvasták fel. A Tblisziben megjelenő újságok kedden tették közzé az elképzeléseket az államhatalom jövőbeni felállásáról Grúziában. Az Államtanács a legfelsőbb hatalmi szerv végrehajtói jogkörökkel és joga van törvényerejű rendeletek kiadására is. Ezt a testületet vezeti a volt szovjet külügyminiszter. A grúz lapok azt is megírták, hogy Tengiz Szigua, a Gamsza- hurdiát megdöntő ellenzék egyik vezetője, a grúziát irányító katonai tanács egyik tagja, aki a kormányfői teendőket is ellátja, megmarad a grúz kormány vezetőjének. Folytatódnak a harcok Karabahban Keddre virradóra is folytatódtak a hadműveletek Karabahban, ahol az örmény és azeri erők egymás városait vették tűz alá. A karabahi örmény önvédelmi erők már második napja tartják tűz alatt az azerbajdzsán Agdam városát. Heves harcok dúlnak az örmények lakta Kara- csinar közelében, amelyet az azerbajdzsáni Sefeke nevű település felől hétfő óta folyamatosan ágyúznak. Karabah aszke- rani járásának egyik örmények lakta települését, Sóst kedd délben rakétatámadás érte azerbajdzsáni részről. A „Grad” típusú sorozatvetőből kilőtt lövedékek több ember halálát okozták. • O Belgrád: Bosznia-Hercegovinában muzulmán milicák szerveződnek a horvát önvédelmi osztagok mintájára. A belgrádi sajtó összefüggésbe hozza Alija Izetbegovic boszniai elnök iszlám országokban tett látogatásával és más muzulmán vezetők látogatásával. daságban a későbbiekben is megmarad a többségi állami tulajdon, míg 14-ben az állam tulajdonosi jogának egy kisebb hányadát tartja meg. A fennmaradó gazdaságok pedig teljeskö- rűen privatizálhatok lesznek. A teljes körű magánkézbeadást azonban jól meg kell fontolni - mutatott rá a főosztály- vezető mivel a földnek jelenleg még nem alakult ki a valódi forgalmi értéke. így az állami gazdaságok privatizációja akár 3-5 évig is elhúzódó folyamat lehet. Hátráltatja a prviatizációt továbbá a kárpótlási törvény is. O Stockholm: Raoul Wallenberg 1947-ben szovjet börtönben bekövetkezett halála „nem volt szándékos” ... Sztálinnak egy nagy politikai játszmához volt szüksége Wallenbergre, s ezért sohasem végeztette volna ki a svéd diplomatát - ezzel az állítással lepte meg a stockholmi televíziónézőket Jevge- nyij Pitovranov, a szovjet titkosrendőrség, a KGB egykori magas rangú tisztje. Pitovranov 1946-1948-ban a szovjet elhárítás egyik vezetője, 1946-1951 között pedig Viktor Abakumov állambiztonsági miniszter fő tanácsadója volt. Sztálin halála után Abakumovot - akit 1953 júliusában egy napon tartóztattak le Lavrentyij Berijával - 1954-ben kivégezték. O Moszkva: Eduard Sevard- nadze ellenzi, hogy Grúzia belépjen- a Független Államok Közösségébe, s nem akar semmiféle különleges kapcsolatot kiépíteni Oroszországgal. Grúziát kicsi, mégis jelentős euró- paizált országgá akaija tenni, amely saját, független politikát folytat - írja keddi számában a Nyezaviszimaja Gazeta. A lap szerint a volt külügyminiszter, jobb pillanatot nem is választhatott volna a hazatérésre. - A háborút követő depresszióban sok grúz Sevardnadze hazatérésében látja a kiutat. Viszonylag* lassú a kárpótlási jegyek kiadása. Jelenleg még az sem tudható pontosan, hogy melyik gazdaságban milyen nagyságú földterületre lesz igény. Akadhat olyan állami gazdaság is - szélsőséges esetben -, ahol az igényelt földterület nagysága meghaladja a ténylegesen meglévő birtoknagyságot. Már szinte valamennyi állami gazdaságban megtörtént a privatizáció első lépése, azaz a gazdaságokat az Állami Vagyonügynökség államigazgatási felügyelet alá vonta. Fél éven belül - az erre vonatkozó törO Párizs: Nem kevesebb, mint egy évtizeden át nyomozott a francia rendőrség különleges osztálya négy olyan kép után, amelyek a Louvre raktárából, illetve restaurátorműhelyéből tűntek el, s a kitartó munka végül meghozta eredményét. A rendkívül értékes festmények, amelyek közül egyet Hieronymus Boschnak, a németalföldi festészet egyik nagyságának tulajdonítanak, egy orgazdánál kerültek elő. O Varsó: Szomorú, bár mind gyakrabban előforduló történettel jelentkezett egy kamionsofőr Lengyelországban a zielenagó- rai rendőrségen. Elbeszélése szerint Németországból tartott Litvániába 16 800 liter tiszta alkohollal, amikor egy erdős részen keresztbeállított személyautók zárták el útját, s a fegyveres banditák kirabolták. A rendőrség helyszíni szemlét tartott, majd letartóztatta - az áldozatot. Egyértelművé vált, hogy a 35 ezer dollár értékű alkohol eltűnt ugyan, de valószínűleg a kamionsofőr aktív segítségével. O Moszkva: - A moszkvai Bolsoj színházban ünnepli első fellépésének 45. évfordulóját Galina Visnyevszkaja, a világszerte népszerű énekesnő, aki hosszú évek óta Franciaországban él. vény értelmében - meg kell történnie az átalakulási folyamatnak, azaz a gazdaságoknak vállalkozási formában kell tovább működniük. Több állami gazdaságban nő az érdeklődés a dolgozók körében a gazdaság teljes vagyonának megvásárlása iránt. A vállalkozási kedv erősítése érdekében várhatóan még ebben a hónapban megkezdődik egy mezőgazdasági bankhálózat kialakítása, amely kedvezményes hitellel látná el a falusi lakosságot. Ugyanezt a célt szolgálja majd a földjelzálog-hitel intézményének létrehozása is. 125 éves a Vám- és Pénzügyőrség Az önálló magyar vámhatóság fennállásának 125. évfordulója alkalmából történeti kiállítást rendezett Budapesten, a Közgazdaságtudományi Egyetem épületében a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnoksága. A kiállítás rneg- nyitóján részt vett Göncz Árpád köztársasági elnök, Kupa Mihály pénzügyminiszter és Balogh György vezérőrnagy, a VPOP parancsnoka. Üdvözlő beszédében Göncz Árpád köszönetét fejezte ki a testületnek a köz szolgálatában végzett áldozatos tevékenységükért. Üvegpoharak közé bújt törökök Üvegpoharak közé bújt török állampolgárokat fedeztek fel a vámosok a nagylaki határállomáson. Az MTI kérdésére a Vám- és Pénzügyőrség szóvivője, Szűkné Szentirmai Mária elmondta, hogy az eset hétfőn éjszaka történt. Egy török rendszámú kamion jelentkezett belépésre, ám a pénzügyőr észrevette, hogy a vámzár sérült volt. Ezt követően határőri biztosítás mellett felnyitotta a kamion ajtaját, s az üvegpohár-szállít- mány között 24 török állampolgárra leltek. Természetesen egyiküknek sem volt érvényes utiokmánya. Ugyanezen az éjszakán Hidasnémetinél egy Csehszlovákiába tartó francia állampolgár Ford Orion gépkocsival kívánt kilépni. Járművének átvizsgálásakor a csomagtartóban, a pótkerék helyén egy román állampolgárt találtak. A vámőrség mindkét esetben az elfogott személyeket átadta a Határőrségnek. O Washington: Az ősszel alakult magyar-merikai üzleti egyesülés tagjainak egy csoportja tesz látogatást a héten az Egyesült Államokban. Az immár 23 magyar, valamint magyarországi vegyes- és amerikai vállalatokat tömörítő egyesülés célja a két ország közötti kereskedelmi, gazdasági kapcsolatok fellendítése - nem utolsó sorban a személyes kapcsolatok ápolásával. Törekvésükben támogatóra találnak az USA-ban működő amerikai-magyar üzleti tanácsnál. O Brüsszel: - Még legalább 12 milliárd dollárnyi segélyt kell kapniuk a legszegényebb közöspiaci tagországoknak (Spanyolországnak, Portugáliának, Görögországnak és Írországnak) 1997-ig az úgynevezett kohéziós alapból, hogy gazdaságukat felzárkóztassák a módosabb tagállamokéhoz - mondta az Európai Közösség Bizottságának szóvivője. Az EK nyitva van Magyarország előtt Martin Malvy sajtótájékoztatója Az Európai Közösség liberalizált árucserét kíván folytatni a kelet-európai régió országaival, és el akarja kerülni, hogy egy zárt piac korlátaiba ütközzenek ezen országok termékei - hangsúlyozta Martin Malvy, a Francia Nemzet- gyűlés Budapesten tartózkodó képviselője, aki kedden találkozott a Földművelésügyi Minisztérium vezetőivel, valamint az Országgyűlés Gazdasági Bizottságának tagjaival. A francia politikus határozottan cáfolta, hogy az érdekelt országok - főként a mezőgazdasági termékek belső piacának védelme miatt - lassítanák az Európai Közösség és a három, immár társult tagságot nyert kelet-európai ország tárgyalásait. A Tizenket- tek semmiképpen sem akarja zárttá tenni piacát - szögezte le Martin Malvy, emlékeztetve arra, hogy a magyar mezőgazdasági árucikkek esetében is immár első számú importőr az Európai Közösség. Óriáslepény Valenciában (MTI-Panoráma) - Valenciában vasárnap mintegy százezer ember falatozott abból a hagyományos spanyol lepényből, paellából, amelyről készítői remélik, hogy bekerül a Guinness rekordok könyvébe, mint a valaha készített legnagyobb lepény. Tűzoltók éber szemei előtt több mint ezer szakács készítette el egy húsz méter átmérőjű, külön erre a célra készített serpenyőben a sárga színű rízsételt, amely Valencia spanyol tartomány keleti vidékéről származik. Csak néhány adat a felhasznált „nyersanyagról”: 5000 kilogramm rizs, 9250 kilogramm hús, 1000 kilogramm csiga, 1000 liter étolaj és egy kiló sáfrány. Árról nem szól a Reuter híre, hogy ízlett-e a paella. Készítői mindenesetre „minden paellák anyjának” nevezték el. A költségeket a tartományi kormány viselte, de nem akadt szóvivő, aki megmondta volna, hogy mibe került az óriáslepény. Jelenleg a „paella-világre- kordot” egy 1987-ben Gemmában készített lepény tartja - negyvenezren ettek belőle és egy 16 méter átmérőjű serpenyőben készült. Valencia, 1992. március 10. Törvény az üzemanyagok környezetvédelmi termékdíjáról © ÓRA A NAGYVILÁGBAN Brüsszel: Andrej Kozirev orosz (balról), James Baker amerikai külügyminiszter (jobbról) és Manfred Wörner a NATO német főtitkára beszélget az Észak-Atlanti Együttműködési Tanács ülésének március 10-i megnyitóján. MTI TELEFOTO London: A megrongálódott váltóállító berendezés a Wandsworth Common vasútállomás közelében, ahol bomba robbant március 10-én, röviddel a csúcsforgalom előtt. A merénylet óriási fennakadást okozott a forgalomban. MTI TELEFOTO